A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-25 / 4. szám
Ünnepi ülés a korszerű étteremben LEÁNYVÁLLALAT „HLOHOVEC“ A vonatablakból egyszerre pillantom meg az állomás nevét és a gyárat, amelynek rengeteg ablaka gyönyörűen világít a havas hajnali derengésben. Álmos tekintetű lányok szállnak ki a vonatból, megborzonganak a hegyek felől áramló széltől, összébb húzzák kabátjuk gallérját s szapora léptekkel igyekeznek agyárba. Megyek utánuk. Néhány lépés után megállók hirtelen, mintha valaki a kabátom ujját rántotta volna meg. Hátrafordulok, nincs mögöttem senki, csak bolondos hópelyhek kavarognak az ívlámpa fényében. Felnézek a magasba, a hulló hócsillagok megcsiklandozzák az arcom, a szememre telepszenek meg az orromra, ettől tüsszentenem kell, ami lényegesen megzavarja lírai hangulatom. Holott most jut eszembe, hogy álltam én már itt, pontosan ezen a helyen, ennek a lámpának a fénykörében. Hány éve is? Húsz, huszonegy? De ami még lényegesebb, nem egyedül bóklásztam itt, mint most. H-t kísértem el idáig. H. természetesen egy búzaszőke lány volt és itt dolgozott a ruhagyárban, én szlovák nyelvleckéket vettem tőle kóros szívdobogás közepette. Vajon találkozom-e vele? Sajnos nem találkoztunk, az élet rosszabbul van megszerkesztve, mint egy közepes novella. Pedig alaposan körülnéztem, amikor Harsányt mester végigvezetett a gyáron, sunyin pislogtam minden szőke asszonyra, hátha ... Nem ismertem volna őt meg? Húsz évvel ezelőtt ezek a lányok még jobbára népviseletben jártak. Ezek a lányok? Inkább a mamáik, hiszen ők akkor még meg sem születtek. Java részük a környékről járt dolgozni, Horné és Dőlné TrhoviSteból (ez utóbbi faluban voltunk aratóbrigádon) AlekSincéből stb. Ma főleg galgóci lányok és asszonyok dolgoznak az üzemben s a szép színes viseletét mutatóban sem látni. Most is nagyon takarosak, kék munkaruhában ülnek villanymotorral hajtott varrógépeik mögött és szép vonalú férfi meg női felöltőket varrnak. A mester nem győzi dicsérni őket, helyesebben a munkájukat, azt mondja, hogy noha az üzem dőll A gyár főbejárata Cérnák Pavol igazgató gozóinak nyolcvanegy százaléka nő, viszonylag kevés a kimaradás, a hiányzás. A tervet egész évben rendszeresen teljesítette az üzem, ez a tény önmagáért beszél. Ez az üzem egyébként a Trencséni Ruhagyár leányvállalata, a felszabadulás után jött létre, kezdetben háromszáz alkalmazottal, jelenleg 1300 embernek ad munkát és megélhetést. Az épületet, amelyben 1949 óta működik, már kinőtte, Jövőre kezdenek építeni egy új gyárépületet hetvenötmillió korona beruházással. Az utóbbi években elsősorban férfi- és női, illetve fiú- és leányfelöl•tőket gyártanak. Termékeik ötven százalékát exportálják. A ruhatervek a trencsénl gyárban készülnek, onnan kapják a mintákat, ők „csak“ kiszabják és megvarrják az anyagot. A dolgozók átlagos havi keresete J733 korona. Cérnák Pavol igazgató huszonhárom éve dolgozik az üzemben. Elmondja, hogy mivel a gyárnak nincs munkásszállása, ezért csak a város és a környékbeli falvak adhatják a szükséges munkaerőt. Ez természetesen korántsem hiba, hanem tudatos törekvés. A gyárnak saját bölcsődéje, óvodája és üzemi étterme, üdülője van. Azt is az igazgatótól tudom meg, hogy az üzem baráti kapcsolatot tart a budapesti Vörös Október Ruhagyárral. A kapcsolat kölcsönös tapasztalatcserében, gyermeküdültetési csereakcióban stb. nyilvánul meg. De milyen sok Helenka dolgozik ebben a gyárban! Jól megnéztem őket, amikor lepecsételték a munkalapot. Csinosak voltak, vidámak, szőkék és modernek, szép vonalú felöltőjüket alighanem saját maguk varrták. I , Zs. NAGY LAJOS Nagy László murai (mulyai) olvasónk felvétele: A munka öröme. FÉNYKÉPEZZEN ÖN IS! Sárközi Ferenc kosicei (kassai) olvasónk felvétele: A bemutatkozás pillanatában. Farsang József RimavsbA Sobota-i (rimaszombati) olvasónk felvétele: A zene mindenkié!
