A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-01 / 44. szám
Jubilálnak a szlovák filharmonikusok Belelapozva — Leningrádtól New Yorkig, vagy Lipcsétől Rómáig — a világ élenjáró filharmonikus zenekarainak históriájába, egyértelműen kitűnik, hogy életkoruk százas nagyságrendű számmal mérhető, sőt Lipcse városa azzal büszkélkedik, hogy övé a legrégibb — ma 231 éves — német hangversenyzenekar, Róma pedig azzal, hogy a Accademia di Santa Cecilia zenekar a legrégibb alapítási okmánnyal rendelkezik, s bölcsőjénél nem kisebb egyéniség állt ott, mint maga Palestrina. Tovább lapozva azonban a zenekarok történetében, az is kitűnik, hogy nemcsak ilyen évszázados múltra visszatekintő és hagyományokra épülő zenekarok vannak a világon, de egyre több a fiatalabb, már századunkban alakult hangversenyzenekar is, sőt az alakulások évszámainak sűrűségi görbéje éppen az újabb korban, a két háború közötti és utáni években mutatja a legnagyobb emelkedést. Ezeknek az ifjú zenekaroknak sorában foglal el hazai jubilánsunk, a huszonöt éves Szlovák Filharmónia is jelentős helyet. Huszonöt év egy zenekar életében profilja, stílusa, hangszíne, muzsikálása, technikai és minőségi szintjének kialakítása, valamint fenntartása szempontjából még ugyancsak ifjúkornak számít. De a zenekart dicséri, hogy bár még fiatal, ma már nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is jelentős színvonalat képvisel. Az alapító okmány tanúsága szerint a Szlovák Filharmónia valóban „csak" huszonöt éves, de éppen „életkorának“ függvényében mérve minőségi értékeit, nem lehet figyelem és említés nélkül hagyni városunk gazdag zenei múltjának stílusformáló hatását. Mert szinte természetes, hogy az a pezsgő zenei élet, amely szorosan összefüggött Hummel, Liszt Ferenc, Erkel László, Bartók Béla, majd pedig Albrecht Sándor és Németh István nevével, ha áttételesen is, de éreztette hatását. És talán éppen e szellemi örökség hatásának tudható be, hogy a jó képességű muzsikusok együtteséből rövidesen felfelé ívelő pályájú hangversenyzenekar született. A termékenyítő örökség mellett döntő momentum, hogy az újszülött bölcsőjénél két olyan karmesteregyéniség bábáskodott, mint Václav Talich és dr. Rajter Lajos. Talich professzor, ez a szigorú, de bölcs és gazdag fantáziával megáldott karmester sajnos csak rövid ideig állott a zenekar élén, mégis működése a zenekar első ragyogó periódusát jelentette. A korabeli közönség úgy könyvelte el emlékezetében hangversenyeit, mint „zenei istentiszteletek" -et. ö adta meg a kezdősebességet és az alapot, amelyre aztán Rajter Lajos felhúzta a klaszszikus repertoár hatalmas épületét. Rajternek a zenekarhoz fűződő szoros emberi és művészi kapcsolata az a bázis, amelyből a zenekar eddigi fennállása alatt állandóan merített és merít, Rajter Lajos volt ugyanis, aki 1949. október 27-én a Szlovák Nemzeti Színház színpadán a zenekar első hangversenyét vezényelte s ugyanígy ő vezényli a jubileumi év első koncertjét — a két hangverseny műsora természetesen azonos —, ezzel is szimbolizálva, hogy ő képviseli a kontinuitást, ö állott a zenekar élén a leggyakrabban, az ő nevével fonódtak egybe a legszebb Brahms, Mozart, Beethoven és Richard Strauss interpretációk, de ugyanakkor szintén az ő nevéhez fűződik a legtöbb hazai kortárs zeneszerző műveinek ősbemutatója. Ladislav Slováknak, a zenekar jelenlegi főzeneigazgatójának bekapcsolódása a filharmónia életébe új szint, új áramlatot jelent, mert a repertoárt új irányba, a kortárs orosz zene irányába bővíti. Prokofjev és Sosztakovics hatalmas szimfóniáinak ragyogó tolmácsolása az ő nevével és művészi egyéniségével forrott egybe, akárcsak Honegger és Sztravinszkij oratóriumainak tolmácsolása. A zenekar „egyéniségének" kialakításában az állandó dirigensek mellett fontos szerepet töltenek be a vendégkarmesterek, akiknek névsora e rövid negyedszázad alatt igen hosszúra terjed, örvendetes ez a hallgatóság szempontjából, mert újabb és újabb egyéniségeket ismer meg, de legalább olyan jelentős a zenekarra nézve is, mert egy jónevű vendégkarmester szereplése mindenkor minőségi elismerést jelent. Minden vendéget felsorolni — a krónikás feladata, de a portré teljességéhez egypár önkényesen kiragadott név ide kívánkozik. Így elsősorban a cseh Zdenék Koileré, aki mivel a filharmóniát egyre több koncertjén vezényli, feledhetetlen élményi ben részesítve a város zenekedvelő közönségét, már szinte nem is számít vendégnek. Aztán ott van Carlo Zecchi, Abendroth a felejthetetlen Kilencedikkel, Celibidache virtuózán tökéletes Bartókjával, valamint Ferencsik János; az ő vezényletével játszották lemezre a szlovák filharmónikusok Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumát, amely meghozta a zenekarnak a legnagyobb nemzetközi elismerést: c Grand Prix-t, a párizsi Akadémia nagydíját. VARGA JÓZSEF KÖVESDI KÁROLY versei: KÉPTÖREDÉK VIHAR ELŐTT AZ ŐSZ egy légy dünnyögve mászkál az ablak repedt üvegén tavasz van, március, alkonyodik, a nap vörös aranyat szór a mezőkre, s az erdők sejtelmesen súgnak jó éjszakát, mellettem fácán rikolt s szinte hallani vélem a füzfahajtások serkenését, a bimbók pattanásait, gyönyörű az alkony, s én mégis az őszre gondolok, éppen úgy az őszre gondolok mint télen, vagy a nyári tikkadt hőségben a folyó partján heverészve. mikor finom porhá foszlik a lábam alatt, vagy mikor simogató hűs vízbe mártom (áradt, napszítta testemet még ilyenkor is az őszre gondolok. ő az én évszakom, születésem és temetésem, ropogós almából pattantam, szőlötevelek simogatták serdülő pelyheimet. szüretek énekeltek fülembe, vörösbarna levelek vittek távoli utakra, hogy visszatérve vén, kérges tölgyfák alatt lessem meg a lebukó napot, s apró csintalan szelek hűtsék lázas homlokom az ősz az elmúlás, az újjászületés, a gyümölcsérés és hantolás. az örök visszatérés, puha avar alatt várom újjászületésem. sarokban, megkopott széken lebakkant fejjel szunnyad az idő tóparti vén füzek alatt soha nem érzett ünneppé sűrűsödik a csönd ...
