A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-23 / 34. szám
— Ügy is lehet mondani. — Hát akkor ebben az esetben mi az ésszerű és hasznos: kizárólag csak a hibákról írni, vagy egyebekről is? — Bonyolult kérdés ez, kérem — mondja Széles János apró kavicsot gurigáivá a talpa alatt. — A maga dolga. Magának kell tudni és eldönteni, mit tart fontosnak megírni az üzemünkről... Ha autójavításról lévén szó, én is tudom, mit kell tennem, nem bízom a kapuőrre, világos? — Azt hiszem... — mondja az újságíró vontatottan, miközben a műhelyvezető arcát fürkészi: biztos, hogy valamikor valahol már látta, csak azt nem tudja pillanatnyilag, hol és mikor: Előbb-utóbb rájön, mert ő addig nem nyugszik, míg nem fejti meg a talányt. Mindennel így van: addig-addig kutat az emlékei között, míg egy rejtett zugból elő nem ráncigálja a titoknak vélt valamit. Utána aztán megkönnyebbül, ha egyáltalán megkönnyebbül, mert többször előfordult már vele, hogy a múltjából életre hívott emléke elkeserítette és felkavarta. Hol látta ezt az arcot? A karórájára pillant: kettő múlt tíz perccel. Éhes. Bár az elnök meghívta ebédre, mégis úgy dönt, hogy inkább a vendéglőbe megy. Nem zavarja meg a ház nyugalmát. Tapasztalatból tudja, hogy a háziaszszonyok rendszerint zavarba jönnek, azt sem tudják hirtelenjében, mit rakjanak a váratlan vendég elé az asztalra, aztá.n csak kapkodnak, mentegetőznek. Ha lehet, inkább elkerüli az ilyesmit. Az lesz a legjobb, ha elmegy a vendéglőbe, de előbb befejezi az anyaggyűjtést. Alig jut a gondolata végére, amikor megjelenik az elnök pirospozsgásan, homlokát törölgetve s meszsziről kiabálva: hogyhogy nem éhes még az elvtárs, meg hogy várhatják őt ebédre, kihűl az étel stb., aztán el is ballag kissé kókadt fejjel, mivel az újságíró még nem fejezte be a munkáját, s nem akarja félbehagyni. Közben Széles János az irodától méri hozzá az utat nagy, hosszú léptekkel : telefonált haza a feleségének, megérdeklődte, mit főzött ebédre. Nem kaphatott valami kedvére való választ, mert ugyancsak lógatja az orrát. — Az a helyzet — áll meg az újságíró előtt némi szorongással —, a feleségem ma csak tejfölös bablevest meg túrós tésztát főzött. Szívesen meghívom, ha szereti. — Jobban szeretem, mint a csirkehúst. — Igazán?... Akkor szüret! — könnyebbül meg a műhelyvezető. Nagy kő esett le a szívéről. Fütyörészve folytatja a munkáját. Idegesítőn újra meg újra visszatér a gondolat: hol látta ezt az arcot? Jó estefelébe hajlik az idő, mire Szélesékhez érnek. Az eget bárányfelhők borítják, szűnőben a hőség. Szélesék háza új, kívülről még vakolatlan, belülről azonban teljesen rendbehozták. A fürdőszoba csupa fehér ragyogás, kétszáz literes villanybojler függ a falon. A három szoljában új bútor, a parketten szőnyeg. A bútorokon sok a csecsebecse, apró terítő. Szinte szemet bántó, kínos a rend és a tisztaság a lakásban. Mintha senki sem lakná. Szélesné ellentétben a férjével, vékony, sápadt asszonyka. Talán beteg? ... Nem, dehogy beteg. Ilyen fajta. Ilyen holdvilág arcú volt az apja, anyja, a nővére és a bátyja is. Soha életében nem járt még orvosnál, dicsekszik, le is kopogja. — Hogy kissé megtört az ember — folytatja —, nem csoda: három lány felnevelése, kistafírozása, házépítés, meg egyebek, bizony megviselik az embert... Hát magának van-e családja? — Van két fiam. Ikrek. Most éppen katonák. Egyszerre születtek, egyszerre vonultak be, s ha valami nem jön közbe, egyszerre is szerelnek le. Ez az élet rendje ... — Ez, ez... — bólogat az aszszony —, hanem tessék ám hozzálátni, mert kihűl a leves! — Köszönöm! — mondja az újságíró. A tejfölös bableves jól ismert, jellegzetes szaga az orrában incselkedik étvágygerjesztőn. Most érzi csak igazán az egész napos koplalást. Tán az asztalt is megeszi az étel alól. A leves kitűnő, a tészta sem megvetni való. Vacsora után bor kerül az asztalra. Az újságíró szabódik, nem ihat, neki vezetni kell, mondja, de a házigazda csak teletölteti a poharát. — Minek csörtetne éjnek idején olyan hosszú úton hazafelé, ráér reggel is elindulni. Van itt hely bőven, akár minden órában másik fekhelyre költözhet, ha éppen akar. No, kóstolja, mindenki dicséri. A kerti lugason termett. Egészségére! Igaz, nem sürgős a hazautazás, gondolja az újságíró, kétnapos riportéira küldték ki a szerkesztőségből. Holnap, körülnéz a faluban ... Vagy itt ül előtte ez az ember, ez az akaratos, nagyhangú, nagy erejű szerelő, aki kitaníttatott három lányt, közülük kettőt már férjhez is adott, új házat épített, berendezte... esetleg róla is írhatna: a múltjáról, jelenéről, a terveiről, ha ugyan kötélnek áll és kitárulkozik előtte. Marad, határozta el magában és megfogta a poharat. — Egészségére! — A szerelő arcába nézett, mint már annyiszor a találkozásuk óta: hol és mikor látta ezt a kemény arcot? Mert hogy látta már életében, az biztos! Iszogatnak, cigarettáznak, beszélgetnek. Mindenről. Szóba kerül a politika, a gazdasági helyzet, a világ kis és nagy gondjai, szembesítik a múltat a jelennel, de beszélgetnek a fiatalok helyzetéről is. A beszélgetésből az derül ki, hogy a műhelyvezető egy igen széles látókörű, értelmes ember. Olyan kérdésekről és dolgokról is tud véleményt mondani. amelyek nemigen közismertek, s bizonyos fokig még a mai napig is tisztázatlanok. — Párttag? — kérdi az újságíró. — Ezerkilencszázötvennégy óta — feleli a szerelő. — Én már a háború előtt is szervezett munkás voltam. Amikor kitanultam a géplakatos szakmát, sokfelé vetett a sors, sok helyen dolgoztam. Beszerveztek. Eljártam a gyűlésekre, a tüntetésekre is ... Sztrájkolni soha nem sztrájkoltam, igaz, aztán ötvennégyben beléptem a pártba, pedig .. . majdnem négy esztendőt húztam le a hadifogságban. — A Szovjetunióban? — Ott... bizony a Donyec-medencében ... Mit tagadjam, nehéz volt. A négy év alatt sokszor feltekintettem az égre, hol fohászkodtam, hol káromkodtam, de hiába: onnan nem kaptam segítséget, süket és vak volt az isten ... Látja, azért ötvennégyben mégis beléptem. — Miért? A műhelyvezető hosszasan néz maga elé, tanácstalanul vonogatja a vállát. — Beléptem, mert úgy éreztem, ott a helyem. Bár tény, hogy akkoriban még mindig összevissza állt % bennem a világ. Dolgozni ellenben dolgoztam becsülettel, talán többet is, mint más, mert én, elvtársam, a munkától sosem féltem. Szerettem a szakmámat, szerettem dolgozni, ma sincs ez másképpen ... Aztán egyszer azt mondja nekem a Bögö Feri, az akkori pártelnök, te, Jani, nem akarsz belépni a pártba? Minden becsületes munkésembernek ott a helye... Alszom rá egyet-kettőt, felel- • tem .. . aztán beléptem. De azt határozottan tudom, hogy nem számításból tettem. Nem vágytam én soha funkcióra, csak nyugodt, békés életre, arra, hogy a gyerekeimből becsületes embert nevelhessek, s hogy nekik könnyebb legyen a sorsuk, mint az enyém volt. Eddig sikerült is elérnem, amit akartam. Bár amilyen megveszekedett, bolond a világ, sok minden közbejöhet még. Teszem azt, egy atomháború. Akkor aztán fuccs mindennek!... Mert hiába is áltatjuk magunkat, ez a veszély mindig fennáll, akadhat egy őrült, aki megnyomja a gombot és befellegzett: vége az álmoknak... — Elhallgat, újratölti a poharakat. — Egészségére! Szélesné a tévéadás után átjön a két férfihez a másik szobából. — Elkészítettem a fekhelyét — mondja az újságírónak. — Pihenjen jól, és álmodjon szépeket!... Mielőtt lefekszik, ne felejtse el megnézni a szoba négy sarkát: azt mondják a rossz nyelvek, hogy akkor valóra válnak az ember álmai ... — mondja még kuncogva, aztán nyugodalmas jó éjszakát kívánva elmegy. —- Áldott jó teremtés — jegyzi meg a műhelyvezető a távozó felesége után nézve. — Ha százszor kellene újra nősülnöm, csakis őt venném feleségül. Éjféltájban a két férfi is lefekvéshez készülődik. Az újságíró előbb a fürdőszobába megy és derékig megmosdik. Közben bekukkant hozzá a házigazda. GYORY DEZSŐ „Barátaimnak a hegyek alatt“ című verséből idézünk, mely versszakasz így kezdődik: „A halál pitvarából viszszajutván,... folytatva a vízszintes 1, függőleges 13, 18, 20, és 21. számú sorban. Vízszintes sorok: 13. ... bád regények (Krúdy Gyula). 14. Idegen sorsjegy. 15. Folyó spanyolul 16. Ipari tanuló. 17. Friss. 19. Ázsiai ország. 22. Osztásban van! 23. Igekötő. 24. Az ábécé első betűi (fon). 26. Gubós növény. 27. Rossz vége. 29. Fontos ásvány. 30. Éljen, nagyszerű. 31. Kelet-Szlovákia metropolisa. 32. Állóvíz. 34. Asszonyjelölt. 35. ... Mária, Gounod ismert zenemüve. 37. Ha, szlovákul. 38. Helyeslés szlovákul. 39. Lámpaláz. 40. India része. 41. Helyes. 42. Apa törökül. 44. Izomszalagja. 45. Allófilm. 47. A legmagasabb értékű kártyalap. 48. Formai. 49. Kereskedő. 50. Jegyez. 52. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. 53. Messzeség. 55. Szekérrúd szlovákul. 56. Sín peremei. 57. Nem fél. 59. Mezei.. . magyar színésznő. 61. Nem ezt. 62. Egy oroszul. 64. Tábornagy. 66. Női név. Függőleges sorok: 1. A nemzetközi sakkszövetség francia elnevezésének rövidítése. 2. Egy franciául. 3. ötven és ötszáz római számmal. 4. Melléképület. 5. ... tiki. Hayerdhal tengerjárója. 6. Nyolc Szlovákiában. 7. Roncs szlovákul. 8. Becézett női név (ford.). 9. Több mint ezer van belőle Suomiban. 10. Lám. 11. Egy olaszul. 12. A szovjet távirati iroda neve. 24. Eladási értéke. 25. Az első nő. 27. Zsibbasztó fájdalmat okoz, zsibog (a nyíl irányában folytatva). 28. Zsiga egynemű betűi. 33. Szlovák személyes névmás. 35. Becézett női név. 36. Demagógiában van! 37. Nem fölé. 42. Női hangnem. 43. Tanulmányrajz. 45. Két hangszerre írt zenemű. 46. Ák! 51. Ránc. 53. Göngyölegsúly. 54. Üt Rómában. 56. Bútordarab. 58. Verskellék. 59. Ékezettel nem ugyanaz. 60. Hangnem. 61. Juttat. 63. Gyarapodik. 64. Kecskehang. 65. Hangtalan líra. 66. Ha, szlovákul. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 13, 18, 20, és 21. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „Nem azért írok, hogy az tessen nektek, hanem hogy tanuljatok belőle."
