A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-12 / 15. szám
• VILLŐZÉS, LOCSOLÁS • AHOL MA IS ŐRZIK MÉG A NÉPI HAGYOMÁNYT • PIROS TOJÁS, HlMES TOJÄS VIDÁM TAVASZKÖSZÖNTŐ álltunk az ablak alatt vagy a kapu előtt és elénekeltük a villődalt. Az ügyesebb kezű, fürgébb asszonyok le-letörtek egy-egy ágat, hogy azzal megsuhinthassák a lányokat.., — Hagyták magukat? Az idős asszony keze még ennyi esztendő múltán is tiltakozva röppen a magasba. — De mindig valami újat is talál mondani közben — találja föl magát valaki az élénk szemű hallgatóság közül. És Mari néni szívesen enged a kérő szónak. Tekintete először körbejár a tornácon, egy kissé elmereng, aztán földerül az arca. — Hát... húsvét előtt egy héttel, virágvasárnap délután, a templomkertben összegyűltek a lányok. Persze, ünnepi népviseletben. Egy frissen vágott, sudár fűzfaágat színes hajkötőkkel, tarka virágos keszkenőkkel, selyem vagy hímzett zsebkendőkkel díszítettünk, hogy a villő minél cifrább legyen. Ez a díszítés komoly gondot jelentett, hiszen a faluban nemcsak megcsodálták az ágat, de azt is számon tartották, hogy kié rajta a legszebb zsebkendő vagy keszkenő ... — Aztán? — Aztán megragadtuk a viliét és elindultunk. Aki a fűzfaágat vitte, az ment elöl, mi többiek pedig énekelve követtük. A sor végén haladó lány egy kosarat vitt, ide gyűjtöttük a házalás során kapott tojásokat. — Mit énekeltek? Mari néni ajkán egyből dal csendül: Kizöldült már a mező, De nem a rózsától, Hanem az ibolyától. Villő, villő tavasz vagyon, Húsvét leszen, haj villő ... — Hát az asszonyok? Szívesen fogadták a villőzőket? Elmosolyodik. — Amint meghallották az énekszót, kiálltak a kapuba, ott lesték a villővel közeledő lányokat... Ml pedig meg— No, rögvest elmegy majd a kedvetek a vihogástól, ha megzörgetik a kaput!... És bizony tényleg elillan a mersz, amikor a legények megállnak a kapu előtt, és egyikük érces hangon bekiált: Zöld erdőben jártam, Ibolyát találtam, El akart hervadni, Szabad megöntözni? Mert Zobor környékén élénken él még a néphagyomány, ezen a vidéken éberen vigyázzák az elmúlt századok örökségét. és akár tetszik, akár nem: Ismét itt a húsvét s az ezzel járó vidám tavaszköszöntés ... A gímesl legények pedig egy fikarcnyival sem akarnak szégyenben maradni a gerencséri, pogrányi, lédeci vagy éppen az ahai fiatalemberekkel szembeni Egy ilyen fontos eseményt, mint a húsvéthétfői locsolás, napokig tartó előkészületek előznek meg ... Valójában ugyanis, nem is olyan egyszerű dolog az házról házra járni és megöntözni a lányokat, menyecskéket. Legelőször csoportokat kell alakítani — többnyire a legények kora és baráti viszonyaik szerint. Minden csoport választ aztán egy „pénztárost", aki az öntözésért járó jussot gyűjti, egy hangadó előénekest s végül a legfontosabb személyt: a parancsnokot. Neki bizony nem kevés gondja van, ha azt akarja, hogy a lányok elégedettek legyenek a locsolókkal. Tüzetesen meg kell fontolnia mindent, sőt, még az időjárást is — Dehogy hagytukI A vlllővesszőnek varázsereje volt, és amelyik lányt megsuhlntottók vele, arról az a hír járta, hogy abban az esztendőben szégyenbe esik ... Szerteszaladtunk hót, ki merre látott, aztán arrébb ismét csoportba gyűltünk, és folytattuk a vidám házalást... Szerettem villőznl járni, ma is szívesen elmennék, ha engednék még a lábaim — tesz pontot a meseszó végére Mari néni. Rövid csönd ereszkedik közénk, aztán ismét szól valaki: — De a vlllőzést bizonyosan más szokások is követték még ... — Követték bizony I Nagypénteken például már pirkadatkor megmosdottunk a patakban, onnan hazaérve pedig vasra léptünk, hogy erősek legyünk. Aznap mosogatni sem volt szabad, csak sütni-főzni és bogánccsal