A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-11 / 41. szám
TÖRŐK versei: MÉG Még mindent újra kezdhetünk csecsemő-mosollyal mindent bevallhatunk. még fel kell állanunk a port leverni és elindulni mielőtt elfelejtenénk a búcsú pillanatában tett Ígéretünket MICSODA ŐSZBE LÉPTEM Micsoda őszbe léptem. Lelesz, szülői ház, miféle emlékek sátrába invitálsz? Jön velem a gyermekkorom térdig ökörnyálban, jön a letépett mosolyú őszben, tengerikóró-kupacok halk zörejében. Ó, ti tengerikóró-kupacok, gyermekkoromat bújtató tizenkét sárga koporsó, hadd legyek újra otthon közietek, hova csak a csend ér el gyermekké ringató neszével. ELEMÉR CSENDES ÖREGEK A hajnal lombjai mögül előbújik a Nap mint egy pironkodó szűz a munka komoly veteránjai már mennek az utak végtelenjén a madárlátta mezők felé mennek rendületlenül a hallgatásukkal is folyton kérdezők szemükben sötéten zörrenő barázdák őket látom mindig a beérhetetlen térben és időben bennük ballag múltam hosszú néma csendben. LOVAM KITERELVE A madarak torkába rekedt hang és az örök-mozdulatlan csend akár egy koporsó a süllyedő fák döbbenetében állok a csend összhangjában lovam kiterelve homloka üstökén a nap lángoló arany nyelve. J ián Solovic színműve a MATESZ színpadán A kortárs szlovák drámairodalom egyik legjelesebb képviselője Jón Solovic. Színpadi alkotásaiban összpontosított figyelemmel és kiváló jellemábrázoló készséggel boncolgatja, elemezgeti az emberek egymás közötti viszonyát. Olykor fanyar humorral, olykor pedig torz fintort rajzolva beszél mindennapi életünk gyakorta tapasztalható aprócseprő és bosszantó hibáiról, vagy az embereknek az erkölcs szabta törvényekkel nem mindig összeegyeztethető s legföljebb korholó fejcsóválással elintézett vétkeiről. Legújabb drámája is ilyen ihletforrásból fogant. A Szlovák Nemzeti Felkelés örökségét és napjaink problémáit egybefűzve a jelenben játszódik s egy „kétszobakonyhós" szabványlakásban élő vasutascsalád talán hétköznapinak tűnő, ám a valóságban nagyon komoly gondjairól szól. Solovic — a legújabb darabjáról szóló beszélgetések egyikén — egy ember életútjaként jellemezte a Meridiánt. Egy valamikori partizán s az azóta tisztességben megőszült vasutas: Benedik Tamás családjának problémáit feszegeti. Közvetlenül, pátosz és rájátszás nélküli szavahihetőséggel, úgyhogy a történet pergő fordulatai gyorsan magukkal ragadják a nézőt. Benedik Tamás, az egyszerű mozdonyvezető életéről szól a darab, akit idősebb fia azzal vádol, hogy a Felkelésben való részvételét semmilyen személyes előny szerzésére sem tudta kamatoztatni; így hát — Hja szerint — rossz utat választott. Valóban, az élet számtalan utat s lehetőséget kínál, de távolról sem biztos, hogy mindegyik célravezet. Hogy éljen hát az ember, melyik Meridiánra szálljon (a Meridián a népszerű nemzetközi gyorsvonatjáratok egyike), hogy helyes irányba haladjon? A szerző szókimondó éleslátással veti föl ezt a fontos kérdést, de a válaszkeresés közben nem kínál sablonos receptet, oktatgatni sem próbál, „csupán" remek érzékkel jeleníti meg előttünk mindazokat a súrlódásokat és kisebbnagyobb nézeteltéréseket, melyek — sajnos — szinte sajátjai mór családjaink mindennapi életének. Elkerülhetetlen, törvényszerű súrlódások ezek, mert napjainkban is még sokszor kettősség tapasztalható a szocialista erkölccsel kapcsolatos elképzelések és a valóság között.., E kettősséget pedig senkinek sem szabad félvállról kezelnie, vagy egyszerűen csak egy kézlegyintéssel elsiklania fölötte. A darab erőssége ezért éppen abban rejlik, hogy a nézőt önkéntelenül is arra sarkallja, hogy véleményt alkosson önmagában a dráma szereplőiről, azok nézeteiről s életfölfogásukról. Ily módon — és talán ebben rejlik Solovic drámaírói készségének legnagyobb erénye — a becsületes kommunista Benedik Tamással, Évával, a feleségével, lljával és Mikivel, a fiaikkal vagy Hajnos doktorral együtt a néző is válaszútra sodródik, és e dilemmák révén szembekerül önmagával: elgondolkozik, esetleg számon kéri saját lelkiismeretét... A szerző azonban ebben a fonákká alakuló helyzetben sem tűnik tanácstalannak, hanem Benedik Tamás alakján keresztül, az idős vasutas cselekvésével és jelképes beszédével rámutat: a társadalom pillérei szilárdak és épek, de a mindennapi élet néhány jelensége, az ügyeskedő és elkényelmesedő életfölfogás révén bekövetkező lelki s erkölcsi állapot mond ellent a tisztességes és józan ész becsületes normáinak. Veszélyes jelenségre figyelmeztet Solovic a Meridián tanulságával. Arra, hogy a fölfelé törtetők és a fondorlatos MERIDIÁN ügyeskedők, saját céljaik elérésének feltétlen szándéka közben feladják önmagukat. Ne essék azonban félreértés: az öreg Benedik nem ellensége a javaknak, a becsületes munkával megérdemelt jólétnek és bőségnek sem, de olyan kedvezményt, amely mögött nincs meg a tisztességes munka fedezete vagy egyszerűen „csak” protekció révén érhető el -*■ nem fogad el az élettől. Benedik Tamás egy olyan egyszerű, köznapi hős, aki a Szlovák Nemzeti Felkelés aktív harcosa volt, de a felszabadulás után is természetének s szerény ambícióinak megfelelően „csupán” egy kisember maradt. Sorsa egy olyan becsületes kommunista élete, aki harminc évvel ezelőtt fegyverrel, ma pedig tetteivel harcol és még saját egészségének rovására is hajlandó a köz javára dolgozni, s elveihez a legsúlyosabb egyéni megpróbáltatásokban is hű marad. A Meridián Ján Solovié eddigi drámairól pályafutásának talán legsikerültebb alkotása. Tartalmában, drámai feszültségében s jellemábrázolásában egyaránt. A színmű kamarajellege nagyban hozzájárul ahhoz, hogy gyorsan és határozott körvonalakkal rajzolódik ki a konfliktus, ami a szereplőket spontán cselekvésre, gyorsan pergő párbeszédekre készteti. A cselekmény arányosan oszlik meg a fő motívum és a meseszövés mellékes jegyei között. A szerző nagy figyelmet szentelt a drámai ív felépítésének, amit kitűnő dialógusokkal és a szereplők logikailag indokolt tetteinek kihangsúlyozásával is sikerült kihangsúlyoznia. Kontód József, az előadás rendezője elsősorban a szövegben rejlő pozitívumokra, azok élethű és eleven színpadi megjelenítésére összpontosította figyelmét. Felfogása így — helyesen — azonosul az íróéval, csupán néhány részlet vagy külsőség megítélésében mutatkozott pontatlannak, Igaz, ez utóbbiban a színmű határozott kamarajellege és a komáromi Szakszervezetek Háza színpadának méretei közti ellentét is bizonyosan szerepet játszott. Platzner Tibor kissé üresen, sután ható díszletei ugyanis a kelleténél jóval inkább „szellősek”, nem zárnak teret, ez pedig rendezőnek és színésznek egyaránt alaposan megnehezíti azt a szövegből és cselekményből eredő alapvető szándékát, hogy egy „kétszobakonyhós” panelházi szabványlakás hiteles légkörét varázsolják a színpadra. Úgy érzem, Konrád József ezért érezte szükségét, hogy a cselekménybe néhány „térölelő" mozzanatot is beépítsen (például Benediknek a vasúti hidacskán és kerékpáron való hazajárása), melyek azonban nemcsak, hogy fékezik a cselekmény pergését, de részben idegenül is ékelődnek a cselekmény fűtött hangulatába. Alapjában véve azonban feltétlenül sikeres munkát végzett a rendező, hiszen a Meridián komáromi bemutatója jó tempójú, hiteles arculatú előadás. Ez különösen a második részben domborodik ki szemléletesen, amikor már úgyszólván minden szónak és gesztusnak feszültséggel teli súlya van ... Konrád részleteiben igyekezett feltárni a darab szereplőinek jellemét. Ez a szándéka elsősorban a darab három fiatal szereplőjénél talált megértésre. Főképpen az lljót alakító Holocsy Istvánról kell dicsérőleg szólnunk, akinek játéka s tüzes párbeszédei mindig új sodrást, lendületet hoztak a darabba. Holocsy egy olyan mai fiatalembert alakít sikerrel, aki elhatározásaiban, ítélkezésében, tetteiben túlságosan magabiztos, véleménye szerint ismeri a Ferenczy Anna és Holocsy István a szín mű egyik jelenetében „dörgést" és a modern élet „játékszabályait”, s mindennek eredményeképpen sokszor túlzottan agresszív és cinikus. Mikit, az őszinte egyszerűséggel, nyíltsággal s vágyakkal teli maturánst Pöthe István játssza hitelesen, gondosan ügyelve a jellemformáláshoz szükséges színészi eszközökre. Kellemes meglepetés volt Benes Ildikó kedves, hangulatos, arcjátékában különösen kitűnő Magdája. Jól gazdálkodik a jellemábrázolás eszközeivel Fazekas Imre is az „ügyeskedő” Hajnos doktor szerepében. A Benediknét alakító Ferenczy Anna játéka elsősorban a férjéért való őszinte aggódás és az lljával folytatott párbeszédek jeleneteiben figyelemre méltó. Kár, hogy nem sikerült épp ilyen sikeresen megformálnia Éva figurájának a mai, többnyire két műszakot vállalni kénytelen háziasszonyokra vonatkozó személyes vonatkozásait. Kissé hullámzó, egysíkú játékából főképpen egy valóban mai jelenség: a lendületes, ezer gondot viselő családösszetartói vonás hiányzik. Bugát Béla Benedikjét feltétlenül e tehetséges színész jól sikerült alakításai közé kell sorolnunk; bár — véleményem szerint — itt-ott valamivel több szenvedéllyel játéka még erőteljesebb, tiszta, becsületes jelleme pedig még mélyebbről fakadt volna. Az impulzívebb megoldások helyett inkább a jellemábrázolás lágyabb eszközeit használja. Egyéni haragját és indulatát magába fojtva próbálja áthidalni családi életének gondjait és a köz javára végzett társadalmi munkában sem ismer lehetetlent. Játéka nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hitelesen tudja érzékeltetni helyzetének összetettségét, mely szinte előrevetíti a tragédiáját: hogy múltját és becsületét csak az élete árán mentheti meg. Az ismert Meridián-expressz naponta áthalad Komárnón (Komáromon)... Feltétlenül jó, hogy a róla elnevezett új szlovák színmű hazánk több színháza után, a MATESZ-be is „befutott". Elgondolkoztatóul és okulásul mindazoknak, akik megtekintik . .. BORSAI M. PÉTER (Nagy László felvétele) Köt 9
