A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-25 / 43. szám
...és nem is kevés Ha e falu nevét hallom, több dolog is eszembe jut, például hogy valamikor milyen kitűnő futballistái voltak a két Babcsan volt a kapusok réme, hogy az itteni színjátszók előadásában láttam először a Csárdáskirálynöt és ez benne a lényeges félig-meddig belészerettem reménytelenül Szilviába; de jártam itt borongás, hűvös öszszel szüreti mulatságban, s ha jól emlékszem a legények meg akartak verni, nem is tudom miért kaptam tőlük kegyelmet; várakoztam itt szikrázó téli estéken az autóbuszra; de voltam itt riporton is, amikor a robbanékony Mráz volt a szövetkezeti elnök, a szelíd, kissé mélabús Kovács László az agronómus, amikor a szövetkezeti iroda olyan épületben húzódott meg, amelyen a vak is láthatta, hogy össze akar dőlni. Legutoljára 1969 tavaszán jártam itt, amikor Budai József barátom rendezett az iskolában egy kedves és közvetlen író-olvasó találkozót. Egyszóval nem egészen ismeretlen előttem Busince (Bússá). Volt idő, úgy az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején, amikor a szövetkezet mélypontra került, a munkaegység értéke egyenletesen süllyedt, ezzel egyenes arányban romlott a munkaerkölcs. Az általános romlást a katonéc (volt katonatiszt) Stefan Mráz elnök állította meg. 1965-ben már a jó közepes szövetkezetek között tartják számon a bussait. De az akkori elnök és agronómus azért kijelentette: igazi javulás csak akkor várható, ha néhány agrármérnököt is kopnak. Nos ma már a szövetkezet szinte minden vezető tisztségét agrármérnök tölti be. Mérnök az elnök, a föagronómus, mérnök a mechanizátor. Szakértelemben tehát nincs hiány. Hogy a munkaerkölcs is megjavult-e, azt nem tudom, de a gazdasági eredmények erre engednek következtetni. Farkas Ernő agrármérnökkel, a szövetkezet elnökével az új, korszerű irodaházban beszélgetek. Piros arcú, derűs tekintetű ember Farkas Ernő, s még derűsebb lesz, amikor kiderül, hogy ugyanabban a gimnáziumban (a komáromiban) érettségiztünk mind a ketten. Egyébként hindi születésű, Ipolynyékröl nősült, most itt lakik az egyik szövetkezeti lakásban. Fellépése nem olyan katonás, mint a Mrázé volt, de ő is nagyon határozott, s ami a fő, látom az embereken, hogy tisztelik öt. (Miért tisztelik? Az egyik szövetkezeti tag ezt mondotta: mert neh tűr el semmiféle „disznóságot". Van aki megpróbálta, jogtalan előnyökhöz igyekezett jutni, vagy másokat juttatni. Ha ilyesmi az elnök fülébe jutott márpedig ilyen dolgok kiderülnek az illető, aki elkövette, akár azonnal szedhette a sátorfáját.) Farkas Ernő elnöktől tudom meg a következőket: a szövetkezet öt munkacsoportja a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója tiszteletére kötelezettséget vállalt, hogy terven felül 473 000 korona értékű mezőgazdasági árut termel. Vállalásukat 91 000 koronával túlteljesítették . . . No de ez csupán egy felajánlás. Mi a helyzet más területeken? Az elnök elmondja, hogy a gabona fejlődését nagyon befolyásolta tavasszal a rossz időjárás. Ennek ellenére a búzatermesztésben sikerült olyan agrotechnikai megoldásokat kétszeri trágyázás (egyszer repülőgépről), koratavaszi hengerezés, gyomirtás, tápanyagadagolás stb. alkalmazniok, hogy a termésre végülis nem panaszkodhattak. S minthogy az elnök s e sorok írójának véleménye szerint is a munkát mindig az ered ményeken kell lemérni, beszéljenek helyettem az alábbi eredmények. (Aki idei féléves eredményekről van szó. A növénytermesztésben 1 millió 175 ezer korona bevételt terveztek valóság: 2 millió 731 ezer korona. Állati termékek termelése: terv 782 ezer korona, bevétel 2 millió 267 ezer korona. Berecz Géz a agronómus három évvel ezelőtt nősült meg. Ott voltam a lakodalmán, mivel Berecz Géza zsélyi s a tetejében rokonom is. Most arra vagyok kiváncsi, hogy él három esztendő eltelte után. Fizetése 2300 korona. Ö is a szövetkezet háromszobás lakásában lakik. A lakásából, úgy vélem, nem hiányzik semmi. Adrián, a kisfia, kétéves. ö huszonhat. E sorok írója huszonhat éves korában egy