A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-09 / 18-19. szám
A színes fotózás új lehetőségei Szína fotókon a természetben előforduló bármely színárnyalatot megörökíthetjük, sőt láthatóvá tehetjük a láthatatlant. A korszerű, több régetű színes filmek azonban még ennél is többet tudnak. Egyrészt szabad utat engednek a művészi fantáziának — a képzelet alkotta „hamis" színek alkalmazásának —, másrészt soha nem remélt pontosságú elemzéseket is lehetővé tesznek tudományos, műszaki és biológiai témákban egyaránt. Kevésbé látszik megoldottnak a fényképezés másik ősi problémája, a mozgás megörökítése állóképen. Van már száz esztendeje is, hogy Eadweard Muybridge — rendkívül nagy fáradsággal, de sikerrel is — elsőként készített mozgc-elemző felvételsorozatot. Képsorait joggal tekintik a mai mozifilmek előfutárának. Még jelentősebbek Jules Etienne Morey, ugyancsak már évszázados „kronofotói". Neki sikerült viszonylag legjobban megoldania a lehetetlennek látszó feladatot: időt, mozgást ábrázolni állóképen. Egyetlen felvevővel dolgozott s a mozgás fázisait az objektiv elé helyezett és kellő ütemben forgatott, lyukakkal ellátott lap segítségével választotta szét és egyetlen lemezre fényképezte. Persze, fekete-fehérben. Hasonló elvvel azóta és még ma is sokféle felvétel készül. A közelmúltban NDK-beli szakemberek új elvek alapján kezdtek kísérleteket, hogy színes képen rögzítsenek mozgáselemeket. Az ORWO több rétegű, korszerű színes filmje kiválóan alkalmasnak bizonyult erre a célra, de a Marey-féle lyukasztott forgó lap alkalmazása bonyolultnak látszott. Bár a számításba vett 1/800 mp megvilágítási időt — ami a legtöbb sportmozgáshoz már elég rövid — ezzel is elérték volna, de a százesztendős módszerrel még napfényben is nagyon nagy lencsenyilósra, illetve erős fényforrásra lett volna szükség. Ezért újtipusú villanófények felhasználása mellett döntöttek. Az úgynevezett stroboszkópok egyik változatát választották ki a kísérletekhez. A stroboszkóp lényegében elektronikusan vezérelt villanó fénycső, amely szabályos időközöben meg-megszakitott megvilágítást nyújt, s kiválóan alkalmas szakaszos mozgásjelenségek tanulmányozására. A kielégítő fényerőt biztosító stroboszkópok azonban nagyon költségesek, ezért helyettük szokványos hordozható hálózati villanóberendezéseket használtak fel, amelyeknek egyenként 400 W a teljesítménye. A wolleni filmgyárban tervezett és elkészített szerkezettel 16 villanólámpát kapcsolnak őszsze egy strobo-egységgé s a Strobo 16-nak elnevezett berendezéshez kellő számú (16) szinkronkábelt csatlakoztatnak. Az egyes lámpák felvillanásának sűrűségét széles határok között fokozat nélkül szabályozhatják. Kívánság szerint a lámpák 10 másodpercenként 16 ízben, vagy akár egy másodperc alatt is 16 alkalommal villannak tel. A felvillanások és a megörökítendő mozgás 'ritmusát a kellő ritmusérzékkel rendelkező kezelőszemélyzet meglepő gyorsan összhangba hozta. Az Így megszerkesztett megvilágító berendezéshez állandóan nyitott blendéjű felvevőgépeket alkalmaztak. A felvételek színhelyét, a műtermet hermetikusan el kellett zárni mindenféle zavaró fénytől, nehogy a háttér megvilágosodjék s a képek elmosódjanak. A környezet megteremtése tehát nem volt könnyű dolog, de kihasználták azt az előnyét, hogy akár különféle irányokból is, tetszés szerinti számban állíthattak be felvevőket — a több irányból készült képek összedolgozása változatos megoldásokra nyújt lehetőséget. A képek témájául szolgáló mozgás egyes mozzanatainak elkülönítése nem könnyű feladat. Maréy azt tapasztalta, hogy relativ lassú mozgás, vagy nagyon hosszan elnyúló test esetében — a lyukasztott lap alkalmazása ellenére is — jelentősek lehetnek az átfedések. Elegánsan oldotta meg a kérdést a „geometriai kronolotografiával". Járkáló férfit ábrázolva, fekete trikót adott rá s testét az objektív felé eső oldalon erősen fényvisszaverő fehér csikókkal látta el. Esztétikailag szép volt a megoldás. de általánosságban nem alkalmazható és meggátolja a térhatás kialakulását is. A wolfeni laboratóriumban általánosan alkalmazható megoldást kerestünk, s meg is találtuk, a színes fotózás lehetőségeinek teljesebb kiaknázásával. A stroboszkóp egyes villanóit eltérő színű fényszűrőkkel szereltük fel s a Villonokat meghatározott sorrendben alkalmaztuk. Az egyes mozgós-fázisokhoz a jellegükhöz illő színű lényeket villantottuk tel, a legmozgalmasabb pillanatokat a legfeltűnőbb színekkel (vörös, sárga) világítottuk meg. A színek megválasztásában természetesen követhetünk más szemporjtokat, csupán esztétikai elképzeléseket is, vagy olyanokat, amelyek a kép mondanivalóját hangsúlyozzák. Elképzelhető például, hogy egy sportfoto sorozatban a mozgás kezdetét, a teljesítmény csúcsát és a befejezési azonos színnel örökítsük meg. Képeink és tapasztalataink nyilvánosságra hozásával bátorítani szeretnénk a fotosok egyre népesebb táborából azokat, akik kellő felkészültséggel színes fényképezésre is vállalkoznak. A hivatásos fényképészek, kutatóintézeti fotósok munkájában már mindennapos a színes eljárás, nem is sok fáradtsággal az amatőrök is kellő jártasságot szerezhetnek a korszerű több rétegű színes filmek sokoldalú lehetőségeinek kihasználásában. H IIIHn KEJIELTE A bolygók kutatásában nemcsak a nagy távolságra induló űrszondák, önműködő bolygóközi állomások missziója nyit ú] szakaszt napjainkban, hanem az egyre érzékenyebb műszerek munkába állása is. Ilyen földi eszközökkel fedezte fel legújabban L. Trafton, a McDonald obszervatórium bolygókutatója, hogy korábban rosszul határozták meg a Szaturnusz legnagyobb, csaknem a Földdel egyenlő nagyságú holdja, a Titán légkörének összetételét Érzékeny szilárdtest-detektorokkal tanulmányozva a Titán színképének az infravörös sugárzással szomszédos régióját, Trafton a molekuláris hidrogén gyenge vonalaira bukkant a Titán-légkör színképében. Korábban csak a metán jelenlétét sikerült kimutatni teljes bizonysággal. A két, hidrogénben gazdag molekula jelenléte a Titán légkörében sok fejtörést okoz a csillagászoknak. Minthogy a Titánra viszonyított szökési sebesség kicsiny, lehetetlen, hogy megmaradhatott volna körülötte az eredeti hidrogénben gazdag ősatmoszféra. A hold létrejöttekor felszabadult hő, majd az ezt követő lassú lehűlés minden bizonnyal elpárologtatta az illékony hidrogénmolekulákat. így a jelenlegi ritka légkör min-EGYKEZES CSAVARHOZÓ A legnehezebben hozzáférhető helyekre is könnyedén bejuttathatok a csavarok az Angliában készített egykezes csavarhúzó segítségével. Az új kéziszerszám végén nyolc nylon befogófej van, amelybe a legkülönbözőbb — kerek, lapos és süllyesztett fejű — cso-ELEKTROMÁGNESES FÉMSZIVATTYÚ Az Ukrán Tudományos Akadémia vasipari kutató intézetében új típusú elektromágneses szivattyút fejlesztettek ki az izzó fémolvadék szállítására. Az új típusú elektromágneses fémszivattyú íróasztal nagyságú berendezés, üstjében mintegy 300 kilogrammnyi fém fér el. Belsejében fordított T-alakú hőálló vezeték van. Elektromágnesekkel mágneses teret hoznak létre az üstben. Amint bekapcsolják az áramot, a fémolvadék megindul felfelé a hőálló vezetékben. A fémolvadék folyásának mértéke az alkalmazott áramerősségtől függ és könnyen változtatható. KÁBEL-CSÚCS Egy kisebb olaj vagy földgáz távvezeték átmérőjével vetekszik a Hannoverben készített 25 centiméter átmérőjű nagyfrekvenciás kábel, amelyet a München mellett épült új rövidhullámú rádióközpontban helyeztek üzembe. Ezen az óriás kábelen továbbítják az adást a stúdiókból a 125 méter mádén valószínűség szerint kialakulása után jött létre, s a hidrogén, továbbá a metán ma is jelentős mennyiségben „szökik el" a Titán légköréből. Ez azonban csak úgy lehetséges, hogy a légkör állandó hidrogénutánpótlást kap a szilárd felszínről. A Titán fajsúlya csak kétszer akkora, mint a vízé, így elképzelhető, hogy felszíni rétegei -jelentős mennyiségű szilárd hidrogént tartalmaznak. Trafton valószÍQŰnek tartja, hogy a Titán-légkörnek még más fő összetevője is van a metánon és a molekuláris hidrogénen kívül — ezt az ismeretlen molekulát azonban az eddigi vizsgálatokkal még nem sikerült leleplezni. varok is könnyen befoghatók. Ez a befogófej a teljes behajtásig szilárdan rögzíti a csavart. Az 50 kV-ig szigetelt csavarhúzó pengéi cserélhetők és minthogy a penge visszahúzható a nyélbe, az egész szerszám zsebre vágható — nem kell tartani az esetleges sérüléstől. gasságú oszlopokon elhelyezett antennákra. A réz belső vezeték és az alumíniumból készült burkolat között sűrített levegő töltés gondoskodik a villamos szigetelésről és a keletkező hő elvezetéséről.