A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-26 / 17. szám
Vetik mór a szőlő ágyót — lenn a völgyben pihen a falu István bácsi, a falu mindenese. Nincs már. Hosszú útra költözött, ahonnan nincs visszatérés. De sok éjszakát átvirrasztottunk a Szíkince partján a hálórúd fölött. Minden évben főzött szilvapálinkát, méregerősét. Hűvös hajnalokon elő-előhúzta zsebéből a lapos üveget, igyunk, mondta, nem fázunk, meg aztán az emelgetés is jobban megy. Jólesett volna még egyszer kezet szorítani vele . . . Tovább rójuk az utcát. A belterület üres telkein új házak épültek, de a régieket is majd mind felújították. Csak mutatóban maradt egy-egy házikó, ami a régi Zalabára emlékeztet. A falu közepén új vendéglő és élelmiszerbolt épült. Ideje volt már, gondolok vissza a régire, a sötét, egészségtelen odúra. De újjáépült a kultúrház is. Színpad nélkül. Ej-Hintapróba Kapuizta Erzsébet nye, ejnye, így nem lehet színdarabot tanulni, előadni, így nem lehet folytatni a gazdag hagyományokat, márpedig azok valamire azért köteleznek! — Megoldjuk — szól közbe Csontos Vilmos. — Elkövettük a hibát, jóvá kell tennünk — így a titkár. Közben az iskola elé érünk. Olyan, mint volt. Az udvar viszont megváltozott. Füvesítették, hajó-, billenő- és körhinta meg homokozó várja a falu legkisebbjeit. Nagy a sürgölődés. Férfiak és nők szorgoskodnak, most végzik az utolsó simításokat: elsején megnyílik az óvoda. A volt tanítói lakásomban. Bemegyek, körülnézek. Sokféle gondolat szalad át rajtam, elérzékenyülök, de azt nem látja senki. Odakinn az udvaron meg éppen a hajóhintát próbálja ki Gyürkiné és Dencső Tiborné, a Babi, egykori tanítványom. Nevetve ülnek a hajófenéken — biztosan megbírja a kicsiket) A Szikince partja és a sziget megváltozott. Amióta szabályozták a patakot, mintha elveszítette volna a régi varázsát. Szalad, fut a víz nyílegyenes medrében, fürge hátán csillog a nap fénye, de kopárak a partok, nincs benne semmi romantika. Ellenben a sziget, a valamikori lápos, bozótos, ahol ml parkot akartunk létesíteni sétányokkal, padokkal, táncparkettel, szebb lett: gyorsan növő, égbenyúló topolyákat nevelt. A párkányi papírgyár ültettette ki. Romantika ide, romantika oda, tény, hogy a patak szabályozásával megszűnt a talajvíz, és ez a fontos. A kertek alatt, a Szikince partján ballagunk, így jutunk el a valamikori falu végére, az Újsorra. Tizenhárom új ház sorakozik itt egymás mellett. Mikor én elköltöztem a faluból, még egy sem állt. A tizenhárom új ház gazdája közül négynek már autója is van. Kísérőim gyors számvetést végeznek: összesen huszonegy autó van a faluban. Annak idején csak kettő volt. „Benyus mama" közelít felém széles mosollyal. Szorongatja a kezem, aranyos tanító úr, de rég láttam . . . s ezer a kérdése, újságja, ök is itt építkeztek, mondja, s mutatja büszkén a szép házat. Nekik is ide vezetett az útjuk a domboldali kis vityillóból, és így van ez jól. Sok mindent megtudok még a faluról, annyi mindent, hogy regényt lehetne belőle írni. Egyszer talán írok is. Közben újabb ismerős arcot fedezek fel. Magas, vállas férfi közeledik felém, kézenfogva két fiúgyerek szaporázza mellette a lépést. Tapló Vilmos az illető, volt tanítványom. Most várják a harmadik gyereket, mondja büszkén, azzal távozik. Nézek a széles hátú férfi után, s a valamikori mosolygós kis Vilit keresem benne, meg egy kicsit az ifjúságomat is . . . Csak legyintek és továbbmegyek, azaz csak mennék, ha Lányi Zoli meg az édesanyja nem állnak utamat. Már csak nem teszek olyat, hogy elkerülöm a házukatl Zolival sok gólt rúgtunk az ellenfél hálójába, Eszti néni meg szinte mindennapos vendége volt a feleségemnek. Egy pohár ital nem a világ, mondják, tetézve szives, baráti szóval. Az utolsó választások óta a nemzeti bizottságnak fizetett elnöke van — Kapuszta Erzsébet. Kisölved és Zalaba ügyeit intézi nagy körülté-A faluvégi Újsor kintéssel, felelősséggel és lelkiismeretesen. A falu fejlődése és szépítése, a társadalmi munka megszervezése jórészt az ő érdeme. Szeretik és tisztelik a faluban. Jól végzett munkája eredményeként tekintélye van a férfiak előtt Is. Jól működnek a tömegszervezetek. A CSEMADOK-nak például 120 tagja van — a lakosság negyven százaléka. A Vöröskereszt helyi szervezetének tagjai közül 22 az önkéntes véradók száma. Erec^ményes munkát végez a nőszövetség és a kisállattenyésztők szervezete. Az egységes földművesszövetkezet 420 hektáron gazdálkodik. Az én időmben Szekeres János volt az elnöke, most sincs ez másképp. Az elnök a szőlőhegyre visz. Az újra. A régit, a dzsungelszerű, hepehupás bozótost letarolták. Negyven hektáros területen most folynak a talajmunkák. Két és fél millió koronás állami támogatással készítik elő a talajt szőlőtelepítésre, lépcsőzetes művelésre. — Hatalmas munkába fogtak — jegyzem meg. — Nagy munka — bólint az elnök —, de az idén befejezzük. Egyébként jól áll a szövetkezetünk szénája. Mindig is jól állt. Nem kell szégyenkeznünk a gazdasági eredményeinkért. Az emberek jól keresnek, elégedettek. Hiszen tudhatja, Zalaba népe mindig törekvő és szorgalmas volt. Igen, tudom. Nézek le a völgybe. Mintha két összefogott tenyérben lapulna a falu, mégis olyan, mint* a mély tenger. Aki csak a felszínt nézi és látja, nem tudhatja, mi van a mélyben, az emberi agyakban és szívekben. Én tudom. Hiszen az én életemnek egy darabkája is oda ágyazódott, le a mélybe, az emberi agyakba és szívekbe. Most búcsúzom. Tisztelettel, reménnyel és bizakodással, hogy viszontlátom még a Várhegy alját. Mert ahol az ember nagyon jól érezte magát valaha, s ahová annyi minden köti és fűzi, oda visszavisszatér. Visszatér emlékezni, hitet, erőt gyűjteni, és egy kicsit a jövőbe látni. LOVICSEK BÉLA \ \r\&Xí 7