kisöpörni a házat. Másnap, szombaton is lementünk Nicsak, miféle ünneplőt öltött tréfa- I csináló kópék lépdelnek végig a falun? ... Egymás vállába kapaszkodnak, ajkukról száll a harsány nóta, aztán összesúgnak egy pillanatra, és ismét sebesen kilépnek. Járásuk először tompán visszhangzik a kikopott úton, de lépteik aztán lassan döngőkké, csengőkké, dalolókká változnak. A kora tavaszi zápor bizony fölsebezte, kivájta az út kérgét, feszes lépteik nyomában kavics csikorog, egy-egy vízmosásba föld szóródik, s csak a homokosabb részeken tompul járásuk zaja. Végül minden lépés, minden nesz valamiféle csodás, ütemes tavaszi dallá olvad, mely a virágzó fákkal szegélyezett főúton, az alvégtől a felvégig, faluhosszat végigkíséri a legények lépteit. És dalolnak, teli torokból vidáman nótáznak közben, a tornácon álló lányok pedig a tenyerükbe kuncognak, amíg csak az anyjuk le nem csltítja őket: „Szerettem villőznl járni...“ ojánlotos számba vennie. Hűvösebb nap lévén kissé kímélni kell a lányokat, a hideg vizet egy kevéske meleggel keverni, nehogy szipogás, köhögés, alapos megfázás legyen a vidám locsolás vége . .. Persze, nemcsak a fiúk dugják össze fejüket ezekben a napokban, de a lányok is súgnak-búgnak. Elkérdezgetik ezt-azt otthon, a mamától, vagy pedig négyen-öten összeállnak és elmennek a 77 éves örzsi nénéhez, esetleg a még hét esztendővel idősebb Mari nénihez, akik ilyenkor saját lánykoruk húsvétváró, tavaszköszöntő szokásairól mesélnek ... És sokszor bizony késő estébe hajlik már a nap, amikorra vége szakad a meseszának. Ajánlom, tartsunk velük! — Ó, réges-régen volt az... mégis úgy tűnik, mintha mindaz csak tegnap lett volna ... — mosolyodik el barátságosan a 84 éves Mari néni. — Mindig hetekkel előbb, sokszor már farsang végén készülni kezdtünk a húsvétra ... A konyha felől füstölt házikolbász, erős szilvárium illata érkezik. Étvágygerjesztőén csiklandozzák az alkalmi vendég orrát. Mielőtt Mari néni tovább fűzné a szót, kedélyesen megkínál, mondván, hadd tudjuk mi is: mivel várják Gímesen a húsvéti locsolókat. Koccintunk. Mari néni szemében pajkos, fiatalos jókedv. — Már az én édesanyám is gyakorta mesélte, hogy szép és vidám népszokásokkal köszöntötték errefelé a tavaszt. Leggyakrabban a zöldógolást, a tananaj vasárnapot, a vajnalucázást, a parázsolást, a szentivónt, a tűzugíást és a pünkösdölést szokta emlegetni... De a legszebb szokás talán a virágvasárnapi viííőzés volt. .. Bizony, én is erre emlékszem a legszívesebben . .. — Azt mondja el, Mari nénil — Elmondtam én már azt sokszor — legyint halkra fogva a szót Mari néni, azaz özvegy Bállá Józsefné. örzse néne szívesen tölti szabad idejét hímzéssel, varrogatással KONTÁR GYULA (2) és PRANDL SÁNDOR felvételei a patak vizéhez, délelőtt pedig berzsenggel festett vízbe megfőztük a tojásokat és szépen kihímeztük mindegyiket. Délután fűzfavesszőkből vagy a mezőn tépett sikárbái korbácsot fontunk, hogy suhogó kedden kamatostul adhassuk vissza a legényeknek a hétfői locsolásért járó kölcsönt... — Hát azok? — Locsolóhétfőn alighogy fölbukkant a nap, máris cipelték a lányokat a kúthoz ... De suhogó kedden inukba szállt ám a bátorsági A fészerben, pajtában, kocsiszínben vagy a padláson kellett keresnünk őket, hogy elégtételt vegyünk a szilaj öntözködésért. Kedélyesen beszélgettünk. Mari néni sokáig szóval tudja tartani alkalmi hallgatóságát. •. Már a kertkapuban' búcsúzunk, amikor a tornácról még utánunk kiált: — Ha tehetik, jöjjenek el locsolóhétfőn. Az idén is bizonyosan vidám, mókás nap leszl... El is mennék, ha találnék egy nagygyomrú vödröt, amibe sok víz fér. .. Nehogy szégyenben maradjak a gímesi I legényekkel szembeni BORSAI M. PÉTER
