A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-26 / 17. szám
Luis Corvolán A Helsinki-! nemzetközi társadalmi bíróság chilei tanúinak egy csoportja Magellánt, a XVI. század nagy tengerész felfedezőjét, akinek nevéhez fűződik a föld első körülhajózása, a történelem legbátrabb emberei közt emlegetik. „Hála ördögi akaraterejének — írják róla — legyőzte az anyag ellenállását és elragadta a Föld végső titkát." De ő is „elvesztette benső biztonságát", amikor a tűzföldi tél rabságában vesztegelt a hajóival. Ezen a különös, hatalmas és kegyetlen vidéken, ahol egyetlen zöld folt sem vigasztalja az ember tekintetét, ahol a lakatlan part konokul üres, kopár, lapos és barátságtalan, ahol egyre csak homok és sziklák, sziklák és homok váltogatják egymást, Magellán matrózai kétségbeesetten így kiáltottak fel: „De hiszen ez itt maga a földi pokoli... Csak tovább! Csak minél gyorsabban tovább innen!" Nem csoda, ha e vad, zord vidékek láttán a tengerészek a nagyobb szigeteket csupa lehangoló névvel illették. Itt van a Reménytelenség, a Kétségbeesés, és az Elkeseredettség szigete. Az egyik szigetet pedig, ahol fogytán levő élelmiszer- és vízkészleteik kiegészítésére partra is szálltak, kapitányukról, Dawsonról nevezték el. Később, amikor a spanyol gyarmatosítók megkezdték dél-amerikai hódításaik „pacifikálását", fokozatosan mind délebbre szorították az indián törzseket. A hódítók nem követték őket a tűzföldi szigetvilágba, hiszen, mint Pedro de Valdivia, Santiago megalapítója, akinek lovas szobra ma is ott áll a chilei főváros egyik főterén, annak idején kijelentette: „Úgyis végez ott velük a természet. Ha megkezdődik a tél, kevesen élhetik túl a jeges viharokat." > A múlt újraéled Chile fasiszta diktatúrát megteremtő tábornokai, akik 15—20 ezer forradalmár meggyilkolása és 40 ezer koncentrációs táborba zárása útján ragadták magukhoz a hatalmat, minden előző, véres elnyomó rendszer tapasztalatait igyekeznek átvenni és alkalmazni a mai időkre. Újra működik a Gonzalez Videla fasiszta rendszere idején létesített, a Csendes-óceán és a hírhedt Atacama-sivatag által határolt Pisagua sziklabörtön-rendszer, amelynek rémségeiről Pablo Neruda írt oly döbbenetes erővel. Hazafiak, igaz, forradalmárok tízezreit kínozzák itt a legmodernebb „technikai vívmányokkal", amelyek „korunk színvonalára emelik az egykori inkvizítorok módszereit. „Megsemmisítő hajók" cirkálnak a chilei partvidék mentén, ahonnan a halálra kínzottakat egyszerűen beleengedik az óceán hullámaiba. De a megdöntött Népi Egység legfőbb vezetőivel, akiket a juntának sikerült elfognia a hatalomátvételkor, vagy a puccs utáni első hetekben, nem lehet úgy elbánniuk, mint azokkal — a világ által kevéssé ismert hazafiakkal, egyszerű emberekkel —, akiket falhoz állítottak, és minden bírói eljárás nélkül végeztek velük, őket nem lehet „megsemmisítő hajókon" sem halálra kínozni, hiszen nevüket megismerte az egész világ a Chilei Népi Egység hároméves kormányzatának politikai ténykedésből. Ellenük „vádakat" kellene emelni, „pert" kellene folytatni, s ezt nem lehet titokban végrehajtani. Kik a rabok? Mindez persze szinte megoldhatatlan problémákat okoz a hatolom jelenlegi birtokosainak, akik ezeket a vezetőket — a junta beismerése szerint 220-at— Dawson szigetére hurcoltak. Hogyan Is ültethetnének éppen ők bárkit a vádlottak padjára azok közül, akiknek kormányzása alatt egy csepp vért sem ontottak? Egy ilyen percben — s ezt a fasiszta rendszer urai is jól tudják — nem a Népi Egység vezetői, hanem ők kerülhetnének az egész világ, a chilei nép előtt pellengérre. Egy ilyen bírói eljárás — bármilyen manipulációhoz is folyamodnának — leleplezhetné a junta urainak törvénytelen hatalombitorlását és terrorcselekményeit, sőt a népirtás szörnyű bűntette alól sem tudnák tisztára mosni magukat. Hiszen mit is tudnának voltaképpen az 58 esztendős Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt Dawson szigetére hurcolt főtitkára ellen vádként megfogalmazni? Azt talán, hogy a tanítóból a forradalmi küzdelmek tüzén át kommunista vezetővé és néptribunná emelkedett főtitkár szilárdsággal és higgadtsággal küzdött minden anarchizmus, forrófejűség, türelmetlenség és ultrabaloldali egyéni terrorakció ellen és mindig kitartott az elvi-politikai meggyőző munka, a néptől kapott mandátum és. az alkotmányosság tiszteletben tartása mellett? S mi is lehetne a „bűne” Clodomiro Almeydának, a Népi Egység egykori külügyminiszterének, aki külpolitikai vonalvezetésével oly magasra emelte az ország tekintélyét? (A junta bűnös politikája, a tömegmészárlások, a koncentrációs táborok rettenetes világának megteremtése viszont máris elszigetelte az országot). Dawson szigetére hurcolták Jósé Codemartorit is, azAI- lende-kormányzat kommunista gazdaságügyi miniszterét, aki oly sok erőfeszítést tett, hogy az imperialisták külső gazdasági blokádja és a belső jobboldali összeesküvők spekulációs és árurejtegető tevékenysége ellenére biztosítsa a dolgozók mindennapi ellátását közszükségleti cikkekkel, s erejét nem kímélve fáradozott azon, hogy megteremtse egy monopóliumoktól független chilei gyáripar alapjait. Milyen vádat lehetne megfogalmazni Anibal Palma ellen, aki a baloldali polgári radikalizmus aktivistájaként került be a
