A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-08-11 / 29. szám

súlyt, a figura a munka, a kitartás szimbóluma. A nagy sárga Nap az életet adó erő, p fa pedig — amely­ben van Gogh talán önmagát látta — a magányé, □ gyötrelemé. 1888 végétől idegállapota állandó­an rosszabbodott. A Gauguinnal való összetűzés után a kórházból visszatér­ve festette Férfi levágott füllel c. ön­arcképét (1889). Bátyja Signacot küld­te le hozzá, hogy az megpróbálja je­­lelétével enyhíteni állapotát, amely azonban nem javult. 1889 május 3-án be kellett szállítani az elmegyógyin­tézetbe. Az intézetben is dolgozott, amikor egészségi állapota ezt lehető­vé tette. Mintegy 150 befejezett vász­na készült el 1889-ben az intézetben töltött idő alatt (Sárga gabona. Csil­lagos éj, A Saint Rémy-i elmegyógy­intézet, Trabu ápoló). Mindenekelőtt azonban tájképeket festett az intézet­ben. A kontúrok rendszere változni kezd: görcsösen hajladozó, mistráltól gyötört ciprusok, kavargó, örvénylő fel­legek, nap, hold és csillogok. Színei mór nem olyan élénkek. A sárgák ki­fakultak, a kékek sötétednek, a vörö­set pedig a barnák váltják fel. Theo, amikor 1890 februárjában fia született, ezt bátyjáról Vincentnek ne­vezte el. Van Goghot nagyon bántot­ta. hogy öccsének, aki most már a családot volt köteles eltartani, róla is gondoskodnia kell. Az sem nagyon vigasztalta, hogy akkortájt jelent meg a Mercura de Fronce-ban Aurier tol­lából az első méltatás, amely művé­szetével foglalkozott. Theo kérésére és Pissarro ajánlásá­ra került 1890 májusában az Auvers­­sur-Oise-i szanatóriumba. Itt dr. Ga­­chet kezelte, aki pártolója volt a mű­vészeknek (az impresszionisták és Cé­zanne orvosa is volt). Dr. Gachet igye­kezett őt meggyőzni, hogy nem olyan beteg, ahogyan gondolja. Türelemmel viselte van Gogh durva felléoéseit, mert jó barátok voltok. Többek közt az Országút éjjel. Férfi szegfűvel, Dr. Gachet arcképe és az Auversi temp­lom készült el o szanatóriumban töl­tött, két hónap folyamán. Az Auvers-i templom nagyszabású fájdalmas epi­lógusa életművének. A színek és a hullámzó kontúrok életet lehelnek a rideg kőfalakba. Kimondhatatlan szomorúság kerítet­te mindinkább hatalmába s lassan ér­lelődött benne a gondolat, hogy véget vet életének. 1890 július 27-én a me­zőn, ahol a Varjak c. képet festette, mellbe lőtte magát. Két nap múlva Theo jelenlétében hah meg. Az első napraforgó-csokrot dr. Gachet helyez­te a ravatalra s aztán elborították ezt Vmcent kedvenc virágai... Művészetét, sorsát ismerve le kell szögeznünk, hogy betegsége ellenére is szinte emberfeletti munkát, áldo­zatvállalást kívánó életművet hozott létre röpke öt év alatt. Felfogta a külvilág felé irányuló impulzusait, s azokat zseniálisan transzformálva te­remtett rendet köztük, s megjelenítve általuk önmagát. Részleteiben nyug­talanságot tükröznek képei, összhatá­sukban azonban időtlen kiegyensúlyo­zottság. az érzelmek tiszta rendje su­gárzik belőlük. A színek szerelmese volt: a vöröseké, zöldeké s főleg a sárgáké, amelyeket úgy rakott egymás mellé, hogy azok az emberi lélek mindenfajta szenvedélyét, de legfino­mabb rezdüléseit is hiánytalanul tol­mácsolják. Közvetlen követője nem volt Vmcent van Goghnak, aki festő, qondolkodó volt egyszemélyben, azon­ban művészetének hatása még ma is érződik a kor legtöbb áramlatán. Ezt a hatást, művészetének kiváló ismerőié Frank Elgar a következőképpen indo­kolta, a művészt is idézve: „Van Goah elsőnek élte át korunk nagy drámáját. Azokét az időkét, amelyek hol felsza­badítanak, hol rabságba döntenek*. TAUGA ISTVÁN ‘VINCENT VAN GOGH MAGVETŐ, 1888 KRUMPLIEVÖK, 1885 Groot Zundertben született egy kál­vinista lelkipásztor családjában 1853. március 30-án. Iskolái elvégzése után Hágában, Brüsszelben, Londonban és Párizsban volt kereskedelmi alkalma­zott. Kép- és könyvkereskedésben dol­gozott 30 éves koráig. Ezután rövid ideig falusi tanító volt Angliában, London közelében. 1876-ban elhatá­rozta, hogy apja örökébe lép. Beirat­kozott Brüsszelben egy prédikátor is­kolába, miután Amszterdamban nem sikerült a teológiára bekerülnie. 1878- ban Borinageban, Belgium elhagya­tott bányavidékén vállalt prédikátori állást. Apostoli módon fogta fel hiva­tását, szegényesebben élt, mint hívei, akik ennek ellenére is lenézték és gúnyt űztek belőle. Felettesei se mél­tányolták túlbuzgóságát és 1879-ben elbocsátották. Hatalmas csalódást je­lent ez számára, s miután szabad ide­jében rajzolgat is, kezd benne érle­lődni o gondolat, hogy festő lesz. Né­hány hónapig az antwerpeni rajzaka­démián tanul. 1883-tól, amikor már csak festészet­tel foglalkozott, rengeteg vázlatot, raj­zot készített (tájképek, portrék, élet­képek, magvetők Miiiet nyomán és hatására) Ennek a realista korszaká­nak, amely a holland festészet évszá­zados hagyományaira épült, kiemelke­dő alkotásai a Takács (1884) és a Krumplievők (1885). Az utóbbi kép te­tőzi be ezt a periódust. A mennyezet­ről lógó petróleumlámpa világítja be a szobát és a falatozó öt figurát. A gyér fényben mór-már a karikatúra határán mozgó, elgyötört parasztfigu­rák költik szegényes vacsorájukat. Színben a kompozíció a méregzöldek és az aranybarnák összhangjára épül. Ez a kép még Rembrandt tiszteletén alapul, hasonló megoldásaival. Párizsba kerülve, ahol megismeri az impresszionizmust, palettája világosod­ni kezd. Tiszta színekkel és kantáták­kal fogja össze kompozícióit. Az im­presszionizmus mellett a japán grafika az, amelyből merít, innen a könnyed kontúrok és a faktúra. A pointilizmus eredményei mellett sem megy el anél­kül, hogy fel ne figyelne rájuk. A Tan­guy apó (1886), Kertek a Montmortre­­on (1887), Point d Asniers (1886—87), Artistanő a kávéházban (1887) említ­hető a Párizsban született több mint kétszáz képből, valamint 23 önarc­képe; ezek szinte kivétel nélkül re­mekművek. A korszakot az Önarckép állvány előtt c. képpel (1887) fejezi be. Toulouse-Loutrec tanácsára utazott van Gogh Provance-ba s telepedett le délen, Arles-ban. A táj döbbenetes véház, Armand Roulin képmása. Mag­vető (mind 1888-ban). A Magvető utolsó megfogalmazásában egész élet­művének kulcsfontosságú alkotássá lépett elő. A magevtő paraszt figurá­ja a kép bal harmadában van elhe­lyezve. s a horizonton álló nappal tölti be a vászonnak ezt a részét. A kép maradék kétharmadát a falu szi­luettjével a háttérben egy átlósan megfestett fa tölti be, ez tartja össze a kompozíciót. A nap, a magvető és a görcsös törzsű fa szimbolikus értel­met nyernek. A magvető alakjánál a kezek ábrázolására fektette főleg a hatással volt rá. A tűző napfény, amely különössé teszi a tájat a szá­raz, vad déli szél a mistral, a kemény, edzett emberek, mind-mind olyan él­ményanyagot jelentettek számára, ami­re már építhetett és mint festő telje­sen mogára találhatott. A megszállott szorgalmával látott munkához. Gauguint is lehivatja. El­hagyta az impresszionizmus túlhaladott finomságát, ecsetkezelését festői „ké­zírása* az ábrázolt tárgy, táj, anyag struktúráját volt hivatva visszaadni. Több motívumot háromszor-négyszer is megfestett (Napraforgók, Éjszakai ká­AUVERSI TEMPLOM, 1890 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom