A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-19 / 16. szám
Íróink a csemadokról szántást és a vetést is, esztendőről esztendőre arattunk és újra vetettünk. Tiszta és ocsútlan búzát, tiszta és ocsútlan gondolatokat, és nincs megállás, ezt a gazdagító munkát folytatni kell — azzal a hittel és bizalommal, amellyel a kezdet megajándékozott minket. Ha a tanítónk, szülőnk vagy kedves rokonaink, barátaink és ismerőseink jubiláló évfordulóit ünnepeljük, a megszépítő messzeségből csak a szépre és jóra emlékezünk. Így vagyok most a CSEMADOK-kal is, amikor fennállásának negyedszázados évfordulóját ünnepeljük. Nagyon jól emlékszem megalakulásának napjára, a Szlovákia minden részéről összesereglett munkásokra és földművesekre, akik azért gyűltek'össze, hogy segítsék gondozni Csehszlovákiában a szocialista magyar kultúrát. Mint csehszlovákiai magyar író huszonöt esztendő távlatából leszögezhetem, hogy a CSEMADOK-nak mindig pozitív szerepe volt irodalmunk fejlődésében. Íróink bármilyen kéréssel, kívánsággal fordultak a CSEMADOK-hoz, azt a CSEMADOK magáévá tette, s többnyire teljesítette. A csehszlovákiai magyar írók és műveik népszerűsítésében a CSEMADOK igen nagy és komoly munkát végzett. Emlékszem, az ötvenes években az írók a CSEMADOK nélkül meg sem mozdulhattak volna. A CSEMADOK szervezésében megrendezett irodalmi estek és viták az első fecskék voltak, amelyek hírt adtak arról, hogy nálunk Csehszlovákiában kibontakozóban van a magyar irodalom. Természetesen, ebben óriási szerepe volt az Üj Szónak, és mindjárt azt is hozzá kell tennem, hogy a CSEMADOK és az Üj Szó munkájában a legtökéletesebb összhang uralkodott. Ez az összhang nagyjában Lőrincz Gyula elvtársnak köszönhető, aki az Üj Szó és a CSEMADOK élén állt. Az Üj Szó figyelme nagy gonddal arra irányult, hogy új erőket fedezzen fel mind az újságírásnak, mind az irodalomnak és természetesen kultúrmunkásokat a CSEMADOK-nak. Nem akarom itt ecsetelni, hogy mindez mennyi fáradsággal járt, csupán azt kívánom megjegyezni, ha a CSEMADOK vagy az Üj Szó arról értesült, hogy az ország valamely távoli zugában egy tehetség hallatta a hangját, azt azonnal felkeresték és felkarolták. Mindennek eredményeképpen zajlottak le többek között azok a színielőadások, amelyeket a CSEMADOK színjátszó együttesei adtak elő és amelyek sikerétől a magyarlakta vidék visszhangzott. Csak hirtelenében említem a CSEMADOK érsekújvári helyi szervezetét, amely Moliére-t vitte sikerre, és a CSEMADOK komáromi szervezetét, amely Gergely Sándor: Vitézek és hősök című szocialista drámájának az előadásával aratott óriási sikert, őszintén kívánom, hogy az az internacionalista szellem, amely eddig ösztönözte a CSEMADOK értékes munkásságát, továbbra is fűtse és éltesse kulturáli tevékenységét. Kapcsolatom a CSEMADOK-kal akkor kezdődött, amikor tanítani kezdtem, 1950 szeptemberében. Szerencsére olyan faluba kerültem, ahol komoly hagyománya volt a színjátszásnak s ahol nyomban bekapcsolódhattam a kulturális tevékenységbe. Bár tapasztalatlan voltam még akkoriban, mégis örömmel vállaltam. A körülöttem élő emberek határtalan lelkesedése rám is átragadt, szinte magával sodort. Sok szép emlékem fűződik azokhoz a hónapokhoz, évekhez — az elmúlt negyedszázadhoz. Szinte lehetetlen mind felidézni és felsorolni. Tény, hogy együtt nőttem és fejlődtem a magyar iskolaüggyel és a CSEMADOK-kal. Visszagondolva a kezdeti évekre, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy a CSEMADOK-ban végzett tevékenységem — színdarabok rendezése, könyvtár vezetése, előadások szervezése, a falu szocialista átalakulásáért folytatott küzdelem — volt ihletője, rugója annak, hogy tollat fogjak, s ilymódon írásaimmal is elősegítsem a falu, népem, fajtám, egész társadalmi életünk fejlődését. Az igények, követelmények kielégítése és célunk megvalósítása érdekében írtam meg első színdarabomat, a Húsz év után-t, azt követően pedig a többit. Országszerte rengeteg öntevékeny színjátszó csoport játszotta darabjaimat, így műveimen keresztül ismert lett a nevem, nemcsak a magyarok, hanem a szlovákok lakta vidékeken is, hiszen első színművemet sugározta a bratislavai televízió, előadták szlovák színjátszó csoportok, csakúgy, mint a Baj van a szerelemmel című vígjátékomat. Sok szlovák községbe meghívtak darabom előadására, s örömömre nagy tisztelettel és szívességgel fogadtak. Mindez azt bizonyította, hogy írásaim mondanivalója az egész szocializmust építő ország népeihez szólt. Az irodalom népszerűsítése terén is komoly érdemei vannak a CSEMADOK-nak. Jeles szovjet-, cseh- és szlovák írók műveinek a népszerűsítésén túl felkarolta és támogatta a csehszlovákiai magyar irodalom kibontakozását, irodalmi és szerzői estek, író-olvasó találkozók szervezésével és megrendezésével. Amióta a Hét szerkesztőségében dolgozom és járom az országot, még inkább bővül kapcsolatom a CSEMADOK-kal. Azt tapasztalom, hogy minden községben, városban sok az ismeretlen ismerős, a jó barát, hogy hangom eljut az ország legelrejtettebb zugaiba is, hogy az a munka, amit az ötvenes évek elején elkezdtünk, ma kiteljesedőben van. A CSEMADOK-kal való első találkozásom időszaka az ötvenes évek elejére esik, amikor mint a Kassai Magyar Tannyelvű Gépipari Technikum diákja szívesen jártam a szervezet által rendezett színielőadásokra, táncmulatságokra. Ez a kapcsolat azonban alkalomszerű volt, amikor már Bratislavában tanultam, az együttműködésnek megmaradt ez az esetleges jellege: kihasználtam és értékeltem azokat a kulturális és szórakozási lehetőségeket, melyeket a CSEMADOK nyújtott, anélkül, hogy én magam különösebben tettem volna valamit a szervezet érdekében. Igazi kapcsolatunk akkor kezdődött, amikor 1959-ben a Hét szerkesztője lettem és a CSEMADOK kulturális célkitűzései és szervezeti ügyei munkám részévé váltak. Szerkesztőként és íróként is sokat köszönhetek ennek a korszaknak. Tulajdonképpen a Hét-szerkesztőség volt az a munkahely és intézményes keret, ahol az irodalomban való gondolkozást és a rendszeres szellemi munkát megtanultam, és a CSEMADOK volt — alapszervezetei révén — az az értelmi egység és érzelmi hálózat, mely összefogta és láthatóvá tette számomra a magyar nemzeti népközösséget, azt a kultúrát és szellemiséget, melyet munkámmal szolgálni és gazdagítani akartam. Sokat utaztam, sokat tapasztaltam és a CSEMADOK-szervezetek és tagság révén sok jóindulattal és segítőkészséggel találkoztam. Az író nem lehet meg anélkül, hogy valamilyen formában ne látná maga előtt és ne érezné maga mögött azt a közösséget, melynek ír. S úgy is mondhatnám: melynek létkérdéseiről, sorsáról, vágyairól és reményeiről ír. Az írói munka feltételezi, hogy az író és az olvasó kölcsönösen ismerjék egymást és viszonyuk bensőséges legyen. E téren is sokat nyújtott nekem a CSEMADOK. Szívesen járok író-olvasó találkozókra — okát az előzőkben közvetve már elmondottam. Az író munkája nem öncélú tevékenység, s a nemzeti irodalmakban fokozottan a nyelvi közösség érdekében történik. S nehéz elképzelni nagyobb lelki megnyugvást és az elvégzett munka feletti örömöt annál, amit az író akkor érez, ha megbizonyosodik róla, hogy van kinek írnia és nem hiába ír. A CSEMADOK által szervezett sok-sok író-olvasó találkozó nyújtotta már nekem ezt az örömet, mely így kapcsolatunk lényegévé vált. DÉNES GYÖRGY Gondolatban vlsszapergettem az éveket, s látom magamat huszonöt évesen. A negyvennyolcas sorsfordulót követő időkben már éreztük, hogy a szlovákiai magyarság helyzete is megváltozik. Rendezik, rendezzük közös dolgainkat. A párt magyar nyelvű hetilapja, az ÜJ Szó is ezt hangsúlyozta. Es megnyíltak a magyar Iskolák, megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete. Pelsöcön, szülőfalumban az elsők között kapcsolódtam be a CSEMADOK helyi csoportjának megszervezésébe. Öröm volt ez a munka s bizakodást Jelentett a Jövőre nézve. Tudtuk, a CSEMADOK megalakulása kulturális életünk kibontakozását jelenti, fejlődésének távlatait. Néhány nap alatt sok fiatalt szerveztünk be a helyi csoportba, természetesen csatlakoztak az idősebbek is. Házról házra jártunk, úgy hívtuk az embereket az alakuló gyűlésre. Sokan összejöttek, de még bennük élt a bizalmatlanság, a fásultság. Jónéhányunk lelkesedése azonban eloszlatta a bizalmatlanságot, s több, mint százötven ember lépett be a helyi szervezetbe, amelynek én lettem a titkára, de mind a szervezésben, mind a kulturális munkában nagy segítséget nyújtottak az „öreg" kommunisták, a párt régi harcosai. Ügy tudom, egész Dél- Szlovákiában mi rendeztünk legelőször kulturális estet. Annyi bizonyos, hogy messze vidékről tódult a nép Pelsőcre s az otthon nézőterére be sem fértek az emberek, a nyitott ajtón és ablakon át hallgatták a műsort a kintrekedtek. Lelkesítő, emlékezetes nap volt ez s ha visszagondolok rá, most Is érzem azt az erőt, ami akkor hajtott minket. Később Bratislavába kerültem s a CSEMADOK Központi Bizottsága titkárságának dolgozója lettem. Mint instruktor, illetve „kultúrmunkás“, ahogy neveztek bennünket, megismertem a CSEMADOK belső életét, megismertem akkori irányítóit s mindazokat a feladatokat, amelyeket az egyesület végzett. Több, mint egy esztendeig dolgoztam itt, de ma is szívesen gondolok vissza az itt töltött napokra. Sok vonatkozásban szervezi és fejleszti a CSEMADOK az itteni magyarság kulturális életét. Ide tartozik a népművészeti hagyományok ápolása, a műkedvelő színjátszás, az énekkari mozgalom, a néptánc-hagyományok továbbfejlesztése, a munkásmozgalmi hagyományok ápolása, az irodalmi színpadok irányítása és egyáltalán az anyanyelvi kultúra ápolása, a csehszlovákiai magyarság művelődési szintjének emelése nem utolsósorban politikai és egyéb ismeretterjesztő előadások, íróolvasó találkozók, kiállítások szervezésével, az irodalom népszerűsítésével, jelentős országos vetélkedők, seregszemlék rendezésével stb. Bármerre is Járjunk a magyarlakta városokban vagy falvakban, mindenütt találkozunk a CSEMADOK sokrétű kulturális népnevelési tevékenységének jeleivel. Hálásak lehetünk azoknak az embereknek, ismerteknek és kevésbé ismerteknek, akik áldozatos munkával dolgoznak kulturális életünk fejlesztésén, akik előreviszik a közművelődés fáklyáját. Kapcsolatom a CSEMADOK-kal a megalakuláskor kezdődött s a mai napig fokozatosan elmélyült. Találkozásaimat az olvasókkal nagyrészt segítik. Részt vettem több olyan irodalmi esten, ahol 40—50 könyvemet kellett dedikálni. Több esetben ez a CSEMADOK járási titkár személyes agitáctós munkájának volt az eredménye. A nagykürtösi járásban és utóbb a galántai járásban volt erre kiváló példa. De kivette részét a könyvterjesztésből a saját járásom is, hiszen a legtöbb könyvem a lévai járásban fogyott el. Irodalmi tevékenységemre mindez ösztönzőleg hatott. Segítette fejlődésemet. Szükségesnek érzem az olvasókkal, a tömeggel való kapcsolatot, találkozásokat. így alakul ki a kölcsönös bizalom, egymás kölcsönös megismerése, s ez mindkét félben további érdeklődést ébreszt egymás iránt, megerősiti az iró és olvasó kapcsolatát, márpedig ez az író életeleme, mely új lendületet ad. Az írónak is vannak olyan órái, amikor csüggedést érez, amikor lelkére a fásultság köde ereszkedik. Ilyenkor az olvasókkal való találkozás gyors gyógyulást jelent. Szó szerint véve: magamnak is szükségem volt mór ilyen frissítő levegőre, amikor nem a testnek, hanem a léleknek hiányzott az erő. Amikor újra bizonyításra volt szükség, hogy nem tévedtem, amikor versbe csordult a gondolat: „Hiszek az emberben!“ i
