A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-05 / 14. szám
ARANYBETŰS ÜNNEPNAP Huszonkilenc év múlott el attól az emlékezetes tavasztól, amikor a történelem kettébe vágta az időt, elkülönítve a gyötrő, kínzó tegnapot, az építő, boldog mától. Huszonkilenc szabad esztendő telt el 1945. április negyediké óta, hogy a bratislavaiak szabadnak, s ami ezzel egyet jelent, embereknek érezhetik magukat. Eltűntek városunkból az utolsó náci katonák, és a sötét pincék nyirkos odvábái, az épülő alagútból előbújt meggyötört emberek megkezdhették az új, szabad városnak, Szlovákia fővárosának építését. A nagy és emlékezetes napok évfordulóján képzeletben visszaforgatjuk a történelem lapjait, és visszaidézzük az eseményeket. 1945. április negyediké az új élet rügyfakadásának a napja volt. Az életet adó napsugár melegen aranyozta körül a mosolygó, örömteli emberi arcokat: az ember és a föld arculata rövid néhány nap alatt megváltozott. Zöld lombdíszbe öltöztek a fák, kiserkent a fű, s pompás virágok bontogatták szirmaikat. A sok szörnyűségtől megkínzott, elfásult emberek arcán felragyogott az öröm, ott tükröződött a felszabadultság mámorító érzése. • • * A fasiszták Duna menti védelmi rendszerének egyik legfontosabb erődítménye az ősi város, Bratislava volt. Elsősorban Bécs védelmét szolgálta. A város keleti részén és a Duna jobb partján elterülő síkságon, Oroszvár, Köpcsény és Ligetfalu között, egészen a Kis-Kárpátokig húzódó, mélyen tagolt védővonalat építettek ki, tankcsapdákat, vasbeton-bunkereket, útzárlatokat létesítettek. Alexander Mach, a nácikat kiszolgáló klerofasiszta szlovák állam belügyminisztere március 29-én a Nemzeti Színház előtt mondott beszédében kijelentette: — Bratislavát nem adjuk föl I Ha kell, utolsó leheletünkig harcolunk érte, mert a végső győzelem a miénk! Egy kis, deszkából összetákolt dobogón állt és beszélt. De akkor már senki sem vette komolyan. Alig egynéhányon, csak a kíváncsiskodók álltok meg néhány pillanatra, és amikor a már jól ismert propaganda dajkameséikkel folytatta a „néphez intézett szózatát", azok is tovább álltak. Sűrű pelyhekben hullott a hó, majd hideg ónoseső áztatta a város macskaköves útcáit. Egy régi ismerősöm állított meg. — Hallottad, mit mondott? — kérdezte cinikusan, majd a választ be sem várva folytatta: — Mach még most is a végső győzelemről beszél, a nácik meg fejvesztve menekülnek. Az oroszok már a Csallóközben, odafönn a Vágvölgyben meg Trnava körül vannak, néhány napon belül szabadok leszünk! * * * A várost hadműveleti területté nyilvánították. A nácik katonai rendőrsége, tábori csendőrsége és a Gestapo vette át a közigazgatós ellenőrzését. Éjjel-nappal vonultak kelet felől a városon keresztül a náci egységek — ahogyan hivatalosan jelentéseikben közölték: „tervszerűen elszakadva” a Vörös Hadsereg gyors ütemben előrenyomuló csapataitól. „Festung Pressburg" — jelentette a bécsi rádió — felkészült a harcra ... Dévénynél, az Alpok kapujában feltartóztatjuk az ellenséget, megvédjük Bécset ... Ugyanakkor a náci hadvezetőség elrendelte a polgári lakosság kiürítését. • A káosz egyre nőtt. Sokan, elsősorban azok, akiknek vaj volt a fejükön, no meg azok is, akik attól féltek, hogy Bratislava, akárcsak Budapest, frontvárossá válik, Nyugatra, vagy vidékre menekültek. A város lakóinak a többsége azonban, noha húsvét szombatján hivatalosan is elrendelték a város kiürítését, a helyén maradt, nem mozdult. A bratislavaiak nagy része a Dunapartot és a Várutat összekötő épülő alagútban keresett menedéket. Március 31-én, üresek voltak a város utcái. Járókelővel alig találkozott az ember. A főtéren levő Grand kávéház keletre néző ablakait a nácik kitörték, a kávéház ablakaiból aknavetők és nehéz géppuskák csövei meredtek a Kórház útcára. A belvárosban mély csönd volt, s ezt időnként egy-egy becsapódó lövedék robbanása vagy géppuska kelepelése törte meg. A fasiszta tábori csendőrök a menekülő katonaszökevények után hajtóvadászatot indítottak. A Duna-parton és a dévényi úton a katonai autók hosszú oszlopa és a tankok csak lépésben tudtak visszavonulni. A nácik idegesek, türelmetlenek voltak. Azokat a járműveket, amelyeknek kifogyott a hajtóanyaga, az út szélén leállították és felgyújtották. Az úton már olyan sűrűn gomolygott a füst, hogy látni sem lehetett. A Dunán színültig megrakott román, német és magyar hajók úsztak nyugat felé. A hajókat nyilas és náci őrnaszádok kísérték. Teljes gőzzel haladtak, soruk azonban így is végtelennek tűnt. * * * Hétfőn reggel halálos csendre ébredt a város. Csak a náci járőrök cirkáltak az utcákon; fiatal, alig tizenhatéves gyerekek, estére azonban eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. — A németek kivonulnak, föladják a várost! — újságolták egymásnak örömmel az emberek. — Mi mást tehetnének! A negyedik ukrán hadsereg katonái körülkerítették a várost, ha a nácik mégis felvennék a harcot, a Dunába kergetik őket! — válaszolta mosolyogva egy öreg munkás. Még mondani akart valamit, de az alacsonyan szálló, hirtelen megjelent szovjet vadászgépek, a Ráták zúgása elnyelte a hangját. A szovjet vadászgépek megtámadták a Dunán fölfelé vonuló hajókat. A tűzijátékot az alagút fölötti volt kőbánya sziklái között megbújva figyeltük. A szovjet pilóták hihetetlen merészséggel és ügyességgel csaptak le a hajókra, szinte pillanatok alatt több hajó és uszály lángokban állt, majd elsüllyedt, eltorlaszolva az utat. A támadás után az épségben maradt hajók a Duna jobb partján kötöttek ki, személyzetük a ligeti erdőbe menekült. * « * Az emberek aggodalommal várták az eseményeket. Az ég csillagos volt, a hold magasan járt az ég közepén, amikor egy könnyű bomba csapódott az alagút fölött álló egyik házba. Aki csak tehette, sietett a tüzet oltani. De mentésről szó sem lehetett, mert a zsindelytető úgy égett, mint a szurkos fáklya. Pirkadatkor távoli dübörgés hallatszott, a városból Dévény felé vezető út fölött füst és por gomolygott. A felkelő nap aranyfényben ragyogott, amikor az alagút előtt nagy sürgés-forgás támadt. — Itt vannak a felszabadítóki Megjöttek a Vörös Hadsereg hősei I Felszabadultunk! — kiabálták örömmel az emberek, és a szovjet katonák felé futottak. A két fiatal szovjet előőrs egy ideig figyelte a körülóllókat, majd mosolyogva jobbjukat nyújtották: — Zdravsztvujtye! — mondották mosolyogva. Germanszki fasiszt tu nyet? * * * Mindez 1945. április negyedikének hajnalán történt, így szabadult fel ősi városunk, így szabadult fel sokat szenvedett, megalázott lakossága. A hős szovjet katonák elhozták nekünk azt, ami a legdrágább: a szabadságot! Ezt sohase feledjük! Federmayer István A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az OBZOR kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Major Ágoston. Főszerkesztőhelyettes: Ozsvaid Árpád. Telefon: főszerkesztő: 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesztőség: 328-65. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ostredná expedícia tlaée, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaéiarne, n. p., Kóficé. Előfizetési díj negyedévre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. INDEX: 454 32. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Címlapunkon Kontár Gyula, a 24. oldalon Prandl Sándor felvétele
