A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-05 / 14. szám
HŐSZIGETELŐ FOGÓKESZTYÜ TÁSKÁVAL A kesztyű szabásmintáját másoljuk át egy 5-ször 5 cm-es kockás lapra (90 cm széles anyagból 1 m kell hozzá). Szabáskor hagyjunk az összevarrásra 1 cm-t. Férceljük össze (visszáján), nyílását szegjük be, s a beszegéskor varrjuk hozzá az akasztót is. Most szoros, apró öltésekkel még egyszer varrjuk végig a kesztyűt. Ezután szabjuk ki a szigetelő bélést — filcet, műanyagszivacsot, vagy egyszerűen csak három-négy réteg vásznat — erre azonban nem kell semmit ráhagyni. A bélést hozzávarrjuk a kesztyű varrás-széleihez, s kifordítjuk. A táskának 2 db 40-szer 30 cm-es téglalapot szabjunk, s egy, 17-szer 22 cm-es zsebet. Oldalt és alul rá kell valamit hagyni az összevarrásra. Előbb beszegjük a zsebet és ellátjuk gomblyukkal, majd szintén rávarrjuk az egyik téglalapra. Ezután visszáján összevarrjuk alul és oldalt, s a széleket tisztázzuk. A két alsó sarkot háromszög alakban legépeljük. Két db 4 cm hosszú és 2,5 cm széles fogót varrunk (duplán, vászonnal erősítve). Ezután a táska felső szélét duplán behajtjuk és levasaljuk. Alátesszük a fogókat és körbevarrjuk. Felhajtjuk az egyszer levarrt fogókat és mégegyszer odavarrjuk a táska széléhez. Kifordítjuk a táskát és a zsebhez való gombot is felvarrjuk. A táskát és kesztyűt ballonból vagy vidám-mintás maradék vászonból készíthetjük. Nagyon szép, ha ballonkabátunk maradék anyagából kitelik. Ha a fogantyúkkal egy vonalban lefelé erősítő szalagot varrunk belülről a táskába, vagy erős vászonnal kibéleljük, komoly súlyt bír el. A hozzávaló kesztyű nemcsak a forró fazékfülektől véd, hanem a cipelésnél is kíméli a kezet. JÓ TUDNI . . . A lekozmált mártást, húst, főzeléket vagy lekvárt öntsük más edénybe, a lábast jól súroljuk ki, és úgy főzzünk tovább. Ha a ieveshús kemény, tálalás előtt 1A> órával szeleteljük fel, és fedő alatt pároljuk. Ha a tejszín nem verődik fel, újra hűtjük, és az alját leöntjük. Ha a hús sülés közben kemény marad, 1—2 kanál ecettel locsoljuk meg. A túlkelesztett tésztát kevés tej és liszt hozzáadásával verjük újra fel. A kicukrosodott krémhez adjunk egy tojássárgáját, vagy szükség szerint V2 tojásfehérjét, és jól keverjük el. A megtört vajas krémet gyengén melegítjük és újra keverjük. Ha a pirított cukor túlságosan megbámult, teához, kávéhoz vagy mártásokhoz használjuk. Ha a bab nem fő meg idejére, kevés szódabikarbónát tegyünk a levébe. six nmis tSIIISÍIÜillI VISSZA A HALÁLBÓL „Gyakran hallunk arról,“ írja olvasónk, L. Róbertné, „hogy iskoláskorú gyermek segített vissza az életbe oly embert, aki halálos sérülést szenvedett. Mi az a módszer, amelyet iskolában tanítanak s amelyet felnőtteknek is jól kellene ismerniük?" — Az életmentés, a mesterséges légzés legkorszerűbb módszeréről van szó, a tüdőből tüdőbe légzésről, amelyet külső szívmasszázzsal kombinálva alkalmazunk közvetlenül a baleset után, ha a sérült eszméletlen, nem lélegzik és leállt a vérkeringése. Közlekedési balesetnél, áramütésnél, mérgezésnél, vízbefúlásnál stb. gyakran halottnak tekintik a sérültet, pedig az első három-négy percben még megmenthető lenne: még csak a klinikai halál állapotában van. Ezalatt az agyvelő még képes vérellátás nélkül maradni, tehát késlekednünk nem szabad! Ebben a szakaszban a tüdőbefuvás és a szívmasszázs felújíthatja a légzést és a vérkeringést, a szervezet az esetek 95 %-ában életre kel. Ha ezt az időt elkéssük, a sérült menthetetlenül meghal. Az ötödik perctől fogva az agy szürke kérge létfontosságú központokkal az oxigénhiány következtében helyreállíthatatlan károsodást szenved, bomlásnak indul, s ez már a biológiai halál, amelyből nincs visszatérés. Az eddigiekből kitűnik, hogy gyors cselekvésre van szükség s ezt iskolában, otthon azoknak is gyakorolni ajánlatos, akik tanfolyamon sajátították el az életmentő módszert. A sérültet fektessük hátára, fejét fordítsuk balra, nyissuk fel akár erőszakkal is a száját és tisztítsuk ki, esetleges műfogsorát is vegyük ki. A válla alá helyezzük összegöngyölt ruhadarabot, miáltal a feje hátrahajlik, ami azért fontos, hogy a nyelv ne zárja el a légzőutakat. Ezt azzal is meggátoljuk, hogy jobbkezünk hüvelykujját behelyezzük a sérült szájába, megfogjuk az alsó állkapcsát és többi ujjunk segítségével megemeljük s előrehúzzuk azt. Bal kezünk mutató- és hüvelykujjával elzárjuk az orrnyílásokat s a kéz tenyerével biztosítjuk a fej hátrahajlását, hogy a befújt levegő szabadon áramolják a tüdőbe. Mindez azért fontos, mert ha nem szabadok a légzőutak, a legönfeláldozóbb mentés is hatástalan marad. Mély lélegzetet veszünk és szájunkat rá tapasztva a sérült szájára, a tüdőnkből kilélegzett levegőt a testébe fújjuk, míg nem látjuk, hogy mellkasa emelkedni kezd. Ekkor elfordítjuk arcunkat, s míg a mellkas rugalmassága folytán a sérült kilélegez, új lélegzetet veszünk és e műveletet percenként 12—20 ízben végezzük. A gyomorba jutott levegőt időnként a gyomortájékra gyakorolt enyhe nyomással szorítjuk ki. A vérkeringést csak úgy állíthatjuk helyre, ha a tüdőbe-légzés módszerét a külső szívmasszázs technikájával kombináljuk. Kemény alapon fekvő betegünk mellcsontjának kardnyúlványára ráhelyezzük egyik tenyerünket, arra a másikat, s a mellkasra gyakorolt nyomással, amelyhez bizonyos mértékig testünk súlyát is igénybe vesszük, a szívből a környező erekbe hajtjuk a vért. A szívmaszszázs a mellcsontnak ismételt, rövid, de erőteljes lenyomását jelenti; nyomásnál 5—-6 cm-rel mélyebbre kerül a hátgerinc irányában. E műveletet percenként kb. 60-szor kell megismételnünk. Ahhoz, hogy a szív külső masszázsa hatásos legyen, minden nyolcadik-tizedik nyomás után gyors és erős levegő-befúvásnak kell következnie. A mentést addig kell folytatnunk, amíg a kielégítő légzés és a jó vérkeringést biztosító szívműködés fel nem újul, vagy amíg a sérült gondozását át nem veszi hivatásos életmentő vagy egészségügyi dolgozó. Az újraélesztést, aminek szakszerű elnevezése reszuszcitáció, annak kell elkezdenie, aki a közelben van. Ezért valóban fontos, hogy a Vöröskereszt tanfolyamain mindenki elsajátítsa. Dr. Sz. Gy. Csendes társak «Ar — Kakukk! Kakukk!... — Ügy látszik csakugyan záróra van!...
