A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-23 / 21. szám
Olvasóink a felszabadulásról Monosza és Csengőhő 1944 őszén még sok radzovcei (ragyolci) és környékbeli férfinak kézbesítettek ki behívót, de már csak nagyon kevesen mentek el. Akik itthon maradtak, azzal az elhatározással cselekedtek így, hogy mindegy meghalni a szabadságért folytatott harcban a fronton vagy a község közelében. Meg a község polgárait sem akarták védtelenül hagyni. Szükség lehet a férfiakra, ha a visszavonuló németek garázdálkodnának. Persze, ezek a férfiak nem maradhattak a községben. A Monosza és a Csengőkő árnyas lejtője nyújtott számukra menedéket. Apa a fiát, fiú az apját vitte magával az erdőbe, mint idős és ifjabb Márton András, Bandúr Gyyla, Bandúr József. Vitték, hordták a híreket. Benyus Ferencék és Benyus Jánosék irányították őket, de Bodnár László és Bodnár Lajos is készen állt a feladatok elvégzésére. A fiatalok közül Zdurni Mártont, György Lajost, György Bélát, Novák Bélát és Szvetlík Barnát említem. Tanácskoztak, szervezkedtek, felderítőket küldtek a közeli pusztákra, hogy minél előbb kapcsolatot teremthessenek a rohamosan közeledő Vörös Hadsereg katonáival. Felvették a kapcsolatot Nógrádi Sándor partizánegységével is. Majd csatlakoztak a partizánokhoz. Az ágyuszó egyre közelebbről hallatszott. A felderítők jelentése szerint a németek védeni akarták a Losonc felé vezető utat. Tartalékaikat hol itt, hol ott vetették be, és ellentámadásokkal próbálták feltartóztatni a szovjet egységek gyors előretörését. Mindenki érezte, hogy hamarosan nagy dolgok történnek. Nem kellett várni sokáig. Az egyik felderítő csoport azt jelentette, hogy a szovjet egységeknek sikerült elzárniuk a Salgótarján — Losonc útvonalat. így a visszavonuló német alakulatok csak a rossz állapotban levő bekötő utakat használhatták, és ez azt jelentette, hogy keresztéi kellett haladniuk a Csengőkő aljában fekvő Abroncsos pusztán, ahol a törzsparancsnokság tartózkodott. A törzs azonnal megkezdte a hadműveleti terv kidolgozását. Az események azonban gyorsabban következtek be, mint ahogy azt várni lehetett. December 27-én meglepetésszerű támadás érte a partizánokat. Abroncsos-puszta déli oldaláról vésztjóslóan közeledtek a németek. Novák Béla és egy szovjet bajtársa észrevették, hogy Somoskő felöl egy nagyobb német gyalogos egység közeledik. Azt a házat vették célba, amelyben a törzs szállásolt. Novák Béla riasztó lövéseket adott le, s o Palecsek György házában tartózkodó parancsnokság azonnal utasítást adott a hord állások elfoglalására; a pusztán rekedt katonáknak és civileknek pedig megparancsolta, hogy meneküljenek az erdőbe, mivel a lakosságot meg kell védeni a veszélytől. A jól képzett partizóntörzs tagjai (Nógrádi, Tömpe, Kurinsky, Molnár, Rákosi Éva, Szamszonenko Tánya, Lapsov, Kerényi, Sandoval, valamint Bandúrék, Györgyék, Bodnár Lászlóék, Bodor Gézáék, Novák Béláék) felismerték a helyzetet és mindjárt tüzet nyitottak a támadó német SS-katonákra. A puszta hadszíntérré változott. Még december 28-án délelőtt 10 órakor is ropogtak a fegyverek. A község lakosai szorongva várták a fejleményeket. A németek fejvesztetten menekültek, magukkal vitték sebesültjeiket. Tizenegyen azonban áldozatul estek. A partizánok közül ekkor vesztette életét Bandúr Árpád, Höning József, Valesek, Szvetlik Barna, Szojka Pál, Kurtiniak József, valamint a kétéves Kurtiniak Marika. Életüket vesztették azok a katonák is, akiknek már nem volt idejük a menekülésre. Nem élhették meg a felszabadulás örömét. A fasiszták golyói kioltották életüket. Vérük omlott azért, hogy a jövő nemzedékek békében és biztonságban élhessenek. 1944. december 29-ének ködös hajnalán, az izgalomban eltöltött hosszú napok és éjszakák után először szívhattak szabad levegőt a partizánok és a község lakói. Szabadságunkat a szovjet katonák bátorságának, győzelmének és áldozatkészségének köszönhetjük. Az elmúlt harminc év alatt a régi Ragyolc átalakult. Szép új családi házak épültek. Az új házakban modern háztartási gépek. Bódi elvtárs, a hnb elnöke nem ismeri a fáradságot. Rengeteget tesz a falu érdekében. Hogy konkrétan is említsek néhány tényt: hat háromemeletes szövetkezeti lakóháztömb épült művelődési házzal, ifjúsági és nyugdíjas klubbal; portalanították az utakat, neonvilágítást vezettek be, vasútállomást, kétemeletes általános iskolát, kenyér- és tejboltot építettek, a partizánharcok színhelyén pedig úttörőtábort létesítettek. 1945. január 5-én újjászervezték az SZLKP helyi szervezetét s Bódi elvtárs kezdeményezésére megalakult a Kommunista Ifjúsági Szövetség. Az élet sok titkot rejt magában. Voltak és vannak nehézségek, akadályok. De mindig a komunisták voltak azok, akik igazán képviselték és ma is képviselik községünk lakosságának az érdekeit. KO'ÓS IRÉN BOLDOGAN REPÜLÖK HAZA Nagy magas hegyek között fekszik Debrad' (Debrőd). Messze a nagyvárosok zajától. Csak kevesen tudnak létezéséről. Szülőfalumról beszélek. Arról a faluról, ahonnan elmentem ugyan, de soha nem szakadtam el tőle. Érthető tehát, hogy az embert visszahúzza a szíve a szülőföldjére. A gyermek és ifjúkori emlékektől egyszerűen nem lehet elszakadni. Ami igaz, szívesen őrzöm őket. Szívesen és gyakran járok szülőfalumba. Édesanyám és édesapám ott élnek. Autómon boldogan repülök haza. És jóleső érzéssel veszem tudomásul, hogy évről-évre fejlődik a község. Gombamódra nőnek a szép nagy házak. Felszabadulásunk harmincadik évében büszkén könyvelhetjük el a sikereinket. Társadalmunk mind politikai, mind gazdasági, mind kulturális téren nagyot lépett előre. Hála és köszönet jár azoknak, akik életüket áldozták a szabadságunkért. A felszabadulás évében négyéves voltam. Édesanyám emlékeztet a lövöldözésre, az ágyúszóra. Kis eldugott falunkban 1944 karácsonyát és az 1945-öt év januárját csendesen vészeltük át. A hegyekben német fasiszták kóboroltak, olykor be is merészkedtek a falunkba. Elvittek mindent, amit meg lehetett enni. Garázdálkodásuk ideje azonban nem tartott sokáig. A szovjet hadsereg elüldözte őket. Nyugalom honolt a falunkban. A szovjet katonáknak friss tejet és kenyerei adtunk. Sokat kóboroltam akkoriban, és nem hallgattam anyám intő szavára, hogy ne nyúljak semmihez, amit a faluban vagy az erdőben találok. Felvettem egy pléhdarabot. Még rá is ültem. A partról is úgy repültem le a rögtönzött szánkómmal. örömöm nem sokáig tartott. Édesanyám megtalált. Megszabadított a péhdarabtól. Könnyen az életembe kerülhetett volna a játék. Csak most, felnőtt emberként tudatosítom, hogy a háború nemcsak a katonák, a békés polgárok, de a gyermekek életét is veszélyeztette. Most tudatosítom, mit jelent az, hogy a szovjet hadsereg győztes előrenyomulása folytán béke köszöntött falumra és szülőföldemre. A béke, a békés élet három évtizedének az eredményeit érzem léptennyomon, valahányszor csak a szülőfalumba hazatérek. HORVÁTH JENŐ VÁMOS GABOR felvétele 4
