A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-08-25 / 30. szám

Kosicén (Kassán), a Ménesi utca 1. számú házban levő lakásában beszélgetek Tóth Jánossal, aki egykor Alsókékedről került Kassára.

— Azóta már csak Kéked a falum neve — mondja —, mert egyesítették Alsó- és Felsökékedet. Hatan voltunk gyerekek a családban. Négyen fiúk. Szüléink földműves napszámosok voltak — hangsúlyozza —, ez a pontos meghatározás. Később apám kommenciós cselédnek szegődött, de megjárta Amerikát is. Kerek kilenc esztendőt töltött az Államokban . .. Amikor hazajött, aratómunkásként is dolgozott. Nehéz élet volt az. A kenyeret meg kellett csókolni, ha véletlenül leesett a földre. Ha ebből a nyomorból ki akartunk jutni, mesterség után kellett néznünk. Apám sorra inasnak is szegődtetett bennünket fiúkat. Én 1913-ban kerültem Kassára, tizennégy évesen asztalosinasnak Pavlik József mesterhez.

— Akkor innen a „fások" megnevezés.

— Igen. Az egyesületek mesterségek szerint tömörítették az embereket. Voltak cipészek, pékek, kovácsok; hozzánk, „fásokhoz" tartoztak a bútor- és épület asztalosokon kívül még a bognárok és az ácsok is.

— Mit jelentett asztalosinasnak lenni Kassán a század elején?

— Pavlik József műhelyében többedmagammal inaskodtam. Akkor az asztalosinas munkaideje reggel hattól este kilenc óráig tartott. Közben volt egy óra ebédszünet. Az egykori Jókai utcában volt a műhely, s ott is laktunk. A szalmazsákokat nappalra kiraktuk szellőzni, éjszakára pedig azokon aludtunk a műhelyben. Főleg az olyan szegődött inasnak volt nehéz a sorsa, mint amilyen én is voltam. Az én szerződésem ugyanis öt évre szólt, mivel engem ruházott is a mester. S annak az árát is meg kellett szolgálnom. Illetve meg kellett volna, mert az öt évet nem töltöttem ki. A harmadik év letöltése után a császár elvitt katonának.

— Akkor fel sem szabadult...

— Dehogynem. Felszabadultam. A burzsoáziának is volt esze ám! Hoztak abban az időben — 1917-ről van szó — egy rendeletet, amely szerint azok a tanoncok, akik bevonulnak, s betöltötték a tizennyolcadik évüket, megkapják a segédlevelüket.

— Hová rukkolt be?

— A 34. gyalogezredhez vonultam be 1917-ben, ide Kassára, s tizennyolc hónapig voltam a császár katonája. A mi egységünk rendkívüli zászlóalj volt. A háborút Albániában kezdtem, s ott is fejeztem be. Még most is emlékszem, hogy mindig azt énekeltették velünk, hogy:

Mádi-Kovács százados úr vezeti, Vilmos porosz császár nevét viseli — mármint az egységünk. Szinaponte és Gabrovo környékén harcoltunk. Maláriában megbetegedtem. Sokan meghaltak maláriában közülünk azon a környéken. Én megmenekültem, s mikor jobban lettem, haza vezényeltek, és tartalékállományba tettek, s ekkor egy nagyon szép, emberséges élményben

ROeOTNICKA-MUDBA Munkás -7fmfk x\p

^1928 »V S^KOSICE

Harcban

volt részem, amit azóta sem tudok elfelejteni.

S nyomban elmeséli, hogy egy alkalommal ellátogatott egykori mestere műhelyébe, s ott találkozott egy professzorral, aki mezőgazdasági vegyészeti kutatóállomásokat rendezett be az ország minden részében, s a berendezéseket ebben a műhelyben készítették az ő tervei alapján. Többek között a kassai kadettiskola számára is készült egy laboratóriumi berendezés, de természetesen nem mezőgazdasági kísérletek és kutatások céljára. Nos, ez a professzor, amikor megtudta, hogy Tóth János is asztalos, megkérdezte tőle, hogy ízlik a katonáskodás.

— S mit válaszolt a professzor kérdésére?

— Hogy mit? Mindent, csak nem azt, amit valójában gondoltam. Nem tudhattam, hogy kiféle-miféle ember a professzor. Rettenetesen gyűlöltem a hadsereget, amely embertelen megaláztatásba kergetett valamennyiünket. Pacifista voltam. De, mondom, ezt nem mertem elmondani a tanár kérdésére. Valahogy így válaszoltam: „Tanár úr, én katona vagyok, s az én kötelességem a hazát szolgálni." Ő erre: „Mit szeretne jobban, katonáskodni, vagy a műhelyben dolgozni?" Én: „A tanár úr úgy látszik szeret tréfálkozni. Az őrmesterem azt mondta, hogy már régen itt vagyok, s ideje volna jelentkeznem frontszolgálatra.” Erre a tanár szigorúan rám nézett, s megismételte a kérdését, hogy hajlandó volnék-e, katonaként, a műhelyben dolgozni. Az unokabátyám már akkor, még angyalbőrben, szintén a tanárnak dolqozott a műhelyben. A lényeq az, hoay másnap már én is a műhelyben voltam. Oda

vezényeltek. Ekkor a tanár azt mondta nekem, hogy a hazáért sokszor érdemesebb dolgozni, mint harcolni. Ez 1918 nyarán volt. Jól megjegyeztem a leckét, de nem sikerült mindig betartanom, mert volt idő, amikor a munkát és a harcot nem lehetett különválasztani egymástól.

Nem lehetett. Mert van választott harc is, nem olyan, amilyenre a császár szavára-hívására kell masírozni, hanem olyan, amelyet hittel, meggyőződéssel vállal és vív az ember.

— Így az őszirózsás forradalom — emlékezik Tóth János — a műhelyben talált. De csak addig dolgoztam itt, amíg kitört a forradalom.

Ebben az időben jött haza Tóth János nagybátyja az ukrán frontról. Tőle sokat hallott az októberi forradalomról, s arról, hogy az ukrán urak és tisztek és az osztrák császár tisztjei közös erővel gyilkolják és üldözik a vörösgárdistákat.

— Akkor ébredtem rá, hogy merre kell elindulni. S hogy erre ráébredtem, nagybátyám, Patrik Mihály mellett Petőfi versei segítettek a legtöbbet. A pacifizmus és az ember együtt nőtt bennem. Képtelen voltam elviselni, ha azt láttam, hogy az embereket megalázzák. Lázadó voltam.

— Hogyan került kapcsolatba a forradalommal?

— Azok a katonák, akik az orosz

frontról jöttek haza, sokat beszéltek a forradalomról; röplapokat hoztak magukkal, forradalmi írásokat. Ezeket cserélgettük és olvastuk. Még ma is pontosan emlékszem arra a napra, amikor megtudtam, hogy a munkásosztály átvette a hatalmat. A műhelyben a mesterünk így fogadott: „Gyerekek, éljen a Tanácsköztársaság.” Március végén én, a pacifista, már vöröskatoná voltam.

— Hogyan került vissza Kassára?

— Ahogy az előbb már mondtam, Kéked akor semleges zóna volt. De az volt Nádasd is. így a kékedi bírótól kaptunk utazási engedélyt Kassára, a nádasdi bírótól pedig Miskolcra. Mi pedig jártunk hol ide, hol oda. Agitáltunk. 1920 januárján aztán végleg Kassán maradtunk. Bajza Ferenc asztalosmesternél kaptunk munkát.

— Hogyan alakult meg a kommunista párt Kassán?

— A kommunista párt alakulása idején mi már régen szervezett munkások voltunk, egyrészt a famunkások szervezetében, másrészt a szociáldemokrata pártban. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után sok képzett elvtársunk telepedett le Kassán emigránsként. Elsősorban ők voltak azok, akik a III. Internacionálé elveit képviselték és hirdették. Ezek közé tartozott Zajden Ármin, Kassai Géza, s Farkas Gábor, a Kassai Munkás főszerkesztő-