A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-11 / 2. szám

®e® Az asszony szőke volt, a kis­fiú fekete hajú és villogó szemű. Január közepén töltötte be az ötö­dik életévét. A szőke asszony meg­vette a születésnapi tortát, öt szál gyertyát állított rá, s mikor a fiú hazajött az óvodából, meggyújtották a gyertyákat. A kisfiú kerekre nyílt szemmel bámulta az imbolygó lán­gocskákat, melyek szemének mély tavacskáiban sziporkáztak, mint ahogy derült éjszakákon tükröződ­nek az ég csillagai a folyó vizében. Szokatlanul szomorú és szótlan volt. — Mi a baj, kisfiam? — kérdezte az asszony —, beteg vagy, bántott valaki ? — Nem vagyok beteg, nem is bántottak... — mondta a fiú. El­fújta a gyertyákat. Egyenként. Az üszkös kanócok vékony füstkígyó­kat eregettek, s különös, émelyítő szagot árasztottak. — Felvágjuk? — kérdezte a sző­ke asszony, gondolván, hogy azzal felvidítja a gyereket. A. fiú azon­ban tagadólag ingatta a fejét: ne, nem, kell felvágni! — Dehát miért nem, hiszen na­gyon szereted? — Most nem szeretem . . . Az asszony nem veszítette el a tü­relmét. Magához vonta a fiút, az ölébe ültette, simogatta a haját, megcsókolta a homlokát, melyen vé­kony sebhely fehér csíkja látszott. — Mégis mi bajod, mi történt ve­led, kisfiam? — Semmi... — mondta a fiú tőle szokatlan komorsággal. Kis idő múl­va váratlan kérdéssel fordult a sző­ke asszonyhoz. — Anyuka .. . anyu­ka! — Tessék! — Anyuka, igaz, hogy te nem vagy az én anyukám? — Miket beszélsz, kisfiam, már hogyne lennék az! — Nekem azt mondták az oviban, hogy te nem vagy az én anyukám, és azt is mondták, hogy Ingridke sem a testvérem, tudod, aki állan­dóan a szanatóriumban van, és aki sohasem ismer ránk, mikor meglá­togatjuk . . . Ingridke nyomorék, igen, nyomorék, anyuka? Az asszony öléből maga elé csúsz­tatta a fiút a padlóra, maga felé fordította, kisimította homlokából a haját s hosszan fürkészte az arcát. — Én az anyukád vagyok, Ingrid­ke a testvéred, és Ingridke nem nyomorék, hanem beteg, súlyos be­teg ... és azért van állandóan a sza­natóriumban, mert a doktor bácsik meg akarják őt gyógyítani, és ha majd egyszer felépül, akkor haza­jön közénk, és akkor mi hármasban élünk, és örülni fogunk és nagyon, de nagyon boldogok leszünk . . . Nem engedlek többé az óvodába, mert ott neked csak butaságokat beszélnek ... — De én szeretek oviba járni, anyuka, és ha én nem mehetek ovi­ba, és te elmész dolgozni, akkor ve­lem mi lesz itthon? Az asszony felsóhajtott. Tehetetle­nül hullott alá a karja. Szemét .könnyek égették, de tartotta magát, nem sírt. — Felvágom a tortát, jó? — mond­ta. — Én is megeszek egy szeletet, olyan kívánatos! Az éles kés szép, gusztusos szele­tet hasított ki az édességből. Az asszony kistányérra tette, de a fiú nem nyúlt hozzá. — És azt is mondták az oviban, hogy az én apukám és anyukám meghaltak, mert a havas úton meg­csúsztak az autóval és. egy rriély sza­kadékba bukándoztak... és hogy apukának kék Simcája volt, és hogy ezüstösen csillogott, mert metalíza volt.. . Azért csillogott ezüstösen, mert metalíza volt, anyuka?... És az is igaz, hogy teljesen elégett, mi­kor a szabadékba zuhantak? ... Min­den autó elég, ha szabadékba zu­han? — Nem tudom, kisfiam... Azt hiszem, nem ég el minden autó, ha szakadékba zuhan... — felelte az asszony csendesen, majd a heverőre borult és felzokogott. A kisfiú riadtan nézte egy ideig, aztán a szőke asszonyhoz bújt és síró hangon követelte: * — Ne. sírj, anyuka, ne sírj, azért én szeretlek, ha nem is vagy az anyukám ... és ha akarod, nem me­gyek többé oviba... ne sírj, anyu­ka, ne sírj ... Azóta tizenegy év múlt el. A kis­fiúból nagy fiú lett. Gimnazista, Fe­kete hajú, magas, nyúlánk, szép ar­cú, mégis férfias, mint az apja volt. Ingridke néhány éve meghalt a szanatóriumban, egyetlen napon át sem élhettek együtt, hármasban, bol­dogan. A szőke asszony arcán is gyülekezték már a ráncok, örege­dett, de akarata továbbra is töretlen maradt. Nehéz bánata is feloldódott az idő múlásával. Az emlékezetes születésnap óta soha többé nem esett szó köztük a múltról, az igazi anyu­káról. A tizenhatodik születésnapi vacso­ra jó hangulatban telt el. Utána a szőke asszony szembe ült a fiúval, a majdnem kész férfival. — Nagy fiú vagy már, végre meg kell tudnod az igazat — mondta higgadt tárgyilagossággal. — Nagyon szerettem a férjem, a te apádat. Jól éltünk. Gyereket akartunk. Évekig vártuk, de hiába. Megéreztem, hogy a férjem amiatt elhidegül. Én nem szóltam, ő sem. Látszólag minden rendben volt köztünk. Éltük a ma­gunk megszokott életét. Dolgoztunk, néha elmentünk színházba, moziba. Mikor megvettük az autót, kisebb, nagyobb kirándulásokat is tettünk. Tudtam, szinte bizonyosra vettem, hogy van valakije, hogy egy másik nőhöz tartozik már és nem hoz­zám . . . Aztán jött az a bizonyos téli hajnal, a havas út, a te egyéves születésnapodon . . . Sosem ment el hazulról egyedül két napra, csak akkor az egyszer ... Vártam haza az első éjszaka, hiába. Rossz sejtések kínoztak, azért csak nyugtattam ma­gam: valami közbejött, majd haza­jön . . . Azt is tudnod kell, szóval. . . akkor vált előttem bizonyossá, illet­ve a körzeti orvos megállapította, hogy anya leszek. Mennyire vártam haza! Vártam az örömhírrel. Gon­doltam, minden megváltozik, s min­den újra a régi lesz, a viszonyunk, a szerelmünk ... Elmúlt a második nap is, s jött az éjszaka. Álmatla­nul virrasztottam. Akkor már sejtet­tem, hogy valami szörnyű dolog tör­ténhetett. Elhatároztam, hogy reggel azonnal elmegyek a rendőrségre. Virradattal jött a hír, hogy hazafelé jövet megcsúsztak a havas úton és a szakadékba zuhantak. Te is velük Voltál... űk meghaltak, te meg kis karcolással a homlokodon feküdtél a havon ... Álltam fölötted, nézte­lek ... és nagyon gyűlöltelek ... Az­tán megsajnáltalak, hiszen te igazán nem tehettél a történtekről. A világ­ra jöttél, akár egy új csillag az égen, s helyet kértél magadnak puszta lé­tezéseddel a többi ember között, ve­led is több lett az emberiség, gaz­dagabb a Föld ... Magamhoz vette­lek, hogy felneveljelek ... Nyugta­lan természetű voltál, mindig tettél­­vettél, játszottál és szárnyalt a fan­táziád. Mindent másnak láttál, mint ami valójában volt. A szekrényt pél­dául teherautónak nevezted, a he­­verőt hajónak, a csillárt cserebogár­nak, a vasalót bolhaóriásnak ... Ké­sőbb megszerettelek ... túlságosan is megszerettelek .. . A szőke asszony felállt, az ablak­hoz ment és hosszan nézett kifelé a havas világba, a távolba futó havas útra... s mielőtt elkaphatta volna a kezét, a fiú ráhajolt a kezefejére és megcsókolta ... V Pfibyl felvétele .>lai rejtvényünkben B. Pascal egyik mondását idézzük a vízszintes 1, füg­gőleges 13, vízszintes 19, és függőleges 18. számú sorban. Vízszintes sorok: 13. Vízisportot űz. 14. Ékezettel: fran­cia nyár. 15. Nem halt meg. 16. Gerlice. 17. Visszamar! 22. Ernő András. 23. Számnév. 24. Lám. 26. Izomkötő. 27. Iza betűi. 2B. Kerék szélei. 31. Balatoni üdülőhely. 33. Termékeny hely a siva­tagban-e? (é. h.) 36. L-betűvel a vé­gén: angol főnemesi cím. 40. Illat. 42. Literátus. 43. Tól-től szlovákul. 44. An­gol olaj. 45. Kötszer. 46. Küzdőtér. 49. Idegen olaj. 51. Alak. 54. Fél alma. 55. Kötőszó. 56. A tölgyfa termése. 58. Tu­domány. 59. A Brit Légiforgalmi Tár­saság neve. 61. Tíz angolul. 64. Rak. 65. É. Y. 66. Ilyen a pisai torony. 68. .. . pasa, 1556-ban Szigetvárat ostro­molta eredménytelenül. 70. Lám. 71. Vegyjele ,,S". 72. Sírfeliratokon olvas­hatjuk. 74. Szomorú játék, tragédia. Függőleges sorok: 1. Iktat. 2. Szlovák föld. 3. Mutató­szó. 4. Irány. 5. Becézett női név. 6. Teréz becézve. 7. Szarvasfajta, 8. Lé­legzik. 9. Kettős betű (ford.). 10. Ék! 11. Állam Közel-Keleten. 12. Tél kez­dete és vége. 20. Borsod megyei nagy­község, é. h. 21. Afrikai főváros. 24. Olasz névelő. 25. ... Viktor, szlovákiai magyar államdíjas író. 27. Zamatja. 28. Az izraelita hitfelekezet tagja. 30. Jár­mű. 31. Louis. . . francia író. 32. rium, kincstár. 34. Haszonrész. 35. Más­salhangzó kiejtve. 37. Névelő. 38. Ib­sen ismert színdarabja. 39. A mozdony teszi. 41. Vízimadár. 47. Létezett. 48. A Rhóne jobb oldali mellékvize. 50. Lám. 52. Nap angolul. 53. Nem fél. 57. Mázol, 59. Az Újpesti Dózsa kiváló lab­darúgója. 60. Január 29-én ünnepeljük névnapját. 62. Spanyol névelő. 63. Ro­mán. 66. Kocsirész. 67. Ész. 68. Becé­zett Mária. 69. Fohász. 71. Károly Nán­dor. 73. Tél hosszabbik része. 74. Hang­talan Dánia, 75. Év franciául. Beküldendő a vízszintes 1, függőle­ges 13, vízszintes 19, és függőleges 18. számú sorok megfejtése lapunk meg­jelenésétől számított 6 napon belül szer­kesztőségünk címére: 890 44 Bratislava, Obchodná 7, lehetőleg postalevelezőla­pon. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „Halljátok, kapzsi szörnyek: /az Em­ber nagykorú!, Ma béke kell a föld­nek,/ múlté a háború.'' hét 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom