A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-09 / 32. szám
mázsa. Kajtár elnök ezt olyan nyugodtan, minden dicsekvő hangsúly nélkül mondja, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a levicel (lévai) járás földjein hektáronként hatvan mázsa gabona teremjen. * Az ország első egységes földművesszövetkezetének földjén (ahol most állunk) a tőrei határban, 1949 nyarán arattak először közös tábláról aratógéppel. Az idősebb szövetkezeti tagok ma már nem tudnak meghatódás nélkül visszaemlékezni arra az aratásra. Szinte áhítattal ügyeltek hogy minél kevesebb legyen a szemveszteség. A gabona összehordását csak reggel, vagy késő este végezték, amikor legkisebb a szempergés ... Annak ellenére hogy az első vetés elhanyagolt földbe történt, a hektárhozamok az akkori országos átlaghoz viszonyítva jók voltak: búzából 23, árpából 22 mázsa. (A magángazdák ennél jóval kisebb átlagot értek el.) A hajdani cselédek, akik a tőrei szövetkezetét alapították, azt hiszem, álmukban sem gondolták, hogy valamikor ilyen bőséges aratás lesz a közös földön. A hét kombájn harsogva nyeli a kalászokat. Az egyik kombájnos haragosan megfenyegeti a gyülekező fellegeket, s azok mintha értenék őt, kissé oldalt vonulnak. Egy lovas pótkocsi üdítő italt szállít a kombájnosoknak. A lovacska ijedten hegyezi a fülét, én meg komolyan elcsodálkozom: az első lovat látom az idei aratáson. Két kislány limonádéval kínálja a kombájn-vezetőket. Azok többsége szlovákul köszöni meg a hűsítő italt, ök vendégek itt, a teplicei járásból jöttek segíteni a szövetkezetnek. A szövetkezet üzemi konyhájának két szakácsnője Sléher Margit és Valkovszky Judit is ugyancsak igyekszik. Negyven ebédet kell elkészíteniük. A konyhából ínycsiklandozó illatok szállnak a mezők felé, s ezt mintha a kombájnosok is megéreznék, pedig jó messze van az árpaföld, egyszercsak megjelennek, csupa mosoly és jókedv mindegyik, nyilván ők is örülnek a jó termésnek meg a megérdemelt, kitűnő ebédnek. A szakácsnők minket is meginvitálnak, amit nem lehet — nem is akarjuk — visszautasítani. Mi ugyan nem dolgoztunk, csak nézelődtünk, de állítólag mi hoztuk a jó időt, tehát mi is „megérdemeljük“ az ebédet. A kombájnosok olyan gyorsan és jóízűen esznek, amilyen gyorsan és jóízűen arattak, utána „mint akit a tatár hajt“ sietnek vissza az árpába, hiszen az idő bármikor elromolhat. De annyira már nem, hogy az idén egyesült „1947. szeptember 17-e" nevet viselő Maié Sárovce-i (kissárói) és túrái (tőrei) szövetkezet első közös aratását lényegesen befolyásolhatná. Erről ezek a siető emberek gondoskodnak. ZS. NAGY LAJOS Siető embeeeh hogy csak el ne romoljon valamelyik „ kombájn vagy gabonaszállító traktor. Szerencsére eddig minden rendben folyik, csak nyugat felől gyülekeznek újra a felhők. Sléher Tibor, a helyettes agronómus is sietve érkezik az árpaföldre egy pöfögő motorkerékpáron olyan gyorsan, hogy egy profi motorkerékpár-versenyzőnek is dicséretére válna. Igen mérgesen nézi a kombájnokat, pedig azok is nagyon sietnek, meg bennünket is mérgesen méricskél, bizonyára az a gyanúja, hogy késleltetni akarjuk az aratást; Meg is kérdem tőle, hogy miért mérges. Töprengve néz maga elé, aztán elneveti magát: „Mérgesnek is muszáj lenni, nem? — mondja és nevetve elmotorozik. Kajtár Ernő mérnök a szövetkezet elnöke nem mérgelődik holott neki igazán oka lenne rá, hiszen reggel óta vallatja őt egy újságíró, s amikor délfelé eltávozik, mi toppanunk az irodájába. De ő nyugodt és bölcs derűvel hallgat meg bennünket, még | némi kíváncsiság is látszik az ar- j cán, pedig bizonyára tisztában van , azzal, hogy mit akarunk megtudni tőle. — Hatvan! — mondja csendesen. — Búzából? — Árpából is. Vagyis, hogy az eddig learatott bú- ' za és árpa hektárhozama hatvan ; — I A10S hektáros árpatáblában hét kombájn arat és csépel. Irgalmatlan zajt csapnak, úgy érzem magam, mintha hadgyakorlaton lennék. Már reggel is hasonló érzés fogott el a termelési igazgatóságon, ahol épp az aratási „stáb" röpgyűlésére csöppentem be. Rövid katonás jelentések, még kurtább utasítások és tanácsok s a járási instruktorok már száguldanak is ki a „terepre“. Engem a sors és az igazgató Béres mérnök gondjaira bízott, aki egy Zsigulin ide fuvarozott, ő meg továbbszáguldott Csata felé. Ez a száguldozás mindenképpen helyénvaló a bolondos időjárás miatt. Tegnap esett és minden bizonnyal holnap is esni fog. Ezért aztán siet is mindenki, akit csak látok, de a legjobban talán Lőrincz Lajos gépesítő, aki egy román gyártmányú terepjáró gépkocsival „röpköd" a szövetkezet telepe és a búzameg árpatáblák között. Intézkedik ahol kell, Idegesen szívja a fogát, Kajtár Ernő mérnök, a szövetkezet . Lőrincz Lajos gépesítő elnöke j Prandl Sándor felvételei 6
