A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-27 / 39. szám
Hatvan évvel ezelőtt, 1914 . augusztus 15-én nyitották meg a Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő Panama-csatornát déli llotta parancsnoksága mellett van a kémek számára iskola, s itt képeznek ki dél-amerikaiakat a partizánellenes harcra. Itt kapnak kiképzést a latinamerikai katonai diktatúrák (Brazília, Paraguay, Bolivia, Uruguay, Guatemala, Chile) kiküldött tisztjei. Közöttük nagyon sok a CIA ügynök. A katonai csoportosulások és a dollártrösztök „sikeres" együttműködésének szimbóluma a csatorna-övezetben az United Fruit igazgatósága. Az Egyesült Államok uralma azonban a csatorna övezetben meglehetősen laza talajra épült, és parancsuralma a Panamai Köztársaságban, mely egészen 1968-ig tartott, egyre erősebb ellenállásra talált. Az Egyesült Államok hetven esztendő alatt összesen ötvennyolcszor ültette saját jelöltjét az elnöki székbe Panamában, de a panamai hazafiak harca tovább folyik az egyenlőtlen szerződés hatályon kivül helyezésért. 1964 januárjában az övezet szélén vérfürdőre került sor, amikor a panamai hazafiak az amerikai lobogó mellé ki akarták tűzni a panamai zászlót. Amerikai katonák sortüze megölt harmincegy tüntetőt és több mint háromszázat megsebesített. Panama ezek után megszakította diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Az Amerikai Államok Szervezetében, az AÁSZ-ben az Egyesült Államoknak sikerült befagyasztani az ügyet. Omar Torrijos 1968 óta hatalmon levő haladó kormánya sikertelen tárgyalás sorozat után az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitte az ügyet. A panamai kormánynak sikerült mozgósítani az egész világ közvéleményét annak érdekében, hogy az USA birtokában levő csatornaövezetet nyilvánítsák újra a Panamai Köztársaság területévé, a csatornát pedig semleges zónává. 1973 márciusában a Biztonsági Tanács tizenöt tagállamának képviselői megtárgyalták a panamai—perui határozati javaslatot és — Anglia kivételével (tartózkodott), mindegyik elfogadta. Az Egyesült Államok, magára maradva, vétójogával élt. A WASHINGTONI GANCSPOLITIKA KUDARCA A Panama-csatorna egyik duzzasztója a sok közül Amerikaiak kudarca PANAMÁBAN Panama aránylag kis közép-amerikai állam, Latin-Amerikában mégis nagy szerepe van — bár ez a szerep igenigen ellentmondásos. Egyrészt az ottani népek élvonalában harcol a dollárimperializmus ellen, másrészt pedig a Panama-csatorna mellett van az Egye-, sült Államok csendes-óceáni déli flottájának főparancsnoksága, s ezenkívül a legnagyobb külföldi haditámaszpontja (jobban mondva a támaszpontok egész hálózata). Ugyanis két Panama van. A Panamai Köztársaság, azonos nevű fővárosával. Ennek területe 74 000 négyzetkilométer, lakosainak száma másfél millió. A másik Panama a csatorna-övezet. Ennek a területe összesen 432 négyzetkilométer és lakosainak száma ötvenegyezer. A csatorna-övezet 1903-ban jött létre. A szerződés aláírójának, B. Vratilónak nem volt erre meghatalmazása. S az aláírás idején ott időzött a közelben az Egyesült Államoknak néhány hadihajója is, hogy ezzel kizárják az aláírás megtagadásának lehetőségét. AZ AGRESSZIÓ ÉS A KÉMKEDÉS MELEGAGYA Hogy milyen veszélyeket rejt a környező népek és a világbéke számára az agressziónak és a kémkedésnek ez a viperafészke, azt világosan igazolja néhány tény. A csatorna-övezet „lakossága": harmincezer USA-katona és tizenegyezer polgári alkalmazott, azonkívül kilencezer „nem" észak-amerikai személy. Vannak itt a CIA területi parancsnokságának ügynökei, panamai és kubai ellenforradalmárok, ráadásul kábítószercsempész bandák is, amelyeknek tevékenységére ez év májusában derített fényt az Interpol. A csatorna-övezetben az Egyesült Államoknak tizennégy haditámaszpontja van; ezek közül három titkos kiképző központ, ezeken kívül vannak itt külön rakéta-, atom- és vegyi fegyverraktárak, öt haditengerészeti támaszpont, két légitámaszpont, repülőtere az U 2-es kémrepülőknek, s természetesen a megfelelő legénységi és tiszti szállások; továbbá gyakorlóterek, ahol az ún. rangerseket képezik ki, főként a partizánellenes harcokra. A csendes-óceáni A panamai hazafiak elleni washingtoni politikának eddig minden próbálkozása kudarccal végződött. Már Torrijos kormányának első évében államcsínnyel próbálkozott a Washingtonból pénzelt A. Stanijur ezredes. A múlt év őszén chilei mintára akarta megszervezni a gazdasági szabotázst a Panamai Kereskedelmi Társaság, együttműködve a csatorna-övezet tőkéseivel. Ez év januárjában az AASZ által rendezett tanácskozás előtt ezek az árulók újra felforgató tevékenységgel próbálkoztak. A társaság egyik vezetőjét, volt kubai ellenforradalmárt, aki belekeveredett az összeesküvésbe, elfogták és bíróság elé állították. KISSINGER PANAMAI MANŐVEREZÉSE AZ AASZ KONFERENCIÁJA ELŐTT Ezek után Kissinger amerikai külügyminiszter, Tuck panamai külügyminiszterrel aláirt egy megegyezést a Panamacsatorna problémáját illető tárgyalásokkal kapcsolatban. Ugyanakkor kormánya nevében hajlandónak mutatkozott a bérleti dij emelésére, azonkívül Panamának részesedést ajánlott fel a hajók átengedéséért beszedett dijakból. Az ENSZ Gazdasági Bizottságának becslése szerint ez 1960 és 1970 között körülbelül 5,4 milliárd dollárt tett ki, ami 1,7 milliárd dollár tiszta hasznot jelent. S közben az Egyesült Államok hadihajói nem fizetnek dijat a csatornán való áthaladásért. Ebben a nyolc pontból álló megegyezésben szó van arról is, hogy a jövőben — esetleg — visszaadják Panamának a csatorna-övezet feletti jogát. Torrijos kormányát támogatja a hazafias érzelmű diákság és értelmiség, s ugyanakkor sikerült maga mellé állítania a munkásosztályt is azzal, hogy az utóbbi időben emelte a munkabéreket. Ugyanakkor fokozott figyelmet szentelt a banántermelők aránylag nagy létszámú, gazdasági és politikai szempontból egyaránt jelentős csoportjának is. Panama ugyan csak évi tizennégymillió láda banánt szállít külföldre (Honduras évi hetvennégymillió ládával), ennek ellenére mégis a banán az ország fő kiviteli cikke. Harminchétezer hektáron termelnek banánt, és ez húszezer családnak biztosit megélhetést. A termelés az utóbbi tíz évben több mint a kétszeresére emelkedett. A „BANANKOZTARSASAGOK" ÉLÉN A STANDARD FRUIT ELLEN Ez év tavaszán tanácskozásra gyűltek össze Panamában Honduras, Costa Rica, Nicaragua, Gudtemala, Columbia, Ecuador és Panama gazdaságügyi miniszterei. Ezek az államok nyújtják a világ banánkivitelének nyolcvan százalékát. Körülbelül velük egy időben ülésezett az előbb felsorolt államok banánültetvényein dolgozó munkások szakszervezeteinek kongresszusa. A panamai kormánynak sikerült meggyőzni a többi banánköztársaságot is, hogy együttes erővel lépjenek fel az amerikai mammut-társaságok ellen. Áremelést ajánlott és bejelentette, hogy Panamában a banán eladásából szár-, mazó jövedelmet ezután három egyenlő részre osztják. Az első harmadat a termelők, q másodikat a banánültetvények munkásai kapják, a harmadik pedig az állompénztárba kerül. Egy héttel később Panama, Honduras, Costa Rica és Nicaragua kormánya elhatározta, hogy május 1-től ládánként egy dollárral emeli a banán árát, ami kilóként 5 centavos árkülönbözetet jelent. Egyetértett velük a többi banánköztársaság, és ugyancsak emelte a banán árát. Ezzel természetesen magukra vonták a második legnagyobb amerikai társaság, a Standard Fruit haragját, melynek monopóliuma volt a hondurasi banán felvásárlására. (Honduras termeli a világon a legtöbb banánt.) Az amerikai társaság tiltakozott az áremelés ellen és bojkottal fenyegette Hondurast. A „cél érdekében" azzal is próbálkozott, hogy a csatornaövezetben működő CIA szervezet segítségével megbuktassa Honduras és Costa Rica haladó kormányát a szomszédos Salvadorból kiinduló katonai intervencióval. A TÖRTÉNELEM ISMÉTLŐDIK, DE NEM ISMÉTEL Ma már mások a világ és természetesen Latin-Amerika erőviszonyai is, mint húsz évvel ezelőtt. Akkoriban — 1954 júliusában — még megddnthették Guatemalában lacobo Arbenz haladó kormányát a legnagyobb itt működő amerikai társaságnak, az United Fruitnak leifegyverzett bandái azért, mert kisajátította a társaság parlagon heverő földjeit és földreformot hajtott végre. A salvadori közvélemény most szembeszállt ezzel a lelkiismeretlen törekvéssel és a határon rendezett szakszervezeti barátkozási akciókkal meghiúsította a CIA és az amerikai nagytőke terveit. Közben a banánköztársaságok sem ültek ölbe tett kézzel, hanem ellentámadásba mentek át. Közös bojkottal fenyegették meg a banán-társaságokat, s ezek — beleértve az United Fruitot is — megijedtek és beleegyeztek az áremelésbe. Most már mindegyik az új árat fizeti. A banántermelő államok — élükön Panamával — nem rémülték meg a washingtoni gáncspolitikától és sikerült érvényt szerezni követeléseiknek a banán-társaságokkal szemben. KAREL MAREK
