A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-12 / 28. szám
Here volt, úlia derék asszony volt, drá’ga uram. Nyolc gyereket nevelt fel és haláláig szolgálta a férjét... Maguknál tehát Veronát Júlia városának hívják? Igen szép dolog ez az angoloktól, caval- Júlia asszony példás feleség Isten adjon neki örök nyugodalmat.“ — Én Karel Capek apokrif históriájával érkeztem Veronába (Júlia férjhez ment Párizs grófhoz, Rómeó megszöktet valami Molfancone — vagy Montefalco-kisasszonyt), de a veronai „Júlia-emlékek“ így is, úgy is eretnekké tettek volna. Az üres kőláda, amit beléptidíj ellenében sírjaként bámulnak a turisták, dell’Oca Bianca mester hátborzongató festménye a sír bejáratánál, az erkély, amely olyan szép és gótikus, mint a többi szép és gótikus veronai erkély, csak éppen nézni nem lehet a nagy nyüzsgés miatt — mindez az EPZ, a tartományi turistahivatal, meg az amerikai turisták közös ügye. Az utóbbiak elvárják, az előbbi szállítja a meghatódni valót. A képes-A Ponte Pietra pilléreit még a rómaiak rakták le az Edige medrébe. Háttérben a város dómja, amely ókeresztény bazilikára épült a középkorban szettörténet városa, a művészettörténettel elbeszélt történelemé. Van mit elbeszélnie a művészettörténetnek Veronáról. A város kétezer éves, a római hódítóktól, a római építményeket felrobbantó német fasisztákig mindent végigszenvedett, mégis a leggazdagabb műemlékvárosok egyike, mégis megőrizte alkotásait. Ennek az őrzésnek az Aréna a szimbóluma, a világ legépebben megmaradt római anfiteátruma: hiába hordott el egy karéjt három ívsorából néhány század építő szorgalma, hiába használták erődítménynek Theodorik és gót katonái. A Pizza deli Erbén antik kútban mossák a gyümölcsöt, a kanyargó és gyors Adige fölött olyan hídon járok, amelynek pilléreit még a rómaiak rakták le, ez az első században épült Ponte Pietra római színházhoz visz, de Verona elsősorban mégis a Scaligerek városa. Ezt bizonygatja a jámbor Ippolito atya is Capeknél a Júlia város elnevezés ellenében, ezt állítják a zárt belvárosi terek épületei is lépten-nyomon. A Scaligerek története ugyan korántsem olyan megható, mint a Montecchi-fiúé és a Capuletti-lányé, de lapokat is, amelyekhez képest deli’ Oca Bianca rémlátomása remekmű, a rómeós tányérokat, júliás hamutartókat is, amelyek mellett a rómeós képeslapok a vizuális kultúra csúcsteljesítményei. De úgy kell a szép léleknek, aki Júliát Veronában keresi. Rómeó és Júlia nem Veronában, hanem a világirodalomban lakik. Júlia erkélye nem a Via Capello 17 alatt van, hanem a tudatunkban, esetleg a szívünkben. Sokat gyalogoltam Veronában, de Júliával nem találkoztam. Verona nem a Júlia városa. Verona a Piazza dell Erbe városa, ahol antik-római szökőkútban mostak gyümölcsöt a piaci árusok, Verona a Bar Impero városa, ahol kijön a kávés a terasz elé és figyelmeztet, hogy délután fotózzam a Scaligerek palotáját, mert akkor előnyösebb a világítás, Verona Mario pizzasütőé, aki a világ összes bankjegyével díszíti boltja falát, köztük gróf Aponyi Albert koronás bankójával, meg a mi zöld százasunkkal. Verona a történelem és a művéannál hitelesebb nyomokat hagyott maga után. Ruskin, a nagy angol történész ugyan állítja a múlt században, hogy Can Grande őrgróf „egyike volt a korabeli nemesség legjobbjának“, de jobb Ruskinnakez ügyben nem hinni. Elfogult: Can Grande csodálatos síremlékéből következtet. Egyébként aligha lehetett különösebben szelíd úr Verona őrgrófja, aki Nagy Kutyának neveztette magát. A császárság és a pápaság küzdelmében a császárpárti A Nagy Szent Zeno templom a román építészet remeke ... Dante, a Scaligerek és a reneszánsz emlékét őrzi a Piazza dei Signori. Udvarán a márványíven XV. századi lépcső oldja a vörösfehér csíkozást Időszámításunk első századában épült, a gótok erődítménynek, a középkor eretnekégetésre, a XX. század operealőadásokra és tv-produkciókra használja. Az Aréna a legépebben megmaradt római amphiteátrum a világon
