A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-11-22 / 47. szám

SZÉPEN és TAKARÉKOSAN Ma már minden nő termé­szetes igénye a szépségápoló szerek használata. Sajnos a­­zonban ezek a készítmények költségesek, ezért takarékosan kell gazdálkodnunk velük. Ha új, eddig nem használt arc- vagy testápoló krémet ve­szünk, első alkalommal mindig a kapható legkisebb csomago­lásút vegyük. Így ki tudjuk próbálni, hogy a készítmény milyen hatással van a bőrünk­re. Ha már ismert szerekből nagyobb készlet áll rendelke­zésünkre, a tartalékot tartsuk a hűtőszekrényben. Erre a cél­ra külön kis műanyagdobozt kell beszereznünk, melyben az élelmiszerektől elkülönítve tá­rolhatjuk a krémeket, zsírtar­talmú szemfestékeket, köröm­lakkokat. Kölnit és parfőmöl soha ne tartsunk a fűtött fürdőszobá­ban, mert a meleg levegő megbontja illatanyagukat. He­lyezzük az üvegeket télen a két ablak közé, nyáron pedig száraz, hűvös helyre. A sminkeléshez használt e­­cseteket és keféket áztassuk időnként alkoholba, hogy a szőrszálak között lerakodott zsiradéktól megtisztuljanak, és ne piszkítsák be a festékek felületét. Ezzel élettartamuk is meghosszabbodik. A frissen vásárolt kőpúder betétből a pamacs és a púder közötti vékony celofán lapocs­kát ne dobjuk el. Ez védi a púdert a zsíros pamacstól. A szemfesték letörléséhez papírzsebkendő helyett hasz­náljunk inkább hengeres toa­lett-papírt. Ez épp olyan finom szerkezetű és egyszerre csak az éppen szükséges mennyisé­get kell letépnünk. Az arctejet előzőleg langyos vízzel megnedvesített vattával vigyük fel az arcra. Így a vat­ta kevesebb arctejet tud ma­gába szívni. A háztartásban időnként adódó, jó záró, kis méretű mű­anyag flakonokat ne dobjuk el, mert utazásra, hosszabb ki­rándulásokra ezekben vihetjük magunkkal a hajsampont, kéz­krémet, arctejet. Így nem kell a súlyosabb és nagyobb mére­tű eredeti tengelyt cipelnünk, mégis kéznél vannak megszo­kott kozmetikai szereink. A KÁBÁT ÖVVEL ÉS ÖV NÉLKÜL Két modell: vastag teve- öv. Gombolás nélkül vagy szőr vagy velúr szövetből, kétsoros gombolással, folt- Jellemzőjük a nagy gallér, zsebekkel, a saját anyagából készült Vigyázzunk a mosógépre! Nogy kárt okozhatnak a mosás során az anyagokról leváló kisebb szálak, szöszök. Ezek az alig látha­tó részecskék behatolnak a mosó­gép legeldugottabb sarkaiba Is, lerakódnak, összefilcesednek, és így műszaki zavarokat idéznek elő. Ezért különös gonddal mossuk a laza szövésű textíliákat, amelyek könnyen engednek magukból apró szálakat. Ilyen a kötöttáruk nagy része, a frotír, de bizonyos pamut­vászon anyagok is. Egy kis ötlet a kényes textíliák mosásához: a ruhákat — termé­szetesen szín és minőség szerint csoportosítva — helyezzük el egy­­egy kiselejtezett párnahuzatban. A huzatot begombolva tegyük a mo­sógépbe. Az apró szálak nem jut­nak a vízbe — értékes háztartási gépünket kevesebb károsodás ér­heti. — Nagyszerűi A második félidőt mégiscsak elértük I_____________ — Kedvesem, éppen egy ön­­kiszolgálóban vagyok. Mi len­ne az óhajod? Maga kapkodva eszik! — Tehát holnap: ugyanezen a helyen, ugyanabban az idő­ben ... Szöveg nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom