A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-12 / 15. szám

LOVICSEK BÉLA BAR AC K VI RÁG Kis viskóban laktak a falu mögötti domboldalon. Teteje valósággal a domb oldalának támaszkodott. Előtte tenyérnyi udvar, természetes terasz, amit talán jókedvében alkotott a bölcs természet. Az udvar sarkában tyúkól állt, körülötte néhány ken­dermagos kárált. A ház egyik olda­lán lombos eperfa állott, a másik ol­dalán pedig egy barackfa. Az udvar közepén kerekeskút. Tán harminc méternél is mélyebb. Csak derült, napos időben lehetett látni oda­lenn, a rémítő mélységben megcsil­lanó vizet. Senki sem tudta a falu­ban, mikor és ki ásta. A vize viszont kitűnő, frissítő hatású volt. A ház­hoz még szekérút sem vezetett, csak gyalogösvény. A lány tizennyolc éves volt, ham­vas arcú, sudár termetű, dióbarna szemű, fekete hajú — gyémántszem a porban. Egy idős, hajlott hátú kol­dus a falut járva mindig elment hoz­zájuk. Nem kéregetni, hanem jó vi­zet inni meg elbeszélgetni a lány apjával, akit az egész falu félkegyel­műnek hitt és tartott. Az a csendes szavú koldus nevezte el a lányt Ba­rackvirágnak. Van annak már vagy harmincöt éve, hogy szintén április közepére estek a húsvéti ünnepek. Vasárnap még borongott, szemerkélt az eső, öntöző hétfőre azonban kiderült az ég, s meleg, illatos szél kószálta be a domboldalt. A virágdíszbe öltözött barackfán tavaszdicsérőn zsongtak a méhek. Zsongásuk a templomi orgo­naszóra hasonlított, gyönyörűség volt hallgatni. A fecskék is nagy hancú­rozást csaptak az eresz alatt. A lány apja, a vastag csontú, tag­baszakadt férfi a fal tövében ült. Hátát, fejét a falhoz támasztotta, bo­rostás arcát a nap felé fordította. Kusza gondolatai csapongtak, lehunyt szemmel emlékezett egy régi húsvét hétfőre: hűvös, szeles volt az idő. Járta a falut a többi legénnyel. Je­gyeséhez azonban csak egyedül állí­tott be. Vitte a kúthoz, fürdette a jéghideg vízben harsány nevetéssel. Kacagott a lány is, aztán meg a foga vacogott. Még akkor is vacogott, amikor édesanyja a dunna alá pa­rancsolta. Talán éppen akkor bújt bele az átkos kór, ami a Barack­virág megszületése után örökre el­vitte tőle. Egyedül maradt a lányá­val, akit meghibbant ésszel felne­velt nagy-nagy nyomorúságában. A falu bolondjának tartották, gúnyo­lódás tárgyává lett gyereknek és fel­nőttnek egyaránt. Bárgyún és hallga­tagod mindent eltűrt, soha senki és semmi ellen nem lázadozott, még a saját sorsa ellen sem. Nagy ritkán sötétült el a szeme s komorodott el az arcára merevedett torz vigyor. Barackvirág egy ideig az udvaron tétlenkedett, majd bement a házba és az ablak mögött ülve csendesen dalolgatott. Nem kesergett, pedig lett volna miért: tizennyolc húsvét szállt el fölötte, de őt még soha senki nem öntözte meg. Most sem várt öntözőt. Az asztaluk üres volt, nem állt rajta sonka, kolbász, mákos kalács túrós lepény, bor, pálinka, mint sok más helyen a faluban. Ugyan minek is jöttek volna fel hozzájuk a falu le­gényei? Pedig odalenn a faluban nagy volt a vidámság: felhallatszott a lányok kacagása, játékos sikongása, nótaszó, cigánymuzsika, ő pedig egymagában dalolgatott csendesen: „Megyen már a hajnalcsillag lefelé...