A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-17 / 3. szám
Kmliuri ü iirs ni: Válasz „17 éves lány, aki nem tudja mit tegyen" jeligére Leveled elgondolkoztatott, s ezért megpróbálok véleményt mondani a helyzeteddel kapcsolatban. Először is arra a panaszodra válaszolok, miszerint szüleid nem szívesen veszik, amikor szórakozni akarsz menni. Megnyugtatásként közölhetem, nem te vagy az első, akinek a szülei aggódnak leányuk sorsáért. Ez természetes és érthető, hiszen minden szülő félti a gyermekét, nem bízik meg a fiatalokban. Pedig véleményem szerint manapság sok az olyan fiatal, aki jól szórakozik, nem viszi túlzásba és erkölcsi téren sem követ el semmi rendellenességet. Az a véleményem, neked még határozottabban be kell bizonyítanod, hogy megbízható vagy. Azt nemcsak azzal lehet bizonyítani, hogy a szórakozó helyekről pontosan hazajársz, hanem azzal is, hogy a szüléiddel többször komolyan elbeszélgetsz. Ezt úgy értelmezem, hogy tudtukra adod okosan és meggyőzően, hogy a szülők számtalan esetben hátráltatják a fiatalok fejlődését és előretörését, fékezik a tudás utáni vágyukat, ami például a szórakozásban is megnyilvánul. Tanácsolom, hogy javasold szüleidnek elolvasásra a nagy orosz író, Turgenyevnek Apák és fiúk című könyvét. Abban részletesen megtalálják az apák és fiaik nézeteltéréseit, de arra is találnak feleletet, miként lehet a bajokat elkerülni, hogy az idősebb és fiatalabb generáció közötti vita egészséges és gyümölcsöző legyen. A második kérdésedre, hogy a szüléiddel vagy a nagyszüleiddel éljél-e, már nehezebb tanácsot adni, mivel nem írod le részletesen, mi volt az oka, hogy eddig a nagyszüleidnél laktál. Ha a nagyszüleid neveltek, akkor kötelességed tőled telhetőén gondoskodni róluk, ami természetesen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy időnként meglátogasd a szüléidét. Tudatosítanunk kell azt a tényt, hogy hálával tartozunk mindazoknak, akik kiskorunkban gondoskodtak rólunk. Jelige: lotto Válasz a „Békés együttélés" jeligére Elnézését kérem, ha nem egészen olyan tanácsot adok, amilyet várt. Nagyon furcsállom az esetét: ha ön olyan jó ember, nem iszik, nem dohányzik, annak ellenére mégis elhagyta a fele-Michal Borsky felv. sége három gyerekkel, nehéz rá magyarázatot találni. Lehetséges-e elhagyni egy jó embert, aki annyira szereti a családját mint ön, s még a történtek után is visszafogadná a feleségét a gyerekek miatt. El tud képzelni egy olyan családot, amelyben csak a gyerekek miatt él együtt két ember? Azt is furcsállom, hogy a felesége megtiltja a gyerekeknek, hogy meglátogassák az apjukat. ön abba sem tud belenyugodni, hogy a bíróság kimondta a válást. Bizonyára alapos indoklás után tette azt. Én úgy tudom, hogy a bíróság előtt senki sem állíthat olyan dolgot, ami nem igaz. Sőt, még büntetés is jár azért, ha valaki igazságtalanul rágalmaz valakit. Továbbá tapasztalatból állíthatom, hogy nem elég az, ha a férj rendszeresen hazaadja a keresetét. Több, más is kell a boldogsághoz. Szerintem a problémákat addig kell megoldani, amíg nem kerül a bíróság elé, mert akkor rendszerint mór késő. Azt tanácsolom, ne akarja mindenáron visszaszerezni a feleségét. A gyerekeket csak addig lehet eltiltani magától, amíg kicsik. Ha továbbra is rendesen fog élni, a gyerekek nagyon hamar észreveszik, hogy ki szereti őket igazán. S nyugodjék meg, ha egy család széthull, mind a két fél veszít. De lehet, hogy a gyerekek nyugodtabban élhetnek és nevelkedhetnek, mint egy zaklatot életű családban. Tisztelettel egy szintén elvált asszony. Válasz „Szeretném, ha szeretnél", „Nagykapos" és „Kezdettől 14-es" jeligékre Rendszeres olvasója vagyok az Emberi sorsok rovatának. Sokszor találkozom, illetve olvasom 16—17 éves lányok panaszait, akik tanácsot kérnek, mert csalódtak, mert a fiúk elhagyták őket. Ez mind azért van, mert korán elkezdték a fiúkkal való szórakozást. Ha beszélnek egy fiúval, rögtön azt gondolják, hogy az mór az övék lesz, és mindent megengednek. Aztán, ha a fiú elhagyja őket, gyerekésszel rögtön az Emberi sorsok rovatához fordulnak tanácsért. Ilyen esetben tollat sem vettem volna a kezembe. Tudomásom szerint a Hét olvasóinak a zöme figyelembe sem veszi a hasonló eseteket. Nevetségessé tettétek magatokat, az az igazság. Ahhoz túlságosan fiatalok vagytok még, hogy komolyan vélekedjetek a szerelemről, hiszen valójában még azt sem tudjátok, mi is az tulajdonképpen. Olyan fiúnak én sosem hinnék, aki a kezdet kezdetén mézes-mázas szavakkal hiteget. Az olyan fiúk hamar megkapják a magukét, s azzal továbbállnak, s a lányokról megvan a véleményük. Azt tanácsolom, térjetek észhez minél előbb. Először gondoljátok meg jól, hogy mit akartok cselekedni, s azt is, milyen problémával fordultok az Emberi sorsok rovathoz. És még valamit, kedves 17 éves lányok: soha ne fussatok olyan szekér után, amelyik nem vesz fel! Jelige: 18 éves Katalin KERESZTREJTVÉNY Rejtvényünkben Lengyel Menyhért négy ismert művének címét rejtettük el a vízszintes 1, 6, függőleges 12, és 14. sorban. Vízszintes sorok: 13. Üres németül. 14. Szlovák .cél. 15. Női hangnem. 17. Román kikötőváros az Aldunán, mai neve Galati. 19. Régi római pénz. 20. Akadémiai titulus rövidítése. 22. Tantál vegyjele. 23. Állam Közel-Keleten (y—i). 24. Óriáskígyó névelővel. 25. Föléje. 26. Csüng. 27. Save our souls (mentsétek meg lelkeinket). 28. Rajongva szeret. 29. Üt Rómában. 30. ... Lisa, világhírű festmény. 31. Hangtalan zene. 32. Állam Nyugat-Afrikában. 34. Mosti autók jelzése. 35. Ismeretlen névjele. 36. Nagyobb szám. 37. Levegő. 38. Cipész. 40. Finom tésztaféleség. 42. Csillagkép. 43. Énekhang. 44. Liszt finomság jelzés. 46. Kuckó. 47. A Lengyel Légiforgalmi Társaság neve. 48. Sajátos rekedt hangot hallat (varjú, holló). 50. Fontos ásvány. 51. A lelátó öröme. 52. Folyó Erdélyben. 54. Dickens írói álneve. 55. Zokog. 56. Szlovák tengely. 57. Ad acta. 58. Vízisportoló. 60. Szarvasmarha hímje. 61. Eszével felfogja. 63. Szótlanul elgondolkozó. 65. Kugli. 66. Görög betű. Függőleges sorok: 2. Állandó jellegű alkalmazás. 3. Francia János. 4. Fecske része. 5. Ókori város Mezopotámiában. 6. Verdi opera. 7. Bírói eljárás. 8. Hangtalan relé. 9. Nagy növény. 10. Eleven. 11. A múlt idő jele. 16. Francoise . .., fiatal francia írónő. 18. Ékezettel Tamási ... személyneve. 19. Nem egészen babám. 21. Növény, főzete üdítő ital. 22, Ezer kilogramm. 24. A szerelem istene a latin mitológiában. 25. Becézett Mária. 26. Igavonó állat. 28. Zamatos. 29. Jókedvű. 30. Dörmög. 32. Kibújik a ... a zsákból (szólás-mondás). 33. Rés. 34. Időmeghatározás. 36. Női név. 38. Nagyobb település. 39. Japán nemzeti játék. 41. A szerelem istene az ókori görög mitológiában. 42. Borús idő. 43. Régi hosszmérték. 45. Viharos északi szél a dalmát partokon. 47. Francia névelő. 49. Mesefilm. 50. Valamely tevékenység jó eredménye. 52. A sakk-játék befejezését jelentő szócska. 53. Fűtőanyag. 55. Lapos. 57. Menyasszony. 59. Kibogoz. 60. Fia arabul. 61. Nem halt meg. 62. Ionrész. 64. Azonos a vízszintes 57- el. 65. Személyes névmás. Beküldendő a vízszintes 1, 6, függőleges 12, és 14. számú sorok megfejtése. Az előző rejtvény megfejtése: „Ahány ember, annyi az út, a cél.“ — Szurkov — Életkor. Könyvet nyertek: — a zárójelben megjelölt számú keresztrejtvények helyes megfejtéséért — Sznida László, Hajnáéka (46); Horváth Zsuzsanna, Dlhá Vés (47); Csík József, Stúrovo (48) ; Csákányi András, Maié Ludince (49) ; Benda Ilona, Pribeta (50). 20