A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-24 / 21. szám
KONSZTANTYIN SZÍ MO NOV Polinyin ezredes szerelme Az a gondolat, hogy hazudjon Polinyinnak, undorító volt, aZ a gondolat pedig, hogy elmondja az igazságot, lehetetlen. És egyáltalán, hajlandó lesz-e végighallgatni ezt az igazságot? Minden bizonnyal, nem. A hangszóró recsegve mondta híreit. Először a reggeli hadijelentést december harmincegyedikéről: csapataink folytatták a harcot az ellenséggel valamennyi frontszakaszon; aztán „Az utolsó órában történt“ című közleményt a Guderián tábornokra mért vereségről és Kaluga felszabadításáról. Galina Petrovna meghallgatta a híreket majd odalépett, és kikapcsolta a hangszórót. Attól, amiről a rádióban beszéltek, és aminek máskor bármelyik pillanatban örvendezett volna, most még jobban elcsüggedt. Szégyellte magát még a rádió hangja előtt is, szégyellte, ami vele történt, szégyellte magát Kuzmicseva előtt, az asszonyok előtt, akik reggel munkába mentek, Polinyin előtt, aki most valahol a repülőtéren megbeszélést tart a pilótáival... „Legalább ne ma jönne, hogy tudnék határozni“ — gondolta, mintha Polinyinnak már ebben a percben be kellene toppannia. Amikor kitakarította a szobát, kulcsra zárta az ajtaját, és reszketve, mint akit a hideg ráz, úgy ahogy volt ruhástól, csak a szőrcsizmát lerúgva lábáról, lefeküdt a pamlagra, maga alá húzta lábát, és a fejét is betakarta pokróccal és bundájával. Sokáig feküdt, talán egy egész óráig. Meg sem mozdult, és nem válaszolt Kuzmicseva kopogására, aki kétszer is hívta telefonhoz. Aztán a külső ajtón hallatszott kopogás, és meghallotta Vityenka hangját, aki már az előszobában beszélgetett Kuzmicsevával. — Végül is itthon van, vagy nincs? — kérdezte Vityenka. — Itthon — válaszolta kelletlenül Kuzmicseva —, már amikor telefonált, akkor mondtam, hogy itthon MIT OLVASSUNK? EGON ERWIN KISCH: Szenzációi Szenzáció! E. E. Kisch önéletrajzi elemekkel átszőtt riportfüzére a század eleji Prágába varázsolja az olvasót. Együtt ámulunk vele a gyermekkor bűvös történetein, a fiatal újságíró-gyakornok kalandjait is vele együtt éljük át. A harminchárom kis történet a kor remekbe sikerült kaleidoszkópja. van, csak meg sem mukkan, hiába hívom. Vityenka odalépett az ajtóhoz, és eleinte halkan, azután egyre hangosabban dörömbölni kezdett. Galina Petrovna feküdt, összegubózva, és nem válaszolt. Később hallotta, amint Vityenka gyufát gyújt: megnézi, benne van-e a kulcs a zárban. — Gálja, mit butáskodsz? — szólt be hangosan, amikor látta, hogy az ajtó belülről van zárva. — Mit butáskodsz, érted jöttem ... Galina Petrovna feküdt, és nem szólt egy szót sem. — Micsoda buta vicc ez? — sértődött meg Vityenka. — Kelj fel, mert bizisten betöröm az ajtót. Az ajtót nem törte be, de újból és újból dörömbölni kezdett, és ömlött belőle a szemrehányás: hogy Galina Petrovna ostobán otthagyta reggel, hogy ez nem illik! — hogy kétszer telefonált, fel kellett volna kelni és emberi módon válaszolni, ha netán éppen ma nem akarja látni —, végül is, nem gyerek, hogy ennyi ideig ácsorogjon az ajtó előtt! Vityenka kopogtatott, és csak mondta, mondta, hogy gyűlöli a hisztériát, és hogy Galina Petrovnának úgy látszik, egy dolog az éjjel, és más dolog a nappal, és ha meggondolta, és úgy döntött, hogy nem megy vele szilveszterezni, akkor odajöhetett volna a telefonhoz, és megmondhatta volna, és nem kellene úgy viselkednie, mint egy kerge birka! „Tulajdonképpen igaza van“ — gondolta Galina Petrovna — „Lényegében igaza van ... Felkelek, kinyitom az ajtót, és minden úgy marad, ahogy volt, és lesz, ami lesz ...“ De valójában Galina Petrovna most már nem tudta elviselni, hogy minden úgy legyen, ahogy volt, nem tudta és nem is akarta kinyitni az ajtót, fekve maradt, összehúzódva a pokróc és a bunda alatt. Végül Vityenka megunta a dörömbölést és rábeszélést. Durván bekiabált: — Vigyen el az ördög! Hiszté-KOVATS MIKLÓS: Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában (1918—1938) Kováts Miklós kellő felkészültséggel és alapos tárgyismerettel megírt munkája nagy érdeklődésre tarthat számot, mert az irodalom- és kultúrtörténet mindmáig meglehetősen elhanyagolt területét: a két világháború közti csehszlovákiai magyar színjátszás és drámairodalom útját tárja fel. BORISZ VASZILJEV: A hajnalok itt csendesek rika...! — És becsapta maga mögött a külső ajtót, elment. Abból az indulatból, amellyel Vityenka azt mondta:. „Vigyen el az ördög“ és becsapta az ajtót, Galina Petrovna megértette, hogy most utána kellene szaladni és bocsánatot kérni, mert ellenkező esetben mindent megtesz, hogy Galina Petrovna eltűnjön a színházból. Feltétlenül megtesz mindent, ha nem kér tőle bocsánatot és megszakítja vele a viszonyt. „Kerge birka“ — emlékezett viszsza szavára. — „Hát legyek, hadd legyek kerge birka, de akkor sem fogok vele élni“ — gondolta megmakacsolva magát —, és akkor is elmegyek holnap a színházba, és megmondom annak a művészeti vezetőnek, hogy ott akarok dolgozni, és hogy ő már maga is megígérte, tehát föl kell vennie...“ „És ha Vityenka akadályokat akar elém gördíteni, akkor küzdeni fogok“ — gondolta, magát meghazudtoló határozottsággal. — „És lesz, aki segít ebben nekem. Hiszen milyen jó emberek gyűltek ott össze! Létezhetne egy színház jó emberek nélkül? Ilyen nehéz időkben?“ — Gálja, csak nincs valami bajod? — kérdezte izgatottan Kuzmicseva az ajtó mögül. — Nem, semmi — mondta Galina Petrovna —, csak nem akartam vele beszélni. Galina Petrovna ledobta magáról a pokrócot és a bundát, felült, és lesimította a haját. Félórája maradt Polinyin érkezéséig. „Jön, én meg elmegyek, és soha többé nem fogom látni... soha“ — gondolta Galina Petrovna hirtelen, nyugodt beletörődéssel. „Írok neki pár sort, és elmegyek... De mi lesz, ha elolvassa, és ittmarad, megvár?“ — lobban fel benne a remény. De ez az önámítási kísérlet csak egy másodpercig tartott. „Nem, nem fog várni. Ügy írom meg, hogy nem vár meg. Ügy kell megírnom, hogy ne várjon. Ha tegnap meg tudtam tenni, amit megtettem, milyen felesége lehetek?“ — gondolta magáról az önmegvetés erkölcsi erejével, amilyenre már régóta nem tartotta képesnek magát. Galina Petrovna nyugodtan felöltözött, megfésülködött, fölvette bundáját és szőrcsizmáját, fölnyúlt a polcra, majd lassú, határozott, számára szokatlan írással, egy füzetlapon megírta Polinyinnak: „Nem mondtam el önnek magamról a teljes igazságot. Lehet, hogy korábban el tudtam volna mondani, de nem így történt. Most viszont A tehetséges prózaíró mindkét kisregényének szereplői egyszerű, hétköznapi emberek. A hajnalok itt csendesek című írása egy kis csapat katonalány történetét eleveníti meg. A kisregény színpadi változata világsikert aratott. További megjelent új művek: BEECHER—STOWE: Tamás bátya kunyhója BATTA GYÖRGY: Huszadik világháború már szégyellem, és nincs is értelme. Sokat gondoltam önre, és megértettem hogy nem fog hinni annak, aki egyszer már becsapta. így is kell. önnek jobb lesz, ha nem leszek a felesége. Isten vele“. Átolvasta a levélkét, megakadt a „szégyellem“ -nél, de nem húzta ki, hanem helyette azt húzta ki, hogy „isten vele“, és hozzáírta: „Lehet, hogy még most is becsaphatnám, de ezt nem akarom, és ez valamelyest enyhíti a szégyenemet. Isten vele.“' Ismét kutatni kezdett a polcon, és talált egy majdnem egész doboz kis, lila borítékot. Vityenkától kapta ajándékba a háború előtt, május elsején. Eldobta a borítékot, és elkezdte összehajtogatni a levelet, csak úgy, háromszögbe, de aztán meggondolta. „Most már mindegy!“ Fölvette a borítékot, betette a levelet, leragasztotta,* és meg sem címezve; a bundája zsebébe csúsztatta. — Gálja — szólította Kuzmicseva az ajtó mögül. — Igen, rögtön ... Galina Petrovna felállt, begombolta bundáját, és kiment a szobából. — Hová mégy? — kérdezte csodálkozva Kuzmicseva. — Elmegyek. — S mi lesz a pilótáddal? — Semmi. Jön, és elmegy. Maga itthon lesz? — Igen, holnap nappalos vagyok. — Aztán majd visszajövök — mondta Galina Petrovna. — Elüldögélünk, elteázgatunk ... Mégiscsak szilveszter van. — Szép kis szilveszter — mondta Kuzmicseva, sóhajtva. — De mit mondjak neki, ha jön? — Adja oda neki ezt a levelet. Galina Petrovna kivette zsebéből a borítékot, odaadta Kuzmicseva kezébe, és most érezte, hogy rögtön elbőgi magát. Gyorsan kiment a lakásból. Amikor negyedórára rá, hogy Galina Petrovna elment, határozott kopogás hallatszott, Kuzmicseva bánatos szívvel ment kinyitni az ajtót. Érthetetlen volt számára Galina Petrovna váratlan elmenetele. Különösen azután, hogy itt volt Vityenka, kopogtatott az ajtaján, de ő nem nyitott ajtót, sőt egy szót sem válaszolt neki. Ezek szerint reggel füllentett a barátnőjéről, mégiscsak a férfinál hált, de úgylátszik, mindennek vége ... •• Kuzmicseva* örült, hogy Galina Petrovna nem engedte be magához Vityenkát. (Folytatjuk) MÓRICZ ZSIGMOND: Úri muri FEKETE ISTVÁN; Téli berek ÖRKÉNY ISTVÁN: Glória, Macskajáték, Tóték SZOMBATHY VIKTOR: Cirok “péti BARI KAROLY: Elfelejtett tüzek VARGA KATALIN: Barátom, Bonca SZABÓ PÁL: Talpalatnyi föld I.—II.
