A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-05 / 14. szám
HALGAS KAROL1N, az irodalmi, művelődési és ifjúsági szerkesztője munkaközben munkatársa Dénes György, a neves szlovákiai magyar költő, ö a belpolitikai és irodalmi rovatban dolgozik. — Negyedszázaddal ezelőtt nagyon szép, de ugyanakkor felelősségteljes 'feladatra vállalkoztunk. Büszkék lehetünk eddigi munkánkra. Az Ismerd meg hazádat című adásban épülő, egyre fejlődő szocialista hazánk szépségeit, nevezetességeit, történelmi múltját, a Fáklya című adásunkban jelenleg a jubiláló CSEMADOK énekkarait, kórusait mutatjuk be, új tartalmat kapott belpolitikai műsorunk, a Tükör is, akárcsak a Rádióegyetem című műsorunk, amelyet politikailag és szakmailag jól képzett munkatársak szerkesztenek. Irodalmi adásunkba is több új műsortípust iktattunk be. Az utóbbi évben nagyobb gondot fordítunk a nyilvános rádiófelvételekre, a közönség előtt rendezett műsorokra. Nagyon örülünk annak, hogy minden alkalommal telt ház előtt lépnek fel előadóművészeink. Ez a munkánk iránti érdeklődést bizonyítja. Szeretnénk még jobban kiépíteni kapcsolatainkat a hallgatókkal. — És egyik további legfontosabb feladatunk — vette át a szót ismét Jakál István főszerkesztő — a külső munkatársakkal, tudósítókkal való műsorok vezető munkánk elmélyítése, számuk növelése. Az utóbbi években egyre nagyobb gondot fordítunk a külső munkatársak szakképzettségének növelésére, mert tudjuk, hogy jó ] munkát csak politikailag és szakmailag jól képzett munkatársakkal végezhetünk. * * • Már délre járt az idő, amikor elbúcsúztam a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztőitől. A lelkes gárda, az egyre bővülő szerkesztőség áldozatkész és elismerésre méltó munkát végez. Ezt elsősorban a nagy gonddal, körültekintéssel szerkesztett műsorszámok és a százával érkező levelek is igazolják. „Rendszeresen hallgatom a Csehszlovák Rádió magyar adását. Sokat tanultam, és a szórakoztató műsorszámoknak mindig nagyon örülök. A jubiláló magyar adás szerkesztőinek, munkatársainak további jó munkát, , sikereket kívánok“ -J- írja Pogány Lívia komáromi hallgató. És ehhez az őszinte jókívánsághoz mi is csatlakozunk: még nagyobb sikereket, még több rendszeres hallgatót kívánunk a magyar adásnak. FEDERMAYER ISTVÁN PRANDL SÁNDOR és TÓTHPÁL GYULA felvételei A negyedik emeleten Nap mint nap találkozom vele a negyedik emeleten. Sötétszürke posztóöltönyén olyan fényesen ragyognak a gombok, mint 21 évvel ezelőtt. Az oldalán csüngő nagy bőrtáska is úgy van megrakva levéllel, újsággal, csak éppen a táska vállszíja billentette lejjebb a bal vállát, és a léptei roggyantak meg egy kissé Szarka Lajos bácsinak, a lévai járás legöregebb levélhordójának, aki már betöltötte a hetvenegyedik életévet. Szarka Lajos bácsit városszerte ismerik, ö is jól ismeri a 21 kézbesítési körzetre osztott város házainak valamennyi kilincsét és lakosát. Lajos bácsi minden kézbesítési körzetben egyformán használható, már azért is így aztán a legtöbb esetben ő helyettesíti a szabadságolt vagy betegeskedő levélhordókat. Lajos bácsi nem betegeskedik. Nem is lehet betegeskednie, ö a „vastartalék“. Reá mindig számítanak a lévai postán, és ő ezt tudja is. Nagyszerű érzés, ha az ember tudja, hogy szükség van rá. Hogy ő az, akinek helyt kell állnia, sokszor azok helyett, akik nem tudják, milyen jó levélhordónak lenni. — Gyönyörűség — mondja Lajos bácsi — mozogni az emberek között. Én nagyon szeretem az embereket. Tudja a levélhordónak tudnia kell bánni az emberekkel. Az emberek szeretik a jó szót. Hát miért ne juttassak nekik belőle? — Nagy a körzete? — érdeklődöm. — Hét utca, ahol több a nagyüzem, vállalat és intézmény. Itt van az Állami Biztosító, meg az Állami Bank kirendeltsége, a járási nemzeti bizottság, aztán hat hatalmas bérház, ezekben egy kisebb falura való ember lakik. — A jó levélhordó szereti az embereket. Vajon az emberek szeretik-e a levélhordót? — Szeretik. A fiatal szerelmesek például alig várják, hogy megjöjjek. No, meg az öregek, a nyugdíjasok is — feleli szinte gondolkodás nélkül. — De érzem én azt másként is, hogy szeretnek az emberek. — Hogyan? — A borravalón — kacsint huncútul. — Muszáj borravalót kapni? Elkomolyodik. — Nem. Egyáltalán nem muszáj. Tudom, vannak pénzkézbesítők, akik szinte kikényszerítik a borravalót. Én azt soha nem teszem. Soha nem „őgyelgek“, soha nem teszek-veszek addig a táskámban, míg észreveszik, hogy borravalóra várok. Ha mégis kapok borravalót, akkor úgy érzem, hogy ezzel a kedvességemet, jó munkámat jutalmazzák, ismerik el. Hozzám is jár a levélhordó, Pomothy Bözske kolléganőm hozza a nyugdíjamat. Borravalót is kap, mert jól, becsületesen dolgozik. Mert kérem — hangját és mutatóujját is felemeli — a becsület mindennél fontosabb a mi szakmánkban. A becsület... Akár viszem, akár hozom a pénzt, abból nem szabad hiányozni egy fillérnek sem. Kétszáznál több a nyugdíjas a körzetemben. Havonta 50—60 000 korona is megfordul a kezem között. Azért mondom, hogy a becsület.... — Azt mondja hogy nemcsak hozza, de viszi is a pénzt? Mikor? — Amikor mint pénzbeszedő tevékenykedem. Vannak háztartások, no, de nagyon elenyészően kevés az olyan család, ahol helytelenül gazdálkodnak. Ott megesik, hogy bezárják a kaput a pénzbeszedés előtt, meg talán el is kerülik az utcán. Ezt is igyekszem tapintatosan intézni. Akkor is viszem a pénzt, amikor megbíznak, hogy fizessem be a postán a különböző csekkeket. Tudja, a fiatalok nagyon elfoglaltak. Segítek ahol tudok. Na de most már megyek. Ma pénzes napom van. Várnak a nyugdíjasok. De még azt azért elmondom, hogy csodálkozom a fiatalokon. Nem szívesen mennek el postásnak, levélkézbesítőnek. Nem tudom, miért. Szép dolog találkozni, beszélgetni az emberekkel. És a fizetés sem roszszabb, mint más munkahelyen. Az előmenetel pedig a munka végzésétől és a pontosságtól függ. Meggyőződésem, hogy a becsületes munka elnyeri jutalmát. Szívesen átadnám a táskámat, amit huszonegy év óta hordok, egy fiatalnak. Ezt írja meg. Minden jót! Szalutál. Megigazítja táskájának váHszíját, szívéhez szorítja a levéltárcát, amelyben a rendberakott levelek címzettjeikre várnak, majd a levélhordók sötétszürke, fényesgombos egyenruhájában, kissé roggyant léptekkel elindul felfelé a járási nemzeti bizottság márványlépcsőin, fel az ötödik emeletre. POVAZSKV NORBERT
