A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-08-02 / 31. szám

A Hét vendége 9 Az elmúlt több mint két évtized olyan változásokat hozott a kelet-szlovákiai kerületben — amely azelőtt az ország legelmaradottabb vidékei közé tartozott —, amelyekről az itteni emberek azelőtt nem is álmodtak. Elég emlékeztetni az ipari termelés hatalmas fejlődésére vagy a mezőgazdasági termelés terén elért sikerekre. Arra szeretném kérni, elnök elvtárs, beszéljen kissé bővebben ezekről a változásokról. E változások elsősorban is ott kezdődtek, amikor a munkásosztály átvette a hatalmat, a CSKP vezetésével s a kis- és középparasztsággal és a haladó értelmiséggel szoros szövetségben 1948 februárjában a szocialista társadalom építésének útjára lépett. Szlovákia szocialista iparosításának politikája, a testvéri együttműködés a cseh dolgozó néppel s a tőle kapott segítség megnyitotta az utat Kelet-Szlovákia fejlődéséhez, munkaalkalmakat teremtett az itteni lakosság számára. Míg 1948-ban a kerületben 31 210 volt az iparban foglalkoztatottak száma, 1970-ben már ennek több mint négy és félszerese dolgozott az iparban. A népgazdaság és a kultúra valamennyi ágazatában — a mezőgazdaságon kívül — 1970-ben 408 ezer fő dolgozott. A kerületben a néphatalom éveiben indult fejlődésnek a kohászati, a gép- és vegyipar, az energia-, textil-, élelmiszer-, a fafeldolgozó és az építőipar és más ipari ágazatok. Az egész ország népének büszkeségei az olyan üzemek, mint a kosicei (kassai) Kelet-szlovákiai Vasmű és Kelet-szlovákiai Gépgyár, a sninai Vihorlát vállalat, a humennéi Chemlon vegyikombinát, a strázskéi Chemko, a vajáni hőerőmű, a Szlovákiai Magnezit Művek jelsavai (jolsvai) és fubeníki (lubényi) üzemei, a Spiá^ká Nová Ves-i Tatrasvit, a trebiáovi (tőketerebesi) Frucona, a Túrna nad Bodvou-i (tornai) cementgyár, és így sorolhatnám tovább tucatjával. Ma a kerület lakóinak nem kell Amerikába, Ausztráliába, Argentínába vagy Kanadába kivándorolniok, hogy munkát találjanak. Szocialista köztársaságunkban van munka mindenki számára, aki dolgozni tud és akar. Nagy változások álltak be a mezőgazdasági népesség életében. Túlnyomó többségük felhagyott az elszórt kis parcellákon űzött magángazdálkodással és a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útját választotta. A mezőgazdaság kollektivizálásának politikája, amelyet a CSKP vezetett következetesen, céltudatosan, meghozta a gyümölcseit, s ez meglátszik a szövetkezeti tagoknak, az állami gazdaságok dolgozóinak gazdag életén. A munka termelékenysége a mezőgazdaságban a gyors ütemű gépesítés, automatizálás és kemizálás mellett rendkívüli módon fokozódott. Míg a múltban hosszasan kellett meggyőzni a magángazdákat, az egyénileg gazdálkodó parasztokat az előnyökről, amelyeket a szocialista nagyüzemi gazdálkodás hozott a mezőgazdaság számára, ma maguk jönnek, hogy vegyék fel őket a szövetkezetbe. A mezőgazdasági termények átlagos hektárhozama és az állathasznosság töb mint megkétszereződött. Városaink, falvaink arculatán legjobban meglátszik, milyen eredményeket hozott a szocializmus. 1948-tól 1970 végéig kereken 160 000 új lakás épült a kerületben. Azt lehet mondani, hogy teljesen megújultak a városaink. Aki például látta Koáicét (Kassát) 1954-ben és látja ma, az tudja csak megítélni igazán milyen óriási haladást értünk el a város fejlesztésében, a lakásépítkezés területén, iskolai, egészségügyi, kereskedelmi, szolgáltatóipari és egyéb létesítmények építésében. Jelentős sikereket értünk el az élet minden területén, s a CSKP XIV. kongresszusa további vonzó fejlesztési programot vázolt fel az ország s ezen belül a kelet-szlovákiai kerület népe számára. 9 A választási programok a kerületben is az ipar és a mezőgazdaság további fejlesztését irányozzák elő. Mik a főbb BRANISLAV BÍRO$ a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke vonásai ennek a programnak s mi került eddig megvalósításra belőle? A Nemzeti Front Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságának választási programja az ötödik ötéves terv feladatainak maradéktalan megvalósítására irányul, éspedig gazdaság, szociális, kulturális és minden más területen. A fő feladatok az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság fejlesztésére irányulnak. A terv 1970-hez képest az ipari termelés 60 százalékos növekedésével számol. A beruházási terv 46 milliárd koronát tesz ki. Biztosítani kell 49 449 lakás felépítését. A mezőgazdasági termelést 33,6 százalékkal kell növelni. Minden ágazatnak megvannak a maga konkrét feladatai, amiket itt nem lehet részletesen felsorolni. A dolgozók áldozatkészsége a munkában, a CSKP XIV. kongresszusának határozatában s a pártszervek határozataiban kitűzött feladatok teljesítése terén kifejtett politikai aktivitásuk és polgári elkötelezettségük megnyilvánult a feladatok teljesítésében. Az ipari össztermelés tervét a kerület az ötödik ötéves tervidőszak első három esztendejében 101,6 százalékra teljesítette, s az ipari termelés 1970-hez képest 34,4 százalékkal növekedett. Az építőipari munkák tervét évekre lebontva, ahogy azt az ötödik ötéves terv előirányozza, 1971—73-ban 103,2 százalékra teljesítettük. 32 550 lakás épült fel a kerületben az ötödik ötéves tervidőszak első három esztendejében. A mezőgazdaság, különösen a múlt évben, rekorderedményeket ért el, s kialakultak a feltételei a választási program sikeres teljesítésének e területen is. A gazdasági tervek teljesítése terén az idei év első öt hónapjában elért pozitív eredmények nyomán kialakulóban vannak a feltételei annak, hogy sikeresen teljesítsük az ötödik ötéves terv negyedik esztendejében esedékes feladatokat is. Nagy a lakosság kezdeményezőkészsége, amit a nemzeti bizottságok a város- és községfejlesztési és szépítési feladatok végrehajtásának irányába terelnek. Sok községben befejezték már a tervezett községszépítési akciókat s a választási programokban újabb akciókat vesznek fel. Az emberek tudatában vannak annak, hogy maguknak kell kialakítaniuk, kellemesebbé tenniük környezetüket, amelyben élnek. Méltóképpen, méltó környezetben akarjuk megünnepelni nálunk is a kerületben a közelgő történelmi évfordulókat. 9 Közeledik a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója, s jövőre ünnepli az ország népe a felszabadulás 30. évfordulóját. Milyen politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális rendezvényekkel készülnek a kerületben az említett évfordulók megünneplésére, és hogyan veszik ki részüket a knb-képviselők a szervezési munkából? A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának és Csehszlovákia felszabadulása 30. évfordulójának megünneplésével kapcsolatos rendezvények megfelelő lefolyásának biztosítására a knb tanácsa politikai-szervezési intézkedéseket hagyott jóvá, számolva azzal, hogy a kerület valamennyi járásában, a városokban, községekben, a vállalatoknál és az üzemekben sor kerül különböző kulturális rendezvények, naggyűlések megtartására, amelyeken beszédet mondanak knb- és jnb-képviselők, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői és nemzetgyűlési képviselők. A lényeg az, hogy kihangsúlyozódjanak azok a politikai elvek és eszmék, amelyekkel a CSKP ösztönözte és vezette a szlovák nép nemzeti felszabadító harcát, hogy mélyen az emberek tudatába vésődjék, hogy a Szovjetunió és hős népe volt, mindig is az lesz, a legmegbízhatóbb és leghűségesebb barátunk, hogy a lakosság figyelme, aktivitásának további kibontakozása a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak megvalósítására összpontosuljon. A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az OBZOR kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Major Ágoston. Főszerkesztő­­helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: főszerkesztő: 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesz­tőség: 328-63. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Cstredná expedícia tlaíe, 884 19 Bratislava, Gott­­vvaldovo nám. 48 VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaéiarne, n. p., Kosice. Előfizetési díj negyed­évre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. INDEX: 454 32. Nyil­vántartási szám: SÜTI 6/46. Címlapunkon L. Absolon. a 24. oldalon Lovicsek Béla felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom