A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-25 / 4. szám

Humenné, A temetőben emlékművet állítottak a hősi halált halt szovjet katonáknak. Ebben a temetőben van A. G. Jemeljanovnak, a Pugacsev partizáncsoport parancsnokának a sírja is. A győzelem emlékműve Michalovcén JAN SVERMA 1901. március 23-án szü­letett Mníchov Hradifteban, Hosszú évekig vezető alakja volt a kommu­nista mozgalomnak. A Csehszlovák Köz­társaság fasiszta megszállása idején kezdetben Párizsban tartózkodott, ahol megjelentette a „Svetovy rozhlad" (Vi­lágszemle) című folyóiratot, majd Fran­­claország veresége és kapitulációja után 1940-ben a Szovjetunióba ment, ahon­nan szervezte népünk nemzeti felsza­badító harcát. A Szlovák Nemzeti Fel­kelés kitörése után Ján Svermát, a CSKP moszkvai vezetőségének képvise­lőjét, és a szlovákiai partizáncsoportok törzskara katonai tanácsának tagját Szlovákiába küldték, Harci tevékenység közben vesztette életét, amikor a par­tizán törzskor Chabenecen keresztül az Alacsony-Tátrába vonult. A népünk fel­szabadításában szerzett rendkívüli érde­meiért és a nép érdekében kifejtett több éves erőfeszítéseiért 1969-ben in memórián a Csehszlovák Köztársaság Hőse címet adományozták neki, KAROL SMIDKE 1897. január 21-én szü­letett Vítkovlcében. Megalakulása óta tagja és aktív dolgozója volt Csehszlo­vákia Kommunista Pártjának. A Cseh­szlovák Köztársaság megszállása után 1939-ben Moszkvába ment, Négy óv A megfejtő neve Foglalkozása Címe Válaszok: 1, 2. 3. Dr. Ladislav Novomesky 1904. decem­ber 7-én született Budapesten. 1925-ben belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába és azóta kommunista folyóira­tokat szerkesztett. A második világhá­ború idején az Illegális szlovákiai kom­munista mozgalom vezetőségében tevé­kenykedett, o Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése után pedig tagja volt a Szlo­vák Nemzeti Tanács elnökségének, Ha­zánknak a szovjet hadsereg által tör­tént felszabadítása után felelős, párt­ós állami funkciókat töltött be. Ladislav Novomesky számos verseskötet szerzője. Verseit a nép iránt érzett mély felelős­ségérzet hatja át. Az Irodalom öncélú­­sógával soho nem értett egyet. Azok közé tartozott, akik igyekeztek az alko­tótehetségeket a nép szolgálatába ál­lítani. A szocialista irodalom fejleszté­sében szerzett érdemeiért 1964-ben a Nemzeti Művész címet adományozták neki. A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke pedig a fqslszta megszál­lók elleni harcban mutatott helytállásá­ért és érdemeiért, a kommunizmus esz­méje iránti hűségért és a szocializmus építésében szerzett érdemeiért 1969-ben a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse címet adományozta Ladislav No­­vomeskynak. MICHALOVCE A partizánmozgalom 1944 nyarán öltött szélesebb méreteket, Jastrib vidékén nem is a partizáncsopor­tok számát tekintve, hanem jó fel­­fegyverzettségüket illetően volt jelentős. A Torony partizáncso­portnak körülbelül negyven tagja volt. De harci tevékenységet fej­tett ki Borkanyukovék csoportja is, amelyet a Szovjetunióból irá­nyítottak oda és amelynek vezető­je a kárpát-ukrajnai Vaszil Moho­­rita volt. 1944. július 30—31-ének éjjelén a partizánok megtámadták a mir chalovcei (nagymihályi) lőszerrak­tárt és 250 kilogramm robbanó­szert zsákmányoltak. Később, a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése után tevékenyen kivették részüket a fasisztaellenes harcokból. A fasiszták azzal torolták meg a lakosságot, hogy 1944 telének kezdetén 158 hidat megsemmisí­tettek, huszonkettőt megrongál­tak, 47 községet megsemmisítettek és megrongáltak a járásban, Ezen­kívül 439 házat felgyújtottak, 127-et pedig lakhatatlanná tettek. De a fasiszták gyújtogatása és fék­telen pusztítása sem tudta feltar­tóztatni az előrenyomuló szovjet hadsereget, amely 1944. november 28-án felszabadította Nagymihályt. A nagymihályi temetőben a szovjet hadsereg 8000 katonája alussza örök álmát. Az elesett hő­sök tiszteletére állított emlékmű a szovjet néppel való örök barátsá­got és testvériséget hirdeti. A MÁSODIK VERSENYSZELVÉNY KÉRDÉSEI: í ■ 1. Nevezzen meg két olyan szlovákiai üzemet, amelyeket a Szlovák Nem­zeti Felkelésről neveztek el. 2. Melyik esztendő melyik évszakában öltött szélesebb méreteket a szlová­kiai partizánmozgalom? 3. Melyik város temetőjében fekszik A. G. iemeljanov, a Pugacsev partizán­osztag parancsnoka, s mi a város felszabadulás után épült jelentős üzemének a neve? EMLÉKEZÜNK A FELKELÉS KIEMELKEDŐ SZEMÉLYISÉGEI » rí! múlva (1943) visszatért Szlovákiába, szervezte a partizánmozgalmat, kiépítet­te a párt Illegális hálózatát, jelentős mértékben kivette részét a Szlovák Nem­zeti Tanács előkészítő munkájából. A Szlovák Nemzeti Felkelés kitörésekor el­nöke volt e fontos Irányító szervnek 1944 szeptemberében Szlovákia Kom­munista Pártja elnökének választották meg. Csehszlovákia felszabadítása után jelentős tisztségeket töltött be Szlovákia legfelsőbb szerveiben. Rendíthetetlen pártos magatartásáért és azért a hősies harcért, amelyet a munkásosztály győ­zelme érdekében kifejtett, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság elnöke 1967-ben In memórián a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse címet adományozta neki. Hőt 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom