A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-10-11 / 41. szám

erős fiatalember hisz a gyógyulásban, s az efféle hitnek — talán ismét közhelyet írok, de így igaz — gyógyító ereje van, Csak a kérvényre érkezzék válaszI

De folytassuk a megkezdett „sétát”. Dr. Kolozsl a kórház kerti részébe kísér bennünket: nem túlzók, ha azt állítom, hogy ebben a cső- • dálatos parkban nyoma sincs az ősznek. Rózsák és virágok nyílnak, őzek sétálnak a fák között. Mindez mégsem tud nyári, vidám hangulatot ébreszteni bennem. Nem kell sokáig töprengenem, rájövök, mi ez o furcsa érzés. Dr. Kolozsitól is megkérdezem: ,

— Nincs hatással az orvosok kedélyállapotára, hogy szinte állandóan beteg emberekkel vannak kapcsolatban?

— Bizony, vannak olyan betegek, akiket sajnálunk: főleg gyerekek, akikről tudjuk, hogy nem lehet rajtuk segíteni. De a mi foglalkozásunkban nagyon fontos, hogy az ember ne hagyja magát elragadtatni az érzelmei által ...

Tovább nem tarthatjuk fel dr. Kolozsl Gábort, hiszen még két műtét vár rá. Minket pedig a kórház gyermekorvosi rendelőjében várnak.

Dr. Hedvlga Kopácková gyermekorvost munka közben találjuk.

— Ilyennek képzelte el a munkáját egyetemista korában is? — kérdezem.

— Igen. Nagyon meg vagyok elégedve ezzel a munkával". Már tíz éve csinálom ugyanezt, de panaszra nincs okom.

— Tíz év alatt bizonyára volt néhány vidám sztorija.

— Meg sem tudnám számolni, mennyi.

— Elmondana legalább egyet a sok közül?

— Az első éjjeli szolgálatom története a legemlékezetesebb. Talán mondanom sem kell, hogy — mikor már minden orvos hazament, s én egyedül maradtam — rettenetesen féltem. Egyszercsak behoztak hozzám egy gyereket, aki sokkot kapott a penicillin-injekciótól. A kis páciens kíséretében ott volt a kórház akkori igazgatója is, aki engem, az „újoncot", még nemigen ismert. Mikor belépett, figyelembe sem vett, hanem dühösen kiabálni kezdett: „Hol van ilyenkor az éjjeli szolgálatos?” Meglepetésére én léptem elő, összehúztam magam, s félénken megszólaltam: „En vagyok az, kérem”.

Dr. Hedvlga Kopácková jelenleg a kórház igazgatóhelyettese.

— De ha a kórházról Is akarnak kérdezősködni, idehívok még valakit, egy idősebb orvost, aki több felvilágosítással tud szolgálni, mint én.

Hamarosan megjelenik dr. Kollárovlts István főorvos. Készségesen rendelkezésünkre áll:

— Ezt az új — 450 férőhelyes — kórházat 1967 novemberében adták át rendeltetésének.

A kórházhoz rendelőintézet Is tartozik, öt körzeti orvos végzi Itt munkáját. Kórházunk valamennyi osztályának dolgozói versenyben vannak a szocialista brigád címért, s több kollektíva már el Is nyerte a bronz-fokozatot. A fiatal orvosok a Szocialista Ifjúsági Szövetségben is aktívan dolgoznak. Szeretném, ha megírná, hogy az orvos nem fejezi be tanulmányait a

I diploma megszerzésével. A továbbképzés minden orvos számára kötelező. Es a munkánk sem olyan könnyű, mint azt sokan képzelik. A gyermekosztályon éjszaka is szolgálatban vagyunk.

A gyermekhalandóság csökkentése terén nem kis eredményeket értünk el az utóbbi húsz évben. Húsz évvel ezelőtt ezer újszülött közül negyven megholt. Ez a szám két évtized alatt I húszra csökkent, s így Csehszlovákia a világ

Iazon tíz állama közé tartozik, ahol a legkisebb a gyermekhalandóság. Es van nálunk még va- j laml, amit hazánkon kívül a világ egyetlen más államában sem csinálnak: állandóan ellenőriz- I zük a fogyatékos gyermekek fejlődését, egész- [ ségl állapotát és megállapíthatjuk, hogy az j Iskolai tanulmányok befejezése után milyen munkára a legalkalmasabbak. Végül szeretném figyelmeztetni a lakosságot. Gyakran előfordul, hogy feleslegesen hívják a mentőket, az ügyeleti szolgálatot. Ilyenkor gondoljanak arra, hogy előfordulhat valahol olyan baleset, közúti vagy vasúti szerencsétlenség, amelynél tíz mentőautóra Is szükség van, s talán éppen az az egy — amelyet valahová feleslegesen elhívtak — hiányzik. Az is elég gyakran megtörténik, hogy a beteg — laikusok, barátok, ismerősök tanácsára — maga Igyekszik gyógyítani magát. Természetesen ez helytelen és olykor veszélyes

Kólóul Gábor sebészorvoi, az orvostudományok doktora. A háttérben a kórházépület. Jobbra: a gyermekosztály nagyobbacska lakói — ebéd közben. (Prandl Sándor felvételei)

is lehet,.hiszen minden embernek más a szervezete, tehát egyéni gyógymódra van szüksége. Persze, egészen más a helyzet, ha sérülésekről van szó: az elsősegély-nyújtás elsajátítását ma már minden ember kötelességének kellene hogy tartsa,

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan szalad az Idő, a kórházlátogatásra szánt napunk hamarosan elfogy. Még a fogorvosi rendelőbe kukkantunk be.

— Tessék parancsolni I Mivel szolgálhatok? — kérdezi dr. Alföldi Mária fogorvos. Hirtelen merész ötletem támad: elhatározom, hogy eljátszom a „kísérleti nyúl" szerepét, azaz saját bőrömön, illetve fogamon tapasztalom majd, hogyan végzi munkáját a kórház egyik orvosa.

— Fogat szeretnék húzatni — jelentem ki „hősiesen", de mire a fogorvosi székbe kerülök, minden vállalkozó kedvem elpárolog. Azt hiszem, ezt dr. Alföldi Mária is észreveszi, mert megnyugtat:

— Ne féljen, nem húzom ki a fogát, de ha már egyszer itt van, leszedem a fogköveit.

Ez volt a legszebb kórház, amelyet valaha Is láttam ...

Mégsem szeretnék Ide kerülni. Gondolom, hogy olvasóim se. S főképp nem közlekedési baleset áldozataként. . . VARGA ERZSÉBET