“ A felfelé kígyózó gyalogösvényen Kántor Dezső lépegetett lassan, rá­­érőn. Kántor Dezső a falu legna­gyobb gazdájának volt a torzszülött fia. Jókora púp éktelenkedett a há­tán, ami furán megemelintette az egyik vállát, a másikat pedig lecsap­ta. Keze szokatlanul hosszú és sző­rös volt. Nyomorúságáért sajnálni le­hetett, gonoszságáért azonban meg­vetni és gyűlölni. Mert gonosz ember volt tetőtől talpig. Jött szemére hú­zott kalappal, galambszürke ruhában s lakkos szárú csizmában. Csikorgóit a csizmája, mert a csizmadiával csi­korgót is tétetett a talpába. Szinte muzsikált a lépteire. Igaz, nem két krajcár volt az ára. — Aggyisten, vén lókötő! — kö­szönt rá a napon sütkérező emberre, s leült melléje a zsámolyra. A „falu bolondja“ egy pillanatra rámeresz­tette szemét a jövevényre, mormo­gott valamit az orra alatt, egyébként úgy tett, mintha mi sem történt vol­na: tovább sütkérezett. — Igyál, vén lókötő! — mondta Kántor Dezső és egy üveg pálinkát tett le melléje a földre. A kristály­­tiszta ital szinte szivárványozott az erős fényben. A lány apja nem kérette magát sokáig: szájára borította az üveget és jól meghúzta. Krákogott a méreg­erős italtól, s a szeme is könnybe lábadt. — Igyál csak! — biztatta a legény. Üjra meg újra ivott. Később a legény hosszú, vastag szivart vett elő, élvezettel végigsza­golgatta, majd azt is átnyújtotta. — Gyújts rá, érezd magad telkes gazdának! Vígan bodorodott a szivarfüst, fo­gyott a pálinka. Az eresz alatti fé­szek körül ugyancsak cifráztak a fecskék, mintha megrészegültek vol­na. A barackfán még hangosabban orgonáltak a méhek, s a felszüremlő hangokból ítélve, a faluban is emel­kedett a jókedv és a hangulat. — Hol a lányod? — kérdezte a legény rekedtesen. — Odabenn... — Egyedül? — Nem is a római pápával. — Igyál csak... — mondta a le­gény és bement a házba. Az apa újra ivott. Felállt, belenyúj­tózott a fénybe. Most látszott csak igazán, milyen hatalmas, tagbasza­kadt férfi. Pislogva hunyorgott a kék égre, nagyot tüsszentett, meg is tánto­­rodott: inkább az italtól, mint a tüsszentéstől. Éppen az ól mögé in­dult, amikor odabentről furcsa ne­­szezés ütötte meg a fülét. Azt köve­tően lánya kétségbeesett, segélykérő hangja is eljutott a tudatáig. — Édesapám!... Édesapám! Belökte az ajtót, s szörnyű kép tá­rult elé: lánya cafatokra tépett ru­hái szanaszét hevertek a ház köze­pén, ő pedig a dikón anyaszült mez­telenül viaskodott a megvadult le­génnyel. Haragja az apát a dikóhoz vitte, bütykös ujjait a legény nyakára fon­ta és addig szorította, míg el nem szállt belőle az élet. Akkor a vállára vetette az élettelen testet és kibotor­kált az udvarra. Egy pillanatra meg­állt, tétován körülnézett, majd elin­dult a kút felé imbolyogva. Mintha a túlvilágról sejlett volna fel a hang, nagyon mélyről hallat­szott a csobbanás. Odabenn, a konyha félhomályában Barackvirág még mindig a dikón fe­küdt a rettenetével: nem tudott sír­ni .. Anatole FRANCE Százharminc évvel ezelőtt, 1844. április 16-án született Anatole France. Irodalmi munkássága több mint fél évszázadot ölelt fel. Egyike volt azok­nak a francia íróknak, akik nyíltan kifejezték rokonszenvüket az orosz forradalmi proletariátus iránt. A Jobb idők felé című könyvében (1906) összegyűjtött publicisztikai írásai ra­gyogóan bizonyítják azt a nagy el­ragadtatást, melyet a béke és a de­mokrácia erői, az évszázad elején végbement oroszországi forradalom eseményei váltottak ki benne. 1905—1907-ben az orosz forradalom mellett agitál, leleplezi a francia kor­mányt és a cárizmust, amely a Fran­ciaországtól kapott kölcsönöket a forradalom elnyomására fordította. Még a forradalom veresége sem in­gatja meg hitét az orosz proletariá­tus forradalmiságában. 1905 februárjában France megala­pítja Az orosz nép és Oroszország népei barátainak társaságát. Vezeté­sével az oroszországi forradalom meg­segítése jegyében a Társaság nagy­gyűléseket rendez Párizsban. 1905- ben Anatole France hat ízben szó­lalt fel az orosz forradalom mellett. 1906-ban síkraszáll az orosz politikai elítéltek védelmében. Anatole France megértette a pro­letariátus történelmi küldetését: „A szocialista tan hatalmas szava elju­tott minden néphez: Világ proletár­jai, egyesüljetek! A dolgozók egye­sülése: a világbéke biztosítéka. Ne­mes szó! Hatalmas szó! Mert tudják meg, elvtársak, hogy ebben az órá­ban emelkedik a dolgozó proletariá­tus a rombadólt arisztokrata rend­szer és a haladó kasztok romjai, a kapitalista társadalom romjai fölé és maholnap ő lesz az egész világ ura“. France forrón üdvözölte a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalmat. 1919 októberében ő volt az, aki elsőként írta alá a francia értelmiség tiltako­zását Szovjet-Oroszország blokádja ellen. 1920 augusztusában pedig az­zal a felhívással fordult a franciák­hoz, hogy keljenek a szovjetország védelmére, mentsék meg a világ­békét. 1920 decemberében a már agg író kommunista lett. Oroszország iránti elragadtatása határtalan volt: szemé­ben ez volt az az ország, amely meg­mutatta a helyes utat az egész világ­­proletariátusnak. „Oroszország olyan ország, melyben a lehetetlen is meg­valósul — írta —. A bolsevikok vég­­hezviszik most ezt a lehetetlent is.“ Abban a villában (Tour környé­kén), ahol France élt, most múzeum van. A látogatók könyvében gyakran olvashatjuk szovjet turisták bejegy­zéseit. A szovjet emberek mélyen tisztelik a nagy humanista, demok­rata, a békéért és a szocializmusért küzdő harcos, a Szovjetunió igaz ba­rátja emlékét. rp. ASZTRONAUTIKA VÍZSZINTES: 1. A rakétaszerkesztés és rakétarepülés nagy úttörője. 11. Az első amerikai űrhajós neve. 13. Virág­zik. 14. Orosz lovas katona, 15. Csillag­kép. 17. Termést betakarít. 19. Nagyobb emberi közösség. 21. Ruhakellék (ford.). 22. A Lengyel Légiforgalmi Társaság neve. 23. Kettős. 25. Ék! 27. Rámolás­­ban van! 28. Ékezettel: dísz. 29. Hár­mas találat a lottóban. 30. Fürdőruha. 32. Olga Erna. 33. Mezei. . . magyar színésznő. 35. Amerikai űrhajós. 36. Ty. É. 38. Román pénzegység. 39. Fél tucat. 40. Izomszalag. 41. Literátus. 43. Hangtalan súgna. 45. Három Rómában. 47. Arany franciául. 48. Zola női re­gényalak. 49. Névelő. 50. Kemény­­tárgy. 53. Apa törökül. 55. Lángol. 56. . . . Immánuel, neves német filozófus. 58. A harmadik dimenzió. 59. Kukac. 63. Spanyol névelő. 66. ... regénye, Gárdonyi ismert műve. 68. Dal. 70. Mu­tatószó. 72. Mázsái. FÜGGŐLEGES: 1. Pázsitfűféle nö­vény. 2. Okmány. 3. O.U.T. 4. Azono­sak. 5. Indíték. 6. Húz. 7. Tüzelőanyag. 8. Romlott tojás. 9. Egyforma betűk. 10. Helyes. 11. Angol férfinév. 12. Ok! 13. Az első női űrhajós névé. 16. Bartók Béla. 18. A Vosztok 1. űrhajó pilótája. 20. Az első ember, aki a Holdra lépett. 23. Belepi a dér. 24. Szlovák személyes névmás. 25. A munka és az energia egysége. 26. Mezőgazdasági eszköz. 29. Edény. 31. Egy angolul. 34. Az első ku­tya neve, aki űrhajóban utazott. 37. Korszak. 40. Móricz Zsigmond is az volt. 42. Azonos a függőleges 24-el. 44. Hangtalan néz. 46. Napszak. 47. Érzék­szerv. 51. Maga. 52. Évszak. 54, Varró­­eszköz. 56. A legnépesebb ország a vi­lágon. 57. Bizalmas megszólítás. 60. Lí­rai költemény. 61. Védett kikötőhely. 62. Tiltószó. 64. Szélmentes oldal a ha­józásban (ang.). 65. Tévedésben van! 66. Olasz névelő. 67. Ajtórész. 69. Ki­csinyítő képző. 71. Kettős mássalhang­zó. 72. Molybdaenum kémiai jele. 73. Egyiptomi napisten. Beküldendő a vízszintes 1, 11, függő­leges 13, 18, 20 és 34. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől szá­mított 6 napon belül lehetőleg posta­levelezőlapon. Az előző rejtvény helyes megfejtése: Szentivánéji álom — Rómeó és Júlia — Macbeth — Julius Caesar — Lear ki­rály — Otelo — Hamlet. KERESZTREJTVÉNY i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom