A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-07 / 6. szám
A Nemzeti Színház, előtte Niké szobra, a győzelem szimbóluma — a második világháború lengyel hőseinek emlékműve város tervszerű elpusztításának második szakasza. 1943. február 13-án Himmler kiadta a parancsot a varsói gettó felszámolására, ahol embertelen körülmények között fél millió zsidót zsúfoltak össze. A gettó megkínzott, kiéhezett és fegyvertelen lake azgnban, a lengyel földalatti katonai szervezetek támogatásával, szembeszálltak a pusztító osztagokkal. Csaknem egy hónapig tartott az egyenlőtlen küzdelem, a hitleristák ágyúkat, páncélkocsikat és repülőgépeket vetettek be. Csak azután jelenthette felettesének Jürgen Stroop vezérőrnagy, aki a „nagy akciót" irányította: „Varsó zsidó lakónegyede nincs többé." Ez azt jelentette, hogy Varsó elvesztette 360 000 és egész Lengyelország több mint f’ millió lakosát. A Muranów negyed eltűnt Varsó térképéről. 1944 augusztusában kitört a varsói, felkelés, három hónapig és három napig tartott. Meg kell mondani, hogy korai volt és rosszul előkészített. Nem volt elég fegyver és lőszer, gyógy- és kötszer. A felkelők nem rendelkeztek elegendő számú tapasztalt vezetővel és katonai parancsnokkal. De mindez csak növeli a varsátok példátlan hősiességét. Különösen a varsói ifjúságét, amely lelke volt a felkelésnek. Rosszul felfegyverzett fiúk és lányok vállvetve harcoltak a lengyel földalatti hadsereg katonáival. A felkelés megrendítette a hitleristákat. Még egyetlen németek megszállta európai város sem próbálkozott meg felkeléssel. Varsó beigazolta legrosszabb aggályaikat. Állati düh lett úrrá rajtuk. A felkelés kitörése után mindössze négy nappal Frank ezt írta naplójába: „Varsó nagy részét tűzvészek pusztítják. A házak felgyújtása a leghatékonyabb módszere a felkelők rejtekhelyei megsemmisítésének. A felkelés leverése után Varsót eléri megérdemelt sorsa: elpusztítjuk és eltöröljük a Fölo színéről." E bejegyzésből úgy látszik, Frank feltételezte, hogy a felkelés elfojtása néhány nap kérdése. De még két hónap telt el, míg a lángokban álló Varsó, amely csak elesettekben 250 000 embert veszített, lerakta a fegyvert. A megmaradt lakosságot a németek kiűzték a városból. A balparti Varsó üres maradt. Varsó többi része nem volt többé. Megsemmisítését annak, ami még megmaradt a városból a harcok, a légibombázások és az ágyútűz után, befejezték a „Vernichtungskommandók". Ezek tagjai lángszórókkal felgyújtottak mindent, ami éghető volt. Úgy tűnhetnék, könnyelműség volt úgy dönteni, hogy Varsó továbbra is az ország fővárosa marad. Hiszen elég volt egy pillantást vetni a városra, amely a háború folyamán 20 millió köbméter romhalmazzá lett, hogy mindenki tanácstalanul ölbe tegye a kezét és megkérdezze: elég lesz néhány évtized, hogy visszatérjen a városba az élet, hogv el lehessen tüntetni a hitleristák által rendszeresen folytatott szörnyű pusztító tevékenység nyomait? A döntésnek kétségtelenül érzelmi, pszichológiai alapja is volt. Varsó túlságosan sok vért áldozott, hogy csak földrajzi pont maradjon, mint ahogy Hitler akarta, Európa térképén. 1945 márciusában tervszerűen megkezdődött a legfontosabb utcák megtisztítása a romoktól. A városban akkor 174 000 ember élt. Ezekben az években, amikor nem volt közlekedés, hősi küzdelem folyt a tüzelőanyag-, élelem- és vízhiánnyal, kezdődött meg a város újjáépítése, amely napjainkig lényegében nemcsak hogy befejeződött (njár cspk a Varsói kastély újjáépítése van hátra), han^m azóta számos új, korszerű lakónegyed is épült. Varsó — felszabadulásának 30. évfordulóján •— szebb, mint valaha. 9
