A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-30 / 35. szám
hajón, aztán körbepillant a könyveken. S akkor felel: — Már a felkelés kirobbanása előtt két-három évvel kapcsolatba kerültem az Ellenállási mozgalommal. — Hogyan? — Apá m a kőbányában dolgozott. Gyakorta hozott önnön egy-egy barna zsírpapírba rejtett csomagot, melyet különböző úton-módön a megadott címre kellett eljuttatni. Csak később tudtam meg, hogy azokban a csomagokban robbanószer volt, a kőbányába pedig, hasonló csomagokban, röplapokat küldték. Mivel az egész családból talán én ismertem a legjobban az egész környéket, hát 'ezeknek az ingajáratoknak a lebonyolítása-. az én feladatom volt. Persze, mindig rőzsegyűjtés vagy favágás közben, jelszócserére váltottunk csomagokat, nehogy valakiben gyanút keltsünk. így ment ez 1944 januárjáig, amikor soraikba fogadtak a fegyveres harcot készítő partizánok. A Vel'ké Uherce-i fenyvesekben tettem le az esküt, és rögtön több feladattal is megbíztak. A Felkelés kirobbanása után részt vettem a telgárti és vernári harcokban, ott voltam, amikor Hranovicet védtük. — Milyen harcok voltak ezek? — Hevesek! Sokszor bizony csak a mindenre elszánt vakmerőség tüzelt bennünket a német túlerő ellen . . . Gyakorta gondolok ma is még az orosz, ukrán, bolgár, magyar, francia bajtársainkra, akikkel vállvetve néztünk farkasszemet a süvítő golyóknak és gránátcserepeknek. Stefan Skoda a felszabadulás után is mindig ott volt, ahol a legnagyobb szükség volt rá. 2iar nad Hronomba is az ezer kommunista építőmunkóst toborzó pártfelhrvás keretében jött. Ott volt az építkezési munkálatoknál, hoszszú esztendőkön át volt kohász, most pedig az üzemi könyvtár vezetője. A Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége járási bizottságának elnöke, tagja a Nemzeti Front járási elnökségének; sőt, a rossz nyelvek szerint a horgászszövetségen kívül nincs a járásszékhelyen olyan helyi vagy járási szervezet, melynek ne lenne tagja, vagy ne tartana velük kapcsolatot. . . — Talán haragszik a horgászokra? Jóízűen elmosolyodik. — A felkelés kitörése előtt Martinban voltam sorkatona. Tavasztól e§yre gyakrabban kaptunk hírekét fegyveres összecsapásokról, előcsatározásokról. A laktanyákban is fokozódott a mozgolódás, a nyugtalan készülődés. Augusztus 28-án megérkezett a Velicsko vezette szovjet partizánbrigád, egy nappal később pedig teljes erővel kirobbantak már a fegyveres harcok. A mi egységünk a Vrútky, Sklabina, Podháj vonalon harcolt, majd a többszörös német túlerővel szemben Diviaky, Horná Stubría és Banská Bystrica felé vonultunk vissza. —' Komoly veszteségeik voltak? — Inkább nagyon sok sebesültünk. Sajnos, közöttük én is . . . A Baláze környéki harcokban egy mély láblövést kapott. Gyógyulása több hétig tartott. — Még fájt, olykor sajgott is a seb, amikor már ismét harcra jelentkeztem. — Kinél? — A legközelebbi partizáncsoportnál. Szagyilenko volt a parancsnokunk. Kerek arcú, halk szavú férfi. Ha beszél, mindig a tekintetemet keresi. — A Dolny Potok-i erdészlakban volt a központunk. Hetekig végeztünk innen rajtaütésszerű támadásokat, és itt vártuk meg a felszabadító szovjet hadsereget is. Mlynárcik partizánból ekkor ismét sorkatona lett. A szovjet seregek oldalán megjárta Tisovecet, Poprádot, részt vett Lengyelország felszabadításában s a csehországi Svitavyban érte a hír, hogy vége a háborúnak. — Mire gondolt akkor? — A családomra. Hogy sikerült túlélnem azt a sok harcot . . . Több mint másfél évtizede, 1957 óta alkalmazottja a ziari „alumíniumgyárnak''. A timföldgyártási részlegen ismerkedett a kemencék forróságával, most pedig az alumíniumkohászok kemény életét éli. — Ha egyszer más vállalatba hívnák .. . — Nem mennék! — rázza tagadólag a fejét, meg sem várva, hogy befejezzem. — Jól érzem magam ebben a gyárban, összenőttem a sikereivel és gondjaival. Az asztal szélét fogja. Arcán félszeg, A vállalat udvarán hatalmas bauxithegyek magasodnak Juraj Mlynáréik — Keménykötésű férfiak. Az alumínium könnyű fém ugyan, de gyártani nehéz munka. Én csak ezt csinálnám, ha újra születnék. Egy életet sűrített egyetlen mondatba. A sajátját, de számos kohásztársáét is. Hatórás műszakokban dolgoznak. Éjjel-nappal, hétköznap és ünnepnap. Megállás nélkül. Egy-egy műszak tulajdonképpen az öltözőben kezdődik. A kohász fölveszi a bakancsot, a védő-A főkohász Sűrű ráncokkal barázdált arca, vékony, galambszürke haja van. — Mire gondolt, amikor januárban az egymilliomodik tonna horganyt csapolta? — A huszonegy éve termelt első tonnára, s mindarra, ami közben történt. — Például? — Hogy ma már az én korosztályomnak a fiai is itt dolgoznak. Hogy sikerült utánpótlást, egy új nemzedéket ne— Nem. Csak nem győzöm türelemmel a vízparti üldögélést . . . — És a rengeteg többletmunka? Azt miképp győzi? Szemében huncut derű csillan. — Rossz alvó vagyok... A csendes hajnalok nyugalma pótolhatatlan időtartalék számomra .. . Valaki bekopog az ajtón, a könytárvezetőt az olvasóterembe hívják. S azzal maradunk ketten Juraj Mlynárcikkal. — Mikor határozta el, hogy partizán lesz? A könyvtárvezető gyerekes mosoly. Töpreng. Aztán mégis bevallja: — Szeretem a sárgásvörösen folyó alumínium izzó sziporkázását figyelni . . . Négyszemközt a főkohásszal Karol Miniarik huszonegy esztendeje harmincöt-negyven fokos hőségben, az alumíniumkohók forró tűzvarázsában él. A hőség átjárja a testét, a horganyforrás, melyet a műszak alatt o védőszemüvegén ót figyel olyan fényes, hogy a kohásznak munka után néha percekig káprázik a szeme. . 1953. március 30-án érkezett Ziarra, ahol lázas munka és nyakig érő sár fogadta. A gumicsizma hosszú hetekig lényegében alig került le a lábáról. Annak az esztendőnek nyarán többedmagával magyarországi tanulmányúton járt. Tatabányán és Inotán tanulták az aluminiumöntés minden csínját-bínját. Néhány nappal a ziari gyár üzembe helyezése előtt közölték vele: őt bízzák meg az első tonna csehszlovák alumínium csapolásával. S mily játékos véletlenje az életnek: húsz évvel később ugyancsak Karol Miniarik csapolta az egypuTliomodik tonna hazai horganyt! — Milyen emberek az alumíniumkohászok? Barátságosan, tárgyilagosan válaszol. öltözetet, a kesztyűt, az egész arcát védő „szemüveget", aztán dolgozni kezd. Ahogy a terembe lép, a forróságtól szakadni kezd róla a víz. — Amíg nem dolgozik az ember, zavar a hőség. De amikor munkához lót, elfelejt mindent. Szembenéz a csaknem ezer fokon izzó anyaggal, a horganyforrást figyeli. — A nehéz levegő vagy a zaj nem zavarja? — Percek alatt megszokja az ember . . . vélnünk, Arra, hogy ma már nem vagyunk idegen horganyra utalva, s egyre többet tudunk termelni belőle, hogy e környéknek a felkelésben tanúsított bátorsága mellett, a mi munkánk alapján Is sokan ismerik 2iar nad Hronom nevét a világban. Hangja erős, de valahol csend van benne. A környező erdők és a tűzben edzett bátor férfiak nyugalmának csendje. BORSAI M. PÉTER (Prandl Sándor felvételei) Kaicsú téglatestek — alumíniumból
