A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-30 / 35. szám
É 1938-ban — megpecsételte az énekkar sorsát, mert a Horthy-rendszer hatóságai bekérték a dalárda alapszabályzatát, s noha módosított változatban engedélyezték is további működését, de minden alkalmat megben is fogyatékosságok mutatkoztak. Végül a Járási Építőipari Vállalat anyagi és erkölcsi támogatása tette lehetővé a további működést. Újra birtokukba vehették a Munkásotthon helyiségeit, s így ismét a dalárda régi próbatermeit használhatták. A baj, azonban nem jár egyedül. Az egyiket a másik követi, s ez a dalárda életében is így volt. 1966 novemberében ugyanis Schmidt Viktor karnagy megromlott egészségi állapota miatt nem vállalhatta tovább a kórus művészi vezetését. A dalárda tehát ismét probléma előtt állott. A központi szervek köz-A forradalmi hagyományokhoz híven dalom megszerettetésére, az olvasás élvezetére kell megtanítani a magyar dolgozókat. A népszerűsítésben ne csak a szépirodalmi müvek szerepeljenek, hanem a szakirodalom különböző problémáival foglalkozó kiadványok is. Ezekből különösen azokkal foglalkozzunk, melyek ismertetik eredményeinket, sikereinket és problémáinkat. Népművelési tevékenységünkben azt szeretnénk elérni, hogy e terület minden munkaformáját úgy használjuk fel, hogy azok mindig tagságunk ideológiai, szakmai, kulturális fejlődését segítsék elő és megszilárdítsák a proletár nemzetköziség és a hazaszeretet elvét. Ma már vannak élegyütteseink, jól működő énekkarok, népi tánccsoportok, színjátszók, esztrádcsoportok egyaránt. Az elkövetkező években a minőségi fejlesztést tartsuk egyik fő feladatunknak. Azt akarjuk, hogy csoportjaink művészi szinten ápolják hagyományainkat, tolmácsolják azt az örökséget, melyet a népművészetben az előző korok hagytak ránk. Ezeknek a feladatoknak a jegyében tartsuk szerveink és szervezeteink ünnepi üléseit az SZNF 30. évfordulója alkalmából. Meggyőződésem, hogy akkor fogjuk méltóképpen ünnepelni a Felkelés évfordulóját, ha feladatainkat teljesíteni fogjuk: szocialista társadalmunk, mindnyájunk javára. VARGA BÉLA, a CSEMADOK KB vezető titkára Magyar Népköztársaság Hadtörténeti Intézete adatai alapján Budapesten és környékén a kommunista párt által szervezett és irányított vagy spontán módon létrejött egységekben 550—650 fegyveres harcolt. Tevékenységük általában ismert és levéltári anyaggal is igazolható. Minket különösképpen az SZNF- el való kapcsolat érdekel. Büszkén mondhatom: ha kapcsolatunk az SZNF-el sporadikus is volt, ezt a kapcsolatot mindenkor a fegyvertársak internacionalista, testvéri viszonya jellemezte. A budapesti partizáncsoportok harca katonai értelemben nem volt a háború menetét eldöntő jelentőségű esemény, erkölcsi, politikai szempontból azonban igen nagy értéket képvisel. Többek között elszakíthatatlan részét képezi annak a hagyománynak is, mely a szomszédos, -és éppen ezért a jóban-rosszban egymásra utalt népekeWiemzeteket — mint az egyetemes munkásosztály részeseit — testvérként köti egymáshoz, hiszen a mozgalomban magyarok, ukránok, szerbek, szlovákok, németek és románok együtt harcoltak a fasizmus ellen. Ezt a hagyományt kell tovább éltetnünk és továbbfejlesztenünk. Más korban élünk, korunk más formában követeli meg tőlünk az önfeláldozást és a forradalmiságot, amely harminc évvel ezelőtt — az osztályöntudatban, a célokkal való érzelmi azonosulásban és az önfeláldozó tettrekészségben — nyilvánult meg. MÖZSI FERENC A komárnói (komáromi) Egyetértés Munkásdalárda sikerekben és gondokban gazdag múltra tekint viszsza. Közvetlenül az első világháborút követő években alakult meg. Megalakulásának körülményeire kedvező hatással volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, melynek hatására megindult a munkások szervezkedése. Ebben az időben kezdett kialakulni az osztályöntudat, az egyre erősödő mozgalmi munka, melynek szerves részét képezte a kultúra is. Jó stratégiai fegyverként használta fel a csoportokba tömörült munkásság a különböző kulturális rendezvényeket a kapitalista rendszert kiszolgáló csendőrség ellen, mert e rendezvények keretében tartotta meg fontosabb gyűléseit. Ennek érdekében saját soraikból alakítottak műkedvelő csoportokat a szervezett munkások. Hasonló eszmei igény következtében alakult meg 1921. április 15-én az Egyetértés Munkásdalárda, amelynek már az elnevezése is a küldetésére utal. Célkitűzése a karéneklés volt, azon túlmenően pedig mozgósító erővel igyekezett hatni a dolgozók egységének megszilárdítására, valamint a jobb életfeltételekért vívott mindennapi harcra. E tényt a dalárda jeligéje teljes mértékben aláhúzza, melynek szövegét Földes Sándor kommunista költő írta, zenéjét a kórus alapító karnagya, K r a u s z Mór szerezte: Üj dalok, új ember, új alkotó Szívtől szívhez száll az új riadó. Szívtől szívhez száll az új riadó. Ha munkát, ha békét és