padlásszobában lakott, nem is egészen a saját hibájából: más kiútja nem volt. Bussán ma egy 26 éves fiatalembernek nincsenek lakásgondjai. Ez is eredmény. És nem is kevés. zsélyi üret van újra ... Ki tudja, hányadszor? Ki tudja, hányadszor találta október a vidám szüretelőket az érett gyümölcsök illatától terhes dombokon? Ha hihetünk a mítosznak, az ókori Oörögország csodálatos regéinek, már ezer évekkel ezelőtt is volt szüret a világon. A monda szerint a mindenható Zeusznak és a halandó Szemeiének fia, Dionüszosz, a gondoktól megszabadító mámor istene hajdanában táncoló, részeg kísérettel érkezett a derűs, kék egű Hellosz földjére. Körbejárta az összes városokat, s bebocsátást kért a hatalmasoktól. Szörnyű büntetéseket szabott ki azokra, akik nem hittek Isteni erejében, s becsukták előtte kapuikat. De azokat, akik őt szívesen fogadták — például az attikai lkarioszt — gazdagon megjutalmazta: megajándékozta őket a szőlőtővel, amely később az egész tartomány áldásává vált. Azóta minden évben van szüret. Minden ősszel megtölti a dombokat a szüretelők vidám daloláso, a csorduló must édes Illata, s a pincék előtt — új borra várva — felsorakoznak a hordók. ünnep a szüret, ünnep, mint a húsvét vagy a karácsony: az érett szőlő, az új bor — vagy ahogy a görögök mondanák — a gondoktól megszabadító mámor ünnepe. Vajon ki nem érzi szájában az óborok Izét, ki nem gondol a fortyogó kondérok mellett földerülő arcokra, a vidám gyerekkacajra, ha azt a szót hallja: szüret? Vajon ki ne menne örömmel, ha szüretelni hívják? Az Idén Kamenny Mostba (Kőhídgyarmatra) látogattunk az édes must ünnepére, az itteni három szövetkezetből — kéméndlből, a kicsindiből és a kőhldgyormatlból — egyesült efsz szőlészetébe, Bogdán Ferenc elnök és Kara Márton biztonsági technikus kíséretében. Útközben megtudtam, hogy az egyesült szövetkezet összesen 60 hektár területen termeszt szőlőt, ebből húsz hektár a kőhídgyarmatlaké. — És mennyi borra számítanak? — Általában kétszáz hektolitert szoktunk készíteni: ennyire van szükségünk, hogy el tudjuk látni a csárdát, s hogy a különféle ünnepélyekre is legyen. A szőlőt egyébként elődjük. Már messziről hallom a szüretelők nevetését. De amikor közelebb értünk, rögtön észreveszem, hogy ez a szüret más, mint a néhány évvel ezelőtti volt. Sehol sem látunk izmos férfiakat, akik szőlővel megrakott puttonyokat cipelnének a hátukon. De a megszokott puttonyokat sem látni, hanem valamiféle — tejeskonnára hasonlító — műanyag edényeket. Nem izmos férfiak, hanem egy Bulgáriából importált szőlőművelő traktor szállítja el őket. — Ez a kis traktor a sorabolástál a permetezésig minden munkát elvégez a szőlőben — dicsekedik Kara Márton bácsi. — Akkor nem is kell sok ember a szőlőműveléshez. — Minden hektár szőlőre elég egy munkás. Körülöttünk szorgalmasan térül-fo'rdul a kicsi traktor, az asszonyok pedig — meglepetésünkre — csöndben szüretelnek. — Énekeljünk már egy szüreti nótát, asszonyoki — próbálom buzdítani a társaságot. Kara Márton • és Bogdán Ferenc — El vagyunk „révülve" — hangzik a válasz. — Akkor legalább mondjanak egy jó viccet. Vagy egy vidám szüreti históriát. Bizonyára nem ez az első szüret, omelyen részt vesznek ... Válaszul csak összenéznek és egymásra nevetnek. — Nem igen akaródzik nekik szórakozni, mert teljesítménybérben dolgoznak, oszerint kapják a fizetséget, hogy ki mennyi szőlőt szedett. így érthető, hogy inkább a kezüket járatják, mint a szájukat — világosít fel Márton bácsi, aki jól ismeri a dolgozókat, hiszen tizenöt évig ő volt a szövetkezet elnöke. Ma mór nyugdíjas, de még mindig nem tétlenkedik, kisegít itt-ott, azonkívül a CSEMADOK Nővé Zámky-I (érsekújvári) járási bizottságának is tagja. — Legalább Márton bácsi mondjon el valami mulatságos történetet, ha már a szüretelők „inkább a kezüket járatják" ... Hát hogyan szoktak régebben szüretelni? Mert ez a mostani mór afféle modern, „nagyüzemi" szüret. — Mi azelőtt, amikor még mindenki egyénileg gazdálkodott, úgy szoktunk, hogy két-három család — legtöbbször rokonok — összefogtunk és
