A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-02-21 / 8. szám

nek a színpompás testnevelési seregszemlére a párkányi gimnazista lányok. Bogyó Marika, Pék Erika, Jurik Anna, Laczó Kati és a többiek is már zenére gyakorolják a bemutatót.

— Minden szabad időnket a tornateremben töltjük — újságolta Bogyó Marika. Mi lányok nagyon szeretünk zenére tornázni, hiszen köztudott, hogy szeretünk táncolni. És a mi bemutatónk a torna mellett sok szép tánccal van bővítve. De nemcsak tornázni, sportolni is szeretünk! Iskolánknak kitűnő kézi- és kosárlabda-SZÉPSÉG

Korunk a gyors változások, forradalmi átalakulások és a nagyszerű technikai fejlődések időszaka. Ez a forradalmi változás és fejlődés nemcsak politikai és gazdasági téren mutatkozik meg, hanem az élet minden területén, — így a sport területén is. Testnevelésünk és sportunk egységesítése óta a testedzés mindennapi életünkhöz tartozó kulturális tevékenység, mely a gyermekkortól kezdve az élet befejezéséig hatékony eszköz az egészséges fejlődés és helyes életmód biztosításához.

Testnevelési és sportmozgalmunkban fontos helyet foglal el a tömegek sportja. Egységesített testnevelési szervezetünk egyik legfontosabb feladata a tömegek beszervezése a rendszeres sporttevékenységbe.

Az elmúlt negyedszázadban egyre jobban terjednek és hagyományossá válnak a testnevelési és sportünnepségek, melyek nagyszerű hírverői, népszerűsítői a testnevelésnek és sportnak. A színpompás spartakiádokra, a nagyszabású testnevelési ünnepekre egyre nagyobb számban, tömegesen kapcsolódnak be a fiatalok és a felnőttek; a férfiak és a nők egyaránt, örvendetesen tért hódít — különösen a nők körében — az • felismerés, hogy a rendszeres testedzés, a torna, a spartakiádra való felkészülés nem sportügy, hanem nélkülözhetetlen eszköze az egészséges életmódnak, a mozgékonyság megőrzésének, a szépség, a szép testalkat és az üdeség fejlesztésének.

Országszerte, falvakban és városokban sokszázezer fiatal és felnőtt kapcsolódott be az idén nyáron megrendezésre kerülő országos

spartakiádba, melyet hazánk felszabadulásának jubiláns, harmincadik évfordulója alkalmából rendeznek. A felkészülésbe különösen az iskolás fiatalság kapcsolódott be nagy számban. Szeptember közepe óta szorgalmasan készülnek a színpompás ünnepre. Vannak olyan iskolák, ahol már most hibátlanul tudják az igényes bemutatókat. A fiatalok nagy sikerrel a testnevelési akadémiákon lépnek föl, nagy sikert aratnak bemutatóikkal és ma már ők is hírverői e testedzés szépségének, fontosságának.

Régen kialakult vélemény, illetve megállapítás, hogy egy ország testnevelésének, sportéletének a színvonala attól függ, hogy milyen fokon áll az iskolai testnevelése. Ezen a téren — különösen az elmúlt évtized alatt — kitűnő eredményeket értünk el. Az új, korszerű iskolák mellett tornatermek is épültek, és a fiatalok testedzését széles szaktudással rendelkező pedagógusok irányítják, akik nemcsak a kötelező tornaórákon foglalkoznak a fiatalokkal, hanem az iskolán kívüli sporttevékenység vezetői is.

Erről győződhettünk meg legutóbbi átúrovoi (párkányi.) látogatásunk során, ahol a gimnazista fiúk és lányok is nagy számban sportolnak rendszeresen. Az iskola melletti kitűnő kispályán kézilabdáznak, röplabdáznak és atlétizálnak. A párkányi fiatalok is örömmel sportolnak, szeretnek versenyezni. És nagy lelkesedéssel kapcsolódnak be a spartakiádra való felkészülésbe is.

Chudová Ruáena tanárnő vezetésével készülcsapata van. Nagyon örülünk annak, hogy a spartakiád sportjátékai során tornán vehetünk részt.

— Május végén a körzeti spartakiádon, egy héttel későbben pedig a járási seregszemlén, Nővé Zámkyn, Érsekujvárott lépünk föl. Természetesen valamennyiünk álma, vágya, hogy a prágai ünnepen résztvehessen, — szólt beszélgetésünkbe Izsák Ilonka. Ezért mi a felkészülést nagyon komolyan vesszük, mert tudjuk, hogy a strahovi stadionban majd csak azok léphetnek föl, akik valóban hibátlanul tanulták be a számot.

— A bemutatót már kívülről tudjuk. Most már csak csiszolgatjuk, a „szépséghibákat“ küszöböljük ki. Jöjjenek el önök is a körzeti spartakiádunkra — invitált Jurik Anna —, nem dicsekedésből mondom, de meglátják, a mi bemutatónk hibátlan lesz!

A párkányi gimnáziumban örömmel és nagy lelkesedéssel készülnek a színpompás testnevelési és sportünnepre. Ezt állapítottuk meg látogatásunk során. Ezért dicséret illeti őket. De elismerőleg kell szólnunk a párkányi gimnázium tanárainak önfeláldozó munkájáról is, akik időt és fáradságot nem kímélve a fiatalok nemcsak szellemi, de testi nevelésére is nagy gondot fordítanak.

FEDERMAYER ISTVÁN (PrandI Sándor felv.)

FEHER KÖPENYBEN

Bacinska doktornő kitűnően beszél magyarul, oroszul, ukránul, szlovákul, de mégis úgy érzem, legjobban az apró-cseprő, gügyögő pályások nyelvét érti. Mint mondja is: „Tudom, a kisgyerek nem mondhatja el, hogy hol fáj neki, így teljesen rám van utalva, arra, aki meggyógyítja, foglalkozik vele, megérti őt. Fölülmúlhatatlan érzés, amikor segíthetek rajta . .

Tíz éve indult

— Tíz évvel ezelőtt doktoráltam Uzsgorodban (Ungvárott). Másfél évet Szibériában, majd néhány hónapot Ungvárott dolgoztam. Később a szüleimmel együtt átköltöztünk ide, Csehszlovákiába — mondja a barna hajú, magas, harmincöt év körüli doktornő, amikor munkahelyén, a Král'ovsky Chlmec-i (királyhelmeci) kórházban az egyik vasárnap délelőtt meglátogatom. A gyermekosztályon teljesít szolgálatot. Miután elmondom jöveleiem célját, nehezen akar kötélnek állni. Ennyire szerény riportalannyal még nem is találkoztam:

Miért akar rólam írni, hiszen én csak a munkámat végzem, a hivatásomat gyakorlom, írjon inkább a beteg gyerekekről, vagy arról, hogy nincsenek megfelelő műszereink. En csak egyike vagyok a sokaknak, akik vállalták, hogy a gyermekek gyógyításának szentelik életüket.

Bacinska doktornő valóban egy a sok közül, de mégis több egy mindennapi orvosnál. Több, akire érdemes odafigyelni.

Ugye megígéri, hogy nem jegyez fel semmit?

Ezt meg kellett ígérnem, de arra már nem adtam kezet, hogy nem írom meg, amit elmond. És sok mindent elmondott, amikor eltettem a ceruzámat.

Láttam már felnőttet meghalni, de az egészen más, mint ha egy gyerek haldoklik.

A gyerek ilyenkor keservesen sir, s ez sokáig ott hangzik a fülemben. Azt szeretném, hogy azoknak a gyerekeknek, akik ide kerülnek, soha ne kelljen sirniok — mondja, miközben rám tekint.

A fehér köpeny alatt egyszerre meglátom a nőt, az anyát. Az anyai felelősséget, amely az orvoséval párosul. A doktornő egy hatéves kislány édesanyja.

— Bármennyire is igyekeztem elkerülni, de halt már meg gyerek a kezem alatt. Lelkiismeretfurdalást azonban még nem éreztem, hiszen minden esetben megtettem, ami tőlem tellett, tudásom teljességét adtam.

Beszélgetésünk közben egy öt-hat év körüli süketnéma kisfiú nyit be a szobába. Nem tudom megfejteni, mit magyaráz a mozdulataival, de a doktornő pontosan érti. Előveszi fiókjából a csokit és a játéktankot, majd ügyes kézmozdulatokkal megmagyarázza a kis Rudinak, hogy ne kenje össze magát a csokival, s vigyázzon a tankra. Bámulatos! de főleg a pillantása, amit a kisfiú után vet: Hirtelen megértem belőle szerénységét. A legtermészetesebb a számára, hogy a munkáját a lehető legnagyobb