A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-21 / 8. szám
UJ SZIGETALLAM a Guineai-öbölben Ezerkilencszázhetvenöt július 12-én újabb csatlakozik az afrikai nemzeti államok sorához: a két sziget: Sao Tómé és Principe — jelenleg még portugál gyarmat — független köztársasággá alakul. így határozza ezt meg egy megállapodás, amelyet a múlt év végén írtak alá a lisszaboni kormány és a szigetek felszabadítási mozgalmának képviselői. Azonnali hatállyal ideiglenes kormány alakul a felszabadítási mozgalom képviselőiből. Tavaszszal megtartják az első nemzetgyűlési választásokat. Sao Tómé és Principe szigetek az egyenlítő magasságában fekszenek az Atlanti-óceánban Guinea partjai előtt. Területük együtt 964 négyzetkilométer, ebből Sao Tómé területe 836 km2. A szigetek vulkáni eredetűek, területük nagy részét vulkáni kúpok, magas hegyek foglalják el (a Sao Tómé csúcs 2135 méter magas). A természet festői, a talaj termékeny. Trópusi növényzet borítja a hegyoldalakat és a völgyeket. Az óceán gyöngyei — így nevezték a portugál tengerjárók a szigeteket. A gyöngyökből később egész Afrikában ismert hírhedt büntetőgyarmat lett, ahonnan alig-alig tért vissza valaki a száműzetésből. A gyarmat története 1470-ben Szent Tamás napján kezdődik, amikor Sigueiro karavellakapitány felfedezte a szigeteket. Innen a Sao Tómé név. A kikötő a rabszolgakereskedelem átrakó állomása lett. Innen indultak a rabszolgaszállítmányok az Atlanti-óceánon át Brazíliába és az Újvilág más országaiba. A kereken 75 000 szigetlakó kevés kivétellel egykori rabszolgák és az ide hurcolt kényszermunkások, az ún. contradók leszármazottja. A portugálok száma csekély, csak néhány ezret tesz ki. 1800-ban telepítették az első kávés két évvel később az első kakaóültetvényeket. Száz évvel később Sao Tómé szigete a világ első kakaóexportőrjei közé tartozott (jelenleg az évi termelés 9600 tonna). Termelnek még banánt, kókuszdiót, pálmaolajat, kisebb mennyiségben fahéjat, koladiót és vaníliát. Az ültetvényeken 30 ezer mezőgazdasági munkás dolgozik, akiknek egy részét Guinea-Bissau függetlenségének kihirdetéséig erről a portugál gyarmatról és a Zöldfoki-szigetekről hozták be. Sao Tómé szigetén 1962-től foszfortartalmú guanó-trágyát termelnek ki, és ebben az időben nagy halászflottabázist is létesítettek. Közlekedéstechnikailag jó a helyzet a szigeteken. Ezek több mint 330 km aszfaltozott közúttal, 65 km vasútvonallal, több keskeny nyomtávú gazdasági vasúttal, egy repülőtérrel és egy tengerentúli forgalmat lebonyolító kikötővel rendelkeznek. A közlekedési hálózat különösen fontos a szigetek számára, mert nagy mennyiségben exportálnak kávét, kakaót, koprát, pálmaolajat és nemes fákat. Az ültetvények hasznosításában külföldi, főként amerikai és nyugatnémet tőke is érdekelve van. A gyarmati uralom örökségéhez tartozik, hogy a két szigeten mindössze 24 iskola van, ezek között tizet kizárólag csak a fehérek gyermekei látogathatnak. Az egészszségügy is fejletlen. Egyetlen kórház sincs, s a két szigeten mindössze hét orvos folytat gyakorlatot meg egy gyógyszerész. A szigetek története számos felkelést jegyzett fel. A lakosság sajátos részét alkotják az ún. angolarók, akik a rabszolgahajókról megszokott feketék leszármazottjainak tartják magukat és a 17. században Sao Tómé hegyeiben kikiáltották a független köztársaságot. Az egyik legutolsó nagy felkelésre 1953-ban került sor. A gyarmattartók megtorlásul szörnyű vérfürdővel válaszoltak. 