A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-02-07 / 6. szám

TIZENÖT ÉVE INDULTAK

GÁL SÁNDOR

Egész éjjel esett az eső. Mast süt a nap, de hideg északi szél borzolja a kukoricásokat. A víztócsák ezüst tükre ragyog a napfényben.

A síkság felett fekete pontok — varjak eveznek szemben a széllel; távolabb seregélycsapot sodródik az ég alatt a Duna felé.

Nagy Lacinál vendégeskedem Aranyoson.

— Szabadnapot csinálok magamnak csütörtökön — mondta hétfőn, mikor benéztem hozzá. — Szabadnapot, történjék bármi.

Csütörtök pedig ma van. Laci hajnalban kelt, hogy valamit elintézzen. Azóta várom. Már lassan kilencre Jár az idő. Úgy látszik, az a szabadnap nem is lesz olyan szabad. Kilenc óra után végre megjön.

— Valami mindig közbejön — mondja — és az ember nem tud szabadulni.

Laci az érettségi után Verebélyre került. Körzeti zootechníkus voltaGép- és Traktorállomáson. Bábindolon, Nagyhlndden dolgozott. Aztán huszonhat hónapig katona volt. Amikor leszerelt, haza jött a szövetkezetbe Aranyosra és két évig segédkönyvelőként dolgozott. 1963-ban felvették a Mezőgazdasági Főiskolára Nyltrára, s 1968- ban avatták közgazdász mérnökké. Felesége, Krisztina évfolyamtársa volt a főiskolán; hatvannyolcban házasodtak össze. Krisztina Komáromban dolgozik. Családjuk még nincs. Laci a mérnöki diploma megszerzése után visszajött dolgozni az aranyosi szövetkezetbe.

— Kezdetben mindenes voltam — emlékszik az akkori Időkre.

Egy évvel később, 1969 márciusában megválasztották a szövetkezet elnökévé. Azóta is elnöke az aranyosi szövetkezetnek. Ezért nem könnyű .szabadnapot” csinálni. Egy ekkora gazdaságban, mint az aranyosi szövetkezet, a nap minden órája hoz valamit. A mai sem kivétel.

Szépen süt a nap, s ml nekivágunk a határnak, csak úgy, terv és cél nélkül, messzire elkerülve a cukorrépatáblát, a poprlkaszedőket, meg a silázákat. Ballagunk a sáros dűlőúton, s ahogy így oldalról elnézem Laci arcát, kicsit — nem Is kicsit — fáradtnak látom. Egyébként alig változott valamit az elmúlt tizenöt év alatt. Megmaradt olyannak, amilyen volt;

vékony, Inas, keménycsontú és — vasloglkáju fiúnak. A legmegbízhatóbb, legnyugodtabb középhátvéd volt, akivel valaha együtt fociztam. S tudom, még ma is beáll az aranyosi csapatba, ha kell, s ha jut rá idő.

— Jó volt Nyitrán — mondja — de a legszebb évek azért azok voltak, ott kint Gadócon.

Majd a gazdaságról, a gazdálkodásról beszélgetünk.

— Ha öt-hat évvel ezelőtt olyan tapasztalatokkal rendelkeztem volna, mint ma, vagy ha tíz évvel ezelőtt elnök lehettem volna, okkor most nem kellene ennyire hajtani. Akkor most ennyi gondom se lenne — s a kisujja utolsó percét mutatja.

Majd később;

—■ Be kéne menni Bratislavóba. Szeretnék venni egy zsebkompjutert. Rengeteg időt meg tudnék vele takarítani.

Az idő, az idő. Soha sincs elég belőle. „Két éve nem voltam szabadságon", mondta pár nappal ezelőtt. Odafigyelni a gazdaságra, tervezni, szervezni, irányítani — ez napi tizennégy-tizenhat 'óra elfoglaltságot, munkát Jelent. Szóval nem irigylésre méltó állapot. S közben építkezik is.

— Azt csak a jó ég tudja, mikor készül el a ház teljesen. Az utcánkat most közművesítik. Olyan, mint egy csatatér, láthattad.

— Még nincs családotok.

— Lesz — mondja gyorsan és határozotton.

Megáll és előre mutat, le a Duna felé.

— Ilyenkor szeretem ezt a határt, amikor süt rá a nap. Ilyenkor nekivágok gyalog, és megtelik körülöttem minden örömmel. De ha esik, borús az idő, az én hangulatom is elromlik. Valahogy az ember a tájjal, amelyben él, teljesen azonosul. Vele él, vele lélegzik. Vele örül és vele szomorkodik. De ezt nem szabadna hangosan kimondani.

Hallgatok. Hallgatunk. Nézem a fecskéket, ahogy a fekete szántások felett meg-megvillonnak. Igazad van, gondolom magamban, nem szabadna kimondani. De én örülök, hogy te kimondtad.

Mert ez a föld itt az idén is hatvan mázsa búzát termett, s ebben a hatvan mázsában nemcsak a munka, az öröm is benne von. Meg, természetesen, a szakértelem, a szorgalom, a tudás is. így, ezzel együtt teljes. Az embet a földdel, s a föld az emberrel.

— Dt éve már, hogy elnök vagy. Van-e, lehet-e egy szövetkezeti elnöknek magánélete?

— Lehet, s van is. Ez attól is függ, hogy milyen a gazdaság helyzete, meg hogy ki mennyire igényes önmagával szemben.

Egy vérese lebegteti szárnyát az éledő repcetábla felett. Mintha odaszögezték volna az égre.

— Ma az emberek a nyugdíjukig építkeznek — mondja Laci, mintha egy régebbi beszélgetést folytatna. — A- zon túl vagy nem akarnak, vagy nem tudnak gondolkodni. Csakhogy a társadalom és a mezőgazdaság színvonalának alakulása független a nyugdíj-korhatártól. Nem ahhoz Igazodva formálódik és alokul. Ezért nem tudok én csak huszonöt évre előre gondolkodni és tervezni. S ezért mondom ezt, hogy megértsd, ml minden Játszik közre, ha például a magánéletről beszélünk. Azt gondolom ugyanis, hogy a társadalmi igény elsősorban a ml saját képességeink és lehetőségeink távlati összessége, vagy összegezése. Hogy mi ebből mit és mennyit tudunk megvalósítani, az, véleményem szerint attól függ, hogy az értelmünk, a gondolkodásunk mit képes kiszűrni és hozzáadni a tudományos előrehaladás jelenéből, Illetve jelenéhez.

— Szerinted ez tulajdonképpen ugyanazt jelenti, mint a bloenzlmek, vagy a nyomelemek... Emlékszel? Tavalyelőtt ezt vitattuk. Hogy ma már

az ilyen .jelentéktelen* apróságokra is oda kell figyelni.

Elmosolyodik.

— Semmit sem szabad kizárni, ha a gazdálkodásról beszélünk. S azt is tudni kell annak, aki vezet, hogy nincsenek véglegesített és befejezett dolgok.

— S az ekonómial „gúla-elmélet"? Még mindig időszerű?

— Azt hiszem, egyelőre Igen. Csak az időtényezőt kell még hozzásorolni. Még akkor is, ha ez bizonyos kockázattal jár. A nyugdíjon-túli építkezéshez ez is hozzá tartozik, de — vállalni kell. Emberi és gazdasági szempontból egyaránt.

Ballagunk a dűlőúton az egyik .nyugdíjon-túli* építkezés felé. Itt, nem messze a falutól készül a szövetkezet sertéstelepe. Helyesebben: már áll.

Negyvenegy millió koronás beruházás, minimális hitellel. A szakterminológia szerint: zárt rendszerű agrokomplex

sertéstelep. 1973 májusában kezdték építeni, s a jövő év víg éré elkészül. De, hadd tegyem hozzá, 74 júniusa óta már termel ez a „húsgyár.* Az évi kapacitása a teljes üzembehelyezés után évi 130 vagon sertéshús lesz. Ezt az óriási mennyiséget 28—30 dolgozó állítja elő. Az egyes pavilonokban most folyik az automata gépsorok szerelése.

— Ez az első Ilyen géprendszer — mondja Laci — amit az országban láthatsz. Még kétezerben Is korszerű lesz. Legalábbis a mostani lehetőségek alakulása úgy mutatja.

Lám, mi fér bele tizenöt évbei Német László a minőség forradalmát hívta, várta. A .minőség forradalma", úgy vélem valahogy így épül-formálódik egy nemzedékben, ahogy azt Nagy Laci példája mutotja.

Jó látni és érezni, hogy tájainkon felnőtt egy igen erős és céltudatos agrár-értelmiség, amelynek nemcsak szaktudása jelent új minőséget, de embersége, s műveltsége is a huszadik század szintjén áll. Az Iskola, amely kibocsájtott bennünket, ehhez adott Irányt, ehhez szabott mértéket. Mindannyiunk öröme, ha élni tudunk e mérték szerint.

Nagy László mérnök, az aranyosi szövetkezet elnöke

A „nyugdíjon fe. túli*

építkezés egyik része

5