A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-04 / 14. szám
KONTÁR GYULA (2) es MICHAL bUKSKY IJJ teiv. meg. Az SS-ek és kiszolgálóik, a gárdisták házról házra járva elrendelték a lakosság kitelepítését és ellenőrizték a felkészülést. — Nem lesz már idő a kiürítésre! A Vörös Hadsereg feltartóztathatatlanul nyomul a város felé. Talán már csak órák kérdése, hogy itt legyenek a szovjet katonák. Az a legfontosabb, hogy időt nyerjünk, ki kell játszanunk a fasisztákat! — mondták az idősebbek. 1945. MÁRCIUS 31 - SZOMBAT Nagyszombat... Az eget ismét beborították a felhők, a rügyező fák szomorúan, tompán suttogtak a tavaszi szélben. A fasiszták, és azok a bűnösek, akik féltek a felszabadítók és a nép haragjától, fejvesztetten menekültek. A Német Párt hajókat és teherautókat bocsátott a menekülők rendelkezésére. Poór, a rettegett gestapós, a város elsőszámú réme is menekült... A véres kezű bérgyilkos egy hatalmas teherautóra rakatta összerabolt értékeit, menekült... — Nem jutsz messzire. Tudom, minden lépésedet figyelik... — gondoltam. — Akárhová bújsz, előkaparnak. Aljas tetteidért felelned kell... Késő délután hatalmas robbanás törte meg a csöndet. A német fasiszták felrobbantották a Dunaparton — a mai Kultúrpark területén levő — lőszerraktárukat. Hatalmas láng csapott a magasba, és hajnalig bevilágította az egész környéket. Az éjszakai órákban ismét ellenőrök járták végig a lakóházakat. — Reggelre mindenki csomagoljon be! A várost kiürítjük. Aki ellenkezik, statáriális bíróság elé állítjuk! — fenyegetőztek, majd eltűntek. Éjszaka már senki sem hunyta le a szemét. 1945. ÁPRILIS 1 - VASARNAP Húsvétvasárnap ... Gyönyörű tavaszi nap. A város utcái, terei ismét megteltek a visszavonuló fasiszták seregeivel. A lakosság nagy része a vár alatti alagútban keresett menedéket. Ott rendezkedtek be, ott töltötték a napot és az éjszakát. Délután néhány katonai teherautó jelent meg a Váralján. Egy ideig vártak a kitelepülőkre, menekülőkre, de miután senki sem jelentkezett, elrobogtak. Már szürkült, amikor egy gárdista és egy nyilas tiszt jelent meg udvarunkon. Amikor a nyilas tisztet megpillantottam, ereimben megfagyott a vér. Pék Pista volt... Látta, hogy nagyon megijedtem, azért gyorsan megmagyarázta: — Levetkőztettünk néhány gazembert! A legbiztosabban most az ő egyenruháikban mozoghatunk: így nyugodtan továbbíthatjuk az ellenállási mozgalom parancsait. A parancs: mindenki maradjon a helyén, senki se hagyja el a várost! — És ezt a parancsot mondjátok meg mindenkinek! Pék Pista mosolyogva búcsúzott. 1945. ÁPRILIS 2 - HÉTFŐ Húsvéthétfő... Pirkadatkor nehéz ütegek bombáinak robbanására ébredtünk. A szovjet nehéztüzérség a visszavonuló fasisztákat lőtte, de kímélte a várost. Egyetlenegy nehéz üteg lövedéke sem csapódott a városra. Reggel hat órakor a fasiszták felrobbantották a Duna-hídat. — Most már nem kell félnünk a város kiürítésétől — mondta közelemben egy idősebb ember, aki végigharcolta az első világháborút, tudta, hogy a hidrobbantás a visszavonulók egyik utolsó akciója. 1945. ÁPRILIS 3 - KEDD A szovjet nehéztüzérség egyre jobban lőtte a menekülő németeket. Estére azonban csönd lett. Nehéz és félelmetes csönd nehezedett a városra. Sokan attól tartottak, hogy Ligetfaluról a németek veszik tűz alá a várost. A város lakói az alagútban és a házak pincéjében töltötték az éjszakát. 1945. ÁPRILIS 4 - SZERDA Az új élet rügyfakadásának aranybetűs napja ... Igazi, napfényes tavaszi reggel volt. Pontosan hat óra tíz perckor pillantottam meg az első szovjet katonát. Kék zubbony volt rajta, fejét hatalmas kucsma takarta, kezében lövésre kész géppisztoly. Bejött az udvarra. Mögötte két társa jelent meg. — Gcrmanszki fasiszt nyet? — kérdezte. — Azok kereket oldottak. Csak a becsületes emberek maradtak itt — válaszolta apám. A három katona megállt. Körülnéztek, majd az egyik megszólalt magyarul: — Van jó ivóvizük? Nagyon megszomjaztunk. Apám bort öntött nekik és magának is. Kocintottak. Majd miután megitták a bort, elköszöntek. Az utcák pillanatok alatt megteltek emberekkel. Az életet adó napsugarak melegen aranyozták körül a mosolygó, örömteli emberi arcokat. Az utat szegélyező fák még aznap ünnepi köntösbe öltöztek, kivirágoztak, mintha ők is a felszabadítókat köszöntötték volna. Pék Pista este jelentkezett. Már civilben volt. Egy szovjet katonával jött. Már éjfélre járt, amikor a beszélgetést abbahagytuk. — Feküdjünk le és aludjunk. Hiszen egy hete nem hunytuk le a szemünket. Ki kell magunkat pihenni, mert holnap megkezdjük az új életünket — mondotta. Csak jónéhány év múlva tudtam meg, hogy ki volt Pék Pista. Az ellenállási mozgalom egyik vezetője, aki a váraljai ellenállási mozgalmat irányította. ö maga ezzel sohasem kérkedett. Szerény ember, régi harcos, egykor ő is vöröskatona volt... FEDERMAYER ISTVÁN
