A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-26 / 30. szám

M egyszáz évvel ezelőtt, 1574, augusztus 30-án született Szencen a XVII. század eleji magyar tudományos élet és a haladó, pol­gáriasodó irodalom legműveltebb képvi­selője, Szenczi Molnár Albert. Iparos­családból származik, s apja, hogy a tisz­tes mesterséghez idejekorán hozzászoktassa, bal­tát tett mellé bölcsőjébe. A balta elsősorban az ácsok mesterségét jelképezte, mint építőszerszám, s ebből arra következtethetünk, hogy Szencziék, maguk építették a malmukat. Egyszerű kis épít­mény lehetett, s bár némi földjük is volt, Né­metországba szakadt, éhező fiuknak később mé­gis nagv nyomorról panaszkodnak, s egyetemi tanulmányai alatt csak csekély mértékben tud­ják őt hazulról támogatni. Mivel Szencznek fo­lyója sincs, feltehető, hogy a város mellett folyó patakon volt a család malmocskája. Írónk há­nyatott életútját aránylag jól tudjuk nyomon követni, mert naplót vezetett (nagyrészt latinul, kisebb részben magyarul), megőrizte levelezését (nevezetes európai tudósokkal is kapcsolatban állt), és számos könyvének előszavában hivat­kozik életének egy-egy nevezetes eseményére. Tízéves korában kezdett Szencen iskolába jár­ni, de már két év múlva, 1586-ban elhagyta szülőhelyét: Győrbe, Göncre, majd pedig Debre­cenbe ment felsőbb iskolába. Göncön tanúja volt a magyar irodalmi nyelv kialakulásában később oly fontos szerepet betöltő első bibliafordításunk megszületésének. A bibliafordítással kapcsolatos szófejtő vitatkozások és saját apró szolgálatai (a vizsolyi nyomdába hordta a fordító, Károli Gáspár leveleit), örökre megmaradtak. Szenczi Molnár Albert emlékezetében. A nevezetes bib­liának Németországban készült második kiadásá­hoz írt előszavában (Hanau, 1608) így emlékezik meg erről: „Melly első kiadásnak szolgálatjában akkori gyermekségemben is részessé tött enge­­met az Istennek gondviselése. Holott ez időben lábánál forganék az bölcsületes embernek, Ká­roli Gáspárnak, az gönczi prédikátornak, aki fő igazgatója volt az kinyomtatásnak: és engem gyakorta az Vizsoli nyomtató helybe kiküldött az ő tőle írott levelecskékkel.“ További életútja főként Comeniuséhoz hasonló: ugyanazokon a német egyetemeken tanult, mint későbbi cseh sorstársa, s életművével ő is első­sorban a Habsburgok ellen küzdő, protestánsok és hazája ügyét kívánta szolgálni. Tizenhat éves korában teljesen magára hagyatva, támogatás nélkül indult el a hazai művelődésnél sokkal magasabb kultúrát nyújtó német városokba: előbb Wittenbergben, majd Drezdában tanult, később az ínség Heidelbergbe űzte. Megható látni leve­lezéséből, mint küzd nyomora családja iránt táp­lált gyöngéd szeretetével és kíméletével. Nagy ínségben tőlük kér segítséget, alázatosan mente­getőzve, de bátyja válaszleveléből megtudja, mily szűkösen élnek idehaza is. Az utóirat szerint végül mégis küldenek neki 3 forintot, melyet ap­ja az alatt kért kölcsön, amíg bátyja a levelet írta. Szenczi Molnár Albert mégsem csüggedt el, szívós szorgalmával kivívta tanárai elisme­rését, s 1595-ben, a strasburgi egyetemen elnyerte a baccalaureatusi babérkoszorút. A kollégium evangélikus vezetőinek türelmetlen magatartása miatt a következő évben el kellett hagynia Stras­­burgot. Svájcba, majd Itáliába ment. 1596 no­vemberében Heidelbergbe, a német reformátusok kitűnő egyetemére. Az 1599-es év végén hazalátogatott, pártfogókat keresett irodalmi tervei megvalósításához. Noha a kassai és nagyszombati polgároktól és néhány protestáns főnemestől kapott némi támogatást, ez nem volt elég nagyszabású művek kiadásához, ezért visszatér Németországba, s háromévi ván­dorlás után hosszabb időre Altdorfban telepszik le. Második németországi tartózkodása életének legszebb, alkotásokban leggyümölcsözőbb korsza­kát jelenti. Humanista pártfogói segítségével rendkívül rövid idő alatt elkészítette latin-ma­gyar és magyar-latin szótárát. A mű első pél­dányát személyesen vitte el Prágába Rudolf császárnak. Itt megismerkedett a kor híres csil-JZENCZI MOLNÁR ALBERT lagászával, Keplerrel, aki őt vendégül látta. A császár tanácsosai a fiatal tudóst meg akarták nyerni a Habsburgoknak, ezért ötven aranyat adtak neki, hogy a bécsi egyetemre menjen, s katolikussá legyen. „De én oda el nem mentem, mert nem akartam próbára vetni Christusban való igaz hitömet... Hazámba készülő szándé­komat ez költséggel véghöz nem vihettem, mert szinte akkor indult, növekedett az Bocskai István fejedelem támadása, melyet meg is jövendötem az császár tanácsosinak“ — írja 1617-ben Scul­­teticus prédikációgyűjteménye fordításának elő­szavában. A szótár második része 1604-ben je­lent meg Nürnbergben, s a mű nem várt sikert aratott. Példányait nemcsak itthon, hanem kül­földön is elkapkodták, s még a szerző életében további két kiadása jelent meg — egyre javítva és bővítve. Szenczi Molnár Albert nyelvtana, melyet Mó­ric hesseni fejedelem ösztönzésére latinul írt (Nova grammatica Ungarica, Hanau 1610), a kor legjobb tudományos színvonalát képviseli. Egyet­len jelentős hazai előfutárát, Sylvester János nyelvtanát nem ismerte. Előszavában hangsú­lyozza, hogy a magyar nyelv tudása a németek­nek is hasznos, mert ha a török ellen mennek hadakozni, szükségük lesz rá. A könyvet két részre osztja: alaktanra és mondattanra. Nyel­vünknek az indoeurópai nyelvektől eltérő saját­ságai felismerésében héber nyelvtudása segíti, s így sikerül számos sajátosan magyar nyelvi jelenséget tudatosítania. Nyelvtanának elsődleges célja, hogy lehetővé tegye idegeneknek a magyar nyelv elsajátítását. E cél érdekében teljes nyelv­tani rendszerezést nyújt — a latin nyelvtan alap­ján. Ez a „latinosság“ több hibás eredményhez vezet, de a mű tudománytörténeti és gyakorlati jelentősége így is vitathatatlan. Grammatikáját nemcsak a német tudósok, hanem az ellenrefor­máció vezére, Pázmány Péter is dicséretekkel halmozta el. Szenczi Molnár Albert 1611-ben nőül vette Fe­­rinari Kunigundát, Vietor marburgi tanár elha­gyott feleségét, akitől később hat gyermeke szü­letett. Az ekkor már híres tudós hazatérését Magyarországon spkat sürgették a szenei városi tanács is ünnepélyes levélben hívta. 1613-ban haza is jött családostul, s előbb Rohoncon majd Komáromban lett lelkipásztor. A papi hivatást azonban nem kedvelte, s felesége sem érezte jól magát az itteni környezetben. Mivel idehaza könyvei kinyomtatásáról nem tudtak gondos­kodni, Bethlen Gábornál, Erdélyben tett rövid látogatása után visszatért Németországba. Oppen­­heimben kapott kántortanítói majd iskolamesteri állást. Fordításai közül kitűnik a református egyház alapvető művének, Kálvin Institutiójának tolmácsolása: Az kereszténi religióra és igaz hit­re való tanítás (Hanau, 1624). A hatalmas, több, mint 1600 lap terjedelmű könyvet Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek ajánlotta, s ajánlásában megörökíti Bethlen mecénási tevékenységét is: Mert miulta ... cselédestől ismét felköltöztem ez Renus Moenus vizeinek mellyékére. Felséged­nek ottan kegyelmes leveleit és gyakran kegyes segedelmét is vöttem. Es minekutána Felséged ez Instututicnak magyarul fordítását nékem ke­gyelmesen megparancsolta, nem szűnt meg Fel­­'x. séged ebben való munkámat mindenképpen előbb mozdítania.“ A harmincéves háború kitörésével Szenczi helyzete is megrendült: a spanyol zsoldosok Heidelberget is elfoglalták, s az odamenekült tu­dóst kifosztották és megkínozták. A kínzás jele­netét meg is örökíti Szenczi az Institutio fordí­tásának címlapján, saját arcképe hátterében: a gúzsba kötött és magasba húzott írót alulról egy spanyol katona pörköli. Ezek után elfogadta Bethlen Gábor hívását, és hazaköltözött. Ma­gyarországi tevékenységéről keveset tudunk: 1625-ben Kassán lakott, 1630-ban Kolozsvárt for­dította utolsó könyvét: Ziegler György rigai ta­nár írását. A legfőbb jóról címmel. Ezt a mun­káját Darholc Ferencnek ajánlja, akinek megkö­szöni, hogy „az elmúlt esztendőben szűkölködő állapotomat megszánván“ segítette és támogatta. Ebből is látszik, hogy idehaza szűkösen élt, 1634- ben Kolozsvárt hunyt el. Szenczi Molnár Albert Heidelbergben tartózkod­va (1596—1600) ismerte meg az Ambrosius Lobwas­ser fordította német zsoltárokat, melyeket fran­cia eredeti dallamok szerint énekeltek. A fordí­táshoz 1603-ban fogott hozzá, amint írja „példa erre az Lóbvesszer Ambros doktornak Soltáros könyve (kinek vezető sinorját követtem ez for­dításban). Lipsiában 1594...“ Az alapul vett Lobwasser-fordításon kívül elsősorban Károli Gáspár vizsolyi bibliafordításának (1590) szöve­gét használta fel, néhol szinte versbe szedte Ká­roli prózai fordítását. A zsoltárszövegeket egy­bevetette a francia eredetikkel is, s néhol ezek alapján is csiszolt rajtuk. Amint már Császár Ernő kimutatta (ItK 1914/412) Szenczi szövegein meglátszik a régebbi magyar fordítások (hatása is, főleg Sztáraié). Ezeket a zsoltárokat Szenczi előbb is gyakran énekelte, s feltehető, hogy egyes motívumaik nem is tudatosan kerültek szövegé­be. A Psalterium elé Szenczi kétnyelvű (latin és magyar) ajánlást írt IV. Frigyes rajnai-pfalzi választófejedelemhez és Móric hesseni tarto­mánygrófhoz. Úgy látszik, egyesek már kifogá­solták, miért ad ki Szenczi magyar (idegen) könyveket Németországban, mert az ajánlásban ezt részletesebben magyarázza. Szenczi Psalteriuma az első kiváló és hatalmas terjedelmű magyar költői műfordítás. Az ajánlás után következő, a magyar olvasóhoz szóló elő­szóban írónk elsősorban a költői fordítás problé­máiról és a régebbi fordítások hibáiról értekezik. Megemlíti, hogy a régebben megjelent énekek egy része igen „paraszt“ (egyszerű) versekbe van foglalva. „Az régi magyar énekekben pedig avagy tíz vers is egymás után mind egy igében ment ki, ahonnan az históriás énekekben szám­talan az sok vala vala vala. Kin az idegen nem­zetek, az kik ezt látják, nem győznek, eleget rajta nevetni.“ Majd igen találóan összehasonlít három versszakot, hogy bemutassa „egy vers nemének megjobbított módját“, s kiváló ösztön­nel, a szerző neve említése nélkül, a Balassitól származó Bocsásd meg Istenem ifjúságomnak vétkét kezdetűt mondja legszebbnek. Majd a francia versek ritmusát magyarázza, hangsúlyoz­za, hogy a zsoltárokat 130 különböző dallamra éneklik, ezért szinte ugyanennyi versformát kel­lett alkotnia. „Annakokáért meggondolhatja minden, minemő nagy munkával kellett énne­kem az hosszú magyar igéket (érts: szavakat) az francia apró igékből versekre formálnom, holott egy sylabával sem tehettem többet hozzá.“ Így Szenczi zsoltáraiban találkozunk először számos magyar versformával, melyeket a francia rene­szánsz versek mintájára alkotott. Szenczi zsoltá­rait a XVIII. században szlovákra is lefordították s ki is adták Debrecenben, kelet-szlovákiai nyelvjárásban. Ezek azért is nevezetesek, meiU ezek az első szlovák nyelven nyomtatott versek, s így Szenczi műve mindkét nép művelődéstör­ténetében fontos fejezetet alkot. CSANDA SÁNDOR CSONTOS VILMOS: Borulj virágba KOVÁCS KLARA versei: Borulj virágba, Szép tulipánfa, Bimbófeslésed Valaki várja, — Borulj virágba. Tavaszod itt van, Míg el nem illan, Borulj virágba: Álmodó lányka, — Valaki várja. Hímporod, mézed Várják a méhek: Deli legények. — Borulj virágba, Szép tulipánfa. a város... A város okos állat nagy fejét fegyelmezetten tartja szája magányos odú a csillagok félve húzódnak el ha fényes fogai összekoccannak Vers napok rézlemezein fröccsen szét a nevetésed az éjszakák kupolái alatt teregetjük szét álmaink zsebkendőit hot 9 /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom