A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-06 / 36. szám
— Egyedül vagy? — Mint az ujjam. — Biztos, hogy nincsenek társaid a közelben? — Biztos — mondta egykedvűen, s most örült csak igazán a szlovák nyelvtudásának: lám, milyen jól megértik egymást. — Eltévedtél? — Ügy is lehet mondani. — Véletlenül vagy akarattal? — Mit tudom én ... Tény, hogy nem véletlenül leptem le az egységemtől. — Szóval akarattal. — Igen. A gyerekképű fiú közben a géppisztolyt felvette a földről, megnézegette. Az öreg is leeresztette a fegyvere csövét. — Most mi a szándékod? — Éhes és fáradt vagyok. — Közénk akarsz állni? — Nem tudom — vonta meg a vállát. — Mi mást tehetnék? — Ha menni akarsz, mi elengedünk— mondta az öreg most már valamivel barátságosan, habár addig sem beszélt durván. — Hová mehetnék? — Az már a te dolgod. Nagyon távolról fegyverropogás hallatszott. Napok óta most hallotta először. A fegyverropogás elhalt, s újra csend lett. Csak a hulló hó halk neszezése, meg a fenyves csendes súgása hallatszott. — Mit döntöttél, kiskatona? ... Velünk jössz, vagy egyedül mész tovább az utadon? — kérdezte az öreg. — Ha nem tévedek, ti partizánok vagytok. — Nem tévedsz, kiskatona. Ez a „kiskatona“ elnevezés nagyon imponált neki, volt benne valami apai és baráti íz. — Van közietek magyar katona? — Akad néhány — mondta az öreg rövid tétovázás után, miközben a gyerekképű fiúra sandított. — De akad francia, lengyel meg szovjet is. — Hát akkor veletek megyek. — Jól gondold meg, most még nem késő! — Meggondoltam. — Veszélyes vállalkozás. Minden pillanatban az életeddel játszol, és közülünk nem lehet ám büntetlenül „lelépni“, érted, csak úgy egyszerűen, mint az egységedtől! — Mondtam már, hogy veletek megyek. — Akkor rendben van. Gyerünk! Egyre sűrűben havazott. Egy órát, másfelet gyalogolhattak úttalan utakon, amikor végre célhoz értek. A tábor mellett fürge hegyipatak szaladt el, jég csipkézte a széleit. Több füstkígyó is emelkedett az ég felé. Csak lehajthassa a fejét egy meleg zugban és végre kialhassa magát úgy istenigazából. Bár ami igaz, az igaz: most újra táborba, emberek közé került, itt újra parancsot kell majd teljesítenie. Oda a függetlensége, de oda a magánya is. Talán így van ez jól. Ebben a zűrzavaros világban nem élhet az ember magányos farkasként: valahová, valakihez tartoznia kell. Az öreg a parancsnokhoz kísérte. Egy szovjet őrnagy volt a paancsnok. Középtermetű, vékony ar;ú, majdnem törékenynek látszó ember. De mint később tapasztalta, keményebb és kitartóbb volt az acélnál. Magabiztos és határozott volt, nem ismert lehetetlent. A szakálla sűrű és fekete, mint a korom. Elgondolkodva turkált a hetyke szakállábán. — Neved? — Kovács Attila. — Iskolai végzettséged ? — öt gimnázium. — Szóval értelmiségi családból származol. — Nem: apám egyszerű földmunkás, napszámos. — Mégis gimnáziumba jártál? — Jártam, de nem fejezhettem be. — Értem ... — mondta az őrnagy szakállát simogatva — értem ... Aztán részletesen be kellett számolnia az egysége létszámáról, állomáshelyéről, a katonák hangulatáról, szökésének a körülményeiről. Rövid hallgatás után váratlan kérdést tett fel az őrnagy, ami meglepte a kiskatonát. — Félsz-e a haláltól? — Ügy gondolom, hogy ... minden ember fél a haláltól. — Szóval azért szöktél meg az egységedtől, mert attól féltél, hogy előbb-utóbb a fűbe harapsz? — Halvány mosoly játszott az őrnagy szakálla és bajsza közt. — Nem éppen azért. — Hát miért? — Nem tudom ... Mert megcsömörlöttem az egésztől, mert elegem van ... — Akkor te most csöbörből vödörbe estél, kiskatona: itt is harcolnod kell, és a mi harcunk sem veszélytelen, errefelé is gyakran osztogatják a halált, azonkívül bizony néha fázunk, napokig nem eszünk ... ehhez mit szólsz? — Mit szólhatok? ... Tény, hogy nem azért jöttem ide, hogy Hitler és Szálasi személyes parancsára kifüstöljelek benneteket a hegyekből, viszont azt sem állíthatom, hogy határozott céllal jöttem volna. Az őrnagy cigarettát dugott a szája sarkába, nyelvével egyik feléről a másikra lökte s rágyújtott. Mosolyogva nézte maga előtt az asztal repedezett lapját, majd a kiskatonára emelte a tekintetét. Hamiskásan csillogott a