A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-09 / 18-19. szám
JUUUüAN BÜSZKÉK EREDMÉNYEIKRE Lombos Kornél, az állami gazdaság Kilacsko Ignác, a kacsafarm vezetője igazgatája Felhős, nedves és csípős időben indultunk Králov Brodra (Királyrévre). Útközben kékes ködök füstölögtek az átázott földből és apró, hideg esőként hullottak a földre. Már délfelé járt, amikor megérkeztünk. Néhány percre megálltunk a királyrévi kultúrház gyönyörű épülete előtt, melyet a terv szerint május kilencedikén Csehszlovákia felszabadulásának harmincadik évfordulója alkalmából adnak át rendeltetésének. Egy ideig a befejező munkálatokat végző szorgos munkásokat figyeltük, majd elindultunk az állami gazdaság irodája felé. Az ázott fák rezgő árnyaknak tetszettek, mintha maguk is a gomolygó, szürke ködből volnának, és a ködfátyolba burkolózó úszó kacsáktól fehérlő tavakban nézegették magukat. Királyrév már évtizedek óta elsősorban kacsa-fa rmjáról híres. Jóízű pecsenyekacsát nevel az állami gazdaság a falu határában levő tavakon. De Királyrév ma már nemcsak Icacsafarmjáról híres. Néhány év óta zamatos őszibarackot, jóízű almát is termesztenek, és az állami gazdaság borjúneveldéjében is olyan eredményeket érnek el, melyre az egész ország felfigyelhet. Lombos Kornél agrármérnököt, a királyrévi állami gaz'daság igazgatóját irodájában, munka közben találtuk. Az első negyedév munkatervének kiértékelésén dolgozott. Az elért eredményekről, sikerekről, tervekről beszélgettünk. — Mezőgazdasági politikánk célja — ahogyan azt a XIV. pártkongresszus határozatban rögzítette — a szocialista termelési viszonyok szilárdítása és teljes felhasználása a termelőerők fejlesztésére úgy, hogy hazai forrásokból tudjuk fedezni az élelmiszerfogyasztás növekedését. Ez természetesen megköveteli a mezőgazdasági termelés növelését. Évi munkatervünk összeállításakor a párthatározatokból eredő feladatokból indulunk ki. Háromezer hektáron gazdálkodunk. 1300 hektáron búzát, 500 hektáron árpát termesztünk. Búzából tavaly 54, árpából közel 60 mázsás átlagos hektárhozamot értünk el. Ugyanakkor fokozott gondot fordítunk a takarmánytermelésre, a keverék- és táptakarmányok előállítására, mert az állati termékek termelésében is fokozott feladatok várnak ránk. Tavaly 65 vagon disznóhúst, 30 vagon marhahúst és 24 vagon kacsahúst termeltünk. Az állami gazdaságnak nagy kapacitású borjúneveldéje is van. A borjak tíznapos korukban kerülnek hozzánk és hathónapos korukig neveljük őket. Mint üszők kerülnek vissza az állami gazdasághoz, szövetkezetekhez. A borjúneveidével kapcsolatban az a tervünk, hogy a munkaerők és eszközök jobb felhasználásával kooperációs kapcsolatainkat fejlesszük. A királyréviek nagyon büszkék — és joggal — a gyümölcstermesztésben elért eredményeikre is. Tavaly kitűnő termést értek ei az őszibarack és az alma termesztésében. — Jelenleg 27 hektár gyümölcsösünk van. Ebből 24 hektár már termő. Tavaly hektáronként 121,7 mázsa termést értünk el. Gyümölcsösünkre valóban büszkék vagyunk s bővíteni kívánjuk. De ezen a téren csak kezdeti sikerekről beszélhetünk. Nagy hagyománya van azonban nálunk a kacsatenyésztésnek. A gazdaság farmján évente átlag 24—26 vagon kacsahúst termelünk. De erről hadd szóljon Kilacskó Ignác, a farm vezetője. — Mesterséges tavoinkon évente több mind százezer kacsát nevelünk. Sajnos, a mesterséges tavak vizszintjét nem tudjuk emelni, ezért mi haltenyésztéssel nem foglalkozhatunk. A 80—100 cm-es mélységű víz a nyári kánikulában erősen felmelegszik, a halak kipusztulnának. A kacsákat a közeli baromfifeldolgozókba szállítjuk. A farm jelenleg 50 munkaerővel dolgozik. Legtöbbnyire lányok. asszonyok; átlagkeresetük havonta kétezer korona körül mozog. Tojókacsóink átlagos évi hozama 112 tojás. Átlagosan két. két és félezer tojókacsánk van — évente selejtezünk. Korszerű keltetőgépeink vannak. Havonta mintegy 20 ezer kacsát keltetünk. A kiskacsák néhánynapos nevelés után — természetesen ha az időjárás jó — a tavakra kerülnek. Hathetes korukig tartjuk, s ha elérik a két és fél kg-os átlagsúlyt, eladjuk őket. Ezután Lombos Kornél igazgatótól a tervek iránt érdeklődtünk. — Az idei tervünk? Beruházási eszközeinket a termelés további összpontosításával és szakosításával összhangban koncentráljuk, a munkafolyamatok szervezésének tökéletesítésével fokozzuk a termelést arra törekedve, hogy a fárasztó kétkezi munkát korszerű gépek beállításával megszüntessük. Hiszem, hogy ebben az évben is jó munkával, minőségi termékeinkkel legalább olyan eredményeket érünk el, mint 1974-ben. A királyréviek büszkék munkaeredményeikre, sikereikre. És ahogyan mi is meggyőződhettünk — jogosan. FEDERMAYER ISTVÁN Vámos Gábor felvételei