A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-30 / 35. szám
E * zeicben o napokban ünnepli a szlovák nép s vele együtt valamennyi csehszlovákiai dolgozó, történelme legkiemelkedőbb napjainak jubileumát. Harminc éve annak, hogy a Banská Bystrica-i rádió felhívással fordult minden becsületes szlovákiai hazafihoz, forduljanak szembe az idegen megszállókkal és a hazai árulókkal. Tudomására adta a világnak, hogy népeink túlnyomó többsége egy pillanatig sem értett egyet a fasiszta eszmékkel, melyek célja a szabadságot és függetlenséget óhajtó népek kegyetlen eltiprása volt. A szlovák nép egész történelme a kegyetlen kizsákmányolás elleni harcban, a nemzeti létért, az önállóságért vívott küzdelemben telt el, azért, hogy mint nemzet fennmaradjon. Ez az évszázados harc — u. ártsak más európai nemzetek harca — többször fellángolt, de mindig kegyetlenül vérbe fojtották. Az újkor történelméből tudjuk, az idősebb generáció pedig még nagyon jól emlékszik arra, milyen hatással volt népeinkre a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, amely az elnyomott népekben és nemzetekben felgyújtotta a szabadság, az önállóság vágyának szikráját, amelynek eredményeként megalakult a Csehszlovák Köztársaság, az itt élő népek és nemzetek demokratikus államformája. Népeink akkor sokai vártak a demokratikus államformától. Abban reménykedtek, hogy megszűnik a nemzetiségi elnyomás, s hogy osztályhelyzetük is gyökeresen megváltozik. Ezen óhajukat tetteikkel is kifejezésre juttatták. Gondoljunk csak a Magyar és Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltására, a győzelmes harcokra, vagy az általános sztrájkra, melyet a szociáldemokrata baloldal hirdetett meg, amely sztrájk megrémítette a kizsákmányoló osztályt. Sajnos a dolgozóknak nem volt igazi pártjuk. A szociáldemokraták választási győzelmük után — Tusárral az élen — szövetkeztek a burzsoáziával, akik aztán szövetségre léptek, a francia, az angol és az amerikai imperialistákkal, a fiatal szovjet állam halálos ellenségeivel, és így részeseivé váltak a szovjetellenes intervenciónak. Innen ered az az orientáció, melyhez uraink a München előtti köztársaság idején hűek maradtak, ami aztán a harmincas évek végén szégyenteljes árulásban csúcsosodott ki. Pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja, mindezt jól látta, és jó előre figyelmeztette népeinket az árulás lehetőségére. Az akkori államférfiak az egységes csehszlovák állam a kommunista párt és a dolgozók minden figyelmeztetése ellenére nem voltak hajlandók leszámolni nyílt ellenségeikkel — a Henlein, — Hlinka — és Eszterházy pártokban tömörült árulókkal. Az árulás lehetőségét az állam akkori vezetői közül sokan kétségbe vonták. Egyensúly-politikájukkal az egyes nemzetiségeket egyenesen a vad nacionalisták karmaiba kergették, azért, hogy a dolgozók ne találjanak egymásra közös ellenségük, a kizsákmányolok elleni harcban. A haszon elvesztésétől való félelmükben, a Szovjetunió felkínálta segítség helyett, ezek az urak inkább választották a csehek és szlovákok önálló állami létének, sőt nemzeti megsemmisülésének a lehetőségét, semmint, hogy a haza védelmének érdekében a munkásosztályra támaszkodva saját uralmukat kockáztassák. Mi sem volt tehát természetesebb, minthogy a szégyenteljes kapituláció és árulás után népeink felismerték, hogy a kommunistákat kell követniük, ha valaha is szabad, önálló csehszlovák állampolgárokként akarnak élni. Egyedüli kiutat nehéz helyzetükből csak Csehszlovákia Kommunista Pártja mutatott, széles egységfrontba hívva minden erőt, valamennyi polgárukat az idegen megszállók és hazai kiszolgálóik ellen. Ami viszont azt jelentette: gyökeresen meg kell változtatni az új Csehszlovák Köztársaság bel- és külpolitikai orientációját, azaz a hatalom gyakorlását a népre kell bízni, amely a saját bőrén tanulta meg, kik az igazi barátai és ellenségei mind idehaza, mind külföldön. A Csehszlovák Köztársaság felborulását eredményező árulás után teljesen