A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-21 / 25. szám
minden szanaszéjjel — mutat a ház körül levő homok- és kőhalmokra, állványmaradványokra —, de bennem is minden ehhez hasonlít. — Nem akarok sokat — mondom —, csak arra vagyok kíváncsi, hogyan határozza el magát az ember, hogy belevágjon egy ilyen méretű építkezésbe. — Nem, most nem tudok .. . Talán egy hét múlva .. . Akkor szívesen beszélek róla ... De most nem ... Ne haragudjon . . most nem tudok . . . Kimondatlan kérdéseimre, úgy érzem, még így is választ kaptam. Az ember nincs vasból. Elfárad. Az anyagbeszerzés, maga az építkezés, a költözködés s a vele járó gondok nyomot hagynak az emberen. Valamikor régen, nagyon régen láttam már ilyen állapotban hozzám nagyon közeli embereket. Fáradtakat, elgyötörteket, de azért boldogokat, mert felépült a ház, az otthon. Akkor láttam először, hogy a házépítésben nagyon el lehet fáradni. Testileg, lelkileg egyaránt. ___ RÉSZLETEK EGY NAPLÓBÓL Hogyan lehet felépíteni egy emeletes házat? Erről vallanak az alábbi naplórészletek, s az, aki a naplót írta. A napló gazdájával előbb az építkezés körülményeiről beszélgettem. — 1964-ben kezdtem építkezni — mondta. — Az első perctől minden kiadást beírtam egy naplóba. Ha érdekli, megmutatom. Természetesen érdekelt, s ráálltam — mint már eddig is — arra, hogy a napló tulajdonosáról semmit sem mondok el. — Ebben a házban — mondja — kilenc év kemény munkája van benne. A napló erről szól, erről a kilenc évről. Amivel elkezdtem, az 25 ezer korona stabilizációs hitel volt. Ehhez felvettem 35 ezer korona bankkölcsönt. Forgatom a naplót. Vagy negyven oldal. Csupa kiadás. Ilyenek is: „10 liter bor X-nek — 100 korona; 6 féldeci rum, 4 sör — 30 korona; fél liter pálinka — 40 korona; 50 méter kerítésdrót — 500 korona; a telek ára — 990 korona..." — Ma már ennyiért nem kapnám meg — mondja a napló gazdája. Tovább lapozok. „Parkett — 4048 korona; ablakok — 6330; Az építkezési vállalatnak három tétel: 17 022, 16 232 és 5206 korona..." Nem sorolom tovább. Látom, hogy a napló, amit a kezemben tartok, korunk egyik izgalmas tényregénye. Vagy legalábbis alapjául szolgálhatna. A napló végére lapozok. Itt az összegezések. „Összkiadások: 241 708 korona; a saját munkám értéke 35 ezer korona; rokoni segítség 10 ezer korona.” — Milyen kulcs szerint számította ki a saját munkájának és a rokoni segítségnek az értékét? — A munkások, akik itt dolgoztak, naponta 120 koronát kerestek. Ez volt az átszámítási kulcs. — Megérte? — A lényeg az, hogy három szobában három család nem élhetett. Megszaporodtunk. Vagyis, hogy építkezni kezdtem, abba ez a körülmény is belejátszott. Hogy megérte-e? Törvény, hogy az embernek hajléka legyen. Valami toronyházban nem tudtam volna megmaradni. Most pedig ott tartok, hogy ha elkerülök valahova, úgy érzem, kalitkában vagyok, hogy kicsik a méretek. Ez az igazi otthonom, jó ide hazajönni. Kicsit hallgat, felemeli az asztalról a naplót és az íróasztal fiókjába teszi. — Azért van bennem mostanában valami bizonytalanság. — Éspedig? — Nézze, az ember ezerszer meggondolja mit és hogyan, mielőtt egy ilyen építkezésbe belefog. Aztán jön a döntő érv, hogy kell, mert itt vannak a gyerekek, hogy maradjon nekik . . . Mostanában sokat gondolkodom ezen. — Miért? — Az én nagyapám akkora pajtát épített, hogy ahhoz hasonló sem volt a faluban, azért, hogy még az unokáinak is megfeleljen. De kinek kell ma egy pajta? Szétszedték, eltüzelték... Ugye érti, mire gondolok? Ha a fiamból például vegyész lesz, itt nem marad, az biztos . . . — Akkor miért épít az ember házat, otthont magának? — Miért? . . . Pontosan nem tudok rá válaszolni, de ha megengedi, elmondok valamit, ami talán felelet lehet a kérdésre. Van egy barátom. Itt áll nem messze a háza. A kertjét teleültette körte- és almafával. De nem ám mai, nemes fajtákkal. Nem. Azokból hozott, amelyek abban az udvarban nőttek, ahol gyerek volt. Kérdeztem tőle, miért nem ültetett nemesebb fajtákat. Erre azt felelte, hogy olyan gyümölcsöt a piacon is vehet. De ezeken a fákon, mondta, olyan gyümölcs terem, amelynek otthoni íze van. Gondolom, ezért épít, ezért dolgozik az ember, hogy ahol él, ezeket az ízeket érezze .. . Az otthonteremtés, azt hiszem, a legtisztább és legtermészetesebb emberi törekvések egyike. Társadalmunk ezt a törekvést felismerte és támogatja. Háztömbök, házak, új falu- és városképek jelzik e támogatás nagyságát, erejét és hatékonyságát. Ezek az új falu- és városképek határolják körül azt a teret, amelyben élünk. Itt próbál ki-ki a maga módján otthont teremteni. Néha még hiányoznak az „otthoni ízek", néha több a gond, mint az öröm, mégis azt hiszem, hogy a lakások, a házak, ha lassan is, de igazi otthonokká válnak. GÁL SÁNDOR 7
