A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-04-11 / 15. szám

Műtermi látogatás PATAKY KLARA szobrászművésznél A Kis-Kárpátok első dombhátán, mely Bratislavánál hirtelen tűnik fel a nyugodt vizű folyam, a Duna partján, rügybe fakadt szölőskertek fölött, a zöldellő kertváros peremén épült kor­szerű műtermében látogattuk meg Pa­­taky Klára szobrászművésznőt, akit az SZKT nemrég Zápotocky-dijjal tüntetett ki. Gyönyörű szobrai, faragványai, ha­talmas domborművei, amelyek harmo­nikusan illeszkednek a hatalmas mű­terem milliőjébe, az első pillanatban megragadják a látogatót. Két monu­mentális dombormű mintázása közben beszélgettünk. — Ipolyságon születtem, tízéves ko­romig Krupinában (Korponán) nevel­kedtem, majd a zvoleni (zólyomi) gim­náziumban érettségiztem. Már kislány koromban nagyon szerettem rajzolni, festeni. A gimnáziumban kiállított raj­zaim, akvarelljeim nagy feltűnést kel­tettek. Sokan voltak, akik nem is hit­ték el, hogy az én munkáim. Nagyon sokat köszönhetek a zólyomi gimná­zium tanárainak, akik tanácsaikkal lé­nyegesen elősegítették tehetségem ki­bontakozását. Az érettségi után Bratis­­lavába kerültem, ahol 1954-ben elvé­geztem a főiskolát. A szobrászattal a főiskolán ismer­kedtem meg. Kostkának, a kiváló szob­rászművésznek és pedagógusnak elő­adásain került először kezembe az agyag, melyből csodálatosan szép dol­gokat formázhat az ember. Eredetileg festőművész akartam lenni. Az agyag azonban rabságába ejtett, már nem tudtam és nem is akartam szabadulni tőle. — Mi volt az első nagy sikere? — Siker... A főiskola elvégzése után nagyon kemény és rendszeres munka következett. Fáradhatatlanul nagyon sokat dolgoztam, míg kialakí­tottam saját egyéni stilusomat. Agyag­ból mintáztam, fából faragtam, vés­tem ki kisebb-nagyobb szobraimat. Azt hiszem, az első nagy sikerem a fasiz­mus nemeckái áldozatainak emlék­műve. Első önálló kiállításom 1964-ben volt Bratislavában. 1971-ben a Majerní# kiállítási csarnokban mutatták be al­kotásaimat. Még ugyanabban az év­ben Szófiában, majd egy évvel későb­ben Budapesten is kiállítottam. — Mi a legkedveltebb témaköre? — A legszívesebben gyermekeket, anyákat mintázok. Talán azért, mert magam is anya vagyok, ezzel fejezem ki gyermekszeretetemet. Ezt a vonalat szeretném folytatni. Most egy család: anya, apa és gyermek mintázásán dol­gozom. Szeretem a követ, de igazán a faszobrászat a szívügyem. Márcsak azért is, mert a fával egymagám is meg tudok birkózni, nem kell a kőfa­ragó mellett' állnom, lesnem, figyelnem, hogy hogyan pontozza át szobromat. Ahogyan már említettem, szeretem a követ is. Sajnos csak nehezen jutok minőségileg kifogástalan, úgynevezett sűrű kőhöz. Ez nemcsak az én pana­szom, de szobrásztársaimé is. A legszívesebben hársfát vagy vörös­­fenyőt használok. A hárs puha, jól megdolgozható, a vörösfenyő viszont nehezebben munkálható, de hatáso­sabb. A faragásnál — a fa minősége miatt — nagyon sokszor el kell térni az eredeti tervtől. Van úgy, hogy ez a mű előnyére szolgál, de csak ritka esetben ... — Melyik munkájával nyerte el a Zápotocky-díjat? — A klacnói partizán-emlékműért. Ezt tavaly, a Szlovák Nemzeti Felke­lés jubiláris harmincadik évforduló­ja alkalmával leplezték le. A szobor­­csoportot — elöl harcoló partizán, mö­götte felesége és anyja — Klacno fő­terén, nagyon szép környezetben he­lyezték el. A község lakói társadalmi munkában készítették elő a szoborcso­port helyét, s ezt parkosították. A Szak­­szervezetek Központi Tanácsának Zá­­potocky-diját, Prágában, február 28-án adták át ünnepélyes keretek között. Nagyon örülök a díjnak, újabb lendü­letet ad a munkámnak a szép elisme­rés. — Tervei...? — Rengeteg tervem, elképzelésem van. Csak legyen idő a megvalósítá­sukra. Jelenleg két megrendelésen dolgozom. Két felszabadulási emlék­művet készítek, egyet Stiavnica (Sel­mecbánya), egyet SuSany számára. — Ezek szerint nem folytatja ked­venc témakörét, a gyermekek mintázá­sát? — Dehogyis nemi Hiszen ez a ked­venc témám. Egy sorozat: anya, apa, gyermek megmintázásán dolgozom. Számomra ez az aktiv pihenés ... — Mi volt eddigi legnagyobb élmé­nye, amely művészi fejlődésére jelen­tős befolyással volt? Pataky Klára néhány pár pillanatig elgondolkozik. — Nagyon sok az élményem. Mo­zaikszeren szinte egységes képpé for­málódnak. De a legnagyobb élmény, amely állandóan bennem él: Lenin­grad. A város légköre, szobrai, házai, a gyönyörű tengerparti város — mint művészre is — felejthetetlenül hatott. És a másik nagy élmény, amely,* azt hiszem egész életemen végigkísér, Ste­­funko professzor által közvetített tu­dás. Általa ismertem meg az igazi művészetet, amelynek rabja lettem. Számomra elképzelhetetlen, hogy ab­bahagyjam a munkámat, elképzelhe­tetlen, hogy valami mással foglalkoz­zam. Festő akartam lenni. Még ma is nagyon szeretek rajzolni, festeni — hi­szen ez is szorosan a munkámhoz tar­tozik —, de szobrot mintázni, faragni, vésni: élettelen anyagból „élőt“ alkot­ni, ez lett a hivatásom ... Már késő délutánra járt az idő, ami­kor elbúcsúztam a művésztől. A műte­rem alatti szőlőskertek és a rügybe fakadt fák kezdtek eltűnni a szürkü­letben, amikor a Dunával szembenéző domboldalról a város felé indultam. De még sokáig élt a benyomás, amit ez a találkozás hagyott bennem. Igen, élettelen anyagból „élőt" alkotni, ez valami olyan szép és nemes, ami csak keveseknek adatott meg, művészi szin­ten. Pataky Klára e kevesek egyike. Már bizonyított. Kiváncsion és szere­tettel várjuk újabb alkotásait. FEDERMAYER ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom