A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-04 / 40. szám
öt évvel később került felavatásra Svidníkben a szovjet hősök emlékműve. A múzeum fokozatosan gazdagodott és bővült. A tizenötödik évfordulóra hozták létre az egykori harcök színhelyén a szabadtéri múzeumot, felújítva 38 fedezéket, köztük Svoboda hadseregtábornok egykori parancsnoki megfigyelő állását is . . . A harmincadik évfordulóra készült el a lengyel —csehszlovák határon 21 milliós költséggel épülő 49 méter magas kilátótorony. — Melyek a múzeum legértékesebb tárgyi emlékei? — kérdeztem az igazgatótól. — Kettőt említenék — mondta. — Az egyik egy T 34-es harckocsi, amely harminc évvel ezelőtt részt vett a duklai harcokban. A másik pedig egy iránytű. Ezt Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnökünk viselte a kezén Buzuluktól Prágáig, ö ajándékozta a múzeumnak a negyedszázados évforduló alkalmával. Este van. Kint meggyújtották a tábortüzet. Lobogó lángjai körül asszonyok állnak. Hatan itt voltak harminc évvel ezelőtt a halál völgyében. Egy közülük itt ül mellettem az üres asztalnál. Mellén kitüntetések három sorban. Etela Rosinovának hívják. Felderítő volt. — Nem tudok érdekes élményekről beszélni — mondja. — Ami itt volt, az nem volt érdekes. Az háború volt. A háború pedig rettenetes. — Felderítőként harcolt. — Igen. Egyetlen lány voltam akkor — 21 éves —, aki átjárt, akit átengedtek a frontvonalon. Itt Duklánál, aztán később Liptovsky Mikulásnál és Prágánál is. A németeknél Hilde Fetske volt a nevem. A mieink Féhér ördögnek híktak. Régen volt. Itt, a Dukla-hágónál a németek tüzelőállásairól gyűjtöttem adatokat. . . — Nem félt? — Nem. Soha nem gondoltam arra, hogy meg is ölhetnek. Etelka néni ma ötvenegy éves. Egy lánya van. A férje egykor, éppen itt, a parancsnoka volt. Harminc év óta most jött el először Habura és Kalinovo környékére, ahonnan akkor az Észak rádióadó az általa összegyűjtött híreket sugározta a túloldalra... Az éjszaka zápor áztatta az erdőket. Talpam alatt nedves a fű. Etelka néni szavai járnak az eszemben: „Soha nem gondoltam arra, hogy meg is ölhetnek ..." Ez a földdarab, amelyen járok, csaknem 150 ezer ember temetője. 86 ezer szovjet, 6800 csehszlovák és 50 ezer német halott — ez az itteni harcok statisztikája. Mert az arcvonolnak két oldala volt. .. I Csend van a völgyben. Szép, tiszta, őszi csend. Sárguló lombok beszélnek az elmúlásról. Tölgyek állnak és vérbükkök utamba. Megyek felfelé a hadiösvényeken . . . Háború. Halál. Micsoda távolságok fognak körül. Félek lépni. Félek a földre lépni. Sírokon járok. Waterloo? Verdun? Sztálingrád? A történelem átremeg a kékségen. Feltámad a szél. Elvész a csend egy pillanatra. Sötétség, magány. Leégett tűzfalak, tetők látomása, elüszkösödött tetemeké. Tankok, szétlőtt ágyúk — fedezékek a fehér nyírfák alatt, . . Ilyen volt? Ilyen lehetett. Most az ég tiszta, kék és magas. Felhőtlen. Lassan gyülekeznek a tornyok között a fecskék. Indulóban vannak Ivan Mindoi melegebb tájakra. A gólyák is készülődnek. Talán az emberi gondolatok is velük indulnak. Talán elindulnak a harminc év előtti harcmezők felé, felidézni a történelem súlyos állomáshelyeit. A győzelem — nehéz ünnep. S ez sem volt más, az itteni. Néztem azok arcát, akik ezen a völgyön át vonultak életre-halálra. S ezek az arcok ezt mondták: a győzelem — nehéz ünnep. Nagyon nehéz, ünnepnek, örökségnek egyaránt. GÁL SÁNDOR Etela Rosinová A HELYES ÚTON Nemrégen ünnepeltük szocialista mezőgazdaságunk fejlesztésének negyedszázados évfordulóját. Akik a televízió képernyőjéről végignézték a színpompás prágai felvonulást, azoknak eszébe jutott a megtett út. Én is arra gondoltam mindjárt, hogy 1960-ig Hraníőná pri Hornáde (Határfalva) nem szerepelt a térképen. Kechnec (Kenyhec) és Milhosi (Migléc) egyesülésekor keletkezett az új név. Persze tudni kell, hogy a két község 1960- ban csak közigazgatásilag egyesült, az egységes földművesszövetkezetek tagjai csupán ebben az esztendőben határozták el, hogy földjeiket és erejüket is egyesítik, tehát fejlődésük új, még döntőbb szakaszába lépnek. Ebben a cikkemben csak a Kechneci (Kenyheci) Egységes földművesszövetkezettel foglalkozom, amely 1949 őszén alakult. Azóta két és fél évtized telt el, s az évenkénti gyarapodásuk nem I tekinthető véletlennek, a helyi pártszervezet és a szövetkezet tagjai dicséretes szervező és irányító munkájának eredménye. A szívós tanulás, a gyakorlati munka ismeretei, az akarás és az öszszefogás jellemzik a huszonöt esztendőt. Tóth Imre, a szövetkezet elnöke 24 éves fiatalemberként tizenharmadmagával választotta a közös gazdálkodás útját. S az évek során nemcsak gazdaságuk fejlődött, izmosodott észrevehetően, de növekedett a tagság jövedelme is. Ami a környezetvédelmet illeti, még sok a tennivaló. A gazdasági udvart már bekerítették, a gazdasági épületek között aszfaltozott utakat építettek, kifogástalan a villanyvilágítás is, s a telepen virágágyakkal is igyekeznek kellemesebbé tenni a környezetet. Nemrégen korszerűen felszerelt épületet adtak át rendeltetésének; öltözők, zuhanyozók I állnak a dolgozók rendelkezésére. Ebben az évben üzemi konyhát is nyitnak, ahol naponta egyszer meleg ételhez jutnak a szövetkezet tagjai. A tagok gyermekei megfelelő gondoskodásban részesülnek, a szövetkezet hozzájárul a bölcsődében és óvóban elhelyezett gyermekek étkeztetéséhez. A szövetkezet tagjai különféle szociális gondoskodásban : fürdőgyógykezelésben és üdültetésben részesülnek. Tizenötezer koronát fordítanak évente erre a célra. A szövetkezet vezetőinek érdeke, hogy a fiatalok jól érezzék magukat a faluban, a mezőgazdaságban. Számukra térítésmentes kölcsönt folyósítanak családi házak építésére, s maga a szövetkezet is igyekszik lakást biztosítani fiataljainak. A tagság művelésére 120 ezer koronát fordítanak. Megemlékeznek a jelentős évfordulókról, s évente ötször ötven tagú csoport látogat a színházba KoSicébe (Kassára), a növénytermesztési és állattenyésztési csoport tagjai pedig tanulmányi kirándulásokon vesznek részt. •, A Kenyheci Egységes Földművesszövetkezet huszonöt éves múltra tekint- vissza. 1949 őszén tizenhármán vállalták az úttörők szerepét, s az első félénk lépések megtétele után számban is gyarapodva a szövetkezet tagjai ma már egyöntetűen vallják, hogy a mezőgazdaság felvirágoztatásához vezető egyedül helyes út az összefogás, a közös gazdálkodás. IVAN SÁNDOR A duklai harcok résztvevői ' a szovjet hősök ' emlékművénél Svidniken h6t 7
