A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-08-11 / 29. szám

őzelmesen befejeződött a vietnami nép harminc esztendős nemzeti felszabadító harca, amely 1945. augusztus 19-én kezdődött a francia gyarmati uralom ellen, amikor a japán uralom összeomlásával a Viet Minh magához ragadta a hatalmat, megdöntötték Bao Dai császárságát, és Hanoiban megalakultak a népi hatalom szervei, miután szeptember 2-án kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Véget értek ennek a sok megpróbáltatást kiállt népnek a szenvedései. Ebben az egyenlőtlen küzdelemben nem arról volt szó, hogy a vietnamiak talán francia vagy amerikai területeket akartak volna meghódítani. Az ő szempontjukból igazságos háború volt ez a legalapvetőbb jogokért: országuk függetlenségéért és szabadságáért.

Dél-Vietnam felszabadításával új szakasz nyílik egész Vietnam további fejlődésében: az igazságos társadalmi rend békés építésének szakasza, egy olyan társadalmi rendé, ahol nincs kizsákmányolás, nincsenek nagybirtokosok és gyárosok, nincsenek újgyarmatosítók és kiszolgálóik.

Mint a CSKP pártmunkás küldöttsége tagjának alkalmam volt ellátogatni a Vietnami Demokratikus Köztársaságba. Küldöttségünk sok érdekes várost és községet

bejárt, találkoztunk gyári munkásokkal és szövetkezeti parasztokkal.

A hivatalos programon kívül a vietnami elvtársak sok olyan helyre is elvezettek, amelyek természeti szépségüknél fogva mély, felejthetetlen emlékeket hagynak az emberben.

Ilyen volt többek között a Don Son üdülőtelep is. Finomszemcsés fövennyel borított félköríves tengerpart. A csendes kis öböl partján, a buja trópusi növényzet között bungalók és villák bújnak meg, kitűnő aszfaltozott utakkal, gondozott járdákkal öszszekötve. Sajátságoson hat a tengerparti pálmafasor. Fiatal lányok virágokat ültetnek ki a gondozott parkokban. A tengerbe benyúló Don Son földnyelven halászkikötő. A tavaszias áprilisi délutánon, amikor ott jártunk, kis vitorlás halászbárkák horgonyoztak a mólónál. Tranzisztoros rádiókból zene foszlányait hozta az enyhe tengeri szellő a partra. A nap korongja méltóságteljesen süllyedt a látóhatáron a tenger feletti kékesszürke párába, tompán tükröződött vissza fénye a tenger vizében. Csöndes, békés alkony ülte meg a Tonkiniöblöt. Az ember szinte nehezen tudta elképzelni. hogy itt is, nem messze Haiphongtól, nemrég még bombaeső hullott. Kráterek és romok maradtak vissza nyomában, mint az amerikai bombázások értelmetlenségének néma tanúi.

A legnagyobb meglepetést a Ha Long öböl jelentette a számunkra. Az öbölben egy tenger alatti hegyvonulat több mint 3000 csúcsa emelkedik ki a vízszint fölé. Az apró szigeteken dús trópusi növényzet zöldell. Néhányukon majomcsapatok élnek. Ha Long Quang Ninh tartományban fekszik. Az elvtársak a tartományi pártbizottságtól pihenésről, szórakozásról is gondoskodtak a számunkra. Motorcsónakkal kivittek minket a tengerre e csodálatos szépségű kis szigetek közé. A tenger csendes volt, s a csónak csendesen szelte a nyugodt vizet. A szigetek mintha föl s alá himbálóztak volna, ahogy a csónak a hullámokat szántotta. Találkoztunk hajnali fogásról visszatérő vitorlás halászbárkákkal. Mások már ott horgonyoztak a partnál.

Deo Nai városkában találkoztunk pártós szakszervezeti funkcionáriusokkal, az itteni antracitbányák munkásaival és vállalati vezetőivel. Elmesélték, milyen munkaviszonyok között dolgoztak a bombázások idején s azt követően békés feltételek között. A legjobb munkások és a legtapasztaltabb tehergépkocsi-vezetők bevonultak a hadsereghez, azoknak pedig, akik maradtak, a munka mellett az üzem környékének és a városnak légiterét is védeniük kellett.