A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-25 / 4. szám
Rejtélyes jelek a Földön A légi felvételeknek, és egyáltalán a repülésnek sok értékes felfedezést köszönhet a régészet. Azokat a csak magasból látható, a talajba vésett, vagy domborított különös ábrákat, vagy rajzokat is amelyekről mindmáig nem sikerült kideríteni, hogy miért készítették alkotóik. A játék alapábráit, esetleg más rajzokat a járdára festő, rajzoló gyerekek csak akkora felületen dolgoznak, amekkorát felegyenesedve teljes egészében áttekinthetnek. Nagyobb szabályos rajzot segédeszközök nélkül nem is tudnának készíteni. Eszükbe sem jut. Akadtak azonban népek, amelyek földbe vésett, vagy féldombormüként földből készített óriási ábrázolásokat hagytak emlékül maguk után, amelyeket ők maguk sohasem láthattak teljes egészükben — ha csak nem tudtak repülni. A régészet számára akad szép számmal talány megfejtetlen Írásokból stb., de a sok fejtörő közül éppen ezek a képrejtvények ígérkeznek a legkeményebb diónak. Peru földje bővelkedik a rejtvényfeladványokban, mert itt fedezték fel repülőgépről a húszas években a világ legnagyobb „rajztábláját" is. A Palpa folyó völgye mentén húzódó fennsíkon mintegy ötven kilométer hosszúságban csupa rajz és ábra a talaj: több száz méter hosszú nyílegyenes vonalat olykor párhuzamosan, olykor egymást keresztezve vagy egy-egy központba futva, háromszö- , gek s egyébb mértani idomok cikcakkban sehonnan, sehová sem vezető vonalak, ösvényeknek, széles utaknak látszó sávok és mindezek között itt-ott felbukkanó hatalmas állatábrázolások. Különösen zavaró, hogy olykor a rajzok és vonalak, ábrák egymásba is metszenek, s mintha az egyik alkotó nem tartotta volna tiszteletben a másikat. Első felfedezésüktől kezdve sokan vették szemügyre ezeket a monumentális rajzokat, de nem sok jelentőséget tulajdonítottak nekik, elintézték azzal, hogy régi inka utak voltak, illetve egykori csatornák maradványai, amelyeket a spanyol hódítás után rpár nem használtak többé az egyharmadára fogyatkozott őslakók. Először 1940-ben dr. Paul Kosok amerikai történész vett csak annyi fáradságot, hogy alaposabban megvizsgálja az ügyet. Bejárva azokat a helyeket, ahol a levegőből is látta a különös vonalakat nem volt nehéz megállapítania, hogy a csak kis mélységben a talajba vésett barázdák sohasem lehettek csatornák, hogy a nyílegyenes szélesebb vonalak, minthogy sehonnan sehová sem visznek, sohasem lehettek utak. A A világ más pontjain is akadnak olyan jelek, ábrák, amelyek csak repülőgépről vehetők ki. A legnagyobb az Adams County melletti 405 méter hosszan tekergő föld-kígyó. már megfejtednek látszó rejtvény ezáltal vált igazán talánnyá, de tetézte még a dolgot, hogy dr. Kosok olyan, a levegőből nem jól látszó vonalakra is bukkant, amelyek szeszélyesen kanyarogtak erre-arra, mint egy barokk-kert ösvényei. Az egyiket iránytűvel és mérőszalaggal járta végig, vázlatfüzetébe rajzolta fel az útvonalat, s e munka nyomán nem kis meglepetésére a vázlatfüzetben, arányos kicsinyítéssel egy stilizált madár körvonalai bontakoztak ki. Tehát a talány még bonyolultabbá vált. Az emberiség első lépése, az egzakt természettudományos gondolkodás felé, a naptártudomény a világon mindenütt egybeesik a földművelés kezdetével, minthogy ehhez pontosan kellett ismernünk a vetés és az aratás közötti időszakot, vagy — miképpen Egyiptomban az áradások időpontját. Kosok professzor is ebből indult ki, amikor a Palpa folyó feletti fennsík feljegyzéseit asztronómiai, illetve naptári feljegyzéseknek tekintette, s a fennsíkot „a világ legnagyobb asztronómiai könyvének“ nevezte. Ennél tovább azonba ő sem jutott; vissza kellett térnie az Egyesült Államokba, viszont alkalmi segítőtársát, Marie Reichet, egy Peruban élő német matematikust azzal bíztatott, hogy folytassa a megkezdett kutatást. De a tanárnő is csak a háború után, 1948-ban láthatott munkához. A már bevált módszerrel újabb és újabb rajzokat fedezett fel, tucat-Sohasem láthatták teljes egészében művüket azok, akik a rajzokat, mértani ábrákat a talajba vésték. Megfejtetlen egyelőre az is, hogyan készíthették a szabályos ábrákat. számra a különböző állatfigurákat és más stilizált rajzokat. Hogy a rajzok még ma is láthatók, nagy magasságból is kivehetők, s bár korukat 1500 évre becsülik, épségben megmaradtak, egyrészt a száraz csapadék nélküli klímának, másrészt a talaj sajátosságának köszönhető: a fennsík talaja minden más talajnál inkább alkalmas arra, hogy egyszerű eszközökkel, pusztán nagyobb felületi megdolgozással, kaparással, jól felismerhető vonalakat húzzanak bele, amelyek évszázadokon át sértetlenül maradnak. Az egykori művészeknek, csillagászoknak, vagy naptáríróknak ezt a felső réteget kellett csak eltávolítaniuk, hogy előbukkanjon a sárga réteg. A rajzok az évszázadok során némileg megsötétedtek, de Marie Reichének és munkatársainak kevés munkájába került visszaadni az egykorival csaknem azonos csillogást: csak a szél által a vonalakra hordott homokot kellett eltávolítania, s így ma már nemcsak a széles vonalak, hanem a rajzok is jól kivehetők a repülőgépekről. Az óriási rajztábla feltárási munkálatai ezzel lezárultnak tekinthetők, de a rejtvény megfejtéséhez mégsem jutottunk közelebb. Ugyanúgy, mint ahogy az Egyesült Allamok-belí jóval régebben felfedezett ábrázolások esetében sem. Ezek is főként állatábrázolások, méretben is hasonlók. A különbség csak az, hogy a művészeknek itt más módszert kellett választanak: féldombormű formájában földből alakították ki őket. A nazcai fennsikon néhány egyenes vonalat sikerült összefüggésbe hozni, némely égitest, például a Nap lenyugvásával, illetve felkelésével. Ennek alapján feltételezik, hogy a többi sok száz vonal is hasonló célt szolgálhatott. Az állatábrázolásokkal azonban semmiféle feltevést nem kockáztattak meg a kutatók és történészek. Bizonyossággal csak annyit állapítottak meg róluk, hogy nem azonosak az inka korszak előtti kultúra kerámia edényeinek állatábrázolásaival. A legizgalmasabb kérdésre, hogy miért rajzoltak ezek az Írásos emlékek nélkül maradt népek, olyan rajzokat a földre, amelyeket ők nem láthattak, csak egy laikus: Erich von Dftniken mert válaszolni, magabiztosan állítva, hogy a jelek nem szólhattak másoknak, mint az „Isteneknek", az egykoron itt járt űrhajósoknak. Elképzelni sok mindent lehet, de már egy valamire való munkahipotézishez is a puszta feltételezésen kívül legalább néhány valószínűnek látszó támpont szükséges, tudományos szempontból ezért tartják elfogadhatatlannak, s még csak cáfolásra sem érdemesnek, Dániken megfejtését. Marad tehát a rejtély, amelynek felfedezésére feltehetően még az sem nyújt segítséget, ha a nazcai fennsíktól nyolcszáz kilométerre, északra, a Viru völgyében lévő hasonló de jóval kisebb „rajztábla“ feltárási munkáit is elvégzik. Az egyik legszebb nazcai állatkép az a száz méter hosszú madár, amelynek csőre a december 21-én felkelő Nap irányába mutat. Csak feltevés hogy az egyenes vonalak bizonyos égitestek felkelését és lenyugvását rögzítették. ABLAKTÖRLŐ A FÉNYSZÓRÓN Svédországban 1974-től már csak oiyan autókat hozhatnak forgalomba, amelyeknek fényszórói törlőberendezéssel vannak ellátva. A kísérletek szerint ugyanis kedvezőtlen időjárási körülmények között már egyórai üzem után rendkívüli mértékben szennyeződnek a fényszórók üvegei — a fénykibocsátás akár 95 százalékkal is csökkenhet, ami rendkívül balesetveszélyes. Az autófelszerelési gyárak a legutóbbi időben kitűnő hatásfokkal működő törlő- és mosóberendezéseket fejlesztettek ki a kerek és négyzetes autófényszórókhoz. SÓS-SZEKRÉNY AZ autópályán Amerikai kutatók kikísérleteztek egy veszély esetén felhasználható hívóberendezést, amelyhez sem huzalok, sem villamos telep nem szükséges. A hívóberendezést úgynevezett SOS- szekrényben póznákra vagy épületek oldalára lehet erősíteni az autópályák mentén. A szekrényke alumíniumból készül, lenyitható ajtaja fogantyúval működik. Amikor a bajba jutott motoros vagy autós a fogantyút maga felé húzza, hogy a szekrényt kinyissa, egy szabadalmazott elektromechanikai szerkezet a mozgási erőt néhány watt elektromos energia termelésére használja föl, amelyet rövid időre tárol. A szekrény belsejében 4 nyomógomb van: tűz, rendőrség, mentők és sárga angyal felirattal. Amint a segélykérő megnyomja a megfelelő gombot, a berendezés a félraktározott elektromos energia igénybevételével egyezményes jeleket sugároz a központi vevőberendezés felé. A beérkező jelzés megadja a szükséges információt: miféle segítség szükséges, és honnan Jött a hívás. Az adatok képernyőre vetítődnek, s egyidejűleg magnószalag is felveszi őket. A vevőberendezés kezelője azonnal intézkedhet, hogy a kért segítség a helyszínre siessen. A kutatók szerint az SOS-szekrény nemcsak olcsóbban működtethető, hanem megbízhatóbb is az eddigi rendszereknél. hét 19
