A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-14 / 24. szám
Karol Machata és Ivan Mistrik a Bukovian-dráma egyik jelenetében M Június derekán járunk, végéhez közeledik az idei színházi évad. Már csak alig néhány előadás, és színpadainkon több hétre legördül a függöny, kialszik a rivaldafény. Természetesen, drámaíróink és színházaink fontos kötelességüknek tartották, hogy még a nyári szünet kezdete előtt méltóképp megemlékezzenek a Szlovák Nemzeti Felkelés közelgő 30. évfordulójáról. A fővárosi színházak idei műsorterve is ezt a törekvést tükrözte, és így az elmúlt hetek során három új, mondanivalójukban az SZNF-el kapcsolatos színművet mutattak be Bratislavában. Közös ihletforrásból fogant új drámák ezek, amelyek más-más szemszögből tárgyalják ugyan ezt a jelentős történelmi témát, ám céljuk azonos: a színház eszközeivel feleleveníteni a három évtized előtti hősi eseményeket vagy azoknak a forró napoknak időszerű vonatkozásait. Ián Kákos (A legifjabb fiú háza) és Ivan Bukovcan (Hó a kunyhó fölött) színműve 1944 őszén, Ján Solovic legújabb drámája viszont a Felkelés mához szóló üzenetét és napjaink problémáit egybefűzve a jelenben játszódik, s egy lakótelepi tömbházban élő vasutascsalád hétköznap-. jalnak tűnő, óm a valóságban nagyon komoly gondjairól szól. MERIDIAN Ján Solovií legújabb darabja a kortárs szlovák drámairodalom különösen értékes, témáját és cselekményét tekintve egyaránt jeles színpadi alkotása. A Kis Színpadon bemutatott előadás rendezője: Pavol Haspra egy ötletes, metaforikus hasonlattal indítja a cselekményt. Miután a nézőtéren kialszik a villany, egy kis vetítővásznon éles kerékcsattogás, ütemes vágányzakatolás kíséretében futó vonatsíneket vetít elénk. Egyszer egy, másszor két sínpárat, melyek itt-ott a váltók sűrű rengetegébe torkollnak; majd ismét egyedül vagy párosán kígyóznak tovább ... Aztán eltűnik a kép, kivilágosodik a színpad és kezdődik a darab. S röviddel később kiderül: Haspra ebbe a találó jelképbe találóan beletömörítette Solovic drámájának lényegét. Azt, hogy egy-egy adott életcél eléréséhez néha egy, néha két, néha pedig még több út vezet — többnyire tele dilemmát jelentő „váltókkal" s kereszteződésekkel... Jón Solovié egy egykori partizán, s az azóta tisztességben megőszült vasutas: Tornái Benedik családjának problémáit feszegeti. Közvetlenül, egyszerű szavahihetőséggel, úgyhogy a történet pergő fordulatai gyorsan magukkal sodorják a nézőt. A darab egyben arra is kiváló lehetőséget nyújt, hogy mindenki egyéni véleményt alkothasson a dráma hús-vér figuráinak nézeteiről, életfelfogásáról. E látszólagos kettősség mezsgyéjén lendül előre a darab, egymás után sorjázva az újabb s újabb kérdőjeleket... Az egykori partizán, a becsületes kommunista Tomás Benedik, felesége Eva, a házaspár két fia Hja és Miki, de a darab többi figurája is szembe kerül önmagával, válaszúba sodródik, s el kell döntenie: melyik „sínpáron" halad a kitűzött cél felé. A néző könnyen beleéli magát ebbe a számtalan nyílt kérdést fölvető, elevenbe vágó cselekménybe, mert az elgondolkoztató dilemmák sokaságában önönmagára Ismer... A szerző ellenben egyetlen pillanatra sem tanácstalan, világosan tudja: és megmutatja: egy derék becsületes ember csak a szocialista erkölcs elvei szerint élhet. Solovléot joggal izgatják hétköznapjaink kisebbnagyobb visszásságai, s különösen az emberek gyakorta tapasztalható apró-cseprő vétkeiről rajzol torz képet. Sőt, több ízben nyíltan bosszankodik is e jellembeli