szeme, de még így is szúrt. — Már pedig, kiskatona, az embernek mindig, minden helyzetben tudnia kflk hogy mit miért, milyen céllal csß*... Neked például tudnod kéné, Azért fogsz fegyvert a németek ellen, hogy legyőzésükkel itt, ebben az országban a munkásság kerüljön hatalomra. És ha egyszer a munkásság kerül hatalomra, akkor te befejezheted a gimnáziumot, végezhetsz főiskolát, egyetemet, s képességeidnek megfelelő helyre kerülhetsz. Apád pedig nem egy lenézett napszámos, földmunkás, mások lábakapcája lesz, hanem a saját földjét művelheti, s egyenrangú félként beleszólhat az ország ügyeinek az intézésébe is. Hát erről van szó, kiskatona, ezt a távlatot kell látnod magad előtt. Ilyen célok eléréséért kell fegyvert fognod a nácik ellen, ezért kell röplapokat terjesztened, vasutakat és lőszerraktárakat felrobbantanod! Érthetőn, elég világosan beszéltem? — Igen. — Akkor rendben van — mondta az őrnagy. — Most menj, egyél és pihend ki magad! Aztán majd meglátjuk, hogy mit kezdhetünk veled .... Kiment a langymelegből, az őrnagy pedig odaszólt a sarokban üldögélő nyúlánk, cigányképű fiúnak. — Egy ideig tartsátok szemmel, de úgy, hogy ne vegye észre. A partizáncsapat mintegy nyolcvan-kilencven tagból állott. Volt köztük tizenegy francia, nyolc lengyel, hat magyar — vele együtt most már hét —, tizenöt-húsz szovjet partizán, a többiek pedig a környező és a távolabbi vidék falvaiból toborzódtak össze, fiatalok és idősebbek egyaránt. Azonkívül volt a csapatban három nő is, rádiósok. Közülük kettő orosz, a harmadik pedig egy erdélyi magyar, aki kitűnően beszélt oroszul és németül. Fiatal volt, alig több húsz évesnél. Nem a legszebbek közül való, azért csúnyának sem mondható. A haja fekete, a bőre fehér. Soványka, vékonyka, annak ellenére fejlett mellű. Legszembetűnőbb a szeme volt: nagy, kerek, dióbarna színű. Rendkívül komoly lány volt, majdhogynem komor. Ha néha-néha mégis elmosolyintotta magát — ami igen ritkán fordult elő —, különös báj lengte be az arcát. Zárkózott, tartózkodó természetéből adódóan szinte megközelíthetetlennek tűnt. VÍZSZINTES SOROK: 1. József Attilla egyik verséből idézünk, folytatva függőleges 13, 18 és 20. sorban. 13. Korona németül. 14. Helyrag. 15. Régebbi megszólítás. 16. Görbe. 17. Egér betűi felcserélve. 18. Ajtóra alkalmazott vas vagy más fémrészek. 20. Főiskola. 22. Húz. 23. Kisebb. fákkal benőtt terület. 24. Híres olasz hegedűkészítő család. 25. Mássalhangzó kiejtve. 26. Égtáj. 27. Paszuly és helyrag. 28. Kötőszó. 29. Moszatok. 30. Festőszerszám. 31. Talál. 32. Nagyközség Magyarországon a Körös mentén, ford. 33. Iga. 34... . Ferenc kedvelt Magyarországi labdarúgó-játékos. 35. Angol sör. 36. Loren betűi. 38. Belső idegen szóval. 40. O- betűvel a végén: Morvaország fővárosa. 41. Szomját oltotta-e? 42. Söntés. 43. Erna Anna. 44. Sötétség szlovákul. 45. Balatoni üdülőhely. 48. Megszégyenítő. 50. Sertéslak. 57. Dörmög. 54. Urmérték. 57. Termékeny sziget a sivatagban. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Vegyjele Ar. 2. Német rozs (KORN). 3. Magá-é. 4. A mélybe 5. Vének. 6. Svájci folyó. 7. Vízforrás 8. Francia arany. 9. Tréfában van! Kevert esete. 11. Ékezettel: eszével felfogja. 12. Itten csehül. 13. Az idézet második része. 18. Az idézet harmadik része. 19. Latin kötőszó. 20. Az idézet negyedik része. 21. Termel. 23. Kellemetlen rovar (é. h.) 24. Női főszerep Ibsen: Peer Gynt drámájában. 26. Vegyjele Cl. 27. Bachna egynemű betűi. 28. Kevert rend. 29. így legyen (héb.). 30. Ék! 31. Üres németül. 32. Levegő latinul. 33. Nyomás szlovákul. 34. Béla Tibor. 37. Részvénytársaság. 39. összevissza nógató (é. h.). 41. Képmás latinul. 42. Olasz névelő. 44. ... — tenger, Közel-Keleten (ford.). 45. .. . iacta est. 46. Aggály népiesen kiejtve. 47. Astatine vegyjele és csacsihang. 48 Francia művészet. 49. Nem egészen olyan. 50. összevissza tói. 51. Mozaikrész. 53. Lágy fém. 55. Állathang. 56. Hangtalan róka. 58. Fontos ásvány. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 13, 18 és 20. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „Köszöntjük a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés harmincadik évfordulóját.“
