A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-09 / 18-19. szám
• Szorul a gyűrű • Roosevelt halála • Két és fél millió szovjet katona harcba indul Berlin ellen • Találkozás az Elbánál • Vörös zászló a Reichstagon • Hitler és Éva Braun öngyilkossága • Berlin eleste • A németek kapitulálnak • Vojna kaputt! Vége a háborúnak! „Vojna kaputt!” — Szovjet katonák a győzelmet ünnepük a Brandenburgi kapu romjai előtt Németország 1945 április közepére keleten is, nyugaton is igen nagy, gazdaságilag létfontosságú területeket vesztett. A Vörös Hadsereg 1944—45- ös téli offenzívája és az angol—amerikai seregek előretörése gyűrűbe fogta. A Harmadik Birodalom széthullóban volt. A szövetséges csapatok nyugat-európai invázióját 1945-ben a német területek, városok intenzív bombázása kísérte. Éjjel-nappal folyt a szőnyegbombázás, amely romba döntötte a német városokat és tömegesen pusztította a lakosságot. Churchill véleménye például az volt, hogy sokkal hatásosabb, sokkal jobban gyöngíti Németország hadi potenciálját a munkásnegyedek, mint az ipari üzemek bombázása. A szövetségesek összesen 2 700 000 tonna bombát dobtak Németországra. Az Egyesült Államok és Anglia kormánya, illetve hadvezetése előtt felmerült a kérdés: miképp tervezzék meg a hadműveletek utolsó szakaszát? Számításba kellett venniük a Németországban harcoló felek helyzetét. Az alapvető jelentőségű tény az volt, hogy a Vörös Hadsereg egymillió emberrel állt az Oderánál, Berlintől 60 kilométernyire, míg a nyugati szövetségesek több mint 300 kilométerre voltak a német fővárostól. Bradley tábornok, aki ekkor az 1. amerikai hadsereget vezényelte, azon a véleményen volt, hogy a szövetségesek csak 100 000 ember feláldozása árán juthatnának el Berlinig. Eisenhower a szövetséges csapatok fő támadási irányát Drezda irányában határozta meg. Az expedíciós erők főparancsnokságának 1945. április 2-án kelt direktívájában ez az álláspont tükröződött. Churchill és a brit vezérkari főnökök bizottsága ezzel szemben az északi támadás mellett érvelt; elsősorban a főváros, Berlin bevételét sürgette. Churchill, ahogy memoárjában írja, azon az állásponton volt akkor, hogy „az angol—amerikai hadseregek legfőbb és igazi célja Berlin", és hogy „arcvonalukat Európában olyan messzire kell előretolniuk kelet felé, amennyire csak tudják". A Vörös Hadsereg előtt az a feladat állt, hogy gyorsan elfoglalja Berlint és kapitulációra kényszerítse Hitler klikkjét. A német főváros elfoglalása után a szovjet csapatoknak előre kellett törniük az Elbához, hogy találkozzanak a szövetséges csapatokkal. A berlini hadművelet során szovjet részről két és fél millió ember, több mint 41 000 löveg és aknavető, 7500 repülőgép, 6250 harckocsi és önjáró tüzérségi löveg vonult fel. A német hadvezetés, a számára kedvező terepviszonyokat kihasználva, szilárd és mély védelmet épített ki a Berlinhez vezető felvonulási utakon, elsősorban az Odera és Neisse nyugati partján. Nagy-Berlint és közvetlen környékét egyetlen hatalmas erődített körzetté alakították, külső, belső és városi védelmi gyűrűvel. A város centrumát különösen megerősítették. 1945. április 13-án az amerikai hivatalos veszteséglista következőképpen kezdődött: „A hadsereg és a haditengerészet tagjai közül a tegnapi napon hősi halált fyilt: Washington, április 13. Roosevelt, Franklin D. főparancsnok. Felesége Mrs. Anna Eleanor Roosevelt, Fehér Ház." Roosevelt halálának híre április 12-én éjfél körül érkezett meg Berlinbe. Göbbels közölte telefonon a hírt Hitlerrel, a következőket mondta: „Vezérem, gratulálok önnek. Roosevelt halott. A sors leterítette az ön legnagyobb ellenségét. Isten nem hagyott el bennünket. Csoda történt, hasonló Erzsébet cárnőnek a hétéves háborúban bekövetkezett halálához. Meg van írva a csillagokban, hogy április második fele fordulópont lesz számunkra. Ma péntek van, április 13-a. Ez a fordulópont." (Göbbels itt arra utalt, hogy a hétéves háború idején II. Frigyes porosz királyt is hasonló esemény mentette meg a fenyegető katasztrófától: Erzsébet cárnő váratlanul meghalt, és III. Péter lépett az orosz trónra.) Truman, az új amerikai elnök, első nyilatkozatában szót ejtett a hadműveletek gyors befejezéséről; Hitlerék ezt úgy értelmezték, mint annak jelét, hogy az Egyesült Államok a Németországgal kötendő különbéke útjára kíván lépni. Ezzel kapcsolatban utasították a hadseregfőparancsnokságot, hogy tovább erősítse az ellenállást a szovjet—német fronton. Hitlert rendkívül felvillanyozta Roosevelt halálhíre, és Göbbelsszel együtt egész nap, április 13-án várták, hogy a frontokon bekövetkezzék a várt csodálatos fordulat. De amikor eltelt ez a nap is csodálatos fordulat nélkül, és a frontokról változatlanul érkeztek a rossz hírek a Wehrmacht újabb területveszteségeiről, Göbbels keserűen kifakadt: „A sors megint kegyetlen volt hozzánk és bolondját járatta velünk". És két nappal később, az április 15- ről 16-ra virradó éjszakán az 1. Bjelorusz Front (parancsnoka: Zsukov marsall) és az 1. Ukrán Front (parancsnoka: Konyev marsall) csapatai váratlanul általános támadásba mentek át Berlin térségében. Az I. Ukrán Front már április 18-án áttörte az ellenség neissei, az 1. Bjelorusz Front egy nappal később pedig a németek oderai védővonalát. Sikeresen bontakozott ki a 2. Bjelorusz Front (parancsnoka: Rokosszovszkij marsall) támadása is. A berlini hadművelet első szakasza április 25-én befejeződött. A Berlinhez vezető felvonulási utakat védő német csapatok szétdarabolása és bekerítése katasztrofálissá tette a német véderő helyzetét. A harcok már a tempelhofi repülőtér déli részén folytak. Ugyanezen a napon, április 25-én az 1. amerikai hadsereg 5. hadteste 69. gyalogos hadosztályának előrevetett osztagai az Elbánál, Torgau környékén találkoztak az 58. szovjet gárdahadosztály felderítőivel. A nyugati és a keleti front egybeolvadt. Április 26-án megindult a berlini hadművelet második, befejező szakasza: a két bekerített német csoportosulás felszámolása, Berlin ostroma és a szovjet csapatok széles frontú előretörése az Elbához. Április 29-én, amikor a szovjet gárdaegységek már eljutottak Berlin szívéig, a Potsdamerplatzig, a Brandenburgi kapuig és a Reichstagig, Hitler szabályos polgári házasságot kötött Éva Braunnal a Wilhelmstrassén, a Birodalmi Kancellária épülete alatt több emelet mélységben kiépített Führerbunkerben. Utána elkészítette végső rendelkezését, amelyben kijelentette, hogy a legfőbb hatalmat Dönitz vezértengernagy kezébe teszi le. Miniszterelnökké Göbbelst nevezte ki. A „politikai 8
