A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-14 / 7. szám
Olvasóink a felszabadulásról Napokig dörgő ti az aggd Nem tudom, hogyan kezdeném a történetet, ha író lennék. Sajnos, csak hat elemi osztályt végeztem. Így csupán nagyon egyszerűen tudom elmondani a felszabadulással, és az azóta eltelt három évtizeddel kapcsolatos élményeimet. Az ágyúk dörgése napok óta nem hagyott aludni. A Gorámnál hatodik hete állt a harc. Betegen, tehetetlenül feküdtem, hétéves kisfiam és 85 esztendős nagyanyám volt mellettem. Rettegésben éltünk. Mindenféle hír járta. Mi lesz velünk, ha az oroszok elérik a falunkat? Férjemről semmit nem tudtam. A fronton volt, és a tábori posta már nem továbbította a lapokat. A falunktól 8 km-re fekvő Érsekújvárt erősen bombázták. Minden pillanatban várhattuk, hogy bennünket is utolér a végzet. Ez így ment több napon és éjszakán át, míg aztánk ránk virradt 1945. március 29-e. Malinovszky marsall csdpatai felszabadították Udvardot, kiűzték falunkból a németeket. Ezen a hajnalon láttam életemben először orosz kato' nát. Hárman jöttek be hozzánk. Németek után kutattak a lakásunkban. Nagyon féltem. Az egyik katona körülnézett a szegényesen berendezett lakásban, s észrevette a tehetetlenségem, a reszkető arcom. Aztán elment. Elment a két társával. Reggel ennivalóval, kötszerrel, gyógyszerrel jöttek vissza, s elhívták hozzám az egyik orosz orvost is, aki átkötötte a megégett lábamat. A megpróbáltatások második szakasza is elkövetkezett. Szomorú húsvét köszöntött ránk. Két nap alatt minden civilnek el kellett hagynia a községet. Persze, nagy betegen, tehetetlenül még az ágyról sem tudtam felkelni. Már mindenki elhagyta a falut, amikor két orosz katonával jött a bíró, aki négy évig volt orosz hadifogságban s tudott a katonák nyelvén. — Nézd, jó asszony, nektek is el kell mennetek a faluból — mondta a bíró. — Inkább lőjenek itt agyon mindnyájunkat. Én nem tudok az ágyról leszállni. Nem tudok a családommal elmenni — mondtam én. Nem lőttek agyon, hanem egy idősebb orosz katona meg az a két tiszt, akik már napok óta a szobánkban laktak, feltettek egy kocsira, majd a falunktól négy kilométerre letettek. A kilakoltatás két hétig tartott, amikor kizárólag az emberek könyörületességlre voltunk utalva. Vasúti őrszobában húzódtunk meg vagy húszán, s nagyon nehéz, nagyon keserves két hét után kerültünk haza. En aztán a Flenger zárdába, illetve az érsekújvári ideiglenes kórházba kerültem, ahol 9 hónapot töltöttem. Ott keresett fel a fogságból augusztus közepén hazakerül férjem, aki szintén beteg volt. Franciák fogságába került, és ahogy elmesélte: föld volt az ágyuk, ég a takarójuk, szöges drótkerítés az őrzőjük. Gyógyíthatatlan betegséget hozott haza a fogságból. Annyira megfázott, hogy meg kellett operálni az egyik veséjét. Asztmás lett. 1974. október 19-én meghalt. Hányszor elmondta szegény: — Látod, mama, most jó élni, most jó dolgozni (téglagyári munkás volt). A szocializmus megteremtette az emberibb élet lehetőségeit. Sajnos, halála előtt 17 évig nagy beteg volt. Többnyire én újságoltam neki, milyen változás FÉNYKÉPEZZEN ÖN IS! Németh István komáméi (komáromi) olvasónk felvétele: Kontrasztok. Krajcsovics István seneci (szenei) olvasónk felvétele: Emberek és villámok. ► megy végbe a községünkben. Bölcsőde, óvoda, új iskolák épültek. Az utcákat portalanították, a járdákat kikövezték és leszurkozták. Vízmüvet és vízvezeték-hálózatot létesítettek. Elkészült a hnb új, emeletes épülete. 1968-ban átadták rendeltetésének a szolgáltató házat. Férjem 17 évig feküdt nagybetegen, s nem láthatta, hogyan fejlődött a község. Csak hallotta a híreket, és betegen is örült minden változásnak. Hányszor mondtuk, beszélgettük: 200 év alatt nem épült Udvardon annyi új családi ház, lakás, mint a felszabadulást követő három évtizedben. De épültek szövetkezeti lakások is. Sőt két utcában városias jellegű emeletes házakat építettek. Most, nemrégen készült el a Jednota szép, emeletes bolja, amely már nagyon hiányzott. További két kisebb mérétű önkiszolgáló bolt is rendelkezésre áll. A régi zsúpfedeles házak feledésbe mentek. Már csak három emlékeztet a soha vissza nem kívánt régi időkre. Picurkányi ablakain a napsugár szégyell behatolni. Az egységes földművesszövetkezet 1950-ben alakult. A tagok 4800 hektáron gazdálkodnak. 1973-ban a baromlaki szövetkezettel egyesültek. Falunkban baromfitenyésztő társulás működik. Mintegy 100 ezer tojás tyúkot gondoznak a tyúkfarmon. 1968-ban készült el a szövetkezeti klub, valamint a 350 tanulót befogadó iparitanuló-iskola, amelyben szlovák és magyar nyelven folyik a tanítás. Községünk automata telefonközponttal is rendelkezik. Tizenhét évig betegeskedő férjem csak hallhatta, nem láthatta a változást. S az markolta össze legjobban a szívem, amikor halála előtt azt mondta: — Amikor a dolgozó emberre ilyen jó idők járnak, akkor a legnehezebb meghalni! özv. Németh Istvánná