5000 szigetlakát mészároltak le. Falvakat égettek porrá. De a lakosság szabadságvágya töretlen maradt. A szervezett ellenállás vezető ereje 1960-tól Sao Tómé és Principe Felszabadítási Mozgalma (MLSTP) lett, amely szorosan együttműködött a guinea-bissaui (PAIGC) és angolai (MPLA) felszabadító mozgalmakkal. Harcuk most azzal az eredménnyel végződik, hogy a két sziget 505 éves gyarmati uralom után önálló állammá alakult. — ta — AUSZTRÁLIA Karácsony előestéjének napja Darwin észak-ausztráliai kikötővárosban a szokásos készülődés, várakozások jegyében folyt le. Nyolc órával korábban kezdődött és ugyanennyivel korábban ért véget, mert „ellenlábasainknál“ a Nap ennyivel korábban kel és nyugszik. De azonkívül is kissé másként játszódott le, mint ahogy az nálunk szokás — semmiféle karácsonyesti lakoma meg ajándékozás, mindez másnap következik, karácsony első ünnepén. A trópusi hőség nyomasztólag hatott mindenkire, így aztán a férfiak az asszonyokra hagyták az előkészületeket s maguk kezdtek kilopakodni a házból, hogy a vendéglőben hűsöljenek jeges whisky mellett. A kabócák cirpelésétől hangos trópusi éjszaka sem hozott megkönnyebbülést. Mintha valami ott lógott volna a levegőben. Úgy látszik, hogy beválik a meteorológusok jóslata? A karácsonyesti előrejelzés nem volt éppen biztató: „kiterjedt alacsony nyomású légköri képződmény alakult ki s ez három oldalról körülzárja Darwin városát. Feltételezhető, hogy a Tracy ciklon ... a lakosságot figyelmeztetjük, hogy ...“ De hát ki is törődött volna ezzel, hiszen szinte naponta elhangzik valami hasonló jelentés, felhívás! Két héttel ezelőtt a város lakói elbarikádozták magukat házaikban a Selma ciklon elől — aztán ez másfelé vonult. Ügyan kérem, Darwinnak nem eshet semmi baja! Így okoskodtak a férfiak a whiskys poharak mellett. De aztán feltámadt a szél. Csak úgy egyszerre. Mégpedig jó erős. Nem amolyan susogás, amit az ausztráliak már megszoktak, s amit minden bevándorlónak gyorsan meg kell szoknia, akárhonnan is jött. Ázsiából, Afrikából vagy Dél-Európából. Mindenütt és mindig fúj itt a szél. Ha nem a tenger, hát akkor a sivatag felől. Ha éppen nem fúi, a következő pillanatban biztosan elkezdi. Ezt azonban már nem lehetett szélnek nevezni. Fújt óriási erővel minden oldalról. Éppen hogy csak hazajutottak valahogy — hiszen már az autókat kezdte felborogatni a vihar —, és gyalog már csak az egyik oszloptól a másikig bukdácsolva vagy négykézláb lehetett előre haladni. Időnként a szél mintha új erőt gyűjtött volna, s akkor aztán szinte áthatolhatatlan falként támadt rá a városra. Erre megint hatalmas, néhány száz méter magas légtölcsér keletkezett, szédítő sebességgel forgott, gyökerestül tépte ki a fákat és elsöpört mindent, ami az útjában állt, szökőárt hajtva maga előtt végigsöpört az utcákon s a dokkokat teleszórta hallal. Autóbuszokat borított fel és személykocsikat pilleként felkapva röpített több száz méter távolságra, mintha csak tréfálkoznék s próbálgatná, mire képes. A hatalmas erejű ciklon csak forgott és forgott, közben villany- és telefonpóznákat csavart ki meg betonoszlopokat, háztetőket kapott fel, s ezek ijesztő denevérekként röpködtek a levegőben. A lemeztelenített falak a láthatatlan dühöngő óriás ökölcsapásai alatt kártyavárként omlottak össze, maguk alá temetve az embereket ... Már mindenféle vihart és egyéb veszélyt átéltek Darwin lakói a város rövid fennállása óta. A trópusi ún. passzát övezetben, az egyenlítő közelében, gyakran keletkeznek szélviharok a levegő hirtelen felmelegedése s a légáramlatok gyors kicserélődése következtében. Ezeknek a ciklonoknak Kelet-Ázsiában tájfun, Észak-Amerikában hurrikán, az Atlanti-óceánon tornádó, az Indiai-óceánon Mauritius-orkán a nevük. A tapasztalatok szerint a keleti irányba haladó ciklonok bizonyos útvonalakon gyakrabban jelentkeznek, így aztán a meteorológusok nevet adnak nekik, mivel mindegyikük sajátságos kísérő jelenségekkel jár. Rendszerint azonban kis kiterjedésűek és ugyanolyan gyorsan megszűnnek, mint ahogyan keletkeztek. Néhány kidöntött kerítés, letépett telefondrótok s a mezőn megdöntött gabona jelzik az útjukat. A Tracy tájfun ezúttal olyan konokul megült a város fölött, hogy erre senki sem számított. Éjjeli tizenegy órától virradatig tombolt. Egész idő alatt halálfélelem tartotta rettegésben a város negyvenezer lakóját, mert minden pillanat a véget jelenthette... és sokak számára jelentette is. Az emberek többsége kezdetben úgy vélte, hogy a bezárt ajtók, bedeszkázott ablakok elegendő védelmet nyújtanak. Amikor azonban az 8