embert szeretsz. Dalolva építsd az új életet! A dalárda megalakulásától kezdve a munkásság ügyét szolgálta. Ezt bizonyítja, hogy tagjai minden évben megkoszorúzták az 1919-es forradalmi harcokban elesett elvtársak közös sírját, munkásdalokat énekeltek a május elsejei ünnepségeken. A dalárda több alkalommal szerepelt a kommunista párt által szervezett gyermekdélutánokon, valamint több önálló hangverseny tiszta jövedelmével járult hozzá a Munkásotthon felépítéséhez. A dalárda produkcióinak magas művészi színvonalát még a korabeli sajtó is elismerően méltatta, pedig ez abban az időben igen nagy dolognak számított. Számos hangversenyt és műsoros estet rendeztek a munkanélküliek megsegítésére, a szolidaritás, a humanitás legszebb példáját nyújtva ezzel. A dalárda megalakulásának 10. évfordulója alkalmából, 1931 júliusában. kétnapos ünnepség keretében avatták föl a dalárda vörös zászlaját, amelyre B e r e c z Gyula komáromi szobrászművész terve alapján ráhímezték a kórus jelvényét és jeligéiét. A dalárda tagjai 1938. szeptember 4-én részt vettek a Tornócon rendezett tömeggvűlésen, hogy szereplésükkel hozzájáruljanak a párt által a köztársaság védelmére szervezett tiltakozáshoz. Csehszlovákia földarabolása — ragadtak, hogy akadályokat gördítsenek annak rendszeres működése elé. A végső bomlást az a meghívás idézte elő, amelyet a komáromi Ráckertben 1941. június 22-én tartott hangversenyre kaptak. A rendező szervek ragaszkodtak a dalárda fellépéséhez, de eltiltották Krausz Mór karnagyot a vezényléstől, aki helyébe egy igmándi tanítót állítottak. A rendezők által megbízott tanító kellő szaktudás hiányában négy hangnemmel magasabban adta meg a hangot, s természetes, hogy a fellépés kudarcba fulladt. Ezt követően az események már filmszerűen peregtek. A dalárda több tagját letartóztatták és Kistarcsára vagy más koncentrációs táborokba hurcolták. Krausz Mór, a dalárda első karnagya is a letartóztatottak között volt, majd a mártírok sorsán osztozott. A dalárda vörös zászlaját és a kottákat különböző helyeken rejtegetve őrizték a felszabadulásig. A felszabadulást követő évek ellentmondásos politikai fejlődése ismét tétlenségre kárhoztatta a dalárdát és csak a munkásosztály hatalomra jutása — 1948 februárja — után folytathatta munkáját. A dalárda törzsgárdája összejött, de nehezen tudták pótolni Krausz Mór megüresedett helyét. A probléma végül is úgy oldódott meg, hogy Schmidt Viktor karnagy vállalta a benjárására Á g Tibor sietett a dalárda segítségére. Javaslatára Jar á b i k Imre személyében új karnagy vette át a dalárda vezetését. Az új vezetés friss vérkeringést vitt a dalárda életébe. Űj kórusműveket tanultak be, s ezáltal repertoárjuk egyre színesebb lett. Ezután mind gyakrabban vették igénybe a dalárda közreműködését nyilvános kulturális és politikai rendezvényeken. Az énekkar történetében jelentős eseménynek számít az 1968. november 9-i dátum: A Zlatná na Ostrove-ban (Csallóközaranyoson) megrendezett kórusfesztiválon megkapták az aranykoszorú minősítést. Két alkalommal vettek részt a galántai Kodály-napokon, a munkásdalárdák krompachyi országos fesztiválján is szerepeltek, de ott voltak a csehszlovákiai magyar munkásénekkarok első fesztiválján Roínavában (Rozsnyón) is. Az Egyetértés Munkásdalárda tehát megtalálta a helyes utat, amelyen tovább halad a kitűzött célok felé, bár az új tagok szervezése továbbra is gondot jelent. A dalárdának jelenleg kb. 35—40 aktív tagja van, de az alapító tagok közül már csak B r o c z k y István és P a n y i József élnek, s a többség már túl van élete delén. A dalárda vezetősége az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy hnkórus vezénylését. A dalárda azonban csak hosszabb idő után tudott visszatalálni a régi kerékvágásba, mert működésén sokáig érződtek a háború ütötte sebek, de végül is sikerült kialakítani a jó kollektív szellemet és eredményessé tenni a dalárda munkáját. Ismét folytathatta tehát eredeti célkitűzését, s a népi hagyományokon alapuló szocialista dalkultúra ápolását, további fejlesztését. Működését ekkor már a CSEMADOK égisze alatt kezdte el, és annak komárnói (komáromi) helyi szervezete több közös rendezvényt szervezett. A problémák azonban újra jelentkeztek. A dalárdát vegyeskarrá szervezték át, s a vezetőségtározott, hogy gazdasági és kulturális együttműködésre lép a Szakszervezetek Háza igazgatóságával. Abból az elgondolásból indultak ki, hogy ez az együttműködés mindkét részről gyümölcsöző lesz, és teljes mértékben elősegítheti a szocialista kultúra további fejlődését. Befejzésül csupán annyit, hogy az oly sok vihart átvészelt dalárda eddigi munkája nem volt hiábavaló, mert azt sikerek fémjelzik. Céljuk továbbra is az, hogy gazdag hagyományokra építve munkájukkal a proletár nemzetköziség eszméjét hirdessék és a szocialista kultúra tolmácsoló! legyenek. Andriskin József 11
