A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-04 / 40. szám
Magyar hegedűművész a cseh nemzeti színházért • • • Száztíz esztendővel ezelőtt lett Bednek Smetana, a csehek halhatatlan zeneszerzője a Národní Listy című lap zenei munkatársa. (Egyszerűen csak A.-val szignálta beszámolóit és kritikáit.) Ha belelapozunk cikkeinek gyűjteményébe, rátalálunk a Reményi Ede magyar hegedűművészről és tehetséges tanítványáról, Plotényi Nándorról szóló írására. Reményi fellépését meleg szavakkal ecseteli: „Elsősorban őszintén meg kell vallanunk, hogy még sohasem hallottunk hírneves zenészt oly kiválóan játszani ... Csodálatra méltó technikájának minden varázsát a legmagasabb fokra hevítette a lelkesedés tüze. A mindig tökéletesen szép hangzás ereje és teljessége, a szinte hihetetlen fortissimo, a merész vonó-kezelés és -táncoltatás, az egymást biztonságosan és szédületes gyorsasággal követő, s végül a messzi távolba vesző gyönyörű pianissimo, a forró érzéssel előadott cantilena ... tömören vázolva ez jellemzi Reményi játékát.“ Néhány héttel a Národní Listy beszüntetése előtt jelent meg ez az írás; Smetana beszámolt a műsor minden pontjáról, az előadott művekről, csak egyről nem adott számot; „Hányszor hívták ki Reményit, nem tudjuk" — ezzel fejezi be zenei jegyzetét. Ha utánanézünk a cseh irodalomtörténet forrásaiban, Reményi Ede nevével és csehországi szereplésével több alkalommal is találkozunk. Az imént említett cikk 1865-ben Íródott; de tudjuk, hogy a magyar zenész már sokkal korábban is járt és szerepelt Prágában. 1862 tavaszán a Národní Listy nyomdájában egy „Reményihez" címzett verset nyomtak; Írhatta Jan Neruda, Vítézslav Hálek vagy a prágai szerkesztő-költők bármelyike. A vers nyolc négysoros szakaszból áll. A művészt a cseh nemzet nevében szólítja meg, csodálattal adózik tehetségének, arra kéri, hogy tolmácsolja a testvéri népeknek a csehek óhaját, hogy barátságban s együttműködésben kívánnak élni azokkal, akikkel közös az osztályrészük, a bánatuk és a reményük. A költeményt a hangverseny közönségének szánták, de nem került szétosztásra, mert a rendőrség, érthetően, elkobozta és csak egy levéltári példány maradt fenn belőle. Az Osztrák—Magyar Monarchia hatóságai Reményi Edét a magyar szabadságharc fegyveres résztvevőjeként tartották nyilván. 1848- ban, tizennyolc évesen a forradalmi ifjak egyike volt. Erre céloz a Hlas című radikális prágai lap 1862. március 17-i számában megjelent cikk: „Reményi Ede nagy művész, ámde nemeslelkű hazafi is, igaz, magyar, aki tettekkel bizonyította, hogy szeretett honáért utolsó csepp vérét ontani is kész. Szabadságra törő nemzet fiaként Reményi minket cseheket is megbecsül, kik a hős magyarokhoz hasonlóan szomjazunk a szabadságra. Reményinek annyira megtetszett Prága, hogy elhatározta, hosszabb ideig itt marad.“ A prágai légkör fokmérői akkortájt Jan Neruda tárcái voltak, s az említett lapnak ugyanazon számában tőle olvasható: „Reményi most a cseh körök, a cseh szalonok, a cseh művészek hőse. Az itteni németekkel szemben azonban nehéz a helyzete, mert nem tudják neki megbocsátani, hogy először magyar, másodszor testestül magyar, harmadszor pedig a csehek barátja ...“ Megszoktuk, hogy a népek kulturális kapcsolatainak építőiként inkább csak az irodalmárokat tartsuk nyilván. Ennek fő oka, hogy írók és költők munkásságát saját nyomtatott, fennmaradó alkotásaik tanúsítják. Reményi Ede csehországi hangversenyei és társaságbeli szereplése bizonyítják, hogy más haladó művészek is sokat tettek hazájuk és nemzetük kultúrájának külföldi népszerűsítéséért, más népek megismeréséért és barátságuk elnyeréséért. A hegedűművész prágai fellépései során a művek kiválasztásával is kifejezésre akarta juttatni meggyőződését és életprogramját. A cseh— magyar megértés útját magyar és szláv dalok előadásával egyengette. A beszámolókból tudjuk, hogy a közönség lelkesedését a Husziták énekével és a Rákóczi-indulóval viszonozta. A korabeli cseh lapok beszámolóiból a magyar hegedűművész egyes műsorszámairól is tudunk. Előadott például egy fantáziát a saját szerzeményű Hugenottákból; tanítványával, Plotényi Nándorral Schubert Divertissement a la Hongroise \ című kettősét játszotta, hegedült ] magyar és cseh népdalokat, s egy ; sor más közkedvelt szerzeményt. A cseh közönség valóban szeretettel I fogadta és hálás tisztelettel nyug| tázta minden fellépését. Ámde Re] ményi Ede is igen nagyra becsülte a felé sugárzó megbecsülést. Hiszen | egy igazi muzsikus nemzet fővárosá- i bon nem csekély dolognak számított ; ilyen fogadtatás és ragaszkodás, j 1865-ben Reményi hangversenye után így hangzott egy helyszíni ze- i nei riport: „Rákóczi! Rákóczi! — hangzott a fellelkesült közönség soraiból. A mü‘ vész szívesen nyúlt újra hangszeréhez. — Eljátszom ismét a Rákóczi; indulót, ámde addig nem, amíg a jelenlevők mindegyike nem teszi le a cseh nemzeti színház felépítésére j szánt adományát...“ Erre a szép I kultúrtörténeti eseményre utal a cseh irodalom története című könyvében ' Szalatnai Rezső; „A proletár származású Jakub Arbes, a társadalmi \ kérdések egyik legbátrabbik felvető\ je e korszakban, rámutat Kossuth hajthatatlan Ausztria-ellenes politi, kájának helyességére, elbeszélést ír | a magyar szabadságharcról, s tárcában ünnepli Reményit, aki Prágában sikerrel eljátssza a Rákóczi-indulót s hangversenye tiszteletdíját cseh kulturális célokra adományozza.“ Reményi Ede 1828-ban született és 1898-ban hunyt el. Megérte a cseh Nemzeti Színház minden fontosabb állomását, s természetesen figyelemmel is kísérte mint mindent, ami kedves városa, Prága kultúrájával kapcsolatos volt. örült, amikor három évvel prágai hangversenye után az alapkőletételről értesült: tizenhárom évvel később a megnyitás híre örvendeztette meg, és saját gyászának tekintette, amikor megtudta, hogy a színház ugyanabban az évben tűzvész martaléka lett. Hiszen a cseh nemzettel együtt ő maga is hozzájárult a megteremtéséhez. 1883-ban tárta ki újra a kapuit a Moldva partján épült nagyszínház. A hegedűművész öt évvel később, hatvanéves korában meghalt. Eljutott-e a cseh Nemzeti Színház valamelyik előadására, még nem sikerült kideríteni. SZÁNTÓ GYÖRGY A REGI BÚCSÚZÁS Kitört a sötét szélcsend távolodnak partjai. Lehullt virág-bombák visszhangját hallani. S mint fénylő bogárkák röpködnek körül a szerelem szilánkjai. Mikor a régi búcsúzásra gondolok, tűző sivatag kellős közepén találom magam. Hatalmas piramis vagyok, melynek tetejéről látni néhány pálmát. KÖVEK KÖZT MAGAMNAK Kőhegyeken keresztül vezettek hozzád az utak, Anyád az örök anyag, beléd leheli a nyarat. Nem engedem, hogy könnyedén tovatűnj, mint a zsongó nyár. Megírod anyád meséit, még akkor is, ha álmod régen visszavár. Kővel faragtam fasípot, szívemmel faragtam dalt, s dallal mosolyt ébresztettem Ó, kő zúzta a faág gyenge kérgét, ó, kő zúzta szét törékeny mosolyunk. KURUCZ SÁNDOR FELVÉTELE HAJÓS LÁSZLÓ versei ESTI KÉP