új helyzet alakult ki az ország különböző területein. Míg Cseh- és Morvaország a közvetlen német megszállás áldozata lett, a Szudétavidckct pedig törvénytelenül bekebelezte a Harmadik Birodalom, addig Szlovákia nagy részén hangzatos jelszóval, úgynevezett önálló szlovák államot engedélyeztek, Szlovákia déli területeit pedig koncként odadobták Horthyéknak a német fasiszták. Mindezt a nép megkérdezése nélkül, sőt népeink nagy többségének akarata ellenére. Már a megszállást követő első években az úgynevezett szlovák állam polgárainak nagy többsége rádöbbent, milyen nagy árat kell fir zetni az „önállóságért“. Ezért mindjárt kezdettől fogva ellenzéki álláspontra helyezkedtek, később pedig pártunk hívását követve aktív ellenállásra rendezkedtek be. S noha az ellenség egy és ugyanaz volt, a pillanatnyi célok is megegyeztek, megszabadulni az idegen területrablóktól, az önálló Csehszlovák Köztársaság visszaállítása érdekében, abban már eltértek a nézetek, milyen legyen majd a felszabadított és újonnan megalakuló csehszlovák állam. A Londonban székelő csehszlovák uraknak a célja volt: visszaállítani a jogfolytonosság alapján a burzsoá demokrácia rendszerét előbbi formáival. Ezzel szemben pártunk moszkvai és hazai vezetése egészen más célokat tűzött ki maga elé: az idegen megszállók kiűzése után felelősségre kell vonni a hazai árulókat, s olyan alapokra helyezni a helyreállított köztársaság bel- és külpolitikáját, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg a szégyenteljes müncheni árulás. Sőt tanulva a Masaryk—Benei-féle demokráciából, amely nem tudta, de nem is akarta megszüntetni a kizsákmányolást, a nyomort, az éhbért és a munkanélküliséget, a párt további célként kitűzte a rég meghirdetett programot: a kizsákmányolás megszüntetésének az itt élő népek nemzeti és szociális szabadságának a programját. Ilyen értelemben hallatta a szavát Szlovákia népe idehaza, mind erélyesebben készülve a fegyveres felkelésre. Ilyen értelemben folytatta pártunk moszkvai vezetése is a harcát a nemzetközi fórumokon, és így vált e harc a nemzetközi antifasiszta front jelentős tényezőjévé. Pártunk, népeink büszkén tekinthetnek vissza ezekre az időkre, mert abból az élethalálharcból, amely a civilizáció megmentéséért, az emberi haladásért folyt, és amelynek az élén a legtöbbet szenvedett hős szovjet nép állt, mi is becsülettel kivettük a részünket. A Szlovák Nemzeti Felkelés, tekintettel a széles tömegek aktív részvételére, beleértve a fegyveres erők többségét is, nagyon fontos forradalmi esemény volt. Népünk szembefordult a ránk erőszakolt fasiszta diktatúrával, s népeink fejlődéséhez új, messzemenő távlatokat nyitva indult el az a folyamat, amelyet annyira várt hazánk minden becsületes dolgozója. Mint már fentebb is említettem, a harcban nem maradtunk magunkra. A Szovjetunió, amely egy percre sem ismerte el Csehszlovákia feldarabolását, 1941. június 18-án a BeneS-vezette londoni csehszlovák emigráns kormánnyal barátsági és háború utáni együttműködési szerződést kötött. Ugyanakkor, amikor BeneSék volt szövetségesüknek a hangzatos ígéreteken kívül semmi érdemlegeset nem nyújthattak, a Szovjetunióban már megalakultak az első csehszlovák katonai egységek, s ezek gottwaldi vezetéssel és Ludvík Svoboda hadseregtábornok katonai irányításával kérték, hogy már a Szovjetunió területén kivehessék részüket a fasizmus elleni harcból. Ezek az alakulatok szovjet hadifelszerelést kaptak, és a zseniális szovjet hadvezetésre támaszkodva rakták le néphadseregünk alapjait. Igaz, nem ez volt az első eset, hogy csehszlovák katonai egységek alakultak külföldön a fasiszta megszállás után. 1939 végén és 1940-ben a franciaországi Agde városkában és környékén megalakultak azok a csehszlovák alakulatok, amelyeknek feladatuk lett volna harcolni francia földön a német fasizmus ellen Csehszlovákia felszabadításáért. Hogy milyen komolyan gondolták az akkori nyugatra emigrált uraink a fasizmus elleni harcot, íme egy példa: a nemzetközi brigádok csehszlovák tagjainak nemcsak hogy nem ismerték el rangfokozatait, amelyeket spanyol földön érdemeltek ki a fasizmus elleni harcokban, az alakulatokba be sem vették a nemzetközi brigádokban harcolt volt tisztek és politikai munkások nagy részét. Ellenkezőleg: börtönbe, koncentrációs táborba zártak bennünket. Lehet, hogy a mai fiataloknak mindez hihetetlen, s feltehetik a kérdést: Lehetséges-e ilyen politikai vaksági Nem. Mert másról volt szó. Uraink 1940-ben, amikor Csehszlovákia már nem létezett, még akkor sem a német fasizmust tekintették fő ellenségnek, amelyet meg kell semmisíteni, hanem a Szovjetuniót, amely önzetlenül felkínálta segítségét hazánk védelmére, és azt a csehszlovák munkásosztályt, amely a mozgósítás idején kimutatta elszántságát: az utolsó csepp vérig kész megvédeni földjét és szabadságát. Amikor számításuk és akaratuk ellenére Szlovákiában kitört a fegyveres felkelés s a Szovjetunióban megalakult csehszlovák egységek hősiesen küzdöttek a Vörös Hadsereg oldalán. Szovjet szövetségeseink a felkelés előkészítésére a legjobban képzett parancsnokokat bocsátották rendelkezésünkre, nem beszélve arról az anyagi segítségről, melyet minden tőlük telhető módon eljuttattak hozzánk a felkelés területére. 1944 nyarán egymás után alakultak meg a különböző neveken ismert partizánegységek. Az osztagok zömét természetesen a szlovák nép legjobb fiai képezték, de kívülük ott találjuk a partizánosztagokban Európa majd minden nemzetének fiait: cseheket, franciákat,, lengyeleket, jugoszlávokat, bolgárokat, magyarokat sőt még németeket is. E nemzetek hős fiai, akik közül sokan itt vesztették életüket, nemcsak a mi szabadságunkért áldozták életüket, hanem saját népük szabadságáért is. Részünkre a Szlovák Nemzeti Felkelés, a fegyveres harc sokkal többet jelentett, mint azt, hogy nagymértékben hozzájárult az idegen megszállók kiűzéséhez hazánkból. Ez a felkelés részünkre teljesen új távlatokat nyitott, igazolva, hogy ha helyesen tudjuk alkalmazni a lenini tanítást, a proletariátus diktatúrájának elméletét és gyakorlatát — megszabadulhatunk örökre mindennemű elnyomástól. És mi éltünk az adott lehetőségekkel. A szovjet hadsereg felszabadító harca és már jóval előbb pártunk moszkvai, gottwaldi vezetésével lerakta a proletár forradalom alapjait, ami azután az 1948-as februári eseményekben csúcsosodott ki. Egyedül a kommunisták maradtak hűek mindahhoz, ami minden becsületes hazafi számára szent és sérthetetlen. A kommunista párt világos programja, a párt tagjainak önfeláldozó, hősies példamutatása természetszerűen oda vezetett, hogy már a harcok idején mindenki vezetőjévé fogadta a pártot. Ebből pedig logikusán az következett, hogy a fasizmus leverése után már a hatalom csaknem minden eszköze pártunk programja alapján a dolgozó nép kezébe kerül. Pártunk tanítását követve mindenütt már a harcok idején megválasztották a már néphatalmi szerveket: a forradalmi nemzeti bizottságokat és a Szlovák Nemzeti Tanácsot. Dolgozó népünk az elmúlt harminc év folyamán bebizonyította óriási erejét, teremtő és alkotó kedvét. Mindezt hűen tükrözi és bizonyítja hazánk szocialista fejlődése, életszínvonalunk állandó emelkedése. FABRY ISTVÁN, az SZNT alelnöke Arauybetus jubileum A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az OBZOR kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Major Ágoston. Főszerkesztő- Címlapunkon J. Hrotková, helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: főszerkesztő: 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesza 24. oldalon tőség: 328-65. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. p Havran felvétele Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Üstredná expedícla tlaée, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlafiarne, n. p., Koáice. Előfizetési díj negyedévre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. INDEX: 454 32. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46.
