A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-19 / 29. szám

lisiKSii tájai A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk népségeiről és történelmi nevezetessegeirői. rancsnoksága, innen irányították a Dél- Morvaország felszabadításáért folyt har­cokat. Ahogyan bevezetőnkben említettük, Smrdákynak nagy múltja van, gyógy­forrásainak vizében már századokkal ezelőtt gyógyulást találtak a betegek. Smrdáky gyógyforrásainak a történetét is sok legenda, rege övezi. Az alábbiak­ban az egyiket mondjuk el. Detrekő váróban élt, mint részbirto­kos, a tizenhatodik század végén Bakics Péter, a nagy bátorságáról ismert lo­vag. A hatalmas ősi várat és a hozzál tartozó uradalom egy részét nagybáty­jától Balassa Istvántól örökölte. A sze­rénységéről ismert lovagot azonban nem szédítette meg az ölébe hullott gazdagság. Nem érdekelték a fényes lakomák, a főúri élet. Pirkadattól nap­nyugtáig dolgozott, és ha ideje maradt, a legszívesebben az erdők sűrűjében dolgozó szén- és mészégetők vagy juh­­pósztorok között tartózkodott. Szívesen elbeszélgetett velük, jótanácsokkal látta el őket. Szerette a dolgos, becsületes embereket, akik őt szintén tisztelték, kedvelték. A szomszédos várurak emiatt meg­vetették, semmibe vették, sőt Szent­­györgyi gróf a bécsi udvarban, Ferdi­­nánd császárnál be is panaszolta. — Bakics viselkedése felháborító! Meghívásainkat sorra visszautasítja, számunkra soha nincsen ideje. De arra, hogy a koszos szén- és mészégetők vagy a mocskos pásztorok között töltse az esetéit, arra van ideje — panasz­kodott a császárnak Szentgyörgyi gróf. — Szerintem a körmére kellene nézni, mert könnyen lehetséges, hogy a cim­­boraság mögött más szándékok van­nak . . Ferdinánd császár Pálffy Pál nádort, Vöröskő várának urát külön futárral Bécsbe rendelte, s megbízta, hogy néz­zen körül Detrekő várában, beszéljen Bakiccsal. — Bakics Pétert régóta iímerem. Be­csületes lovag, sokak számára példa­kép lehet! Ezt nemegyszer bebizonyí­totta viselkedésével. Szívesen fesselek vele — mondotta a császárnak a nádor. — Vén ember vagyok, sokat láttam, sokat tapasztaltam már az életemben. Igaz, hogy már Bakics is megvénült, különc, furcsa természetű ember lett, de nyíltsága és emberszeretete miatt mindenütt tisztelik. őszre járt az idő. Detrekő vára körül rőt színt öltöttek az erdők, lángvörösen virított a szömörce levele. Napközben még nyári fényben fürödtek a völgyek, az éjszakák azonban már hűvösek vol­tak, hajnalban ezüstös fátyollal takarta be a vidéket a dér. Már késő éjszakára járt, amikor Ba­kics Péter abbahagyta munkáját. El­oltotta a hatalmas viaszgyertyót s le­pihent. Kora reggel szokatlan zajra ébredt. Vitatkozás, kiabálás hallatszott a várkapu felől, s amikor kitekintett a keskeny, lőrésszerű ablakon, látta, hogy az őrség egy öreg pásztort akar elzavarni a kapu elől, aki azt kívánta: vezessék azonnal a vórúr elé. A vár ura egy szempillantás alatt felismerte a kapu előtt követelőző öregben a dojcsi pásztort. Bakics kiszólt az ablakon, utasította az őröket, hogy eresszék fel. — Engedelmet uram, hogy felkereste­lek — szólt a felindulástól remegve az öreg pásztor. — Nehezen szántam rá magam erre az útra. Mégis jönnöm kellett, mert furcsa emberek járják a vidéket, nagyurunk ellen uszítanak. Napok óta híre jár, hogy a bécsi csá­szár parancsára más ura lesz Detrekő várónak ... Mi urunk mellett állunk, és ha kell, fegyverrel is segítjük. Bakics nyugodtan végighallgatta az öreget. Éppen szólni akart, amikor a várőrség hadnagya vendég érkezését jelentette: — Pálffy Pál nádor. Vöröskő ura kí­séretével éppen most érkezett. Urunk­kal kíván beszélni. Bakics Péter a lovagteremben fogad­ta vendégét, aki rögtön elmondta jöve­tele célját: — Régi barátok vagyunk, őszintén, nyíltan szólok. Fent jártam az udvarnál, ahol azzal vádolnak, hogy a császár ellen uszítod alattvalóidat. Régen isme­rem a bécsi udvaroncokat, tudom, hogy a vád alaptalan, és azt is sejtem, ki és miért terjeszti .. Bakics Péter elmosolyodott. — Tudok róla... Napok óta idege­nek járják a falvakat, ellenem uszítják a népet. Azt híresztelik, hogy a császár már el is döntötte, ki lesz Detrekő várának új ura. — Mit akarsz tenni? — kérdezte ba­rátjától a nádor. — Még ma megyek Bécsbe. Beszélek a császárral, megvédem a jogaimat. Bakics Péter másnap délelőtt már Bécsben volt. Azonnal ment az udvarba és kihallgatásra jelentkezett. A folyo­són a császár tanácsadói vitatkoztak. Középütt az udvari orvos állt. amikor beszélni kezdett, a többiek elhallgat­tak. — Az orvostudomány tehetetlen. Már minden orvosságot kipróbáltunk, de nem tudunk segíteni a betegen — mondotta megfontoltan. — A kór annyira gyötri, hogy mór alig áll a lábán, és a bőre napról napra vörösebb, már annyira viszket, hogy az kibírhatatlan. Szerin­tem csak valamilyen gyógyforrás vize segíthet rajta ... Bakics Péter figyelmesen végighall­gatta az orvost. — Ki betegedett meg? És kinek van szüksége a gyógyforrás vizére? — kér­dezte. — A trónörökös — válaszolta az orvos. — Detrekő várának közelében, vagy félnapi járásra, varázslatos erejű víz tör fel a föld mélyéből. Sok beteg talált már ott gyógyulást. Vigyük oda a trón­örököst, meglátjátok, néhány napon belül felgyógyul. Hosszú vitatkozás után az udvari Korszerű műszerek állnak az orvosok rendelkezésére orvos javaslatára elfogadták Bakics tanácsát. Másnap reggel útra keltek, két napon belül a csodaforrás közelébe értek. Sűrű erdőkkel benőtt dombok vették körül a tágas völgyet, melynek közepén tiszta vizű patak folydogált. A távolban, a mély fekvésű láposból kiemelkedő dombon néhány apró ház lapult. Nem kanyarodtak föl a domboldalra, a patak mellett folytatták útjukat. A vidék köz­ben teljesen megváltozott körülöttük. A fű a lovak térdéig ért, ősz elején lé­vén is friss zöld volt, fa, bokor, virág dúsabban nőtt, mint másutt. A levegő párás, büdös volt, olyan, mintha ezer meg ezer záptojást szórtak volna szét a tájon. A lovak lába mélyre süppedt A fürdőpark a puha, nedves talajban. A patak part­ját elhagyva, sűrű erdőbe, hatalmas fák közé kerültek. Az erdő talaja is süppe­­dékes volt, mintha mocsárban jártak volna. Lépteik alatt szinte hullámzott a tőzeges, lápos talaj. Az óriásfenyók, százados lombos fák között furcsa, zöldes színű tó tükre csillogott. — Csodálatos víz ez, uram — szólt Bakics Péterhez az öreg dojcsi pásztor, aki a varázslatos erejű forráshoz vezette őket. A vénasszonyok úgy beszélik, hogy valamikor régen az ördög szántott ezen a vidéken, s ekéje nyomán valahonnan a föld mélyéről víz tört fel, mely sok­szor olyan büdös, hogy környékén ki sem bírja az ember. Kénes bűz árad a víz felől, ezért errefelé Büdöskőnek hív­ják a környéket. Itt élek a közelben, s mi már régen tudjuk, hogy akinek nyavalya áll a lábába, vállába, dere­kába, vagy elfogja a viszketegség, az csak ide jöjjön fürödni, az biztosan j meggyógyul. A bécsi orvos körülnézett. Még aznap este megfürdette a beteg trónörököst. Mindjárt az első fürdőzés után csodá­latos dolog történt: megszűnt a viszke­tegség, s néhány napon belül talpra állt a beteg. A nyavalyát „kihúzta" Az új szanatórium lábából a víz, egészségesen tért vissza Bécsbe A császár nagyon megörült, amikor megpillantotta felépült kisfiát. Az udva­ri orvos tájékoztatta a csodálatos erejű gyógyvízről, és azt javasolta, hogy Ba­kics Pétert tüntesse ki tanácsáért és fáradozásáért. A császár szótlanul végighallgatta orvosát. — Majd meglátjuk, hogy mit teszünk. A legszívesebben megvenném Bakics­­tól Detrekő várát s az uradalmat a csodálatos erejű forrással — mondta végül az orvosnak. — És ami Bakicsot illeti, nem tüntetem ki! A császár másnap kihallgatáson fo­gadta Bakics Pétert. Ferdinánd sokáig szótlanul ült, gondolkozott. Nem tudta, hogyan kezdje. Végül megszólalt: — Nagyon örülök, hogy eljött. így személyesen közölhetem: Át kell adnia Detrekő várót. — Örökségem jogos. Detrekő várát és a hozzá tartozó uradalmat a nagy­bátyámtól örököltem. — Tudom. De visszaél a hatalmával I Ellenem uszítja a környék népét. — A vád alaptalan, hamis. — És az sem igaz, hogy Révai Péter­nek holies! várából megszöktette és Detrekő várában tartja fogva fiatal, szép feleségét, Forgách Zsuzsannát? — Ki látta Forgách Zsuzsannát az én váramban? — kérdezte nyugodtan a lovag. — Erre a kérdésére nem vagyok kö­teles válaszolni. Tudom, hogy igaz, de ennek ellenére van egy javaslatom: Detrekő várát megveszem. Kétszáz aranyat adok érte. Bakics Péter elgondolkozott. — Lehet róla szó, de egy hét gondol­kodási időt kérek. Magam hozom el majd a választ. A császár ebbe beleegyezett. Az adásvétel megkötésére azonban nem került sor. Bakics Péter, amikor meg­tudta, hogy Büdöskő környékét meg­szállták a császár katonái, és magas fakerítéssel vették körül, búskomor lett. Visszavonult abba a toronyszobába, ahol Forgách Zsuzsannát rejtegette, s bánatában meghasadt a szíve, har­madnapra meghalt. Detrekő vára a hozzá tartozó uradal­makkal a császáré lett. Az egészséget, új erőt adó tó körül sokáig vigyáztok a császár katonái, ügyelve, hogy a kör­nyék betegei ne fürödhessenek a gyógy­vízben. Sok éven át vigyáztak a tóra, majd egy időre visszarendelték onnan az őrö­ket. Amikor újból visszatértek, nem ta­lálták meg. Eltűnt a hatalmas kerítés és a tó is. Hogy mindez hogyan történt, azt — ahogyan akkor mesélték — csak az öreg dojcsi juhpásztor tudná meg­mondani. Viszont rövidesen, ahogyan a császár katonái — miután III. Ferdi­nánd Pálffy Pál nádornak eladta a vá­rat a hozzá tartozó uradalommal — végleg elvonultak onnan, újból ugyan­úgy csillogott a titokzatos tó tükre, mint valaha. Azóta ismét fürödhettek vizé­ben a környék betegei. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom