A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-10-11 / 41. szám

erős fiatalember hisz a gyógyulásban, s az efféle hitnek — talán ismét közhelyet írok, de így igaz — gyógyító ereje van, Csak a kérvény­re érkezzék válaszI De folytassuk a megkezdett „sétát”. Dr. Ko­­lozsl a kórház kerti részébe kísér bennünket: nem túlzók, ha azt állítom, hogy ebben a cső- • dálatos parkban nyoma sincs az ősznek. Rózsák és virágok nyílnak, őzek sétálnak a fák között. Mindez mégsem tud nyári, vidám hangulatot ébreszteni bennem. Nem kell sokáig töprenge­nem, rájövök, mi ez o furcsa érzés. Dr. Kolo­­zsitól is megkérdezem: , — Nincs hatással az orvosok kedélyállapotá­ra, hogy szinte állandóan beteg emberekkel vannak kapcsolatban? — Bizony, vannak olyan betegek, akiket saj­nálunk: főleg gyerekek, akikről tudjuk, hogy nem lehet rajtuk segíteni. De a mi foglalkozá­sunkban nagyon fontos, hogy az ember ne hagyja magát elragadtatni az érzelmei által ... Tovább nem tarthatjuk fel dr. Kolozsl Gábort, hiszen még két műtét vár rá. Minket pedig a kórház gyermekorvosi rendelőjében várnak. Dr. Hedvlga Kopácková gyermekorvost mun­ka közben találjuk. — Ilyennek képzelte el a munkáját egyete­mista korában is? — kérdezem. — Igen. Nagyon meg vagyok elégedve ezzel a munkával". Már tíz éve csinálom ugyanezt, de panaszra nincs okom. — Tíz év alatt bizonyára volt néhány vidám sztorija. — Meg sem tudnám számolni, mennyi. — Elmondana legalább egyet a sok közül? — Az első éjjeli szolgálatom története a leg­emlékezetesebb. Talán mondanom sem kell, hogy — mikor már minden orvos hazament, s én egyedül maradtam — rettenetesen féltem. Egyszercsak behoztak hozzám egy gyereket, aki sokkot kapott a penicillin-injekciótól. A kis pá­ciens kíséretében ott volt a kórház akkori igaz­gatója is, aki engem, az „újoncot", még nem­igen ismert. Mikor belépett, figyelembe sem vett, hanem dühösen kiabálni kezdett: „Hol van ilyenkor az éjjeli szolgálatos?” Meglepetésére én léptem elő, összehúztam magam, s félénken megszólaltam: „En vagyok az, kérem”. Dr. Hedvlga Kopácková jelenleg a kórház igazgatóhelyettese. — De ha a kórházról Is akarnak kérdezős­ködni, idehívok még valakit, egy idősebb orvost, aki több felvilágosítással tud szolgálni, mint én. Hamarosan megjelenik dr. Kollárovlts István főorvos. Készségesen rendelkezésünkre áll: — Ezt az új — 450 férőhelyes — kórházat 1967 novemberében adták át rendeltetésének. A kórházhoz rendelőintézet Is tartozik, öt kör­zeti orvos végzi Itt munkáját. Kórházunk vala­mennyi osztályának dolgozói versenyben van­nak a szocialista brigád címért, s több kollek­tíva már el Is nyerte a bronz-fokozatot. A fiatal orvosok a Szocialista Ifjúsági Szövetségben is aktívan dolgoznak. Szeretném, ha megírná, hogy az orvos nem fejezi be tanulmányait a I diploma megszerzésével. A továbbképzés min­den orvos számára kötelező. Es a munkánk sem olyan könnyű, mint azt sokan képzelik. A gyer­mekosztályon éjszaka is szolgálatban vagyunk. A gyermekhalandóság csökkentése terén nem kis eredményeket értünk el az utóbbi húsz év­ben. Húsz évvel ezelőtt ezer újszülött közül negyven megholt. Ez a szám két évtized alatt I húszra csökkent, s így Csehszlovákia a világ Iazon tíz állama közé tartozik, ahol a legkisebb a gyermekhalandóság. Es van nálunk még va- j laml, amit hazánkon kívül a világ egyetlen más államában sem csinálnak: állandóan ellenőriz- I zük a fogyatékos gyermekek fejlődését, egész- [ ségl állapotát és megállapíthatjuk, hogy az j Iskolai tanulmányok befejezése után milyen munkára a legalkalmasabbak. Végül szeretném figyelmeztetni a lakosságot. Gyakran előfordul, hogy feleslegesen hívják a mentőket, az ügye­leti szolgálatot. Ilyenkor gondoljanak arra, hogy előfordulhat valahol olyan baleset, közúti vagy vasúti szerencsétlenség, amelynél tíz mentő­autóra Is szükség van, s talán éppen az az egy — amelyet valahová feleslegesen elhívtak — hiányzik. Az is elég gyakran megtörténik, hogy a beteg — laikusok, barátok, ismerősök taná­csára — maga Igyekszik gyógyítani magát. Természetesen ez helytelen és olykor veszélyes Kólóul Gábor sebészorvoi, az orvostudományok doktora. A háttérben a kórházépület. Jobbra: a gyermek­­osztály nagyobbacska lakói — ebéd közben. (Prandl Sándor felvételei) is lehet,.hiszen minden embernek más a szer­vezete, tehát egyéni gyógymódra van szüksége. Persze, egészen más a helyzet, ha sérülésekről van szó: az elsősegély-nyújtás elsajátítását ma már minden ember kötelességének kellene hogy tartsa, Hihetetlen, hogy milyen gyorsan szalad az Idő, a kórházlátogatásra szánt napunk hama­rosan elfogy. Még a fogorvosi rendelőbe kukkantunk be. — Tessék parancsolni I Mivel szolgálhatok? — kérdezi dr. Alföldi Mária fogorvos. Hirtelen merész ötletem támad: elhatározom, hogy el­játszom a „kísérleti nyúl" szerepét, azaz saját bőrömön, illetve fogamon tapasztalom majd, hogyan végzi munkáját a kórház egyik orvosa. — Fogat szeretnék húzatni — jelentem ki „hősiesen", de mire a fogorvosi székbe kerülök, minden vállalkozó kedvem elpárolog. Azt hi­szem, ezt dr. Alföldi Mária is észreveszi, mert megnyugtat: — Ne féljen, nem húzom ki a fogát, de ha már egyszer itt van, leszedem a fogköveit. Ez volt a legszebb kórház, amelyet valaha Is láttam ... Mégsem szeretnék Ide kerülni. Gondolom, hogy olvasóim se. S főképp nem közlekedési baleset áldozataként. . . VARGA ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom