A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-19 / 16. szám

JUBILÁLUNK... Kereken negyedszázada, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjá­nak elvhű és hatékony támogatásával megalakult a CSEMADOK. Ám, mint minden kezdet, ez is nehéz volt, hiszen a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének az indulást követő első hónapokban s esztendőkben elsősorban tömegbázist kellett szervez­nie, kitűzni aktuális és távlati céljait, megtalálni a rendszeres tevé­kenység megfelelő formáit... Most, a szövetség megalakulásának 25. évfordulóján — a CSEMA­­DOK alapító tagjainak és érdemes dolgozóinak visszaemlékezései, illetve a mai munkával kapcsolatos véleményei révén — ezekre az első, talán legnehezebb lépésekre szeretnénk röviden visszapillan­tani ... Munkánk eredményes volt... — Dolgozó népünk februári győ­zelme után, a közel másfél évtizedes szovjetunióbeli emigrációból akkor tértem vissza hazámba, amikor a kommunista párt kezdeményezésére a lenini elvek alapján a nemzetiségi kérdés megoldását szorgalmazták. A második világégés alatt az egyik moszkvai szerszámgyárban, majd az Uraiban létesített fegyvergyárban dolgoztam, ahol a híres T—34 típusú tankokat gyártották. Vasesztergályos voltam. Sokat dolgoztunk, mert tud­tuk, hogy jó munkánkkal a nácik és fasiszta kiszolgálóik elsöprését se­gítjük elő; szabad időmben pedig ta­nultam. Szakmai tudásomat fejlesz­tettem, amellett arra törekedtem, hogy olyan eszmei, politikai felké­szültséggel térjek vissza Csehszlo­vákiába, mellyel pártunk munkáját segíthetem majd elő — kezdi vissza­emlékezéseit Klajnik Ferenc elvtárs, a Munka Érdemrend kitüntetettje. Hazatérésem után felkerestem régi harcostársaimat. Nagy örömmel fo­gadtak, s mindjárt feladatokkal lát­tak el. Nagyon örültem annak, hogy Lőrincz Gyula elvtárs, régi harcos­társunk, a kitűnő festőművész veze­tésével magyar nyelvű lap jelenik már meg. Az Új Szó kiadása volt az az első nagy eredmény, amely a munkásosztály győzelme révén való­sulhatott meg. Két felelősségteljes feladat szerve­zési munkájába kapcsolódtam be. Fá­radhatatlanul jártuk az elvtársakkal a falvakat, elősegítve a földműves­szövetkezetek alapítását. Ugyanakkor a CSEMADOK helyi szervezeteinek a megszervezésében is segédkeztem. Mindez negyedszázaddal ezelőtt tör­tént. Biztosan nagyon sokan emlé­keznek még azokra a nehéz időkre. A sokat szenvedett, a talpalatnyi földhöz ragaszkodó kisparasztok bi­zalmatlanul fogadtak minket, nem hitték el azt, amit mondottunk. De türelmes munkával meggyőztük őket. És azt hiszem, ma már szólnom sem kell arról, hogy igazunk volt: az egységes földművesszövetkezetekben dolgozóknak ma olyan életük van, melyről álmodni sem mertek. — Hosszú éveken át — folytatta visszaemlékezését Klajnik Ferenc elvtárs — a CSEMADOK Központi Bizottságának tagja, helyi és a já­rási szervezet elnöke voltam. A leg­fontosabb feladató; a .. óidig azt tar­tottam, hogy dolgozóinkat minél na­gyobb eszmei tudással fegyverezzük föl; az ideológiai munkára fordítot­tam a legnagyobb gondot. És annak örülök a legjobban, hogy ez a mun­kánk eredményes volt. Sajnos, ma már nyolcvankét éves vagyok, és a legnagyobb baj az, hogy betegségem ágyhoz köt. Egyedüllétemben sokszor eltűnődöm azon, milyen jó volna most fiatalnak, egészségesnek lenni. Mi mindent lehetne még jobban, tö­kéletesebben megoldani. Az évek azonban gyorsan elröppentek. Vi­gaszként az marad, hogy életem, harcom és munkám nem volt hiába­való ... (f) • • • Mindig a köz érdekében A város nappali zaja, morajló for­gataga elől a Thália klubjába húzód­tunk egy rövid beszélgetésre, emlé­kezésre Schulz György mérnökkel. A hely, ahol a CSEMADOK munkájá­ról, az elmúlt negyedszázad esemé­nyeiről beszélgettünk, egy kicsit jel­képes is volt, hiszen Schulz György­nek nem kis része van, volt abban, hogy ez a szép létesítmény, a kul­túra otthona létrejött. Akkor még a gépipari technikum igazgatójaként minden támogatást megadott ahhoz, hogy az egykori tornateremből igazi színház váljék. — Az ötvenes évek elején Cseh­országba kerültem dolgozni. A Zde­­nék Nejedig vállalatnál fiatalokat tanítottam be. Egy évre küldtek ki, öt év lett belőle. Úgyhogy csak 1956 februárjában kerültem vissza Kas­sára. Abban az időben az iskolánk súlyos gondokkal küzdött. A CSE­MADOK Központi Bizottságához, s Lőrincz Gyula elvtárs országos el­nökhöz fordultam segítségért, azért mert őt még a Sarlós mozgalomból ismertem. Sokat vitáztunk, különbö­ző kérdésekről, de mindig segített bennünket. Elértük, hogy több osz­tály nyílt, s azt is, hogy felsőfokú technikumi osztályokat is létrehoz­hattunk. A gépipart technikum igazgatója­ként 1958-tól 1972-ig dolgozott. Ez alatt az idő alatt tagja volt a CSE­MADOK városi bizottságának, ma is képviselő, a vnb oktatásügyi bizott­ságában dolgozik. 1968-tól tagja a CSEMADOK Központi Bizottságának s két év óta elnöke a CSEMADOK városi bizottságának. Két évvel ez­előtt köszönt le az igazgatói tisztség­ről, de az iskolától nem vált meg. — Nem, az iskolától nem váltam meg. Aki egyszer belekóstolt a taní­tásba, az nehezen tudja abbahagyni. Heti tizenkét órát tanítok, ami egyál­talán nem kevés. Ezenkívül foglal­kozom különböző műszaki kérdések megoldásával Is, s ez szintén sok időt vesz igénybe. — Mindez erőt, energiát kíván. Honnan van ez a frisseség, ez a mindenre-odafigyelés; hogyan jut mindenre idő? — Azt hiszem, a közéleti tevékeny­ség alkati kérdés. Engem minden apró hiba izgat, mindaddig, amíg el nem távolitom, vagy el nem távolít­­juk közösen. Egyébként vallom, hogy ha az ember megszűnik dolgozni, él­ni Is megszűnik. Megváltozott a mun­kaköröm két évvel ezelőtt, amikor nyugdíjba mentem, de a munka mennyisége nem. Sőt, ha jól megné­zem, megnőtt. S ez nem is baj. — A huszonötödik évfordulóra ho­gyan készül a városi bizottság? — Meglesz a CSEMADOK-ház Kassán. Ide költözik a városi és a járási bizottság. Azt hiszem, ez nagy­ban hozzájárul majd a tagság tevé­kenységének további fellendüléséhez. A járási bizottsággal együtt május elején itt a Tháliában műsorral egy­bekötött ünnepi gyűlést tartunk. Re­mélem, hogy az együvé költözéssel tovább mélyül majd a városi és a járási bizottság együttműködése. — gs — • • • Rendszeres munkával POTFAY SANDORNÉHOZ, az obidi (ebedi) magyar tannyelvű ál­talános Iskola tanítónőjéhez, a CSE­MADOK helyi szervezetének egyik legaktívabb vezetőségi tagjához hí­vatlanul toppanunk be. A mosolygós arcú, vidám tekintetű, derűs házi­asszony a váratlan vendégnek járó szabadkozással fogad; — Ez aztán a meglepetés!... Miért éppen a mi szervezetünket meg en­gem szemeltek ki? Mondom, hogy a szövetség járási bizottságán ajánlották. Erre széttár­ja a tenyerét, és csodálkozva elmo­solyodik: — Pedig csak amolyan közepes munkát végzünk... És ahogy ez már gyakorta lenni szokott, néhány röpke pillanattal ké­sőbb — a szobában — alig győzöm jegyezni mindazt, ami a valóságban e szerénykedő szavak mögött rej­lik... — Régen, még 1950-ben kerültem ide tanítónőnek — mondja. — A környéken ekkoriban alakultak a CSEMADOK első helyi szervezetei. Néhányan összedugtuk hát a fejün­ket, és elhatároztuk; Ebeden is lét­rehozzuk a CSEMADOK-ot. Elosz­tottuk a teendőket. Volt, aki kerék­párral beszaladt a járási székhelyre útbaigazításért, volt, aki azokat a szomszédos falvakat járta sorra ta­nácsért, ahol már működött CSEMA­­DOK-szervezet, s aztán kezdődhetett a tagtoborzás... Rövidesen meg­tarthattuk az alakuló gyűlést. Több­nyire fiatalok kerültek a vezetőség­be, úgyhogy lelkesen és bátor ter­vekkel láthattunk munkához. — És azóta? — Tagságunk körében nagyban népszerűsítettük a szövetkezeti moz­galom gondolatát és előadások vagy beszélgetések formájában sokat tet­tünk az emberek kulturális látókö­rének bővítése érdekében. Az elmúlt évtizedek során, tagságunk sokat se­gített a faluszépítési akciókban is. A népművészeti munka, a külön­böző szakelőadások és az alkalmi rendezvények felől érdeklődöm. — Az indulás napjától mindmáig a színjátszás különösen nagy népsze­rűségnek örvend — mondja. — Rutai Ferenc segítségével, jómagam is ren­deztem már darabot. Játszottuk a Fösvényt, A karikagyűrűt, A csikóst, A vén betyárt, a Buborékokat és Csiky népszínművét, A bort is. De nem maradtunk adósai a hazai ma­gyar drámairodalomnak sem, hiszen Lovicsek Bélának két színművét is betanultuk. Néhány éve a Baj van a szerelemmel című vígjátékkal jár­tuk a környéket, a CSEMADOK megalakulása 25. évfordulójának tisz­teletére pedig az Ezüstlakodalmat mutattuk be. Pótfay Sándornétól megtudom még, hogy több ízben tartott orvosi szakelőadást Ebeden a népszerű Buga László doktor, hogy sikerrel láttak neki a jubileumi tagtoborzási ver­senynek, hogy esy önálló műsoros est megrendezésének szándékával a népdal- és szokáshagyományokat gyűjtik. A CSEMADOK ebed! helyi szerve­zetének egyik alapító tagja még hoz­záteszi : — A több mint húsz évvel ezelőtti indulásnál azt a célt tűztük magunk elé, hogy nem múlhat el hónap anél­kül, hogy a CSEMADOK ne adjon életjelt magáról.Hát a vezetőség­ben ma Is ehhez tartjuk magunkat! (bmp) SÁNDOR BÁCSI Tavaly az esőmosta gombaszögi ünnepségeken a legnagyobb élményt számomra a szilice—borzavai népi együttes jelentette. Aki ott volt s látta őket, nyilván egyetért velem. S ha emlékszik az együttes műsorá­ra, akkor azokat a vidám, mókás rigmusokat sem felejtette el, ame­lyek a Mulatságos verbunkos-ban elhangzottak. A Mulatságos verbunkos, mint ké­sőbb megtudtam, lakodalmi játék, ahol a verbunkos káplár szerepét rendszerint a nagyvőfély játssza el, s mulatságos rigmusokat mond a la­kodalmas népség szórakoztatására. A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom