A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-22 / 47. szám
1944 őszén Josip Broz Tito, a jugoszláv partizánok legendás vezére Moszkvába repült, ahol megállapodást kötött a Szovjetunió vezetőivel Jugoszlávia felszabadításáról. E megállapodás alapján a Vörös Hadsereg egységéi és a jugoszláv partizánok egységes támadást intéztek az ország területén állomásozó fasiszta alakulatok ellen, és november végére teljesen felszabadították Jugoszlávia megszállt területei). Harminc év alatt óriási fejlődésen ment keresztül az elmaradt Balkán legelmaradottabb országa. Lépten-nyomon találkozunk a fejlődés eredményeivel, vívmányaival. Rövid beszámolónkban nem vehetjük számba a harminc év minden eredményét, ezért csupán egyetlen szövetségi köztársaságába látogatunk Jugoszláviának — Bosznia-Hercegovinába, Aki még nem járt bosnyók földön, az esetleg — színes útleírások nyomán — csak a bojtos, piros sapkás embereket tudja maga elé képzelni, ha Bosznia- Hercegovináról hall. Aki azonban már járta ennek a földnek vadságukban is megkapóan szép tájait, zord hegyeit, aki Ismeri hegyszorosait, tajtékozva siető patakjait és párában borongó völgyeit, azt legszebb élményként kíséri a vidék. Bosznia-Hercegovina lakossága több mint három millió, területe 51 139 négyzetkilométer, Jugoszlávia területének csaknem egyötöde. Mint szövetségi köztársaság nyugatról és északról Horvátországgal, délkeletről Crna Gorával, keletről Szerbiával határos. Ezek azonban csak közigazgatási határok, hiszen területe teljes egységet képez Jugoszlávia többi köztársaságával. Mégis: sajátos, merőben színes hangulata van a bosnyák tájnak, Vadregényes tájképi szépsége és romantikája megmaradt, noha keskenyvágányú vasútja már a múlté, s területét az autóutak aszfaltcsíkjai is egyre jobban behálózzák. Bármerről érkezik az ember lépten-nyomon találkozik a történelemmel: sziklák tetején omladozó várfalakkal, régi mecsetekkel, török temetőkkel. A múltat azonban nemcsak a táj őrzi, hanem az emberek is, A bosnyák elnevezés ugyanis nemcsak a vidék lakóját jellemzi, hanem olyan délszláv embernek a különleges vonásait is összesíti, aki szokásaival, életmódjával eltér a szerbektől és horvátoktól. Bosznia- Hercegovina lakosságának egyharmada mohamedán vallású ugyan, de azért az Is egytől egyig horvát vagy szerb nemzetiségű, akinek ősei a török hódoltság idején vették fel az Iszlám vallást. A hegyes ország felszínét délen a Dinórl-hegység karsztos mészkőlancal, középen a Trák-macedón kristályos kőzetekből felépített hegyvonulataí borítják. A hegyek között, o medencékben termékeny legelők, szánták és gyümölcsösök díszlenek. Különösen termékeny a Száva menti vidék. Éghajlata az Adriai-tenger közelében mediterán, az ország belsejében mérsékelten szárazföldi. Ha a déli országrészeket járjuk, szürke sziklák szegődnek mellénk, fantasztikus formájú barlangüregeikkel, csipkézett ormaikkal, szeszélyes vonulataikkal változatos tájat mutatva az utasnak. Oázisként halnak o kopár sziklán itt-ott összebúvó fák. De ahogy észak felé haladunk, ezek a zöld szigetek egyre szaporodnak. A magányos facsoportokat ligetek váltják fel, majd gyümölcsösök és gondozott kertek követik egymást. Ha Belgrád felől igyekszünk az Adria felé, lankás tájakon keresztül érkezünk Boszniába. Zöld mezők, legelők, gazdag vetések és gyümölcsösök nyújtóznak a völgyekben és kapaszkodnak a dombok oldalára. Ezek a szelíd dombok egyre nagyobb hullámokat vetnek, végül zord hegyekké tornyosulnak. Mintha vihar korbácsolta volna fel a tájat. A Száva menti Brecskóbál már új út vezet az Adria felé. Ez Suriname (régi nevén Holland Guayanu) a dél-amerikai kontinensen, az Atlanti-óceán partján fekszik, Guayanával, Brazíliával és Francia Guayanával határos l«'rülete 142 822 négyzetkilométer, lakosainak száma kb. 300 000. Fővárosa Paramaribo. Suriname területén 1650-ben angol települések keletkeztek. A brit birtok 1667 ben vált holland gyarmattá, úgy, hogy Anglia az északamerikai Uj-Amszterdam (a mai New York) fejében átengedte Hollandiának. Azóta holland gyarmat, 1954 decemberétől névleg Hollandia tengerentúli autonóm területe, A holland kormány és a suriname-i politikai pártok hosszadalmas tárgyalásai után ez a mindmáig elmaradott gyarmati ország legkésőbb 1975 végéig a független államok sorába lép. Latin-Amerika huszonhetedik független államának zászlaján ellipszis alakú keretben öt csillag lesz: fekete, fehér, barna, sárga és vörös: ez a lakosság etnikai összetételét jelképezi majd. A lakosság egyharmada néger és mulatt, az Afrikából behurcolt rabszolgák leszármazottja, a többi indiai, maláj, európai, indián öslakó és kínai. A politikai pártok az egyes népcsoportok érdekeit képviselik. Az Egységes Indiai Párt az indiai kereskedők befolyása alatt áll, a Suriname-i Nemzeti Párt tagjai négerek és mulattok. A fiatal munkásosztályt főként a bauxitbányák dolgozói képviselik. A bonyolult etnikai viszonyokat a gyarmati rendszer a múitban arra használta fel, hogy a különböző népcsoportokat egymás ellen uszítsa, s ezzel elterelte a dolgozók figyelmét függetlenségi és az osztályharcrál. Ennek ellenére 1973-ban sikerült az öntudatosodó munkásosztálynak hatalmas sztrájkmozgalmat indítania. Azóta a dolgozóknak joguk van kollektív Paramaribo Suriname lóvó rosa Török „örökség" Mostar festői szépségű hídja