fogyatékosságok láttán, mert elsősorban a harmónia és a kölcsönös megértés szószólója. Az ember ellenben nagyon bonyolult, furcsa lény... Mindig küzd, mindig valami újra tör. Ennek az állandó körforgásnak hátterében pedig ott lappang a kérdés: az illető mikor és milyen „sínre vált", hogy helyes vágányon gördítse sorsát a kitűzött cél felé. Solovic a szocialista ember erkölcsi értékeiért harcol, és az egyre nemesebb eszmék érdekében száll síkra. Tomás Benedik egy olyan egyszerű, köznapi hős, aki a Szlovák Nemzeti Felkelés aktív harcosa volt, de a felszabadulás után is természetének s szerény ambícióinak megfelelően „csupán" kisember maradt. Sorsa egy becsületes kommunista élete, aki még saját egészségének rovására is hajlandó a köz javára dolgozni és elveihez a legkomolyabb egyéni megpróbáltatásokban is hű marad. A Meridiánt jó tempójú, hiteles légkörű előadásban mutatta be a Kis Színpad, a rendező gondos színészvezetését különösen az élénk, őszintén csengő párbeszédek dicsérik. A családi gondok örvényébe kerülő vasutast Gustáv Valach, a gyakorta két műszakot vállalni kénytelen mai háziasszonyok típusát megszemélyesítő feleségét Éva Kriziková játssza gazdagon árnyalt jellemrajzzal. A főiskolai tanulmányai közben egyéni zsákutcába jutott llját 0. Jamrich és M. Docolomansky; Mikit, a vágyakkal s tervekkel teli maturánst D. Faragét és D. Kaprálik alakítja fiatalos lendülettel, gondosan megválogatva színészi eszköztáruk kellékeit. A többi szerepben l. Cigánovát, VI. Durdikot és I. Palkót láthatjuk. A LEGIFJABB FIÚ HAZA Ez a címe Ián Kairói drámájának, melyet Milos Pietor rendezésében a bratislavai Új Színpad tűzött műsorára. A darab 1944 őszén, valahol a középszlovákiai hegyekben játszódik. A történelmi témáiú darab középpontjában a partizánharcok állnak, de emellett több pontosan megrajzolt karaktert, sajátos emberi sorsokat, családi villongásokat és magával a felkeléssel kapcsolatos álláspontokat is bőven találni A legifjabb fiú házá-ban. A dráma cselekménye gyorsan kibontakozik: az anya nélkül élő Demeter-családon is kérlelhetetlenül végigsöpör a felkelési harcok heteinek sok-sok izgalmat kavaró, nyílt színvallást s bátor helytállást követelő szele. Az idős Demeter nézeteiben csökönyös, szűk látókörű férfinak bizonyul, aki életének eddigi, jobbára keserves tapasztalataira hivatkozva igyekszik elhatárolni magát a háza körül zúgó erdőkben dúló harcoktól. Menye, 2ofa számára az élet nem egyéb merő szorongásnál, hiszen nem tudja: egyáltalában él-e még a fronton harcoló férje; s ha igen, hót kinek az oldalán küzd ... A három Demeter-flú közül a legidősebb, Matej hivatásos hadnagy létére is egyből megérti e megpróbáltatásokkal teli hetek hívó szavát; tudja, hol a helye, és bátor partizánként várja a felszabadító szovjet seregek érkezését. A középső fiú — Peter bizonytalankodik. Tanítói állásának megtartására s a magára hagyatott 2ofa rokonszenvének megnyerésére törekedve keresi helyét a partizánok s a fasiszta betolakodók szekértolói között. 2ofa férje — Janó, az idős Demeter legkedvesebb fia (hiszen számukra ácsolja az új hajlékot is), árulóvá süllyed, és a vadul garázdálkodó németek segítőjeként tér haza. & a szomorú felismerés döbbenetes erővel hat az öreg Demeterre. Kiábrándulva legjobban szeretett fiából, enged az óvatoskodó csökönyösségből s Matej, azaz a partizánok táborába áll... Ján Kákos drámájának különösen figyelemre méltó erénye az aprólékos jellemrajz. A figurák mozaikszerűen egymáshoz illesztett jelleméből végül is egy, az akkori mozgalmas idők szlovák családjainak általános mintája kerekedik ki. Arra utal ezzel jelképesen o szerző, hogy sokszor egy-egy családon belül is hányféleképp fogadták ezt a jelentős történelmi eseményt. De arra is rámutat, hogy a szegények keserű kenyerén nevelkedett „demeterek" jelentették — és jelentik — annak biztos kezességét, hogy az egészséges nézetek és a haladó társadalmi eszmék mindig törvényszerűen felülkerekednek a visszahúzó, maradi s ellenséges erőkön. Es ezt tartom dráma legnagyobb pozitívumának. A bratislavai előadásban az öreg Demetert Viliam Polónyl, 2ofát Alibeta Bárthová, Matejt Vlado Müller, Pétért Frantisek Kővár, Janót Martin Huba alakítja meggyőzően, a drámai helyzeteknek megfelelő lobbanékony indulattal. Sajnos, Milos Pietor rendezése kissé felületes, és jobbára megelégszik a színmű szövegének puszta tolmácsolásával. HÓ A KUNYHÓ FÖLÖTT Ivan Bukovéan a mai szlovák drámairodalom egyik legjelesebb képviselője. Színműveinek cselekményét többnyire a szenvedély s az egymással szemben álló nézetek nyílt párharca fűti. Eddigi sokrétű munkássága azt bizonyítja, hogy főképp komoly problémák izgatják őt. Drámaírói kötelességének tartja, hogy a színpad eszközeivel ő is véleményt mondjon korának aktuális kérdéseivel és izgalmas problémáival kapcsolatban. így hát nem véletlen, hogy Bukovcan a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója kapcsán is talált egyéni mondanivalót. A Hó a kunyhó fölött című drámája több vonatkozásban hasonlít korábbi színműveire, ami az összevetés csalóka lehetőségét kínálja. A Hvlezdoslav színházban május első napjaiban bemutatott darabban különösen a három-négy esztendeje írt Mielőtt a kakas megszólal című drámával találni sok közös vonást. Bukovcan ezúttal Is tömören, egyszerűen fogalmaz, s a történet során nemegyszer próbára teszi szereplőinek jellemét, lelkiismeretét is. Igaz, a „Kakas" dialógusai még elevenebbek, dinamikusabbak, itt viszont a történet fordulatosabb. Úgy tűnik azonban, hogy Bukovcan inkább a párbeszédeknek, mint a meseszövésnek mestere, mert legújabb drámája ebből a szempontból több helyen is sebezhető. Az első két felvonás eseményei ugyanis kissé szétfolyóak, statikusak. Igaz, a gárdistacsoport színre lépésével — a harmadik felvonásban — a vártnál alaposabban összebonyolódnak a történet szálai, de ez a fordulat inkább csak megoldást sürgető kiutat, mint a tragikus végkicsengéshez vezető drámai ívet jelent. A színműnek ezeket a szerkezeti hibáit, sajnos, az egyébként kitűnő színpadi érzékkel dolgozó Tibor Rakovsky rendezése sem kendőzte el, hanem épp ellenkezőleg: a kissé patetikus és a monumentalizáló külsőségekre összpontosító színpadi megfogalmazással még erőteljesebben kidomborította. Az egyes jelenetek így sokat veszítettek drámai feszültségükből, amit Ladislav Vychodil ötletes színpadképe sem tudott kiegyensúlyozni. A drámában szereplő színészek teljesítményéről viszont maradéktalan elismeréssel szólhatunk. Karol Machata, Ivan Mistrik, Viera Topinková, Juraj Slezáéek és Ctibor Filiik nemcsak feszültséget tudtak teremteni, de közvetlen és őszinte színészi eszközökkel kifejezésre juttatták a felkelés egyik legnagyobb tanulságát; azt, hogy az igaz ügyért harcoló ember, ha kell, akár késhegyre menő küzdelem árán, ki tudja állni a próbát, az élet adta legnehezebb helyzetekben. BORSAI M. PÉTER (Jozef Vavro felv.) 14 hót IHLETFORRÁSBÓL Három új szlovák színmű bratislavai bemutatójáról
